Univers Zero megmutatták a maguk univerzumát (2009)
Helyszín: Posthof / Linz / Ausztria
A koncert dátuma: 2009. 03. 18.
Látogatók száma: 50
Ha adódik a lehetőség, hogy elmenj egy Univers Zero-koncertre, rajongóként egy olyan városba is útnak kell indulnod, mint Linz. Linz önmagában nem valami távoli cél, de ha az időjárás nem kegyes hozzád, még ez is komoly próbatétel lehet a vezetői képességeidnek, főleg ha olyan sofőr vagy, aki megijed minden macskától, amely legalább egy jó száz méterre van az úttól. Hát egy hóvihar nem éppen való az ilyen embernek. Képzeljetek el valakit, aki az osztrák autópályán „száguld” óránként negyvennel, és az orrát az szélvédőhöz nyomja, mert különben nem látna semmit.
Mégis, már maga az időjárás is tökéletes útravaló volt egy ilyen zenekar koncertjéhez. Skizofrén volt. Egy ideig szép idő, aztán meg mintha az összes isteni harag rám zúdult volna (már ha van egyáltalán isten). Olyan érzésem volt, mintha az Univers Zero zenéjének korszakain utaznék végig: a sötét felhők és a hó jól megjelenítették a zenekar első, a sötétséggel és misztikummal telítettebb korszakát (a Heatwave-ig), míg Linz kékje az újabb időszakot, amely jóval optimistább, de legalább ennyire izgalmas. Minden vezetési ügyetlenségem és félelmem ellenére sikerült időben a koncert helyszínére érnem.
Még a koncert előtt igen szimpatikus beszélgetést folytattam a Rock in Opposition mozgalom legendájával, Daniel Denisszel, aki remek beszélgetőpartnernek bizonyult, még ha néha meg is akadt az angolban. Egy ilyen tapasztalt zenészhez képest ráadásul szerény és nagylelkű, és egyáltalán nem esett nehezére elbeszélgetni a zenéjük rajongóival.
Már fél órával a kezdés előtt látszott, hogy a terem nem lesz éppen tömve. Jó, valójában túlzok. A látogatottság katasztrofális volt. Oké, egy Univers Zero-féle zenekartól nem is lehetett azt várni, hogy tömegek jönnek el, de azt gondoltam, legalább százan lesznek. Szerintem húsz-harminc jegyet adtak el, mindenki más az eseményhez kötődő ember volt. Még ha Ausztria nem is az experimentális zene mekkája, egy ilyen koncert vitathatatlanul több nézőt érdemelt volna. Szerintem Szlovéniában még több lett volna.
A koncert Xenantaya-val indult, az egyik újabb klasszikussal (The Hard Quest), amely a kiemelkedő basszusvonalával az egyik legfunkisabb és legtáncolhatóbb szerzeményük. Ezt a Civic Circus követte (az is a The Hard Quest lemezről), egy rövidebb, de nagyon kidolgozott szám. Denis láthatóan eléggé szereti a The Hard Quest albumot, mert a Kermesse Atomique-kal folytatták, ami szintén a lemez egyik csúcspontja. Ezután jött az új Soubresants, amely arra utal, hogy az új album kiváló lesz. Aztán a zenekar fele lement a színpadról, a hegedűs, a klarinétos és a fagottos pedig eljátszott még egy új kompozíciót, a Three Days-t. A többiek ezután visszatértek, és Denis rögtön belevetette magát egy dobszólóba, ami minden bizonnyal a legérdekesebb volt, amit valaha láttam. A dallamosság, a klasszikus zene, a jazz, a gyorsaság és az érzés kombinációja hihetetlen volt, és a dobszóló egyáltalán nem tűnt időpocsékolásnak, mint sok hasonló esetben. Ezután még két új szerzeményt hallottunk, az Opus Rictust és a Saison 2 en 7-et, amelyek ismét sokatmondóan bizonyították az új anyag magas színvonalát. A koncert előtt talán meggondolatlanul azt vártam, hogy eljátszanak néhányat a kedvenceim közül, például a Heatwave-et, a The Funeral Plaint és a Combatot, de Andy Kirk nélkül ez nem is volt várható (talán a Rock In Opposition fesztiválon!!!). A klasszikusok és a közkedvelt darabok terén azonban mégsem hagytak cserben. A koncert végére tartogattak három a kedvenc kompozícióim közül (mindegyiknek Daniel Denis a szerzője): a Presage-t, a Dense-t, és ráadásként a Toujours plus a l’est-et. A Presage természetesen Denis egyik legkidolgozottabb szerzeménye az UZED (1984) albumról, állandó ritmus-, ütem- és hangulatváltásokkal. Az előadás közben enyhe technikai hiba történt: a zongorán túlmelegedett egy kábel, és rövid szünetet kellett tartani, nehogy a kábel megsüljön. Tíz perc után az urak egyszerűen ott folytatták, ahol abbahagyták, és végigvitték a Presage-t. Aztán jött Denis egy újabb mesterműve, a Dense, amely hevesen indul, a közepén engedni kezd, és átadhatod magad a légies és sötét részeknek, amelyekre csak az Univers Zero képes. A végén pedig újra támadás minden érzékszerv ellen és hirtelen lezárás. Megint tökéletesen eljátszva, egyetlen botlás nélkül. Ráadásként még egy ékkövet kaptunk a gyűjteményükből, egy amolyan „ritka” kompozíciót, amelyet korábban csak Japánban lehetett beszerezni, néhány éve viszont kiadta a Cuneiform Records, így mindannyian megcsodálhatjuk a szépségét. Ez a Toujours plus a l’est, amelyben Denis megmutatja a kelet-európai zene iránti szerelmét. Tele van dinamikus motívumokkal és nehéz ütemekkel, és persze az Univers Zero nem lenne Univers Zero, ha nem csempésznének bele még néhány jellegzetes fordulatot (hangulatváltások, lassítások…).
Daniel Denis mellett ismét kiváló társaság áll. A régi gárdából rajta kívül csak Michel Berckmans van jelen (Andy Kirk még nem volt elérhető). A billentyűknél a mindig remek és karizmatikus Pierre Chevalier (Present) ült, aki végig bolondozott, pedig a zongora mögött ült. Előadott egy „be nem jelentett” billentyűs szólót is, amin a többiek csak mosolyogtak. Ez jó hangulatról tanúskodik a zenekaron belül. Bár egyértelmű, hogy Denis a góré, láthatóan egyáltalán nem zavarja, ha valaki váratlanul belecsap egy kis szólózásba. Az egészet csak az előadás részének és szórakozásnak veszi. Hegedűn a magabiztos Martin Lauwers játszik, aki elég rendesen megtépázta a hegedűjét a koncert alatt (egy időre pihennie is kellett, mert a hegedűből szinte szó szerint „füstölt”). Amolyan frontember Kurt Bude a klarinéton és a szaxofonokon, aki a közönséggel való kommunikációról gondoskodott, és néhány kiváló betétet nyújtott a hangszerein. A fúvósoknál az örökifjú (a fehéres-szürke haja ellenére) Michel Berckmans társult hozzá, aki főleg a fagottjával még mindig tökéletesen megteremti azt az igazi Univers Zero-hangulatot. Az oboába is többször szépen belefújt. Aztán itt van még Dimitri Rupel (ő aztán tényleg mindenhol ott van), bocsánat, Evers a basszusgitáron, aki kiválóan átvette az előző basszusgitáros helyét, és neki is volt egy önálló száma. A basszusa erős, zengő, és néha kifejezetten gitárosan szólt (effektekkel). A végére pedig marad nem más, mint a zenei világ egyik legnagyobb dobos-zeneszerzője (legalábbis nekem). Azon kívül, hogy megtisztelő volt megismerni és pár szót váltani vele, élvezhettem rendkívül pontos dobolását is, amely semmit sem veszített a bájából. Denis ma is ugyanolyan érdekes, mint a hetvenes és a nyolcvanas években, a művei pedig kiválóan szólalnak meg. Nem vagyok a dobszólók rajongója, de az övé lenyűgözött, mert az öreg annyi klasszikus és jazzes tudással rendelkezik, hogy gyakorlatilag bármit meg tud csinálni, amit csak akar. Ennek ellenére kellemesen meglepett egy meglehetősen dallamos és változatos szólóval. Le a kalappal!
Az Univers Zero a néhány technikai hibától eltekintve kiváló volt. Az osztrákok szervezése is szuper volt. Nem az ő hibájuk, hogy nem jött több ember a koncertre. Azt nem tudom, milyen volt az esemény promóciója, de aki érdeklődik az ilyesmi iránt, az akár el is jöhetett volna. Engem személy szerint nem zavart volna, ha egyedül vagyok a koncerten, de a zenekarnak mindenképp fontos, hogy lássa, nem üres a terem, mert ez még több energiával tölti fel őket. A jelenlévő közönség egyébként elég hozzáértő volt, de biztos vagyok benne, hogy Ausztriában akad még valaki, aki szereti ezt a formációt. Ha Thierry Zaboitzeff (ex Art Zoyd) el tudott jönni a koncertre Strasbourgból, akkor talán egy-két helyi is eljöhetett volna.
Röviden: az Univers Zero élőben látni az európai koncertlátogatásaim egyik csúcspontja volt. Annak ellenére, hogy ilyen kevés volt a közönség, az urak mindent beleadtak, és bebizonyították, hogy az Univers Zerónak még rengeteg mondanivalója van. Daniel Denis ragyogó vezető. Különösen kitűnik a színpadon kívüli szerénysége és a színpadon mutatott lelkesedése. Az új számok élőben szuperül működnek, így az Univers Zero jövője ígéretesnek tűnik. Valószínűleg ők maguk azt mondanák, hogy ez nem a legjobb fellépésük volt (már csak a közönség létszáma és a kisebb technikai hiba miatt is), de nekem mindig a szívemben marad, mert hát az egyik kedvenc zenekaromról van szó. Remélem, hogy a Rock in Opposition fesztiválon még jobbak lesznek, és még egy kicsit változtatnak a repertoáron. Végezetül még ennyit: minden elismerésem az osztrák szervezőké, hogy mertek hozni egy ilyen zenekart, mint az Univers Zero, mert egyértelmű volt, hogy nem fognak vele nagy tömeget vonzani. Igaz, kevés nézője volt, de akik ott voltak, annál jobban szórakoztak, velem együtt.
Fotók: Rok Podgrajšek
Setlista
1. Intro 2. Xenantaya 3. Civic Circus 4. Kermesse Atomique 5. Soubresants 6. Three Days 7. Opus Rictus 8. Saison 2 en 7 9. Presage 10. Dense 11. Toujours plus a l’est
Képgaléria

































