Katarzis, kataklizma és death metal! (2011)

0 9

Helyszín: Gala Hala, Metelkova, Ljubljana
A koncert dátuma: 2011. május 19.
Látogatók száma: 250
Jegyár: 20€

Az elmaradt világvége előtti nap épp jó időpont volt a hangzásbeli katarzisra, és arra, hogy a death metal hyperblast kanadai veteránjai, a Kataklysm ismét, már-már hagyományosan ellátogassanak hozzánk. A hagyomány tulajdonképpen az 1998-as első itteni látogatásuk óta épül, az ezredforduló után pedig a Gala Halában adott koncert volt az első klubfellépésük nálunk. A földalatti színtér ljubljanai templomának meghitt, atmoszférikus hangulatával minden ígérkezett, csak unalmas és személytelen est nem. Külön ok volt a várakozásra a színes előzenekari paletta bejelentése, amelyből a kevésbé érdekes Pestifer és Karnak mellett a tehetséges finn death metal-mesterek keltették fel a figyelmet: a Dead Shape Figure, akik évekkel ezelőtt a Chimairával együtt jártak nálunk.

Az alkalomhoz illően már úgy hét óra tájban gyülekezni kezdtek a Metelkova gyomra előtt a kaotikus death grind és a Kataklysm-féle, mércén felüli metalpusztítás kinyilvánított rajongói. A feketeség és a főfogás várása az, amiből a metalkoncerteken az ember rendszerint bőven kap: tartózkodásból és kiszámítható tülekedésből, amely csak az est főszereplőinek hangjaira indul meg. Ezt az elvet ez az ünnepi este sem cáfolta. A Kataklysm kranji és mariborji fellépéseivel, a tolmini Metalcamp pokoli kis szeletnyi paradicsomával és a ljubljanai helyszínekkel szilárd rajongói hátországot épített ki maga mögé. Mellettük minden előzenekar lefokozott, megalázott szolga helyzetében van, és minden igyekezetünk ellenére, hogy figyelmesek és lelkesek maradjunk a váratlan meglepetésektől, ezt az estét nehéz lett volna a természetfeletti csúcsok estéjének nevezni. Ebben részben az előzenekarok is hibásak voltak: nem volt elég nagy és éles méregfogjuk ahhoz, hogy sikerrel hintsék el a lelkesedés pusztító mérgét a langyos szlovén sötétlelkűek között. Elsőként a belga death metal-sablonosok, a Pestifer bukott meg ezen a vizsgán. A Liege nevű városkából érkező ötös szívesen dicsekszik azzal, hogy az első naptól fogva olyan zenét akartak csinálni, amely death metalt illatozik, de még sötétebb zenei kontúrokat is tükröz. A Gustin ikerpár alkotta ritmusszekció közhelyes struktúrákkal untat, ezekre pedig Antoine Paterek és Emerson Devress gitárosok meglehetősen ihlettelen gitárzaja tapad, Jerome Bernard üres éneke sem hangzik semmivel eredetibbnek. Az Age Of Disgrace lemez dalai megérdemlik a címüket, hiszen az egész idő alatt a meglehetősen egyhangú hangzásbeli maszturbáció hashajtón élő bohócok fekete miséjére emlékeztetett. A közönség a katasztrofális unalomkínálatot langyos tapssal és tétova sörkortyolgatással kísérte.

Innentől a folytatás már csak jobb lehetett, a szájban maradt kellemetlen íz javulását pedig a finn, energiával teli élharcosok, a Dead Shape Figure színpadfoglalása jelezte. A skandináv illatú thrashes death metal dallamok sortüzéből az ember sosem kap eleget! Legalábbis én nem, ha megengedtek egy kis elfogultságot. Az este második reménysége valóban jó adag metalos élességet és szörfözést kínált a Grand Karoshi bemutatkozó lemez és az új, kiváló The Disease Of St. Vitus között. Mohkis keze-lába alól jövő, pokolian szilárd, engedetlen dobsortüzek kivételes ritmikája, Neissus basszusgitáros mélyfrekvenciás ballisztikus rakétái és Kride Lahti meg Juhani Ilari Flinck gitárosok szőrtelenítő tektonikája fenyegető elegyet alkotott, ez volt a díszlet Galzi Kalli kiváló énekes színpadi recitáljához. Nem túlzok, ha ennek a torokhangú szónoknak a hóhérként elkötelezett játékát a nekem oly kedves Peter Dolving mellé állítom, és megállapítom, hogy egymásnak csak ösztönzésül szolgálhatnak. Az Amberstar úgy okádta az energiát, mintha a tehetség bizonyítékait ontaná. Minden a helyén van! Nem hiányzik a lendület, amely a dallam és a gördülő ritmus szövőszékébe fonódik, mindezek ellenére azonban a nekem kedves finnek fellépése olyan kiválóan előadott előadásra hasonlított, amelyet teljesen érzéketlen, halott nézők előtt játszanak. Amikor a Seraphim alatt Galzi leszállt a színpadról, hogy egy kis szenvedélyt szítson, a közönség hőmérséklete egy kihűlt, impotens hulláé maradt. Az olyan sztenderdekre való kitérő, mint a Face Of Nails vagy a Fight Against, Lie Behalf valóban kiváló előadása a pusztító bemutatkozó lemezről sem lelkesítette fel őket jobban. A kvintett láthatóan rossz kedvvel, a közösség energiájával egyáltalán nem megtáplálva vonult le a színpadról, a ljubljanai közönség pedig legalábbis szerintem kiérdemelt egy nagy fekete pontot, amely a jövőre nézve a büntetések és a karmikus adósságok alapjába gyűlik. Ahogy a Lazarus A.D. koncertjeit is csak kevesen tudták értékelni, vagy ahogy a feltámadt Cradle Of Filth előtt a The Haunted valóban kiváló fellépését is csak egy maroknyian köszöntötték lelkesedéssel, úgy érzem, a divatból tájékozott taknyosok többsége nehezen tudja szétválasztani a búzát a pelyvától, és annyira élesen érzik a jó zenét, hogy az aranyeret sem tudják megkülönböztetni a seggbe tolt kemény faszról.

Ennek a tézisnek a bizonyítéka, hogy a színpad előtt könnyebben orgazmust kaptak az olasz Karnak valóban átlagos fellépésétől, amely közvetlenül a hőn várt Kataklysm előtt jött. A fokhagyma, a paradicsomlé, a maffia és a makaróni földjéről érkező pózer death metal egy alaposan kihűlt, szétfőtt adag löttyre emlékeztetett. A zenekar, amely már jó néhány évet a hátán cipel, és 1993 óta működik, formátlan, Deicide-szagú, lélektelen önkielégítést szolgál fel. A Dismemberment lemez lélekmentes ágyúzásából vagy a perverzen értelmetlen Perverted lemezkéből a hosszú és kínzó hallgatói élmény legelején nehezen tér magához az ember. A gitáron és énekben jártas manökennek, Francesco Pongnak, a, hiszed vagy sem, még élő Marco Polónak, Lorenzo Orsini basszusgitárosnak és az alapító Stefano Rumichnak a dobok mögött a kvartettjét minden igyekezet és erőfeszítés ellenére biztonságosabb volt biztonságos távolságból nézni a pult mellől, két sörrel többet a lelkünkön, mint józanul az első sorokban. A kaotikus, értelmetlen riffek és a dübörgő, ostoba gyorsasági dobátmenetek hajszolása ugyanis inkább a vogon költészetre hasonlít, mint az év zenei élményére. A vogon költészetről pedig állítólag tudjuk, milyen hatással van a hallgatóságra (ha nem, melegen ajánlom, hogy vegyétek kezetekbe Douglas Adams könyvét, és találjátok meg a saját utatokat a galaxisközi megvilágosodáshoz).

