Szerző: Peter Podbrežnik
Helyszín: Teatro Comunale / Vicenza / Olaszország
Az interjú dátuma: 2011. 04. 08.
Peter Hammillt, a legendás énekest és zeneszerzőt, alkalmanként gitárost, zongoristát, költőt, írót, mindenekelőtt pedig filozófust, aki a progresszív rock óriásai, a Van Der Graaf Generator lelkeként szerzett világhírnevet, nem kell különösebben bemutatni. Aki életében legalább egyszer belecsöppent a progresszív rock és úgy általában a kísérleti zene csodálatos világába, tudja, hogy a rockzene egyik legegyedibb és legtermékenyebb alkotójáról van szó, aki addigi pályafutása során már több mint huszonöt, többnyire stílusában teljesen eltérő stúdióalbumot vett fel.
Bár sokoldalú művészről van szó, Hammill a kísérleti zene rajongóinak legnagyobb tiszteletét fantasztikus énekesként vívta ki: teljesen egyedi hangja van, amelyből folyamatosan sajátos karizma árad. Éneklésére jellemző a magas és mély fekvések drámai, gyakran gyors váltogatása, olykor bőséges adag teatralitással fűszerezve. Legnagyobb kincse azonban a sokféle, a végletekig átélt érzelem rendkívül színes kifejezése. A hallgatót egyszer brutális, de gondosan kontrollált kitörésekkel rázza fel alaposan, a következő pillanatban pedig gyengéd, szinte angyali falsettjével könnyekig hatja meg. Éppen ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően már négy évtizede a progresszív rock legtöbbre becsült énekesei közé tartozik.
Rockline: Üdvözlöm, Mr. Hammill! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy interjút készíthetek önnel. Először is azt szeretnénk megtudni, elégedett vagy-e a turné eddigi menetével, amely a kiváló új albumotok, az „A Grounding in Numbers” népszerűsítésére indult?
Peter Hammill: Nagyon elégedett vagyok. Persze a turnén nemcsak az új lemez dalait játsszuk, hanem sokat az elődjéről, a „Trisector”-ról, és néhány régebbi szerzeményt is. Minden este kicsit változtatunk a műsoron. Az „A Grounding in Numbers”-ről mindenesetre négy-öt dalt előadunk. Még egyszer hangsúlyozom: nagyon elégedett vagyok a turné menetével.
Rockline: Hogyan írnád le az „A Grounding in Numbers” megszületésének alkotói folyamatát?
Peter Hammill: Azt mondhatnám, hogy a felvételek során váltakoztak a nagyon lassú és a nagyon gyors időszakok. Eleinte mi, a zenekar tagjai hangvázlatokat készítettünk, és kicseréltük egymással őket. Ez nagyjából két-három hónapig tartott. Aztán végül egyetlen hét alatt rögzítettük a hangszeres alapokat. Az egész nagyon intenzív volt, mert korábban nem igazán tudtuk, mit is alkotunk. Ezután újabb két-három hónapnyi egyéni ráfelvétel következett, miközben továbbra is küldözgettük egymásnak a hangfájlokat. Végül jött Hugh Padgham hangmérnök keverése, ami három hétig tartott. A végére az egész nagyon felgyorsult. Szóval lassú, gyors, lassú. Nagyon érdekes munka volt.
Rockline: Az új albumról melyik dalok állnak hozzád a legközelebb?
Peter Hammill: Én személy szerint inkább egésznek tekintem a lemezt, nem különálló daloknak. Már a legelején az volt az elképzelésünk, hogy sokféle dolog legyen rajta. És tényleg rengeteg különböző dolog van rajta, kezdve a nyitó „Your Time Starts Now”-val egészen a záró „All Over the Place”-ig, ami két, száz mérföldre egymástól álló szám. Röviden: egységként tekintek rá, nem különálló alkotások csokraként.
Rockline: A dalaid címeit és szövegeit is sok helyen a sci-fi ihlette. Honnan ez a lelkesedés a sci-fi iránt?
