A nagy David Coverdale jött a Whitesnake-kel, látott Ljubljanában, és győzött a Križankében (2006)

BOJAN HORVAT
0 563

Helyszín: Ljubljana / Križanke / Szlovénia
Dátum: 2006. július 15., szombat


El sem hiszed! A Whitesnake előző napi feldkirchi fellépése elmaradt, mert túl kevés jegyet adtak el. Ilyesmi néha előfordul Szlovéniától északra is! Na de ha néha az is megesik, hogy a rock legendái Ausztriától délre is felbukkannak! Hehe, méghozzá egyenesen Szlovéniában! 20.00-kor már a helyszínen voltunk, jó, hazudok, kicsit előbb, 19.40 körül (a másodpercek nem számítanak). Kint a Križanke előtt forrt a tömeg! Nyilván felébredtek, nekivágtak a megpróbáltatásokkal teli útnak a barlangjaikból, és a koncert előtti utolsó héten végre feltörték az összes elrejtett porcelándisznót, aztán a boltokban összevadásztak egy-egy jegyet. Uuuu! Bizony. Az érzés tökéletes volt, igazi rockvihar készülődött, valami ott volt a levegőben. Egyszerűen valami, ami világosan sejtetni engedte, hogy felejthetetlen este lesz!

Az előcsarnokban újra köszöntöttem néhány nagy rockzenei barátot, akikkel mindig megtiszteltetés találkozni a koncerteken, és váltani egy-két szót! Jaj, olyan gyorsan pörögtek a dolgok. Elvesztettem a fejem. Az eufória percről percre nőtt. A Mary Rose már elkezdte, mi meg még kint voltunk. Hehe, ott a tömegben Bojan! A mi Bojanunk, aki épp most „csusszant” át a tömegen a „photo passal”! „A Mary Rose-t legalább lefotózzák”, sóhajtottam fel megkönnyebbülten.

MARY ROSE: 21.00 – 21.30
Alig jutottam be! 21.20 volt, a Mary Rose-ból még elkaptam valamit. A srácok mindenképp dicséretet érdemelnek az élők között! Klasszikus megközelítés, rockosan feszes, méltóságteljes, korrekt, mindenképp látványos, és teljes joggal került a nagy Whitesnake fellépése elé. Röviden: ahogy Davor Kastelec, valószínűleg Szlovénia legjobb Hammond-nyűvője körül ott álltak a színpadon a lelkes, bizonyítási vágytól szomjazó fiúk, az csupa pozitív érzést keltett, hogy Szlovénia rockban ismét növekszik. Sajnos mindössze fél órás fellépés volt, de elég zenét hagyott az első benyomáshoz, a vérünkben is maradt belőle bőven. A Mary Rose-t sajnos nem ismertem, de csupa dicséretet hallottam róluk. A közmondásosan szerény szlovének persze végül a honfitársaikat dicsérik. Mary Rose! Srácok, innen nincs visszaút! Vegyétek, ami a tiétek, emberek, támogassátok már végre a hazai szlovén minőséget, amely hangosan és tisztán maga dicséri magát! Viszlát Hruševjében, idén augusztusban!

WHITESNAKE: 22.00 – 23.45
A szünetben persze az előcsarnokban mindenhol sörszag volt. A kasszáknál tolongtak az emberek, és ez az élmény ismét megerősítette, hogy a szlovének nem ismerik a sorban állást, ha alkalmuk nyílik rockkoncertek előtt tövig „betankolni”: „Jel tako braćo Štajerci?” Tele volt a fejem. Várakozás, eufória… A Whitesnake, az isten szerelmére, itt van a szemem előtt! Coverdale, a nagy Coverdale. Jól van, fékezd a rajongásod, kicsi!

„Saksyvel” és Peterrel (dr. „Prog Rock”) alig vergődtünk be a „magasztos sörhasak” labirintusán át. Szó szerint kúsztunk a zsúfolt nézők között, és a keverőpult elé álltunk, a színpadtól jó 20 méterre. Hohó! A nézőtéren biztosan minimum 3.000 ember volt! És még mindig csöpögtek befelé.

