Szerző: Rok Klemše
Helyszín: Slovenska Bistrica / MC Kreš / Szlovénia
A koncert dátuma: 2008. 01. 27.
Látogatók száma: 160
Valószínűleg épp a metálosok szívében él a legerősebben és legelkötelezettebben az elesett legendák emléke. Ha elveszítünk egy metálos testvért, ahogy a Manowar mondaná, a metálközösség különösen igyekszik minél élőbben megőrizni az emlékét. Vegyük csak Chuck Schuldinert vagy Dimebag Darrellt, akik a zenéjükön keresztül ma is elevenen élnek a szívünkben. Nálunk is eleven az emléke a két éve közlekedési balesetben elhunyt Roman Mikšának – Mikinek, akinek emlékét már az első Tribute to Miki is megidézte 2006 márciusában. Én sajnos személyesen nem ismertem Mikit, de úgy gondolom, megtiszteltetés lett volna, és hiszem, hogy a második Tribute 2 Miki koncert jó 150 résztvevőjének többsége is így gondolja. A koncert ismét az MC Krešben zajlott Slovenska Bistricán.
A Tribute 2 Miki ezúttal igazi mini thrash fesztivállá nőtte ki magát, hiszen a szlovén thrash metal krémje lépett fel (hát, a Negligence-t és még egy-két kivételt leszámítva). Az MC Kreš terme kevéssel hét óra után szépen megtelt, a színpadot ugyanis már elfoglalták a fiatal szlovén thrash hősök, a Koroška régióból érkezett Thraw. A thrash-csecsemők kétségkívül az egyik legígéretesebb új formáció nálunk, ezt minden újabb fellépésükkel bizonyítják, a slovenska bistricaival is. A srácok már az első pillanatokban jó old-school thrash metallal teremtették meg az ilyen koncerthez illő hangulatot, és egyenesen a thrash metal aranykorának, a nyolcvanas éveknek valamelyik san franciscói lebujába repítettek minket, amikor a műfaj legnagyobb nevei edződtek. A gitárpáros remekül szerepelt szuper szólókkal, őrült riffekkel és tipikus, de nagyon jól felépített thrash breakdownokkal. A dobos élőben őrülten szól, Aleksander énekes pedig éppoly odaillik, mint Baloff az Exodushoz. Technikailag borzalmas, thrash-szempontból viszont több mint kiváló vokál, a kötelező „fújtatással”, a srác pedig a közbeékelt humoros felkonferálásokkal gyorsan belopta magát a szívünkbe. A koroškaiak igazi mosh-mészárlást csaptak saját számokkal, mint a Condemnation és a Thraw-himnusz, a csúcspontot pedig jól megválasztott feldolgozásokkal érték el. Hála istennek elkerülték a már minden garázsbanda által játszott, agyonrágott Metallica-feldolgozásokat, és meglepték a közönséget egy Slayer-egyveleggel (Raining Blood/Angel of Death), valamint a Testament-klasszikussal, az Over the Wall-lal. Az igazi thrash hangulathoz a közönség is hozzájárult, amely felmászott a színpadra, ahol aztán vagy 15-en tomboltak. Thrash ’till Thrash!
A kiváló szervezésnek köszönhetően, Brane irányításával a Gonobából, az időbeosztás gördülékenyen ment, és a pontosan előre jelzett időben lépett színpadra a velenjei death/thrash metal mesterek, az Inmate. Remekül odatették magukat: tüzes változatát mutatták be a thrash és a death metal saját keverékének, ami főleg az új énekes, Matjaž hangszálaiból jön, akinek brutális growlja és jó tiszta éneke még dinamikusabbá és változatosabbá teszi a zenét. Az Inmate frissen és erősen hat a színpadon, a saját anyag nagyon ígéretes, várjuk hát a felvételeket! Az Inmate-et én most láttam először, de a látottak alapján biztosan nem utoljára!
Harmadikként végre újra megvárhattam az egyik legjobb hazai formációt, a heavy/thrash éllovas Dawn Patrolt. Ez mindenképp olyan banda, amely együtt lélegzik, hangszeresen kiválóak, ráadásul az élükön jelenleg az egyik legjobb… nem, a legjobb énekes/frontember áll nálunk. Aleš-nél jobbat a Dawn Patrol tényleg nem kívánhatna: nemcsak hogy hibátlan, pontos, ütős és gyilkosan jó a hangja, szinte szlovén Bruce Dickinsonnak is lehetne hívni, de Aleš eggyé válik a színpaddal. Árad belőle a karizma, színpadi jelenléte igazi, különösen a számok közötti szövegeivel tűnik ki, amelyekkel könnyedén megnevettet. A közönséggel való interakció több mint rendben volt, és furcsa, hogy valamivel többen csak a Dawn Patrollal töltött, túl rövid 40 perc vége felé gyűltek a színpad elé. A Jan/Černe gitárpáros összehangolt, pontos és tele van jó ötletekkel, Jan a legviccesebb frizurákat villantja, a ritmusszekciót pedig Ana és Wuko tartja jól. A Dawn Patrol ezúttal kizárólag saját anyagot játszott, ami enyhén szólva letépi az embert, nekem személy szerint különösen az adrenalinos Fortress. A végén már csak egy kérdés helyénvaló: „Mikor lesz lemez?!?!”
A Dawn Patrol elköszönt, és átadta a színpadot egy tevés beduin csapatnak.. khm… a Gonobára gondolok. A srácok fellépésről fellépésre jobbak és meggyőzőbbek, ezúttal sem volt ez másképp. A nyakizmokat már az instrumentális intró megmozgatta, a Human: Error-ral pedig kinyílt a pokol. Gitárriffek és szólók repkedtek mindenfelé, a dobbőrök egymás után ropogtak, Brane, az egyik legjobb hazai basszusgép mellett pedig az ember azon tűnődik, hogy ilyen basszusvonalak egyáltalán beleférnek-e az emberi képességekbe. Az összbenyomást többé-kevésbé elrontotta a becsípett Hopsi, aki egymás után többször is következő számként jelentette be azt, amit épp lejátszottak, a bemondásokban pedig még mindig sablonos, mert tovább, mint hogy „A következő szám…”, még nem jut. A Gonoba tagjainak keze alól kikerülő számok igazi koncertklasszikusokká válnak, amit a közönség is bizonyított: szép számban gyűltek a színpad elé, és moshpittel meg headbanggel megmutatták, hogy a Gonoba tényleg az igazi. Akárcsak a tevék… A srácok egy új feldolgozással lepték meg a közönséget: ezúttal a kultikus német trió, a Sodom és klasszikusuk, a Bombenhagel került sorra, amely a Death-klasszikus Misanthrope helyét vette át. Bár az utóbbit mindig jó volt hallani, és mindig színvonalasan játszották, azért mindig jó valami újat is hallani.
Az Eruption thrasherek fellépésére a ljubljanai Channel Zero-ban játszott őrült koncert óta rendkívül vártam, újabb kiváló koncertre számítottam… de ezúttal csalódás ért. Az alkohol megszedte az áldozatát, és a srácok a 40 percüket sem vitték végig. Igazán kár, mert az Eruption már bizonyította, hogy sokkal, de sokkal többre képes, méghozzá több mint kiválóan. A Democracy, a Monumental Mind és a Prayers Betrayers pusztítása után most keserű szájíz maradt, sajnos idő előtt megszakadt a Bay Area-legenda Exodus örök thrash klasszikusa, a Bonded By Blood is. Buco „sikolyai” józanabb állapotban sokkal jobban hatnak, ugyanez igaz az amúgy is kissé kába felkonferálásokra. Az Eruption ezúttal sajnos „thumbs down”-t érdemel, legközelebb igyekezniük kell, hogy jóvátegyék a slovenska bistricai gyengébb koncertet.
Az estét az általam leginkább várt technikás thrasherek, a Crossbreed zárta. Ilyen jó metálra mást nem is lehet csinálni, mint tombolni! A Crossbreed srácai átkozottul kitartóak, hiszen megalakulásuk óta gondjuk van az énekessel, ami engem még mindig meglep. Hogy lehet, hogy egy ilyen jó banda nem talál énekest!?! Na, a jó hír, hogy állítólag végre megtalálták. A Crossbreed fő hajtóereje egyértelműen Grega gitáros, akinek ujjai alól olyan hihetetlen riffek és szólók törnek elő, amelyektől szétszalad az ember, és minden gitáros csak szégyenszemre bújhat a sarokba (a Crossbreedet hallgatva magamban én is hasonlót forgatok a fejemben…). Egyenesen pofátlanság tőle, hogy ilyen vonalakat tollpehely-könnyedén és teljesen hétköznapi arckifejezéssel játszik le, hehe. Simon basszusgitáros sem marad le sokkal a gitárpáros mögött, néha egyenesen lélegzetelállító vonalakat játszik. Az est csúcspontját akkor éltük át, amikor a színpadon csatlakozott a Crossbreedhez a Dawn Patrolból Aleš, és velük együtt elénekelte az Annihilator-klasszikust, az Alison Hellt, megmutatva agresszívabb énekes oldalát is. Szépen sikerült a Painkiller is Buco énekével, aki aztán kissé idegesítővé vált, és nem akart lemenni a színpadról, így egy kicsit elrontotta az egyébként remek Crossbreed-koncertet. A vége felé Simon nagyon jól elénekelte a Destruction-feldolgozást, a Curse the Godst, és az este lassan a végéhez ért.
Mit mondjak zárásként? Először is nagy dicséret Branének az est megszervezéséért, és Gregának (Crossbreed), aki kiváló hangosításról gondoskodott az összes bandának. A bandák többsége remekül szerepelt, megrovást viszont a közönség érdemel, amely az estét szándékosan holmi falusi piálássá változtatta. Persze a metál és az alkohol kéz a kézben jár, de ilyenkor azért lehetne egy kicsit visszafogni magunkat. Nem úgy, hogy már este nyolckor jó néhányan kómába estek, a piszoárt már eltömte a kihányt spagetti, az est végére pedig valószínűleg egyetlen ép üveg sem maradt. Mindezek ellenére minden elismerés a szervezésért, a bandáknak a támogatásért, hiszen lemondtak a gázsiról, végül pedig minden résztvevőnek, mert körülbelül 160 jegy kelt el, ami azt jelenti, hogy Miki családja 800€-t kapott. Remélem, jövőre találkozunk a Tribute to Miki 3-on.
szöveg: Rok Klemše
fotók: Barbara Milharčič
Setlist
CROSSBREED ERUPTION GONOBA DAWN PATROL INMATE THRAW
Képgaléria
