Kiadó: ZKP RTV Slovenija
Megjelenés éve: 2012
Produkció: Mirko Vuksanovič & David Šuligoj
Az album hossza: 41.25 perc
Műfaj: Art Rock / Pop
Mit érdemes kezdeni a „Pozna pomlad” című lemezzel? Az Avtomobilinek van ideje bőven. A zenekar, amely kereskedelmi csúcspontját valahol a kilencvenes évek első felében érte el, hat év stúdiószünet után végre új stúdióalbummal tér vissza.
2006-ban jelent meg az elődje, a „Mesta železniških postaj”. Kiváló lemez, tulajdonképpen az Avtomobili art rock mesterségének addigi legérettebb albuma 2006-ig. Remekmű, amelyre a fantasztikus nova goricai gitáros, Alan Jakin utoljára nyomta rá a maga síremlékét, őt pedig nem sokkal a felvételek után igazi balszerencse érte. Az örökzöld Avtomobili, akik ma is a legnagyobb szlovén rádióadók napi kedvencei, sorsfordító problémával találták szembe magukat. Ki a csoda ugrik be a csapatba, és tölti ki tudásával, tapasztalatával és zsenijével azt a hatalmas cipőt, amely Jakin távozása után üresen maradt?
A zenekar jóval hamarabb talált megoldást, mint amire számítani lehetett: Boštjan Andrejc Bushiban. Bushi edzett rókának számít. Az Avtomobili előtt játszott a Night Jump, a HeaveniX, a Terra Mystica, a Skunk Funk és a The Rolling Stoned együttesekben, valamint olyan előadókkal dolgozott, mint Jan Plestenjak és Tinkara Kovač. Elég átfutni ezeket a neveket, és gyorsan arra jutsz, hogy Bushiban egyfajta kifejezésbeli univerzalitás és sokrétűség lakik, és pontosan erre van szüksége az Avtomobilinek. Nem csak erre. A megközelítés is fontos. Az Avtomobili zenei megnyilatkozásának sorsa pedig mindig is egy kifinomult gitárkezeléshez kötődött, amely mégis a lélek mélyéig hatolt, a tiszta rockrezgés kérkedés nélküli mélységével. Ha Jakin elsősorban a koncepció gitárosa volt, aki az évek során felismerhető formába csiszolta a játékát, és ezzel az Avtomobili artizmusának tekintélyes részét adta, Bushi még több kísérletezést és kifejezésbeli változatosságot hozott a zenekarba, és az is hamar kiderült, hogy szerves, hiteles, természetes hangszíneket keres. Nem szór hangokat összevissza, hanem óvatosan válogatja és értelmes egésszé formálja őket egy tetszőleges improvizáció keretei között – ez e zenész további erénye, amiért kiemelhetjük azon szlovén gitárosok tucatjából, akik a szlovén gitározás legnagyobb mesterei közé tartoznak.
Bushi is perfekcionista, akárcsak Alan Jakin. Bushi a Night Jumpnál edződött, róluk pedig köztudott, hogy Pink Floyd-feldolgozásokhoz is nyúltak, és ha az ember egyszer megérinti David Gilmourt, és lassan elmélyed benne, akkor világos, hogy fokozatosan a kifinomultság professzorává vedlik. Ehhez persze tehetség és akarat kell. Bushi mindkettővel bőven rendelkezik. És még többel! A gitárjáték mellett a saját hangját is behozta a zenekarba. A Night Jumpnál a fickó nagyon ügyesen utánozta a bolygó legnagyobb rockénekeseit a Led Zeppelintől a Pink Floydon, a Deep Purple-ön és a Creamen át a Thin Lizzyig… amit az Avtomobili természetesen alaposan ki is használt a „Pozna pomlad” albumon. Bushi először a „Klub klubov” (2008) című koncertkiadványon került be a zenekar diszkográfiájába.
Az idők újak, és koránt sem rózsásak. Az új album – a „Šentflorjanska kokoška” levegőjét lélegző korunk lenyomata – ennek következtében az Avtomobili történetének legsötétebb lemeze. Jóval keményebb az elődjénél, és a hangzásvilágon érezni, hogy Bushi gitárja sokkal közvetlenebbül keresi a helyét az art-expozéhoz, mint ahogy az az előző albumon érezhető volt, ahol Mirko Vuksanović billentyűi vették át a domináns kísérő szerepet és az alkalmi improvizációkat is. A Pozna pomlad tehát inkább rock-, mint popalbum! Egyszerűen. Bushi gitárja jóval hangsúlyosabb és feltekertebb. A keménységet a billentyűk használata is erősíti (Kaj si hotel), amelyek pontokon „Hammond-szerű” hangzáshoz nyúlnak, vagyis a régi idők retró „vaskosságához”, amikor a rock még fiatal és ártatlan volt. És ez működik: először is lenyűgöző, másodszor bizonyos fokig meglepő, harmadszor pedig rendkívül örvendetes! Ez azt jelenti, hogy a „Pozna pomlad” különleges és más album, mint az elődei. A „Misija točka 1.” tehát teljesítve az Avtomobili számára. Ez azt jelenti, hogy megőrizték minden felismerhető védjegyüket, és közben felfújtak egy új, másmilyen lemezt! Ez bármely rockzenekar egészséges fejlődésének útja az evolúció ösvényén!
A „Bar pozabe”, vagyis a nyitódal, sötét hangvételével felhívja a figyelmet az előző bekezdés megállapításaira. A gitár rockosan kapcsol be, a megszokottnál magasabb decibeladaggal az Avtomobilitól. Marko Vuksanović szinte halotti falsettóval „jelentkezik be” a versszakban (az előrefrénben egy hangeffekt vezeti, mintha a hang telefonfülkéből érkezne), Bushi pedig kíséri, és majdnem duett-fekvésben harmonizálja Marko énekét. A refrén megerősíti a keményebb gitárjáték beépülését, olyat, amilyet a zenekar korábbi, popos hajlamú munkáiból megszoktunk. A középső hangszeres rész klasszikus hard rockos szólóélményt kínál Bushi játékából, a dal pedig drámai és hideg hangulatban bontakozik ki. Az Avtomobilitól meglehetősen szokatlan szám, tulajdonképpen minden ismerő várakozásával szemben, és az album nyitányaként kifejezetten meglepő választás. Ezzel szemben a „Kaj si hotel”, amely játékosan, kedvesen az albumot folytatja egy huncut ritmusban, hamar a helyére teszi a dolgokat! Marko versszaki sorai között ott a tér, amelyet Bushi dinamikusan mozgat meg rövid jazz-blues variációkkal. A tipikusan avtomobilis dallamos vonzerejű, kompakt refrénben a ritmus szilárdabb lesz, mert a tolóhangszerek, azaz az ütősök is bekapcsolódnak a dal ritmikus alvázába. A szám az album második kislemeze, a refrénben pedig a zenekar korábbi stúdiómunkáihoz képest ismét nem titkolja a rockos intenzitással való nagyobb kacérkodást.
A „Lepotica dneva” újabb gyönyörű ballada a zenekar tipikus zenei retorikájában (de az új időkre!), ahol először lép ki intenzívebben Marko versmondása, az énekes felismerhető megközelítésének érzéki, kifinomult előadásában. Költészetének felismerhető érzelmessége mélyen egyesíti a nosztalgia pillanatát, a soha vissza nem térő múlt emlékei közti bolyongást, az idő fogának rágását (a pohár fogáról még nem, legalábbis egyelőre), a tökéletes szerelem együttélését és a belső személyes beteljesülést. A gyönyörű refrén minden építőelem fölé emelkedik és átveszi az elsőbbséget, amikor az Avtomobilinek sikerül a gyújtópontba helyeznie jellegzetes attribútumait, ami tovább közelíti Marko finom költészetének érzékenységét, a melankólia és az elfojtott vágyakozás felismerhető lüktetésével. A versek üzenetének alakulását nézve nem nehéz arra jutni, hogy a „Lepotica dneva” tulajdonképpen Szlovénia (ma), amely jobb államot érdemel!
A „Kaj si hotel” után a „Moj mir”, valamint az album vége felé a „Sladka svetloba” szerzett „ikerpár”, amely a gyakori rádiós pörgetés szűkebb kislemezválogatásába kerülhetne. Ez a zenekar mesterségének kidolgozott artizmus-nyelvében (az évek során megszilárdult) dalszerzés tipikus megközelítése, ahol nem rejtőzik el a kvintett kémiai kötéseinek kompakt és dinamikus hatása és szilárd zenei bajtársisága.