Sötétség! Az emberek a magasba! Intró! A srácok kivonulnak a színpadra, a „roadie-k” zseblámpával világítják meg nekik az utat a pozíciókig! Robbanás! Kigyúlnak a fények! Itt vannak! Elemi riff! A Burn riffje! A zenekar itt van! Az emberekkel. A nép talpon. Az egyetlen, karizmatikus Coverdale félig begombolt ingben! Szexista, a „szexpozíció” az ő költészete, a csábító macsóság mestere ennyi év után is, ezt prédikálja ilyen hevesen a saját hard rock prizmáján át! Ez az ő hangja, maga a megjelenés, maga az aura, nem? Oké, oké! A srácok nem fogták vissza magukat, rögtön odacsaptak, úgy, hogy a Križanke jól körbefordult a saját tengelye körül, és a falakról pelyhekben hullott a vakolat! Az egész terem megőrült. Valahol az aranyközépúton álltunk, tőlem balra egy apuka őrjöngött, mintha tinédzser lenne, a felesége mellette csak bájosan mosolygott! A kezek az első sortól az utolsóig lobogtak a levegőben. A Burn klasszikus, és ha ebbe a klasszikusba még a Stormbringer fő motívumát is beleszövöd, egy csapásra két legyet ütsz. Pontosan ezt tette Coverdale & co. Coverdale nem fogta vissza magát, hanem hamarosan túlüvöltötte a Križankét néhány eszelős „sikollyal”. Otthon vagyunk a Whitesnake-nél. A szenvedélyes, „bluesos” Slide It In, a Love Ain’t No Stranger és a Fool For Your Loving, himnusz himnusz után gyújtotta fel a közönséget, és öröm volt összeolvadni a remek hangulatban lévő Coverdale-lel a színpadon és a felpörgött tagokkal, akik a fehér kígyó legendáját kísérték. Intenzíven, teljes erővel. Coverdale arról híres, hogy mindig maga köré gyűjtötte a legjobbakat, amit az adott pillanatban a piac kínált, és most is olyan bandát rakott össze, amely abszolút nem tud és nem is képes hibázni. Hattagú csapatról van szó, amely „tip-top” formában van. A srácok fizikailag is tökéletesen kiművelt formában vannak, a hangszerek szó szerint visítottak a kezükben, mintha a koncert alatt kegyelemért könyörögtek volna. Reb Beach (a Wingerben is) és Doug Aldrich, a két gitáros géppuskás, egyenrangúak, eltérő megközelítéssel, mégis összeillő kirakós (Black & White), aztán a csábító fiatal újonc a felállásban, Uriah Duffy basszusgitáros (a szülei prog rock rajongók voltak, ezért a fivérét Yesnek nevezték el), a türelmes, hűséges Timothy Drury a billentyűknél, valamint a rockzene egyik legnagyobb dobosa, Tommy Aldridge, a dupla lábdob királya, élükön a vezérrel, aki bizonyítja, hogy minél idősebb, valójában annál fiatalabb lesz, Daviddel Coverdale-lel, aki forró volt, igazán forró, együtt egy olyan erődítmény, amelyet nehéz bevenni. Amikor ez a gépezet eggyé olvad, csak tátod a szád a tökéletességtől. De ennél is többek! Igazi érzelmi kitörést csalnak elő, és ez annyira ragadós, hogy esélytelen lenne ellenállni. Teljesen elsodort minket!

Aztán persze jön a csatatánc lecsillapodása! Is This Love? Végre! Magamhoz szorítottam Saksyt, azt az érintést, amit a Whitesnake Gods Of Metal fesztiválos fellépésén annyira hiányoltam. Őrültek háza! A „riffelés” persze sokkal ütősebb, mint az eredetiben! A refrénekben az emberek még mindig Coverdale mellett voltak, akinek ez a repertoár nem is állhatna jobban a bőrére. A Whitesnake ő! Persze, miket is beszélek! Újabb nagy adrenalintartalmú támadás a Ready And Willing-gel, aztán a színre lépett Doug Aldrich, és megnyitotta az első szólóblokkot. Doug! Ezúttal messzebb voltam, mint a Dio-koncert első sorában (Grác, 2002. szeptember 19.), de így is elég jól láttam. Doug hihetetlenül meggyőző az ilyen szólóblokkban. Megint. Önmagát és az érzelmeit olyan ügyesen szövi bele, hogy a szóló spontánnak hat, a technikai tökéletességről kár szót vesztegetni. De ha a technikai kidolgozottságnál meg is állnak a mesterek, mint Petrucci, Satriani és társaik, és onnan nem tudod őket kimozdítani, akkor Doug az a gitáros, aki úgy püföli a gitárt, hogy az minden érzelmével szó szerint életre kel. Úgy tűnt, Doug sosem hagyja abba a gitár „püfölését”, mégis bekonferálta Reb Beachet, aki sokkal kifinomultabban lépett színre, és többnyire fénysebességű „tappingen” száguldozott, miközben Doug a szólóját sokkal bluesosabban sózta meg! Röviden, a szólók talán megfosztottak valakit a nézők közül egy-két Whitesnake-klasszikustól, de nekem személy szerint a koncert egyik csúcspontját jelentették. A srácok ismét együtt vannak a színpadon, és belefolynak a közös „jammelésbe”. Mókás volt nézni közben a monitorok mögé „elbújt” Coverdale-t, aki egyszerűen nem tudott nyugodtan állni a gitárosok szólózása alatt.

