Boštjan Narat: Konec sveta vedno pride nenapovedano

0 302

Kiadó: Pivec
Megjelenés éve: 2012
Producer: Blaž Celarec & Matevž Kolenc
Játékidő: 44.36 min
Műfaj: Singer / Songwritter


Boštjan Narat kétségkívül különc figura a hazai, szlovén dalszerző-előadói iskola alkotói között. Az egykor a Sflitromban játszó muzsikus inkább csak szórakozásból, kísérletként, váratlanul lett a Katalena társalapítója, miután az érintettek rájöttek, hogy komolyabban is szívesen élveznék azt a kihívást, amit a szlovén népzenei hagyomány új idők divatos art varietéjévé formálása jelent.  Két évvel ezelőtt aztán megjelent első önálló stúdiólemeze, a „Strah je odveč”.

A „Strah je odveč” erősen vallomásos karakterű lemez, Narat pedig olyan alapkövet rakott le vele, amely kézzelfogható anyagában rengeteg kiindulópontot kínál a továbblépéshez, a művészi éréshez. Logikus lépés volt, hogy a „Konec sveta vedno pride nenapovedano” című új albumra gyakorlatilag a teljes kísérőzenész-csapatát bevonja. Nem egészen várt húzás, mégis nagyon is kívánatos.

A „Konec sveta vedno pride nenapovedano” megőrzi Boštjan Narat nagy, (többnyire) személyes hangvételű vallomásos tehetségének teljes éleslátását, kifinomult érzékét a könnyen befogadható dallamosság remek elegyének megformálásához, amely kéz a kézben jár a lélekkel bíbelődő szójátékkal – egyszerre megráz és megnevettet, hiszen mindvégig az igazságot keresi. Narat a versmondás mestere. A versek tolmácsolásáé is. Ezt már a debütálás szikrázó karaktere és intellektusa is bizonyította, az új album pedig csak elmélyíti ezt a felismerést, és kitágítja vallomásos erejét. Narat továbbra is ravaszul fokozza az adott versrészletek érzékeny karakterét,  és ezzel szinte észrevétlenül hajlítja magát a dalokon belüli hangulatot, amelyek így roppant meggyőzően lovagolják meg a hullámokat a crescendóig, majd vissza, egy újabb hullámba. Ilyen például a „ritmikusan botladozó” burleszk a Dvajset let című dalban. A szinte kiabálással határos, átható versmondástól az érzékeny simogatásig. A „hideg-meleg” mintájára.

Boštjan Narat tovább építi ezt a  pusztulásérzetet: a kisemberét, akit belelöktek abba, hogy a vállára rakott keresztet cipelje az életnek nevezett robot idején. A társadalom tisztességtelenségének tükre a tisztességes emberrel szemben. Mindez azonban egy zseniális karakter finom allegóriájának ünnepélyes fényébe öltözik, ami folyamatosan megakadályozza, hogy a vallomás banális, sekélyes és a hallgató számára olcsón megfejthető legyen.

Távolról sem arról van szó, hogy bármit is negatívan kellene érteni az eddigiekből. Egyáltalán nem. Csupán teljesen realistán. Két lábbal a földön. Épp ezért kúszik a művész költészete annyira a bőröd alá egy olyan dalban, mint a Režem ovinke. A dal igazi atmoszférikus „thriller”, amely a hangtáj természetes kollázsainak tiszta egymásra fűzésére épül. Különösen akkor, amikor a poétikus vallomás drámai kibontakozása után a dal egy még intenzívebb, kifutó „crescendo-színházba” torkollik – az album igazi kis „thrillerébe”, amelyet ezen a ponton a brácsa dallama tart hangulatban, a dobok lassan hömpölygő takarójába, főleg a cintányérok zajába burkolva.