Peter Hammill: Manapság már nem írok annyi sci-fi irányultságú szöveget, mint régen, de annak idején, a hetvenes években az egész nagyon izgalmas volt. A zenekar összes tagja szívesen olvasott akkoriban rengeteg tudományos-fantasztikus könyvet, így bizonyos hatások beszivárogtak az akkori szövegekbe.
Rockline: Ki tudnád választani a kedvenc Van Der Graaf Generator-albumaidat?
Peter Hammill: Mind különbözik a többitől. Azt a két lemezt viszont, amely megszilárdította a zenekar hangzásvilágát, külön kiemelném: ez a „Pawn Hearts” és a „Godbluff”. Hozzájuk különleges viszony fűz minket. A modern korszakban a „Trisector” és az „A Grounding in Numbers” gyakorlatilag egy teljesen más zenekart mutat. Valahányszor új albumon dolgozol, valami újat akarsz létrehozni, de történelmi szempontból a legfontosabb albumunkat a két említett hetvenes évekbeli lemez közül kellene kiválasztanom.
Rockline: Mikor döntöttél úgy, hogy profi zenész leszel?
Peter Hammill: Zenélni 16-18 évesen akartam. Ám akkoriban, 1966–1967 körül ez az ötlet egyikünk számára sem tűnt valós lehetőségnek. A profi pálya melletti döntés nagyjából öt évvel később érett meg, és afféle meglepetésként, egyszersmind kiváltságként érkezett: hogy egész életedet a zenének szentelheted. Ezt akkor, a hatvanas évek végén tényleg nem vártam.
Rockline: Olaszországban mindig is a legnépszerűbb progresszív rock zenekarok közé tartoztatok. Szerinted miért becsülik nálatok jobban a zenétek az olaszok, mint európai szomszédaik?
Peter Hammill: Amikor először jártunk Olaszországban, 1972-ben, nagyon szerencsések voltunk. Olyan időben érkeztünk, amikor a közönség kifejezetten fogékony volt a külföldi zenekarok élő fellépései iránt. Ráadásul mi voltunk az elsők között, ha nem az első zenekar, amely előtte Nagy-Britanniában és Észak-Európában játszott, és ide is eljött. Szerintem az olasz közönség vonzalma abból fakad, hogy a zenénkben érezhető egyfajta teátrális, operettes vonás. Igazán szerencsénk volt, hogy a megfelelő időben értünk a megfelelő helyre. Az olasz közönség készen állt ránk, mi pedig rájuk. Ez a viszony egészen a mai napig megmaradt.
Rockline: Kérlek, mesélj arról, hogyan zajlott az együttműködés Robert Frippel (a King Crimson legendás gitárosával) a Van Der Graaf Generator harmadik és negyedik albumán!
Peter Hammill: Az egész nagyon gyorsan ment: csak egyszer hallotta az adott szám alapját, és már az első nekifutásra eljátszotta a saját részét. Robert a szólódebütálásomon, a „Fool’s Mate”-en is közreműködött, én pedig később viszonoztam a szívességet az ő szóló bemutatkozó lemezén, az „Exposure”-ön, amely New Yorkban készült. Mindkét albumnál ugyanaz volt az alkotói megközelítés az ő és az én oldalamról. Teljesen más dolog zenekari tagnak lenni, mint alkalmi zenésznek, hiszen több időt szánsz a megbeszélésekre, és sokkal inkább a saját dalaidnak szenteled magad. Az alkalmi zenész hoz egy különleges plusz fűszert, aztán rögtön távozik is.
Rockline: Milyen összetartó erő tartja egyben a zenekart ennyi év után? Úgy tűnik, mintha az újraegyesülés, 2005 óta minden következő albumotok jobb lenne az előzőnél.