A zenekar visszatér a Crying In The Rain-nel. Zenei dráma, a Whitesnake-től elég szokatlan dallam, de egy újabb fenséges riffel. Megállíthatatlanul tovább. A srácok lehúzódnak a színpadról! Most a reflektorok a dobok igazi vadállatára irányulnak. Tommy Aldridge! A nagy dobos, aki pályája során sok izgalmas dolgot megélt, a Black Oak Arcansasszal kezdve, majd a nyolcvanas években Ozzy Osbourne-nál valószínűleg az egyik legerősebb ritmusszekció tagja volt Rudy Sarzóval (ő ma a Dio-ban játszik). Egy ember, aki igazi varázslatot adott elő a dobokon. Torpedózás, állva játszott dupla lábpedál, úgy tűnt, a bőrök a közönség közé repülnek. Aztán a szám közepén eldobja a pálcákat! Puszta kézzel folytatja, és a show-ját a cintányérok fölött magasan zárja. Vajon Aldridge Don Brewertől (Grand Funk Railroad) lesett el ezt a trükköt, hiszen a Black Oak Arcansas elég közel áll a Grand Funk Railroadhoz? Heaven knows? Egyszóval az embereknek eláll a lélegzetük! A Whitesnake újra itt van, és „kilövi” a bombasztikus lezárást a Crying In The Rainben. A hangulat ekkor érhette el a csúcspontját. A Whitesnake egyik legkiválóbb dala, felületesen szólva az ő Mistreated-jük, de sokkal klasszikusabb sablonra építve, a nagy Ain’t No Love In The Heart Of The City. Coverdale ragyogott az éneklésében. Átéltem, határozottan, rutinosan. A mesterség mestere, egyedülálló színész, az egésznek a lényege pedig az volt, hogy David azon az estén valóban remek hangulati formában volt. A Whitesnake a Give Me All Your Love-val „csapta le” a koncertet, ahol David azt követelte az emberektől: „I wan’t you to blow the fuckin’ roof off!” Ez persze nem történt meg, de vicces volt, mert látszott, hogy a közönség Coverdale-nek túl csendes, ezért párszor megbökte őket: „Oh c’mmon Ljubljana?! Don’t be shy!” Ugyanakkor a fellépés alatt többször mélyen megköszönte a közönségnek, tiszta, választékos szlovénul: „Hvala!” A vég elég várható volt! Here I Go Again, a zenekar egyik legnagyobb slágere, és az emberek ismét szorosan Coverdale mellett álltak ennél a dalnál, remek, intenzív, ördögi zárás. A reguláris rész hihetetlen gyorsan elszállt, nem emlékszem, hogy az utóbbi időben bármelyik koncert ilyen gyorsan elmúlt volna. Egyedülálló volt! Emberek! Hiszen Ljubljanában vagyunk! El sem hiszem!

A ráadást a felpörgetett Take Me With You-val kezdték, majd belecsapódtak a rockkompozíció tökéletességének megtestesítőjébe, a Still Of The Night című dalba. Mindig végigfut a hideg a hátamon a dal második felénél és drámai záró részében. Ez a dal körről körre egyre atmoszférikusabb. Talán ez fogja meg legszebben a Whitesnake lényegét, hiszen a blues és a klasszikus zene ideális kirakósa a hard rock engedhetetlen vezényletével! Röviden: rendkívül atmoszférikus finálé, amilyet csak a zseniális Coverdale tud összehozni a társaival. A záró részben Coverdale nagyra használta az „echo delay” effektet a hatalmas „sikolyokhoz”, amiket különféle hangszínekkel díszített. Tökös! Éneklés a kilégzés határán, mintha éjjel egy nő lelkére fújnál, amikor mellette vagy, valahol… brrrrr…..