A zenekar Simon Gregorčič „Na bregu” című versét zenésítette meg. Ostobaság lenne Gregorčič költészetét Marko Vuksanovićéhoz hasonlítani, mégis könnyen elhinném, hogy a „Na bregu” sorait ezúttal éppen Marko szerezte. A dal önmagában enyhe eltérés az albumtól, már-már népies-pasztorális „szlovén” vidéki dallammal (refrén), a zenekar zenei kutatásának érdekes pillanata – akusztikus hangszerek használatával és vallomásos intimitásával már a dalszerző-előadói hajlam határán mozog, ám a dal nem hozza az albumra azt, amit a nyomában következő kiváló „Netopir” (a lehető legmisztikusabb – a misztikumot már Mirko billentyűinek nyitó motívuma megteremti), a „Netopir” után a „Palme gorijo”, vagy a „Palme gorijo” után a „Poslušaj”, miközben a címadó dal a zárásban amúgy is külön fejezet. A „Netopir”, a „Palme gorijo” és a „Poslušaj” az a kifejezésbeli „többlet”, amelyet mindig csendben és vágyakozva keresünk és várunk az Avtomobili artizmusától. Ez az egymást követő „hármas” a „Pozna pomlad” albumon az artisztikus kifejezés központi csúcspontját éri el. A személyes vallomásos, misztikus Netopir birtokolja a versszak és a refrén egyik legszebb összekapcsolását, a gyönyörű dallam refrénjében kötelező crescendóval. A „Palme gorijo” latin ritmikus fogással van megerősítve, amelyet az ütősök beépítése merészen elmélyít, ehhez pedig a versszakban Bushi gitárjának könnyed jazzes kanyargása társul. Marko Vuksanovič „zöld nyelvű” költészetéből ebben a dalban világos, hogy a finom undor áramlik az emberi kicsinyesség iránt, amely gyors mulandóságában tönkreteszi a természetet egy maroknyi pénzért, főként az emberiség teljes elidegenedéséről az anyatermészettől. Minden szürkévé válik. Az „Obrazi izginjajo” a versben a saját jellemazonosság nélküli emberek. Bushi kifutó szólója kiválóan illeszkedik hangjegy-elosztásával a dal könnyed kocogásához, amely, mint említettük, enyhe latin érzületet hordoz, vagyis tengerparti szellőt. Bushi jazzes szólója még futó asszociációkat is ébreszt Pat Methenyvel, főleg a „Still Life (Talking)” korszakából, a nyolcvanas évek második feléből. Utána a maximálisan pozitivista „Poslušaj” következik. Ez az új album első bemutatkozó kislemeze. Egyszerű, tolakodásmentes refrént hordoz, amely gyorsan a oltalmába veszi a hallgatót. Ez az Avtomobili különleges eleme, amellyel már régóta olyan mesterien és ügyesen bánnak, és amely az emlékezetes slágerek örökzöldjeinek egész gyűjteményét hozta nekik. Éppen ebben a dalban szikrázik az az kiváló elegy, amely az összes építőelem egyedülálló együttélését jelenti, és igazolja a zenekar kiváló munkakémiáját.
Mindenek fölött pedig érdekes az utolsó, a záró „Pozna pomlad”. Misztikus, maximálisan lelassított keringő, rendkívül szomorú konnotációkkal. Marko személyesen, finoman, lágyan törékeny vallomásos hangja ismét telivér. A dal azért érdekes, mert Bushinak azt az oldalát hangsúlyozza, amellyel Jakin tele volt. És a legszemléletesebben megválaszolja, miért teljesen méltó utód Bushi Alan Jakin helyén, sőt, a zenekar számára a lehető legjobb megoldás! És hol a kulcs? A „Gilmoureskákban”! A kifutásban, amely Mirko billentyűinek és Bushi kifinomult, szigorúan megválogatott, de mesterien hajlított, nyújtott, megfeszített, „slide-olt” hangjainak meghosszabbított hangszeres párbeszéde, tele fogással, teljes kontrollal és kifinomultsággal! Mindkét zenész ezen a ponton gyönyörű hangzásvilágot épít az album hideg kifutásába, amitől egy pillanat alatt kiráz a hideg! A zenekar ismét ízlésesen és hatásosan használja Bushi hangját Marko énekének harmonizálására. A csúcspont pedig, mint említettük, a dal záró hangszeres része.
Éppen az album „farka” kavarja az elmét és veti fel a kérdéseket? Vajon az Avtomobili merészel ebben a tekintetben még egy lépést tenni a kifejezésben? A „progresszív” art rock irányába? Erre a kérdésre a következő album fog válaszolni. Slágerekre már nincs szükségük, a státuszuk szilárd, az elismertségük pedig korlátlan lejáratú az Avtomobili számára. Nem kell már bizonygatniuk. Most valóban lazán, szabadon, tehermentesen alkothatnak, vagyis teljes artisztikus hozammal! Reméljük, hogy a zenészek a jövőben kihívják önmagukat mint művészeket, és létrehozzák a „Pozna pomlad” artisztikus továbbfejlesztését, amely az amúgy meglévő „óvatosság” mellett is világosan elárulja az érzést, hogy az Avtomobili még több érdekes, mondhatni kihívóan szokatlan, de rájuk jellemző zenei dolgot képes kisajtolni magából.
A szlovén közepes hullámhosszú rockzene színterén, amely szerény és szűken meghatározott (ami az IGAZI rockzenekarokat illeti), poprockhoz szinte nincs szebb férfihang, mint Marko Vuksanovič hangja. Marko érik, mint a jó öreg bor. Bársonyos hangja még melegebb lett, és az évek során még bájosabban megvastagodott. És mint ilyen, továbbra is az Avtomobili zenéjének alapvető védjegye és felismerhető eleme. Az új „négyzetes Davidek” (David Morgan plusz David Šuligoj) ritmusszekciója rendkívül dinamikus, a zenekar artizmusához éppen megfelelően mozgalmas. Šuligoj ismét ügyesen ízesítette az album egyes részeit az elérhető tér kifinomult betöltésével a basszusgitáron. Szerves hangzása és természetes zenei melegsége főleg olyan dalban él fel, mint a „Kaj si hotel”, ahol vidám funkys tartásai szilárd formát adnak a dobok hangsúlyozott ritmikus textúrájának az ütősökkel kombinálva („tehéncsengő” a refrénben), a dobok pedig teljesen életre kelnek a Kaj si hotel dalban. Ebből a szempontból, David Morgan érkezése után, ismét beszélhetünk igazi csapatszellemről a zenekarban. A dalok intenzívebben rockosak, mint valaha, a hangzás megőrzi a szervességet, a melegséget, az építőelemek optimális szimbiózisban illeszkednek, a gitár pedig a hangzásbeli kíséret tartásába, valamint a „díszítések” szerepébe is bőkezűbben lép, mint a „Mesta železniških postaj” albumon, még nagyobb hangszerelési változatossággal, ami az Avtomobili előtt tárva-nyitva tartja az ajtót az artizmus jövőbeli ápolásához. A popos hozzáférhetőség továbbra is védjegy marad, de a rockos feltekertség ezúttal észrevehetően eltolja magától. Mirko Vuksanović az újonnan érkezett Bushiban kiváló partnert talált a hangzásvilág megteremtéséhez, a kettejük párbeszéde pedig nem apad el találékonyságban és éleslátó megoldásokban a kifinomult hangszerelésben. Reméljük, hogy a jövőben még merészebben nyúl az improvizációs csínyekhez és a vezérmotívumok hangszerelési artizmusához.
A „Pozna pomlad” rendkívüli érettség és edzettség lenyomata, a tavasz szó pedig azt foglalja össze, hogy ezeknek a fiúknak a szívében – amit a Vuksanovič fivérek semmiképp sem tagadnak majd – még mindig lángol a nagy alkotói szenvedély lobogó tüze és a sok megvalósításra váró cél felé törekvés. A „Pozna pomlad” rendkívül szép poprock album, az Avtomobili egyedi kezéből származó, egyedi artizmusú zenei mesterségről. „Jó, hogy vannak!” – mondja derék kollégám, Jernej Vene, a Radio Val 202 ismert, barátságos hangja! Az Avtomobilit természetesen.
Reméljük, hogy a zenekar a következő albumot kicsit gyorsabban hozza össze. Legalább három éven belül a „Pozna pomlad” megjelenése után. A csapatszellem szilárdan egységes alkotói frekvencián van. Maradjon is így, és hozzon létre még sok ilyen időtlen dokumentumot, mint a „Pozna pomlad” album. Érezni, hogy ez a felállás még feljebb és még messzebbre juthat az artizmusban.
szerző: Aleš Podbrežnik
értékelés: 9.0 / 10
Számlista:
1. Bar pozabe
2. Kaj si hotel
3. Lepotica dneva
4. Moj mir
5. Na bregu
6. Netopir
7. Palme gorijo
8. Poslušaj
9. Sladka svetloba
10. Pozna pomlad
Felállás:
Marko Vuksanović – ének
Boštjan Andrejc „Bushi” – gitár, vokál
Mirko Vuksanović – billentyűk
David Šuligoj – basszusgitár, vokál
David Morgan – dob
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Rok Škarabot – ütősök a 2., 3., 4., 7. és 9. számon
Marko Lasič – dob az 5. és 6. számon
Rudi Bučar – vokál az 5. számon