Peter Hammill: Köszönöm. Teljesen egyetértek. Szerintem, miután 2006-ban triává lettünk, vagyis amikor David Jackson távozott, hirtelen egyfajta felelősséget éreztünk önmagunk és a Van Der Graaf Generator név iránt, hogy még erősebben vigyük tovább a történetet. Ez volt az egyik lehetőség, a másik pedig az, hogy azt mondjuk: „ennyi volt”, és elköszönünk azzal, hogy az újraegyesülés szép volt, de „ennyi volt”. Meg kell mondanom, mindannyiunk számára meglepetés volt, hogy így végződött, de így végződött. Úgy gondolom, hogy a dolgok természete miatt erősebbnek éreztük magunkat ebben a helyzetben, és így jött a motiváció. Minden újat, amit alkottunk, még egy fokkal tovább akartunk vinni, főleg azért, mert modern zenekarként akartunk szólni, nem pedig egy tribute to Van Der Graaf Generator bandként, ahogy az újraegyesüléskor működtünk. Minél rövidebb idő alatt minél több új dalt akartunk létrehozni. Persze egészen más a működés triós felállásban. Szinte soha nem gondolkodunk úgy, hogy ez egy régi dal, ez egy új dal, ez a dal a „Trisector”-ról van, mert közös a DNS-ünk. Ez a gondolkodásmód vezérli az alkotói folyamatunkat.
Rockline: Tartjátok még a kapcsolatot David Jacksonnal (a zenekar egykori, hosszú ideig szaxofonosával és fuvolásával)?
Peter Hammill: Davidmel már évek óta nem beszéltem.
Rockline: Vannak különleges terveid a szólókarriereddel kapcsolatban? Várhatunk hamarosan új szólóalbumot?
Peter Hammill: Valójában hétfőn akarok nekilátni egy új album felvételének (nevet). Persze nem gondolom komolyan, hogy már a jövő hétfőn elkezdem, hanem közvetlenül a turné után fog megtörténni. Van már néhány új ötletem, amelyek három hónapon belül megvalósíthatóvá érnek. Májusban pár önálló fellépést is tervezek. Most a bal és a jobb kezemmel ugyanannak a munkának két különböző oldalán dolgozom.
Rockline: Mire számíthatunk a VDGG elkerülhetetlen 50. évfordulóján?
Peter Hammill: Még nem tudjuk (nevet). A zenekar jelenlegi felállásának egyik jó tulajdonsága, hogy spontán veszünk fel lemezeket, turnézunk és így tovább. Most nagyjából már tudom, mikor jelentetem meg az új szólóalbumot, azt viszont még nem, hogy mikor jön a következő VDGG-lemez ideje. Úgy sejtem, ha valaha különleges módon megünnepeljük a fennállásunkat, azt úgy tesszük majd, hogy előre nézünk, nem hátra. Hogy mi lesz belőle, azt most tényleg még nem tudom.
Rockline: Mivel foglalkozol a legszívesebben, amikor nem turnézol és nem írsz új zenét?
Peter Hammill: Sokat dolgozom. Persze, mint mindenki, én is élem a hétköznapi életet, és elég banális dolgokkal foglalkozom, például az adókkal. Attól, hogy valaki zenész, a mindennapi teendők még nem tűnnek el. Szívesen nézek meccsközvetítéseket, főleg rögbit és krikettet. Nagyjából így néz ki az életem.
Rockline: Jártál már Szlovéniában, vagy tervezed, hogy egyszer ellátogatsz hozzánk?
Peter Hammill: Nem, nálatok még sosem jártam, de ki tudja, mit hoz a jövő.
Rockline: Legutóbb 2009 nyarán láttunk titeket fellépni Trieszt városában. Emlékszel még arra a koncertre?
Peter Hammill: Hogyne emlékeznék rá jól! Igazán gyönyörű helyszín volt, kitűnő műsor, fantasztikus hangulat, és az előző turné utolsó felvonása is.
Rockline: Van esetleg valami különleges üzeneted az olvasóinknak?
Peter Hammill: A körülmények ismeretlenek, de ha lenne rá bármilyen lehetőség, szívesen eljönnénk játszani a ti környéketeken is, addig is nagy üdvözlet a Ruby hajónak.
Rockline: Köszönöm szépen, Mr. Hammill. Nagy megtiszteltetés volt beszélgetni önnel. Sok sikert a turné további állomásaihoz!
Peter Hammill: Köszönöm szépen. Örömömre szolgált.
fotók: Aleš Podbrežnik
Hogy milyen volt a Van Der Graaf Generator koncertje 2011. 04. 08-án Vicenzában (Teatro Comunale), elolvashatod ITT.
Képgaléria