A srácok gyakorlatilag már elköszöntek, mégis visszaültek a hangszereik mögé. A közönség nem engedte ki őket az ölelésből! Még egy klasszikus az „1987” lemezről, a Bad Boys, zengett bele az éjszakába. És ezzel tényleg vége lett a fehér kígyó mérges sziszegésének! A srácok elmentek. De nem mind. A színpadon David egyedül maradt. Egy fénynyaláb világította meg. Belekezdett: „I have often told you stories,…” Szívfacsaró! Soldier Of Fortune, a cappella előadásban! Az emberek egy ideig csak bámultak. Mintha túlzott tisztelettel viseltetnének David iránt! Aztán David a refrén után a magasba emelte a karját, és bevonta a közönséget. Ezzel a lehető legszebb búcsút készítette, amivel itthagyott minket. Forró lábakkal, maximumra fűtve! Röviden: mögöttünk volt egy tanóra és háromnegyednyi rockos szexológia. „Music that make you wanna fuck!” (szlovénul inkább nem mondom). De hát így van.

Coverdale hihetetlenül jó karban van a közel 55 évéhez képest. A hangja kissé megkopott, főleg a Give Me All Your Love-nál érződött, hogy David már nem tudja a verssorokat tiszta dallamvonalakban lekerekíteni, ahogy valaha tette, vagy ahogy a stúdiófelvételekről kiolvasható. Mégis tarolt az extrém „sikolyokkal”, amelyek a fülcsiga számára halálos méretű frekvenciákat értek el. Coverdale jött, látott, győzött. A közönség részvétele is feltette az i-re a pontot. Ebből a szempontból a koncert tiszta tízes volt. Vagyis felturbózott banda és felturbózott közönség kéz a kézben. Maximálisan megtelt tér és maximálisan randalírozó zenekar. És itt, a randalírozásnál rejlik a mínusz. A terem. A Križanke felmondta a szolgálatot a Whitesnake hangereje mellett. Honnan is tudhatta volna Plečnik 100 évvel ezelőtt, hogy egyszer a Whitesnake játszik majd itt, hogy a szerkezet tervezésekor a kiegészítő elemekre is gondoljon. Nem tudom, hogyan szólt az első sorokban, de a keverőpultnál a hang alig volt elfogadható. Vagyis a két gitár munkája időnként nem volt tisztán kivehető. Érdekes, hogy Coverdale-t mindig úgy állítják be, hogy túlharsogja a zenekar többi tagjának minden elektromos feszültségét a Whitesnake-koncerteken. Így most is néhányszor derekasan megemelte a nyomást a koponyámban, amikor az énekes belekezdett a rikácsolásába. A fickó elpusztíthatatlan, és tele van alkotó energiával. Ismét nagy lendületet vett, és vele a Whitesnake. David elhagyja a színpadot. Felgyulladnak a fények, és felcsendül a We Wish You Well, a „felvételről szóló outro”.

Ez klasszikus rockesemény volt, és rendkívül fontos Szlovéniának. Megerősítette, hogy a szlovének még mindig érdeklődnek az efféle zenei világ iránt, amely a hetvenes és a nyolcvanas években uralkodott. A fondorlatos kígyó elemi energiája! Köszönöm az felejthetetlen varázslatot! Szeretném, ha minél gyakrabban találkoznánk, ha az ilyen klasszikus rockesemények többször is alkalmat adnának a látogatásra Szlovéniában is („sanja svinja kukuruz, pa nič ne škodje”), hogy ne kelljen folyton autókkal és buszokkal vadásznunk őket Európa-szerte. Köszönet a csillagok együttállásának, a szervező bátorságának és persze a Whitesnake varázslatának egy felejthetetlen estéért!

Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Bojan Horvat

Setlist:
1. Burn (incl. Stormbringer)
2. Slide It In
3. Love Ain’t No Stranger
4. Fool For Your Loving
5. Is This Love
6. Ready and Willing
7. Blues For Mylene
8. Snake Dance
9. Crying In The Rain (incl. drum solo)
10. Ain’t No Love In The Heart Of The City
11. Give Me All Your Love
12. Here I Go Again
—ráadás 1.—
13. Take Me With You
14. Still of the Night
—ráadás 2.—
15. Bad Boys
16. Soldier Of Fortune
17. We Wish You Well (taped outro)


Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik