A koncert dátuma: 2008.06.21.
Látogatók száma: 2006
Jegyár: 350
A Morarock festival a szlovén határvidéken, a Stara Goricától alig tíz kilométerre fekvő Moraro nevű kisvárosban idén főleg a metalprogram miatt volt érdekes. A fesztivál négy napig tartott, a második és a harmadik nap színe pedig metal volt. A 2008.06.20-i péntek az olasz heavy metalé volt, a headliner a Vision Divine lett. Előttük a Black Raven lépett fel, őket a késői ljubljanai indulás és az olaszországi, kormány mögötti ügyetlen navigálás miatt lekéstem, aztán jött a Derdian, a rutinosabb Elvenking és a White Skull. Szóval az olasz heavy metal elég erős felhozatala.
Szlovéniával ellentétben, ahol a fiatal zenekaroknál főleg a thrash és a death metal a divat, az új olasz bandák erősen támaszkodnak a klasszikus, melodikus heavy metal megcsontosodott sablonjaira. Ehhez nagyobb-kisebb adag pompát és egyéb díszítő jellegű, „szándékos túlzást” adnak hozzá, mindenféle elnyújtott zenekari hangszerelés vagy kórusdallam formájában. Nagyon általánosan beszélek, persze mindenhol vannak kivételek. Az olasz heavy metal nagyon erős, de a helyiek körében elég elhanyagolt is. A piac telített, az emberek mindent láttak és hallottak, na jó, legalábbis azt hiszik. Így aztán elég szerény volt a látogatottság. A nap folyamán 350 és 400 közötti ember gyűlt össze, és ebből persze nem mindenki állt a színpad előtt.
A fesztivál helyszíne nagyon jól sikerült. Parkos környezet, rengeteg árnyékkal, ami a júniusi fülledt napokon még kapóra is jön. Ahol hársak zöldelltek…
DERDIAN: 18.45-19.20
Másodikként, valamivel hét óra előtt a milánói Derdian lépett színpadra. Ők a tipikus olasz heavy metalt képviselik. Metalos, melodikus rohamdalok, a nagy dallamok kergetésére építve. A színpadon egy egész szextett állt, két gitárossal és egy billentyűssel (a ritmusszekció és az énekes mellett). Egy-egy pillanatra a honfitársaikra, a Dominére hajaztak, de sokkal tisztább, kevésbé homályos, ugyanakkor operettesen kidolgozott énekkel, amely minden hangfekvésben erős. Talán vannak párhuzamok a Sonata Arcticával és a Rhapsody Of Fire-rel. A srácok technikai csiszoltsággal győztek meg. Csak nagyon kiszámítható, instant, milliószor hallott másolat másolatát kínálják. Sajnos. Az előadás alatt kissé zavaró volt a dupla lábdob, amely nélkül a metalrohamdalokat el sem lehet képzelni. Csakhogy határozottan túl hangos volt. Ugyanez igaz a basszusvonalakra, miközben a gitárok elég tompán szóltak. A fiúk jobb hangzást érdemeltek volna. Az is érződik, hogy a zenekar nagyon fiatal, és még nincs kidolgozott színpadi játéka, amellyel lenyűgözhetné a hozzám hasonló igényes hallgatót. Addigra az emberek szétszórtan, körülbelül ötvenen álldogáltak a színpad előtt.
1. Beyond The Gate
2. Screams
3. Nocturnal Fire
4. Betrayer
5. Eternal Light
6. The Hunter
7. Cage Of Light
ELVENKING: 19.45-20.30
Az Elvenking újabb power metalos jókedvű banda, akik törpékről és gombácskákról, jó varázslókról és gonosz boszorkákról szóló mesékbe lehelnek életet. Az Elvenking egy kicsit megváltozott felállásban lépett fel, mert Gorlan basszusgitáros boldogan megházasodott, és ebben az időszakban mézeshetekre utazott. Így aznap estére a zenekar kollégája, Daniele ugrott be, aki egyébként a Chronic Hate tagja. A zenekar kvintettként lépett fel, természetesen Elyghen hegedűssel, aki enyhe gótikus-népzenei felhangot vitt a képbe. Ez szerencsésen illeszkedett a zenekar dallamainak lényegéhez. Az Elvenking tíz éve működik, és már egyáltalán nem zöldfülűek. Ez több mint nyilvánvaló volt, hiszen szépen kidolgozott fellépést hoztak. Különösen jól esett Damnagoras éneke, aki magabiztosan vezette a zenekart a színpadon, és az Elvenking volt az első, amely a maroknyi nézőből több visszhangot, hangzavart váltott ki. Az elődökkel ellentétben ők kínálták elsőként a fesztiválon a szépen kiegyensúlyozott hangzást, amelyben a hegedű is remekül érződött. A zenekar az új lemezén, a „The Scythe”-on dolgozik, amely szeptember közepén jelenik meg. Így vállalkozó szellemmel rögtön a címadó, vadonatúj dallal nyitotta a koncertet. 80 ember állt a színpad előtt, az első sor pedig vadul együtt ugrált a zenekarral. A férfiak és a lány egy Twisted Sister-feldolgozással lepték meg a közönséget. Vajon mi lehetett az? We’re Not Gonna Take It. Természetesen puhított, technikailag csiszoltabb verzióban, ahol az ének már-már túl szép és dallamos volt. A népet azért szerencsésen felpörgették vele, és ez volt természetesen a fő cél.
Elvenking setlista:
1. Intro
2. The Scythe
3. Jigsaw Puzzle
4. The Wanderer
5. Infection
6. The Divided Heart
7. Pagan Purity
8. We’re Not Gonna Take It
9. Poison Tears
10. The Winter Wake
WHITE SKULL: 21.05 – 22.15
A színpadon a negyedik zenekar a rutinos White Skull volt. A szextett két gitárossal és billentyűkkel nem kínált olyan rapszodikus metalzenét, mint az elődök. Ennek oka a nyers, előretolt gitárriffek, amelyeket a zenekar előnyben részesít. Nagyon tevtonosan hatnak, és olyan németekre emlékeztetnek, mint a Grave Digger, csak a White Skull soraiban van egy énekesnő, aki egyáltalán nem hörög. A csapat szép karriersikert ért el. Láttak nagy színpadokat a legnagyobb európai fesztiválokon (pl. Gods Of Metal 2006, stb…), híres a 2000-es európai turné a Grave Diggerrel, szóval a White Skull a színpadi fellépés minőségét, ami a kivitelezést illeti, az Elvenkinghez képest még magasabb szintre emelte. Ehhez hozzájárult az is, hogy addigra szépen besötétedett, és a színpad a reflektorfényben, a metalindulók alatt különleges varázst kapott. Amit hiányoltam a White Skullnál, az az, hogy nem adnak a megjelenésükre. Főleg Elisa énekesnő hat olyan benyomást, mint egy kis rongyos, koszos baba. A lány sokkal jobban kamatoztathatná a külsejét, és ezzel hozzájárulhatna a zenekar vonzerejéhez. Oké, elég volt abból, hogy beleszóltam a zenekar politikájába. A White Skullnak a színpadon Alessio Lucatti segített a billentyűknél, a Vision Divine billentyűse, aki így aznap este kétszer is fellépett.
A zenekar a hangzást a kezdeti gondok után, amikor megint túl hangos volt a basszusvonal és a dob, kicsit halkabbra állította, és ez meghozta a gyümölcsét. A gitárok tisztán lélegeztek a riffekben. Az ének kifejező volt, és központi helyre került.
A White Skull kiválóan összeszokott, kompakt fellépést nyújtott, érezhető, hogy a zenekar hátában sok kilométer van, közel 600 lejátszott koncert a karrierje során. Danilo, a Malmsteen-másoló gitáros szólói elállították a lélegzetet pontosságukban és extrém sebességükben, ahogy a fickó szórta a hangok tengerét. Ahogy később kiderült, a White Skull volt az este csendes erkölcsi győztese, mert a közönség később már nem csapott akkora hűhót, a színpad előtti tér is kicsit megritkult (kevesebben nézték a Vision Divine-t). A White Skull kiváló „live bend”. Új albumot vesznek fel, amely idén október második felében jelenik meg.
White Skull setlista:
1. Tales From The North
2. The Roman Empire
3. Head Hunters
4. Anubis The Jackal
5. Kriemhild Story
6. High Treason
7. Marching To Alesia
8. The Killing Queen
9. Cleopathra
10. The Dark Age
11. After The Battle
—ráadás—
12. Embittered
13. Asgard
VISION DIVINE: 22.45 – 00.25
A szextett felállása: Olaf Thorsen (szóló-/ritmusgitár), Federico Puleri (ritmusgitár), Christiano Bertochi (basszusgitár), Alessandro Bissa (dob), Alessio Lucatti (billentyűk) és a visszatérő Fabio Lione (ének), aki a felsoroltak közül nemzetközileg a legismertebb név, mivel a fickó a valószínűleg legsikeresebb olasz power metal zenekar, a Rhapsody Of Fire énekese. A Vision Divine eredetileg Olaf Thorsen gitáros, egyébként a Labyrinth gitárosának önálló stúdióprojektjeként indult.
A zenekar meglepő módon a „Stream Of Consciousness” (2005) anyagával kezdte a koncertet, pedig nem ez a legfrissebb albumuk. Szép színesítés már rögtön az elején. A zenekar azt a legprimérebb kilencvenes évekbeli hagyományt műveli, igazi barokkosan cizellált power metalt, amely a Labyrinth logikus folytatása, egyik oldalon erős progresszív érintéssel, a másikon pedig természetesen nem is egészen ambientes zenekari futamokkal. Így zajlott a koncert a Morarock fesztiválon is. A zenekar az összes albumról színes választékot válogatott a setlistába, Fabio Lione pedig bebizonyította, hogy az éneke még mindig kiválóan megőrzött, erős és kifejező a közép-, a magas és a legmagasabb regiszterekben is. A remek éneklést egy újabb, kiválóan összeszokott, egységként működő fellépés koronázta meg. Thorsen rendkívüli szólista éberségben volt a koncert alatt, Federico ritmusgitáros pedig ügyesen követte, legalább a dupla terces harmóniákban. Tulajdonképpen felesleges mondani, hogy a zenekar tagjai már eleve olyan rutinosak, különösen Fabio és Olaf, hogy a meggyőző színpadi játék és előadás elemével gond nélkül leigázták a színpad előtti tömeget. Belőlük kicsit kevesebben voltak, mint a White Skullnál, ami meglepő volt. Ennek ellenére a nép nagyon jól ismeri a zenekar életművét, és mondjuk az Out Of The Maze előadása rendkívüli közönség–zenekar együttműködést hozott. Nehéz megtalálni az okát, miért volt a színpad előtt kicsit kevesebb ember, tekintve, hogy a Vision Divine minőségi előadás tekintetében (a színpadon) lekaszálja a White Skullt. Talán egy kicsit túl igényesek, bár Thorsent nézni valódi gyönyörűség az ujjaira, hajszálpontosan kivitelezett, ultraszonikus sebességű szólóiban, amelyek gyakran keresztezték egymást a billentyűs szólókkal. Összehangoltan.
A zenekar különösen felpörgette az embereket az Iron Maiden-feldolgozással, a Wasted Years-szel, amellyel Lionénak semmi gondja nem volt, és teljesen magabiztosan hozta.
Nem szeretek ilyen módon skatulyázni, de a Labyrinth 2001-es, réges-régi stuttgarti fellépése óta, a Helloween előtt, megtiszteltetés volt látnom az egyik legjobb előadást az olasz power/prog metal zenekarok közül. Sajnos a siralmas látogatottság kicsit elrontotta a fesztivál hangulatát, amelyből hiányzott az a megfeszített légköri elektromosság vagy az igazi lázas eufória, de hát így megy ez. Olaszországban mindenből túl sok van, a kisebb és közepesen ismert zenekarok koncertjeinek szervezői pedig az ilyen koncertek szervezésekor mindig a rövidebbet húzzák. És mégis kitartanak. Köszönet a szervezőknek. A kiváló zene mellett nagyon megfizethető étel- és italárakat is kínáltak, amit érdemes volt kihasználni. Azoknak, akik takarékoskodtok, azt ajánlom, hogy az olaszországi koncerteken rendeljetek „spritz”-et (spriccer: deci ásványvíz és deci vörös- vagy fehérbor), mindössze 1,5€-ért.
Vision Divine setlista:
1. Intro
2. The Secret Of Life
3. Colours Of My World
4. Perfect Suicide
5. First Day of Neverending Day
6. New Eden
7. Out Of A Distant Night (Voices)
8. Taste Of A Goodbye
9. Alpha & Omega
10. The Fallen Feather
11. Out Of The Maze
12. Versions Of The Same
13. God Is Dead
14. Wasted Years
15. Send Me An Angel
Setlista
VISION DIVINE WHITE SKULL ELVENKING DERDIAN BLACK RAVEN
Képgaléria