Rossz kedvvel és végig unatkozva indultam el a színpad elé, hogy megnézzem az est főfogásának minőségét is. Az amerikai hyperblaster Fear Factory kanadai megfelelője északias ihletésű, szellős és velejéig ütős! Ahogy a genialitáshoz már megszokhattuk az immár megboldogult SYL, a Despised Icon, a Cryptopsy vagy a juharszirup földjének bármely más szaftos metalbástyája esetében, a Kataklysm is már az első pillanatban megerősítette a kiválósági elsőbbségét, ahogy elfoglalta a közösség minden érzékét. A A Soulless God nyitó támadása a legutóbbi Heaven’s Venom lemezről ízlésesen a régi és az új összefonódásává alakul. A Serenity In Fire a metalórák mutatóit 2004-re állítja át. Maurizio Iacono megszállottan és kivételesen hangzik a mikrofon mögött, megjelenésben és démonian dörgő hangban egyaránt. A hóhérok többi falanxa sem marad el egy tapodtat sem: Jean-Francois Dagenais gitáros, Stephane Barbe basszusgitáros és Max Duhamel dobos, a tömeg pedig, ahogy várható volt, engedelmesen eszik a kezükből, és levegő után kapkod a vad folytatásért. Ezt meg is kapja az Ambassador Of Pain atmoszférikus zajában, a Push The Venom pedig kissé lecsillapítja a szenvedélyeket az újabb keletű, a mi közönségünkön még ki nem próbált méregfogak gondosan kivitelezett beleásásával. A Manipulator Of Souls visszahozza a 2001-es istentelen év hangulatát. A Kataklysm meglepetéstáskájában bőven akad éles vas, a tíz album pedig gazdag dalválasztékot kínál, olyan dalokét, amelyek a lélekig és a szívig hatolnak, kitépik a kamrai billentyűket, az orrüregen át kicsalogatják a megpuhult agyat a napvilágra, hogy önként feláldozzák a színpad előtti rajongás oltárain. Erre utalnak az olyan dalok is, mint az As I Slither, az At The Edge Of The World vagy a The Road To Devastation kataklizmikusan brutális érvsorozata. A Kataklysm hibátlan fellépésével sikeresen nevelt egy friss ivadékot az örök eretnekség meggyőződéses rajongóiból. Az ég elsötétül, és senkit sem érdekelt volna, ha másnap tényleg eljön a napjaink vége. A hosszú élvezetsorozatot gondosan állították össze a közönség elméjének és tudatának leigázására, a pont az i-re pedig az intenzív és valóban meghitt hangulat volt, amelynek köszönhetően a fellépés a hideg bemutatkozásnál inkább a kétirányú kommunikációhoz állt közel. Ez pedig csak a várakozások méltó kielégítéséhez vezethet, és még egy emelkedéshez a halovány szürkeség szürke átlaga fölé.

A visszatérés a tett színhelyére sikeres volt, a hangulat pedig legalább a koncert végére javult, ami a bennszülött hallgatóságot illeti. A Kataklysm ugyan csak azért jött, hogy megerősítse az első osztályú kiválóságra vonatkozó elsőbbségét, aminek köszönhetően az este kicsit szebb és tüzesebb fényt kapott, de mindenképpen lehetett volna jobb is. A Dead Shape Figure az étvágyat több mint kielégítette, de a kataklizmikusan gyönyörű estéhez képest még legalább két fokkal följebb is lehetett volna jutni, ha a többi fellépő kiválasztása szerencsésebb és kevésbé értelmetlen lett volna. Például maradhattak volna Kanadában is, a Kataklysm pedig magával hozhatta volna a hazai sztárok teljes szövetségét, de ezt hihetetlen lett volna elvárni. Mindenesetre a szervezők ígérete a „death & destruction” adagjával kísért kivételes koncertről több mint teljesült, a Dirty Skunks pedig ez alkalommal teljes elismerést érdemel, hogy kivételes ízléssel és metalos szubverzió iránti érzékkel olyan módon gazdagítja a hazai koncertkínálatot, amelynek Európának legalábbis ebben a részén nincs párja!

fotók: Martin Prezelj

Setlist

KATAKLYSM:
1. A Soulless God
2. Serenity in Fire
3. The Ambassador of Pain
4. Push the Venom
5. Manipulator of Souls
6. Determined (Vows of Vengeance)
7. Prevail
8. Years of Enlightment/Decades in Darkness
9. In Shadows & Dust
10. As I Slither
11. At the Edge of the World
12. The Road to Devastation
13. Crippled & Broken
14. To Reign Again
15. Like Angels Weeping (The Dark)

DEAD SHAPE FIGURE:
1. Suicide Continental
2. Face On The Nails
3. Amberstar
4. Cities Of The plain
5. Fight Against
6. Seraphim

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik