Helyszín: Postojna
A koncert dátuma: 2007. március 29.
Látogatók száma: 200
Jegyár: 12.00€
Ritkán adatik meg, hogy önálló, teljesen domináns egyéniségű zenészeket lássunk egy felszabadult, mindenki számára élvezetes hangulatban, ahol mindegyikük a teljesen spontán ötlet- és inspirációkeresés közben úgy legel a társai hátán, mint a legrosszabb élősködő. Nos, ahogy már megszokhattuk, a mi örömünkre és szerencsénkre a Postojna Blues Sax Gordon fellépésével ezúttal is gondoskodott egy ilyen felejthetetlen pillanatról.
Sax Gordon, a detroiti születésű szaxofonos azon bolondok egyike, akik állatian kompromisszummentes játékukkal mindig kisajtolják magukból az utolsó atomnyi erőt is, ami még talpon tartja őket. Barátai, Raphael Wressnig (hammondorgona), Alex Schultz gitáros és a bécsi Rafael Lucas (dobok) segítségével a hideg postojnai estét alaposan megtöltötte pozitív energiával. Az a lazaság, amellyel Gordon a fellépéseihez áll, egyszerűen hihetetlen. Először az ember azt hiszi, hogy a semmi rosszra nem gyanakvó, szemüveges mosolygós fickó, aki lassan ringatózva „védi a territóriumát” az asztalod közvetlen közelében, csak egy a koncertlátogatók sorában. Aztán egyszer csak kezébe veszi a szaxofont, amelyből futószalagszerűen kezdenek büszkén felvonulni a nyers, inkább jazzes motívumok. Gordont nem lehet zavarba hozni. Vidám táncos léptekkel szeli át a barlangpalota parkettjét, és már fent is van a színpadon, ahol generációkat tekintve igen vegyes, szórakoztató bácsikákból álló trió várja, velük pedig rögtön belevágja magát a DD Riden vad funky jazz ritmusába. A mókás instrumentális felvezetés elsősorban jégtörőként szolgál: a szaxofon egyszer csak udvariasan átadja a helyet a csábítóan lágy hangzású gitárblues-nak, ami erősen emlékeztet Mick Taylor stílusára. A szaxofon és a gitár játékához hamar csatlakozik a fiatal Wressnig is, aki ősi hammondhangzásával megadja ennek a nyitó jam sessionnek a csúcspontját. A srácok nyilvánvaló lazaságukban már a legelején afféle zenei képességeik fitogtatásába kezdenek, és számról számra vidáman folytatják a maguk vitakörét. A következő Hot Wheels és Cherokee hasonló játszótér az instrumentális jazz rajongóinak. Főleg az utóbbi, amelynél Gordon lelép a színpadról, hogy Raphael és Alex kapjon egy kis időt a saját lelke örömére, ritmikailag igen mozgalmas pillanatokat hoz. A srácok láthatóan a legjobban az ilyen improvizatív, jazzesebb kirándulásokat élvezik az ismeretlenbe, a motívumok és témák folyamatos, minden színben pompázó váltogatásával pedig remekül elkényeztetnek minket.
Amikor Gordon, aki hamarosan egy sörrel a kezében tér vissza a színpadra, a szaxofon gyengéd hívásával beharangozza a bánatos Melancholy Serenade-ot, a teremben engedelmes csend lesz úrrá, amelyen át titokzatos szomorúságában finoman úszik Wressnig hammondja. Amikor Gordon zenekarának ez a gyönyörű másik arca hirtelen fájdalmas kitöréssel ér véget, a barlangpalota termében teljes csend honol. Hihetetlen! Postojnából Dallasba utazunk, ahol a blues legendája, T – Bone Walker vár ránk, természetesen megint jazzes köntösben. A srácok a The Misfit-tel visznek közelebb az igazi blueshoz, ahol Gordon ezúttal rekedtes énekhangjával is megajándékoz minket. Amikor az úriember teljesen elengedi magát, egyszer csak vidám ugrabugrálás közben találja magát a teljesen megkövült közönség soraiban, és így próbálja legalább egy kicsit feljebb tornázni a barlangpalota „jégterme” hőmérsékletét. Az a tény, hogy mi, szlovének nem rendelkezünk holmi különösen felhevült chicagói közönség lazaságával, Gordon arcán többször is szemmel látható csalódottság nyomát hagyta. Erőteljesebb reakciót a közönség a poénos funkos Boom Bello alatt sem tudott kipréselni magából, ezután az urak megérdemelt rövid pihenőt engedélyeztek maguknak.
Az izgalmas est folytatása a Yardbirds-féle R & B stílusban, a Vinnie’s Blues-zal a vad 60-as évekbe visz vissza. Gordon a „varázssípjába” fújva hirtelen vad hangulatot teremt, amit mesterien fűszerez egy bluesos gitárszóló. A csúcspontot és egy kicsit élénkebb közönségreakciót a pszichedelikus hammondhangok erupciója hozza el, amelynek tetején meglepetésszerűen a Smoke On The Water vár ránk! Jön a Jam Up rock & roll jazzes utóízzel, tele humoros betétekkel és mindenféle ismert zenei motívummal, amelyen jólesően megállapíthatjuk, hogy a bácsik a „homokozójuknak” éppen ezt a gyönyörű postojnai helyszínt választották. A Banana Boogaloo és a Have Horn Will Travel hasonló tempóban és energiával folytatódik, ezúttal hosszú idő után ismét énekkel kísérve. A különböző zenei műfajokkal való kacérkodás, amelyet hihetetlenül könnyed jazzes módon dolgoztak fel, és amelybe az est során már egészen kényelmesen beleültünk, a Junior Walker-féle Hot Cha-val, amelyet mindenféle mesteri szólók „káosza” tett még gazdagabbá, elvezeti Gordon sokszínű setlistjének zömét a végére. Az urak gyorsan lelépnek a színpadról, a közönségre pedig a szégyenlős skandálás marad. Miután a közönség intenzív „sűvít” (afféle rakéta a szénakazal alatt módra), a srácok visszatérnek a színpadra, King Blues Power-ének saját értelmezésével, amely ráadásul egy hajszálnyira hasonló Gordon-féle közönségmegszólítást is tartalmaz. A felejthetetlen est tisztességes boogie jammel zárul, tele izgalmas energiával, amit az alpesi közönség valószínűleg sosem fog teljesen megérteni. Ami persze természetes, hiszen mi, szlovének a postojnai blues fesztivál rengeteg kiváló koncertje ellenére sajnos még mindig a begyöpösödött, megkötött nép maradtunk. Szerencse, hogy ott van nekünk az Alya és a Šank Rock!
Setlista
1. DD Riden (Gordon) 2. Hot Wheels (Aley) 3. Cherokee (Raphael) 4. Melancholy Serenade (Gordon) 5. T – Bone Jumps Again (Alex) 6. The Misfit (Raphael) 7. Boom Bello (Raphael) 8. Vinnie’s Blues (Raphael) 9. Jam Up (Alex) 10. Banana Boogaloo (Raphael) 11. Have Horn Will Travel (Gordon) 12. Last Train To Aalter (Alex) 13. Hot Cha (Junior Walker) 14. Crazy Frog Jam —ráadás— 15.Talkin’ Blues (Gordon) 16.Soulful Strut (Raphael)
Képgaléria
