Szerző: Rok Klemše
Helyszín: Cvetličarna VPK, Ljubljana
A koncert dátuma: 2011. április 20.
Látogatók száma: 700
Jegyár: 15€ / 18 € a rendezvény napján
Vannak koncertek, amelyekre egyszerűen illik elmenni, vannak olyanok, amelyekre azért csöppensz be, mert épp van fölösleges időd és pénzed, és vannak olyanok is, amelyek belevésődnek a kis agyadba, és amelyek miatt a világvégét is megvárnád, ha cserébe kihagynád őket. Az utóbbi kategóriába nyugodt lelkiismerettel sorolható a kanadai progresszív, cinikus punk legendák, a szonikus gyönyör féktelen lovasainak triója, a NoMeansNo minden látogatása. Most négyéves tartózkodás után döntöttek úgy, hogy újra megmérik a szlovén nép pulzusát. A szlovén nép pedig attól fogva, hogy 1989-ben lecsaptak a hazai klubok koncertszüzességére, őszintén kedvelte és hűen követte őket.
Ezt az elvet követte az áprilisi koncert is Ljubljana zenei szentélyében, a hírhedt Cvetličarnában, ahol négy évvel ezelőtt is bebizonyították kivételességüket, amikor a még friss nyomdaszagú All Roads Lead To Ausfahrt színeit védték (és meg is védték). Azóta nem sok változott: mindannyiunk nyakán négy évvel több van, a British Columbia-i kanadai tartomány ifjoncai, pardon, öregjei (és vénei) pedig azóta sem kötöttek az övükre új stúdiólemezt. Hacsak nem számítjuk a tavaly megjelent Tour EP 1 & 2 koncertlemezeket, persze… De hogy minden kifogás és ok jó arra, hogy újra nekivágjanak a világ körüli odüsszeiának, az nekünk kétségkívül kedvez, nemde?
A sör éltető hatásának teljes átadása már pár órával korábban elkezdődött a ljubljanai koncerthely kapuja előtt. Az idősödő audiofilek egyes példányai sorba álltak a jegyekért, az ősz és az évek során kopaszodó fejek között pedig nem hiányzott az újonnan sült alternatívok és kíváncsiskodók dúsabb hajkoronája sem. A kilátások jók voltak, mert a bulizás jobb, ha a színpad előtt inkább túl sok a rajongó, mint túl kevés, és kilenc óra után nem sokkal ki is nyílt a VPK sokcélú csarnokának kebele, és indulhatott a mulatság.
Elsőként a ljubljanai ó-punk veteránok, a Buldogi foglalták el a színpadot. Őszintén szólva túl fiatal vagyok ahhoz, hogy első kézből idézzem fel a korai éveiket, hiszen a Kodeljevóból származó megöregedett kvintett abból az időből való, amikor a punk még fiatal volt, és az új zenei ideológiára az összes ütőkártyájukat az akkor még 14 éves kodeljevói és zelena jamai rajongók tették fel. Az sosem teljesen valós aranykor naiv felmagasztalása nosztalgiát és egy csipetnyi keserűséget vegyít, hiszen annak tudata, hogy harminc év elszállt, mint a villám, memoárfüzérré fűzte a Buldogi fellépését. „Pank ni mrtu, sam neki čudn diši” – ez volt az a jelmondat, amellyel 27 évnyi makacs ismeretlenség után idén vízre bocsátották az első nagylemezüket, amely alapjaiban tisztavérű, teljes zsírtartalmú holestero(kenro)l, ahogy ők maguk is megviccelték a saját módjukon. A felállás: a gitáros-hörgő rajongó RV Maček, a régi idők (és a kondíció) után sóvárgó, kerekarcú énekes Damjan Zorc, a támogató gitáros Rok Zupan, a basszusgitáros Janez Fifolt és a dobos Blaž Grm. Rusztikus rohamra vittek minket a hajdani nyolcvanas évek punkos mércéi szerint. Elsőként a hangszórókból a Mi smo (legende) című ironikus, cinikus dal csikordul, amellyel bizonyítják, hogy bőven van humorérzékük és szórakozottságuk. Nincsenek csúcspontok, nincs virtuozitás, de a kvintettnek van egyfajta áporodott bája, amelynek köszönhetően örömmel és könnyen követed a szövegek fonalát, amelyek a mozgalom vasgerincét adták, és amelynek nálunk az első zászlóvivői a Pankrti, a Kuzle és a kevésbé ismert, de korántsem unalmas múltbéli anarchisták voltak. A hallgatható tempójú Dvign glavo után a csípőringatás a síposan élvezhető balladácskára, a (Mala moja) Globalna štalára folytatódik. A társadalomkritika és az aktualitás egy olyan korban, amikor az ország teljesen a kutyára ment, a lázadás és a düh fő motorja, és tökéletesen egybecseng a Buldogi szövegvilágával. A Buldogi méltósággal, a lámpaláz és az enyhe berozsdásodás ellenére is rendesen átmelegítette az első néhány legfelhevültebb koncertlátogatót. Skandálás és „pogózók” helyett azonban inkább erőtlen taps jutott nekik, amit a záró, ismételt színpadi előadás, a koncert első felvonását jelentő Legende után hamarosan elmos egy újabb adag erősítő sör.
Egy rövid fél óra bőven elég volt a színpad előkészítésére ahhoz, hogy a csarnok valamivel intenzívebben kezdjen megtelni. Elsőként Tom Holliston gitáros lép a színpadra, a nap nagy ünnepeltje. Tom ugyanis éppen a ljubljanai koncert napján fújta el az 51. gyertyát a születésnapi tortán. Még az utolsó előkészületek, és máris átadhatjuk magunkat a humor, a kíméletlen és ügyesen játszott punk tökéletes parabolájának, a NoMeansNo trió szisztematikus feldolgozásának. A hokiország trió 1979 óta pusztít, és veti a játékos és kemény, intelligens punk kanonádját, az energikus, egyik csúcsról a másikra ívelő hangfalat pedig ezúttal a No Sex című számmal kezdik építeni az urak. A középső mikrofonnál és basszusgitárral a kezében Rob Wright, a dobok mögött az ősz dobos-hóhér John Wright, valamint a már említett szemüveges Tom Holliston rögtön az elején elvisznek minket 1982-be, amikor a még teljesen friss felállás kiadta a Mama lemezt, és úgy döntött, punkosan szembeáll a kommersz minden normájával. „There’s no sex, only fucking!” – harsog a hangszórókból, a profán szórakozás provokatív éle pedig az első pillanattól hardcore-t hirdet, felesleges energiapazarlás és hosszas bemelegítés nélkül. A NoMeansNo az orgiát azzal folytatja, hogy visszatér a vitathatatlanul egyik legerősebb lemezükhöz az amúgy vízhatlan és ütős repertoárjukból – a Why Do They Call Me Mr. Happy? lemezhez és az I Need You szerelmes, gerontofil pszichedéliájához. „Woke up dreaming that i was dead / Beside you on the bed / I smoothed my hand across your hip / And lingered with my fingertips / From beyond, from far away / Blessing where the shadows lay / I whispered what i could not say / How you took my breath away” – ringat és bűvöl a látszólagos lágyság hipnózisával, ami úgy simogat, mint a gránitkockák. A The River felgyorsított tempója új lendületet és táncosságot önt a térbe, és hogy ne csak az elmúlt évtizedek nagy pillanatai vigyék a hátukon az estét, a régi sztenderdek közé besurran egy kivételes kiáltás a legutóbbi, Ausfahrt lemezről, a Faith. A Wright fivérek és a gitáros fogadott fiú, Tom úgy égetnek, mintha a legfrissebb, legpotensebb éveikben lennének, és mindössze három férfi is elég ahhoz, hogy mennydörgően teljes és szaftos zenét csináljanak! A szett újabb, nálunk élőben még teljesen kipróbálatlan ütőkártyája a Jubilation volt, majd átdolgozások formájában jöttek a meglepetések. A NoMeansNo többszörös személyiségének árnyékában ott van egy tehetséges hokis alteregó is Hanson Brothers néven, és épp a kivételes Sudden Death lemezről, csak a ljubljanai felpezsdítésre, száguldunk a tüzes Danielle hátán. A koncerten ebből az igazán kifinomult párhuzamos világból még besurran a Sudden Death, a Jack Off és a Comatose (mindkettő a Gross Misconduct lemezről), hogy pedig mindig akad valami, ami lerántja rólad a cipőt, azt a My Slacks előadása igazolja, ami egyébként a Show Business Giants vasrepertoárjából való dal. A rohamot és az egyszerűséget mindig meg kell fűszerezni bonyolítással, amit a NoMeansNo tudatosan és célzottan meg is tesz, amikor a teljes kikapcsolás újabb és újabb állapotaiba lép át. Az Old után a deviancia összefonódik az újkori műalkotás, a Faceless May varratival. Én személy szerint inkább a régi parancsolatokat kedvelem, de el kell ismernem, hogy erről is több mint kiválóan gondoskodtak. És itt kerül előtérbe a mesélő sokszínűség és közvetlenség. Ebben nem hiányoznak a szavak a lázadás, a szerelmi kellemetlenségek, a családon belüli erőszak és a tisztavérű szenvedély tiszteletére. A Sex Mad lemez átizzadt és extatikus pillanata, a Dad, valamint az Obsessed megszállott változata csak a jéghegy csúcsa. Az igazán kihegyezett Small Parts Isolated And Destroyed lemezről a NoMeansNo egy igazán éles Teresa, Give Me That Knife változattal jutalmaz minket, én pedig teljes extázisban voltam, amikor visszatértek a Worldhood Of World As Such lemezre és az örökké szexi I’ve Got A Gun dalra. „My Pop is dead, my Mom si shooting methadrine / All that I know is see it on TV screen / kill the fucking starts, that is my fantasy / That fucking phoney geeks don’t mean alot to me / I got no special love for reality / I got no fucking views on foreign policy / I’m gonna go dontown, I’m gonna have some fun / I’m gonna shoot someone / I gotta gun, I’m gonna finally be someone / I gotta gun, I’m gonna cut somebody down / I gotta gun, I’m gonna finallly be someone / I gotta gun, I’m gonna shoot somebody” – ezek olyan szavak, amelyek a kontextusban igazán erős felhangot kapnak, a No Means No pedig az őserő tökéletes oligarcháiként az utolsó színpadra lépéssel – hokimezben – viszi el a ljubljanai koncert történetét a fenséges csúcsig. Ez a csúcs azonban a hektoliternyi sör miatt kissé a felejtés és a kicsapongás ködében marad.
Abban viszont nincs kétség, hogy ez az áprilisi koncert az idei koncertesemények egyik fontosabb választóvonala volt – legalábbis a nagy punkesemények rovatában. A legendák bebizonyították, hogy az évekkel stílussal és makacssággal is lehet dacolni, és hogy bizonyos fogások a kihűlés és a kor ellenére is mindig aktuálisak, és több mint ehetők. Egyébként minden fülnek megvan a maga festője, és minden léleknek a maga tiszta élvezeti zugai, de aki részt vett ezen a bemelegítésen a brežicei koncert előtt, annak ez örömet és teljes extatikus kielégülést is kínált: felesleges hőzöngés, síkosítók vagy melankolikus előjáték nélkül! A No Means No az évek ellenére is a punk elit, amely a jövőben is jó oka lesz a koncerten való kikapcsolásra és a táncos mészárlásra!
Fotók: Nina Grad
Setlist
BULDOGI:
1. Legende
2. Dvign glavo
3. Globalna štala
4. Oda Revežu
5. Suicid
6. Svetilnik stoletja
7. Ta ptič
8. Kolk rabš?
NO MEANS NO:
1. No Sex
2. I Need You
3. The River
4. Faith
5. Jubilation
6. Danielle
7. Old
8. Faceless May
9. Sudden Death
10. The Hawk Killed The Punk
11. My Slacks
12. Jack Off
13. Comatose
14. Dad
15. Theresa, Give Me That Knife
16. Lost
17. Obsessed
18. I’ve Got A Gun
19. Rags And Bones
Képgaléria
