Rövid, de velős: a Cosa Brava (2008)
Szerző: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Cankarjev dom / Ljubljana / Szlovénia
A koncert dátuma: 2008. 04. 07.
Látogatók száma: 80
Jegyár: 12,00€
Felállás:
Fred Frith – gitár, basszusgitár, ének
Zeena Parkins – elektromos hárfa, harmonika, billentyűk, ének
Carla Kihlstedt – hegedű, ének
Matthias Bossi – dob, ének
Két héten belül két olyan koncert is várt ránk, ahol a hajdani brit Henry Cow két egykori tagja lépett fel, annak a zenekarnak a tagjai, amely szinte egymaga indította el a rock in opposition mozgalmat. Először Fred Frith gitáros mutatkozott be Szlovéniában a Cosa Bravával, április tizenkilencedikén pedig Gorizián (Olaszország) vár ránk Chris Cutler a Brainville 3-mal, ahol Daevid Allen (a Gong egykori tagja) és Hugh Hopper (Soft Machine) is játszik. Két igazi csemege ígérkezett tehát.
És kit hozott magával Frith ezúttal? Ismét az ő kedvence, Carla Kihlstedt volt mellette, aki Frithnél már szinte állandó tagnak számít. A kiváló hegedűs és énekesnő anyazenekara a Sleepytime Gorilla Museum, egy San Francisco-i metal in opposition formáció, amely kísérletező stílusával rengeteg zenei rajongót lelkesített fel. A Sleepytime Gorilla Museum másik tagja, Matthias Bossi dobol a Cosa Bravában. A négyest Zeena Parkins zárja, aki egyebek mellett Björkkel is fellép.
A koncert ígéretesen indult, de Fred Frithtől talán kissé szokatlanul. Hol vannak azok a bohóckodások, amelyek a Henry Cow albumain jelen voltak? Frith úr láthatóan megkomolyodott, és egészen más zenét kezdett csinálni. Aztán hamar kiderült, hogy mégsem erről van szó. A zenében később mégiscsak felbukkant a humor (főleg amikor Kihlstedt és Frith nyögött és sóhajtozott a mikrofonba), csak nem olyan szembetűnően, mint a Henry Cow-nál. A Cosa Brava zenéje sokkal kiforrottabbnak és csiszoltabbnak tűnik, mint a Henry Cow-é, ahol bőven volt tér a bolondozásnak és az improvizációnak. Ezek az elemek itt már szinte alig érzékelhetők. A Cosa Brava nagyon összpontosított zenét játszik, pontosan meghatározott vezérfonallal. A dallamok és szerkezetek összefonódása egyértelműen kiváló zeneszerzők munkája, akik pontosan tudják, mit csinálnak. De ne értsetek félre: nem csupán technikailag kidolgozott kompozíciókról van szó, a zenében óriási érzelmi töltet is van.
Magát a stílust, amit játszanak, elég nehéz kibogozni. Annyi hatás érződik, hogy fel sem tudom sorolni mindet. Ez az a progresszív zenei szellem, amelyet a „proggal” foglalkozó újabb előadók közül sokan láthatóan elfelejtettek. Persze van benne bőven avantgárd, de jazz, rock, folk is akad bőven… Néhány szám rendkívül összetett volt, másoknál viszont kellemes folkos „dalocskákról” volt szó. Remekül eltalálták az egyszerű és a nehéz zene keverékét.
A zenében egyik tag sem emelkedett ki: négy zenész kiváló közös produkciója volt ez, akik láthatóan nagyra becsülik egymást. Frith a híres avantgárd gitározása mellett basszusgitáron is megmutatta tudását, és gond nélkül játszott rajta. A bájos Carla Kihlstedt fiatalon elismert hegedűssé vált, és még mindig fejlődik. Mióta a Sleepytime Gorilla Museummal láttam, még tovább csiszolódott, főleg az éneke tűnik magabiztosabbnak, mint korábban. A billentyűknél Zeena Parkins vitte a főszerepet, aki néhányszor a harmonikát is megragadta. A billentyűkből egészen gyönyörű hangokat csalt elő, természetesen és hitelesen szóltak, időnként pedig a hangját is kölcsönadta. A dobok mögött pedig a Sleepytime Gorilla Museum egy másik tagja ült, aki szintén kivételes zenész. Dobolása nem volt olyan nyers, mint az anyazenekarban, de nyugodt, jazzes stílusával megmutatta, hogy bármilyen műfajt képes játszani. Többször tanúi lehettünk szokatlan ütőhangszereinek is, amelyeket maga készít. Minek drága vibrafont venni, ha a szemétben végző dolgokból is hasonlóan jó hangokat ki lehet csalni? Egyszerűen elbűvöltek a furcsa találmányai, amelyek ugyanolyan jól szólnak, mint az elismertebb klasszikus hangszerek. Bossi egy számot még el is énekelt, bizonyítva, hogy sokoldalú tehetség.
A tagok láthatóan mind jól megértik egymást. A kapcsolat köztük hitelesnek tűnik, az összeszokottság pedig irigylésre méltó szintű. Mindannyian olvassák a kottát, és ez is segít elkerülni a kellemetlen hibákat. A közönséggel nem sok kapcsolatot teremtettek, de ami volt, az szellemes és szimpatikus volt. Ebben főleg Frith és Carla Kihlstedt járt az élen. Fred Frith egy időre még Robert Fripp szerepét is magára öltötte, mert elküldött egy fotóst, aki kitartóan közvetlenül a színpad előtt fényképezett. Ez a húzás nem hagyott mély érzelmi nyomot a gitároson, a zenekar ugyanis ugyanolyan magabiztosan játszott tovább, mint addig.
A portugáliai fesztivál után, ahol csupa hihetetlen zenekar játszott, bizony előfordulhatott volna, hogy a Cosa Brava csalódást okoz. Ha nem lettek volna a toppon. De ennél is többek voltak. A zenéjükben megvan minden, amit szeretek – kivételes mélység, dallamosság, kidolgozott szerkezetek, technikai tökély, humor, sötétség. Mindez valahogy egésszé áll össze, amely elviszi a hallgatót egy utazásra, ami ezúttal sajnos talán túl rövid volt. A fellépés alig több mint egy órán át tartott (közben volt még egy hosszú szünet is). De sebaj, a rövid és édes jobb, mint a hosszú és vontatott.
A Cankarjev dom elég gyakran szervez szuper koncerteket, de úgy tűnik, valamivel magára haragította őket a mi oldalunk, mert mostanában csak félakkreditációt adnak nekünk, miközben biztos vagyok benne, hogy a nagy médiumok ingyen kapják a jegyeket. Így aztán ingyen bejuthat a koncertre valami bácsika, akinek eszében sincs később beszámolni róla. Egyszerűen ismer valakit a megfelelő helyeken. Mi, újságírók pedig, akik igyekszünk, a háttérbe szorulunk. Nem szép dolog, de ez a sznobizmus sem hagyott keserű szájízt a koncerten.
szöveg és fotók: Rok Podgrajšek
Setlist
1. Snake Eating Its Tail
2. Round Dance
3. Out on The Town with Rusty
4. Pour Albert
5. Road Movie
6. I Don’t Believe You
7. CB 21
8. Einstein
9. A Song About Love
10. The New World
11. Falling up
12. Tom Paine
Képgaléria