A kisember különösen akkor kerül célkeresztbe, amikor rájön, hogy a tisztesség igazi teherré válhat. Erről szól az Egon.  Zseniális szójáték, amely szikrázóan finom szinten nyitja rá bárki szemét arra, hogyan élünk ma a társadalmunkban. A sorok egymásutánjának kontrasztjai rendkívüliek. Például „Steklena vrata, jeklenih obljub” – Narat tudja, hogy szappanbuborékot bizony nem lehet eladni. „Pri enih so usta da lažejo, pri drugih so oči, da jočejo”  – sajnos az előbbiekből mindig jóval kevesebb van, de náluk van „a mérleg és a kard”, az utóbbiak pedig vagy agymosottak, vagy átláttak a szitán, csak hát belőlük túl kevés van, vagy egyszerűen teljesen eltompultak, és már csak az emberiség korszakának végét várják, a ránk erőltetett határtalan romlottság végét.…. Egon pórul járt, ez az albumon vitathatatlan! Valószínűleg nem vitte ágyba a férfivécék magazinjainak legdögösebb nőjét, és nem ült a legdurvább, elképesztően brutális Ferrari volánja mögött, de megőrizte az egyéniségét. Ami azt jelenti, hogy végső soron győzött. Csak éppen senki sem vette észre. Mesteri vallomás.  

Vajon a „Tisti ki zna, in ona, ki ve” a szekrényben rejtőző szerető vallomása, miközben mindketten „kockát vetnek a szívéért”? Újabb zseniális szójáték. Hogy Narat költészetének éleslátása kifogyhatatlan, azt a záró, rafinált Romeo Julija is megerősíti, amely bőven meg van tömve a vérben tomboló, érzéki  tesztoszterontöbblet szülte szarkazmussal! A Stari mož című dalban fanyar melankólia árasztja el az albumot. Narat mindvégig magán hordozza a szelíd melankólia kontúrját, bár ez nem a legszerencsésebb kifejezés, ami pontosan lefedné a vallomásait. Mondjuk úgy, tud érzékenyen keserű lenni, és ez a keserűség időnként megrendítően elnehezíti a költészetét, ahogy a Stari mož esetében is.

Vannak pillanatok, amelyek nem hagynak levegőhöz jutni. Szarkazmusból teljes adag jut a Če padeš po tleh című dalban. Ez  tulajdonképpen az Egon átkódolása egy új poétikai vallomásformába, ugyanazzal az alapüzenettel. Ilyen egyszerű. Karikírozva ebben a dalban az egyén kitartása kerül próbára: elviseli-e az új kor embereinek romlott jellemét, az idővel vívott, előre elvesztett versenyfutást  az „anyagi jólétként” tálalt tévút jegyében. Szóval ne essetek padlóra!  Ebben a dalban a háttérben szóló elektromos gitár is igazi pszichedelikus kulisszát épít, ami tovább mélyíti a dal szarkasztikus jellegét.

A „Zdi se” a billentyűkre és hegedűre írt gyönyörű hangszerelések alapján, amelyek Narat simogató énekét ölelik körül, abba a sanzontípusba sorolható, amelyet kétségkívül maga a fenséges Frank Sinatra is szívesen meghallgatott volna. Narat elmondása szerint akkor írta a dalt, amikor egy ideig egy kávézóba járt, és rendszeresen  összeakadt a tekintete egy lányéval, aki a helyiség túlsó végében, egy másik asztalnál ült. Ilyen helyzetekben persze teljes gőzzel pörög a férfiképzelet. Kétségkívül az album egyik csúcspontja. És remélem, a lány végül tényleg eljött Narat koncertjére.

A címadó dal a debütáló lemez nyitányának sínein gördül, csak éppen azonnal egy teljesen új élményben találod magad. Narat ezúttal kísérőzenészek csapatával felfegyverkezve érkezik. Távolról akár azt is mondhatnánk, hogy a címadó dal az új Yet Another Tango, ám ezt a szerepet kicsit később inkább a csinos, latinos karakterű Jutra veszi át zongorakísérettel és ritmusokkal. Itt ismét duettben csatlakozik Narathoz Mina Špiler (Melodrom, Laibach) lágyan suttogó, tömören érzékeny éneke, amely ezúttal sem marad adós sem kifejezőkészségben, sem erőben.

Azt a pillanatot pedig, ahol a törékeny finomság kontrasztja különösen  felráz a maga szilárd, realista, két lábbal a földön álló tartásával (amit előbb ki kell hámoznod),  a „Tistim ki ne vedo” kínálja. A sorok a tanuló, fiatal, ártatlan lény és a régi, betanult félelem kettősségét tárják fel. Kontraszt a szeplőtelenség, a szüzesség, a hamisítatlanság és azok szemlélése között, akiket már „megtanítottak félni a fénytől”, de csendben arra vágynak, hogy azok tanítsák őket, akik még képesek álmodni. Ebben a dalban – az album egyik legjobbjában (szövegben és hangszerelésben egyaránt) – főleg a szintetizátor rendkívüli ölelése esik jól, amely egy régi vágású mellotron kontúrjait idézi, no meg az egyszólamú díszítés, amely őrködik az így felépített kíséret  háttere fölött. Hát mit mondjak, a Nord billentyűsei valódi csodákra képesek.

