Helyszín: Štuk, Maribor
A koncert dátuma: 2008. 04. 21.
Látogatók száma: 70
Jegyár: 12 € elővételben, 15 € a koncert napján
„Punk is dead!”
Erre az állításra a válaszot április 22-én, kedden (a Föld napján) kerestük a maribori Štukban. Pedig ez volt az idei április egyik legjobban várt koncertje, a Štuk elé érve mégis leírhatatlan volt a csalódásom. Maribor belvárosában ugyanazon az estén zajlott a hagyományos Cvičkarija is, így elkerülhetetlen volt, hogy jóval kevesebben jöjjenek a Štukba. Kár, mert nem mindennap adódik alkalom, hogy alig 12 €-ért láss egy színpadon öt kiváló zenekart, akiktől még sok jót várhatunk. A koncertet eredetileg este nyolcra hirdették, de az elbeszélések szerint ekkor még csak maroknyian álldogáltak a Štuk előtt. Valamivel kilenc után, amikor egyedül odaérkeztem, ez sem volt másképp.
A Zeroscape így 21 óra 30 perckor kezdett tizenkét ember előtt. Szomorú, mert a srácok érdekesen keverik a reggae-t, a screamo punkot és a metalt. Mindenképp érdemes meghallgatni őket (mellesleg a fiúk a Leaf-fat meghívására előzenekarként is felléptek csütörtökön, április 24-én az Orto barban). Az alig háromnegyed órás, jó harmincöt perces fellépés alatt főleg az utolsó lemezük, az „…And If This Is The End I Will” dalait játszották, ezek közül a legnagyobb visszhangot az „Uncle Bush Wants You” kapja. Szerintem erről a számról nem is kell külön írnom, a címe mindent elmond. De szóba jöhet a „Till Death Do Us”, a „Skunk And Live” vagy az „Outnumbered” is, és az „And This Is The End I Will”. Binski különleges hangjával rávette azt a néhány jelenlevőt (ha már józanokat nem), hogy hamar megmozduljanak. Nem értem, hogyan lehet egy punkrock koncerten mozdulatlanul állni, amikor az ilyen zenétől libabőrös lesz az ember. Nem a borzongástól, hanem az élvezettől.
Másodikként 22 óra 20 perckor a hazai Multiball foglalta el a színpadot, akik alig említésre méltó, tizenöt percet játszottak. Az egyik ok az volt, hogy a srácok megcsonkított felállásban léptek fel. Jan sérülés miatt átadta a dobokat Matejnek, aki egyébként a Killing Option dobosa. Ő a tegnapi Orto-beli koncerthez hasonlóan kiválóan végezte a dolgát (a Vanilla Sky és a Multiball ortói koncertjéről szóló beszámolót ITT olvashatjátok el). A közönség is letette a névjegyét – túl kevesen voltak, és főleg a hazai zenészek iránt nem volt érzékük. Szomorú, de igaz tény, hogy Szlovéniában túl kevés támogatást kapnak a hazai, ígéretes zenészek. Ennek ellenére hallhattunk néhány slágerüket, például a „Friday Night Anthem”, a „When I`m Done” és az „At Last!” dalokat.
Pontban este tizenegykor nyolc daliás legény sorakozott fel a színpadon Guadalajara néven. Az elmúlt néhány hónapban rendszeres vendégek voltak a szlovén klubokban. Nyolcéves működésük alatt három stúdióalbumot adtak ki, a legutóbbit idén márciusban „Weapons Of Mass Seduction” címmel. Érdekes cím, de vajon van-e mondanivalójuk a „csábítás fegyvereiről”? Erről meggyőződhettünk a színpadon végigugrált negyven percük alatt. Tolakodásmentes ska-pop-rockjukkal szó szerint bemásztak a bőrünk alá az első néhány számmal, és újra mozgásba lendítették a közönséget (a teremben immár „egész” negyven ember volt). Olyan zene, amit akaratlanul is követsz. Az „I`ll Be Alright”, a „Turn Up”, a „Dreamcatcher”, a „No Mater” és a „Short Time Romance” csak néhány a repertoárjukra felvett számok közül. Igazi balzsam voltak a léleknek. Dalok, amelyek örömmel és boldogsággal töltenek el. És olyan srácok, akiken jólesik megpihentetni a szemed, csak nehéz eldönteni, melyiküket nézd, ha ennyien vannak egy rakáson.
Éjfélkor a ljubljanai Leaf-fat vad ritmusainak adtuk át magunkat. A tavaly év végén megjelent új albumuk, a „RockPaperScissors”, és egy sikeres kanadai turné után ezen az estén újra hallhattuk őket hazai pályán. A srácok kezdésnek elsütötték aktuális slágerüket, az azonos című albumról a „RockPaperScissors” dalt. Az első sort főként a Leaf-fat Street Team tagjai foglalták el, és kezdetét vette az őrület. A többi közönség szépen elszóródott a teremben, és mindenkinek volt elég helye a bolondozásra. Tolongás tehát nem volt. Folytatták a „Choose your reality” számmal, ami újabb ígéretes dal. A Leaf-fat még néhány embert becsábított a terembe. Nos, talán mégis jobbra fordul a helyzet. Az „XP” és az „Unfortunate Event On Its Way To Nothing (Infinity)” következett. A közönség egyre jobban megvadult. A Leaf-fat egyszerűen tudja, hogyan kell megágyazni a bulinak. Ezután egy kicsit nyugodtabb, leaf-fates szóhasználattal „reggae” szám jött az első lemezről, a „T.W.T”. Majd a srácok rácsaptak az első albumukról, az „Underworld Kingdom” (2005) lemezről kimásolt első kislemezükre, az „Individual Happiness”-re. Régi szép idők. Ahogy mondani szokás – ült, mint a pofon. Amikor a Big Foot Mama 2005 novemberében a fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte, azt a Gospodarsko razstavišče-ben tartott nagy koncerttel tette. A koncert két részből állt. Az első részben tizenöt zenekar lépett fel, köztük a Leaf-fat is, akik az alkalomra feldolgozták a Big Foot Mama „Mala nimfomanka” című számát, a második rész pedig a BFM fellépéséé volt. És három év után a „Mala nimfomanka” a Leaf-fat hangszereiből még mindig ugyanolyan frissen szól, mint akkor. Ezután jött az „izica”, azaz a „Better Still”. A kissé provokatív című „Burn Bitch Burn” után még egy régebbi, nyugodtabb szám következett – a „U.K”. Nem, ez nem a „United Kingdom”, hanem az „Underworld Kingdom”. A srácok ezután még az „Idols Like Icarus” és az „Il Mallochio” számokkal csaptak oda, a fellépést pedig a „Celebrate A Brand New Wave” szerzeménnyel zárták. Így telt el megint egy szolid koncertjük. Viszlát csütörtökön az Ortóban.
Én egész este leginkább rájuk vártam – a Vanilla Skyra. A hétfői, Multiballal közös ortói fellépésük után még mindig nem volt belőlük elég. Hajnali 1 óra 20 perckor végre megkaptam őket. Bemelegítésként a körülbelül hetven fős tömegnek eljátszották a „Nightmare” számot, majd a „Your Words” következett. A „Cut Away” után Brian és Vinx cserélt a vezető énekesi szerepben. A „Se Vuoi Andare” című dalt Vinx még jobban énekelte, mint előző nap az Ortóban, és e szám alatt különösen is beindul. Szó sincs arról, hogy egy helyben állna. Aztán a mikrofont ismét Brian vette át. A „Distance” és az „On And On”, az „Xmas Girl” és a „Gotta Believe” voltak a következő számok. A közönség közben egy kicsit felélénkült. Bár nem voltak sokan, mégis jó volt látni a mozgó fejeket. A Vanilla Sky ezúttal is Vanessa Carlton „Thousand Miles” című számának feldolgozása mellett döntött. Akárcsak előző nap, a Štukban is langyos fogadtatásra találtak, ezért a srácok úgy döntöttek, hogy a kezükbe veszik a dolgokat. Luca a dobot basszusgitárra cserélte, Brian a gitárt dobra, Cisco Brian gitárját vette a kezébe, Vinx maradt a sajátjánál. Aztán két fiatalembert hívtak fel a közönségből a színpadra. A fiúk még fel sem értek rendesen, amikor már felcsendültek a Blink 182 mindenki által jól ismert „All The Small Things” című számának riffjei. A két fiatal magabiztosan és lámpaláz nélkül végigénekelte az egész dalt, a színpadon pedig úgy mozogtak, mintha régóta megszokták volna. Bravó! A közönség ennél a számnál azonnal énekelni kezdett, és folytatta akkor is, amikor a Vanilla Sky tagjai visszavették a saját hangszereiket, és végigjátszották a „Thousand Miles” számot. Ettől a daltól kezdve a közönség is jobban hagyta magát vezetni. A rossz kezdés után mégiscsak jobb befejezés körvonalazódott. A „Letargo”, a „Devastante” és a „Break It Out” következett. Végül eljátszották Rihanna jól ismert slágerét, az „Umbrella” című számot, amelyhez egy kis költségvetésű klipet is forgattak – Rihanna-paródiát (megnézhetitek ITT). Hasig röhögős! Körülbelül egyórás játék után a Vanilla Sky elbúcsúzott, hiszen az óra már jócskán elmúlt fél három éjjel.
A koncert így ért véget késő éjjel. A Leaf-fat és a Vanilla Sky kiválóan lenyomta a műsorát, de a másik három zenekar sem volt rossz. Mégis érezni lehetett, hogy a közönség nem ad lehetőséget nekik, hogy megmutassák magukat. Kár, mert alig 12 €-ért nem látni olyan gyakran ennyi ígéretes zenekart egy rakáson. Egyébként azt mondják: legközelebb jobb lesz!
Szöveg és fotók: Lea Lesar
Képgaléria