Szlovéniában a Blaž név mögött előszeretettel rejtőzik dobos. Ezúttal Narat mellett nem a kísérletezés szerelmese, a „mindenütt ott lévő úr”, Blaž Grm ül, és nem is Blaž Soklič – ha valaki még emlékszik a szlovén thrash metal öregfiúkra, a Game Overre, akik 2008-ban kiadták az egyik legérdekesebb, kísérletező kedvű, provokatív albumot „Eclectric” címmel. Narattal a „harmadik” Blaž játszik. Ő Blaž Celarec, jazzedzett zenész, és ezt a „Konec sveta vedno pride nenapovedano” egyetlen pillanata sem rejti véka alá, ha a  dobjátékról beszélünk. Épp az ő ritmikai fűszerezése ad a daloknak különleges dinamikát, sőt tulajdonképpen ő „szítja fel” a dalok kibontakozását olyan mozgalmassággal, amely Celarec felfedező kedvű játékának gyümölcse.  Adott helyzetben a dobolás magasabb decibelszintre kapcsol, ami például elmélyíti a Režem ovinke nehéz, hömpölygő ütéseinek hátborzongató drámaiságát. Az album egyik ilyen pillanatát  Celarec dobolása rajzolja meg Narat férfias előadásmódjával karöltve a  Kako končati to pesem? című dalban, amelyre szinte katonás menetben borul rá a biztos „pusztulás” fátyla. A Tisti ki ne vedo című dalban bőségesen felszikrázik a jazziskola, hiszen Celarec rengeteg teret talál, hogy kibontakozzon, és dinamikusan változatos kifejezésmóddal töltse ki a háttérfigurákat, ami különleges karaktert lehel a lemez álmodozó pillanatába, a dal rendkívül finom vallomásába. Ha már ennél a dalnál tartunk: a „Tistim, ki ne vedo” versszakában használt ritmus a gőzmozdony pöfögését utánozza,  teljesen tolakodásmentes, finom módon, ami párhuzamot von a Pat Metheny Group híres slágerének, a Last Train Home-nak a ritmusával. A Celareccel való együttműködés ideális megoldásnak bizonyult ehhez az albumhoz.

Ez az. Amikor kiteszed a lelked a tálcára. Másképp nem megy: dalszerző-előadóként meztelenül és mezítláb kell kiállnod. Semmit sem ér a még oly zseniálisan megkomponált kísérethangszerelés sem, ha a költői vallomás sekélyes. Fordítva ez mindig így működik: ha a sorok nem teltek, nem kézzelfoghatók – a tolmácsolásukról nem is beszélve –, akkor semmilyen smink nem segít, legyen a kíséret bármilyen szikrázó. Boštjan Narat mesterien dacol ezzel. Sőt. A „Konec sveta vedno pride nenapovedano” albummal saját igehirdetésének még magasabb vallomásos szintjére jutott, ami megszilárdítja helyét a kortárs szlovén dalszerző-előadói szcéna egyik legmeghatározóbb alakjaként.

szerző: Aleš Podbrežnik
értékelés: 9.5 / 10

Dallista:
1. konec sveta vedno pride nenapovedano
2. Dvajset let
3. Jutra
4. Tistim, ki ne vedo
5. Režem ovinke
6. Egon
7. Tisti, ki zba, in ona, ki ve
8. Star mož
9. Če padeš po tleh
10. Zdi se
11. Kako končati to pesem?
12. Romeo Julija

Felállás:
Boštjan Narat – ének, gitár

KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Matevž Kolenc – hangszerelés, elektromos gitár, basszusgitár, csengők
Polona Janežič – billentyűk
Jelena Ždrale – brácsa, hegedű
Blaž Celarec – dob, ütőhangszerek, klarinét

VENDÉGZENÉSZ:
Mina Špiler – ének (3. dal)


Boštjan Narat – Režem ovinke (hivatalos audio)

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik