Szellemek az éjszakában: Manfred Mann’s Earth Band Feldkirchenben (2011)
Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Stadtsaal / Feldkirchen / Ausztria
A koncert dátuma: 2011. 05. 26.
Látogatók száma: 1300
Jegyár: 32,60€ / 40,50€
A Manfred Mann’s Earth Band azok közé a rockrelikviák közé tartozik, amelyek gyökerei egészen a rock őseredetéig nyúlnak vissza. A névadó, Manfred Mann a hatvanas években erősítette a nevét az azonos nevű formációval, amely már akkor is híres volt mások szerzeményeinek újraértelmezéséről. Amikor azonban a hatvanas évek végén, a hetvenesek küszöbén megalapította a Manfred Mann’s Earth Bandet, a világ egy abszolút különcöt kapott egy olyan korban, amikor a kreatív zsenit és az önálló szerzői ihletet még becsülettel megjutalmazták és ösztönözték.
A Manfred Mann’s Earth Band az elmúlt években rendszeres vendég az európai koncertszínpadokon. A látogatásaikat a német nyelvű országokban mindig erős közönségtámogatás kíséri: a rajongók szép számmal érkeznek buzdítani a zenekart. Ezek a fellépések általában ezer vagy annál több néző befogadására alkalmas termeket töltenek meg.
Feldkirchen nem éppen gyakori úti cél, amelyet a RockLine csapata felvenne európai koncertbarangolásai során, pedig a város rendkívül barátságos és könnyen megközelíthető: Ljubljanából egy irányban mindössze egy óra húsz perc az út. Bojannal alaposan elázva értünk végre a városháza közelébe, a városi dísztermet ugyanis a belváros szívében találod. Az egyik olyan nap volt, amikor kompromisszumok nélkül szakad le az ég. És jót tett, hogy a föld végre jól lakik vízzel, és lehűlnek a májusi koncertzsúfoltságtól alaposan felforrósodott fejeink.
A tomboló zápor semmiképp sem tartotta vissza a hűséges osztrák közönséget attól, hogy most is eljöjjön támogatni a legendákat. Idén májusban a Manfred Mann’s Earth Band mindössze három ausztriai fellépést jelentett be. Az első az Uriah Heep és a Nazareth társaságában, 2011. 05. 13-án volt Leobenben (a RockLine beszámolója ITT), ezt követte a feldkircheni koncert, másnap pedig a srácoknak Bécs külvárosában volt egy szabadtéri, ingyenes fellépésük.
A zsúfolt termet a helyi blues rock veteránok, a Blues Breakers melegítették be, akiket a jó szívű, kedves külsejű (kicsit rozmárra emlékeztető) Dieter Themel vezet. Rendkívül tapasztalt, edzett zenekarról van szó, amely a színpadi összeszokottságáról és az előadás minőségéről híres. Karintiában ezért nagyon keresett banda, a helyi promóterek pedig szívesen kínálnak nekik előzenekari helyet elismert rockelőadók előtt. Dieter Themel a Blues Breakersszel néhány híres rocktörténeti klasszikussal kényeztette a közönséget, leginkább azonban a hangjával brillírozott, amelynek vastag, férfias, zamatos csengése van, kellő mennyiségű rekedtességgel megspékelve. Az ilyen hang megadja az alapot ahhoz, hogy az előadás magabiztos és hozzáértő legyen. A kvintett, amely a szájharmonika használatát sem rejti véka alá, több mint megfelelő és harmonikus választásnak bizonyult a feldkircheni koncertnap első háromnegyed órájára, és ezért dörgő ovációval kísérték le a színpadról.
A Manfred Mann’s Earth Band pontosan kilenc órakor lépett színpadra. A kis Stadtsaal zsúfolt, intim hangulata remekül állt nekik. Néhány reflektor kabaréhangulatú fényében a Spirits In The Night atmoszférikus hangjaival nyitották az estét, a rutinos urak pedig mesterien fokozták a hangulatot a lágy hangszeres szövésen át egészen a refrén crescendójáig.
Amit a Leoben 2011. 05. 13-án sejtetett, azt Feldkirchen csak megerősítette. A Manfred Mann’s Earth Band 2011-ben is lenyűgöző színpadi attrakció marad. Robert Hart méltó utód a pótolhatatlan Chris Thompson helyén. Meleg, vastag, kidolgozott hangterjedelmű hangja van, amely minden fekvésben megőrzi tekintélyét. Peter Coxnak, az elődjének gondjai voltak a magasabb regiszterekkel, Robert Hart viszont remekül birkózik velük. Az a férfi, aki a Bad Companyben edződött Paul Rodgers távozása után, bebizonyította, hogy jó fából faragták, és hogy a hangszíne és a stílusa tökéletes választás a mai Manfred Mann’s Earth Bandbe.
Egyébként is maga volt a lenyűgözés. Az intim tér kifejezetten az ilyen eseményekre van szabva, mint egy finomkodó, hajszálhasogató hangperfekcionisták koncertje, kifinomult, dolgos színpadi hőfokon. Jazz, ragtime, egy csipetnyi blues-retorika, folkos lendületek és támadó rockriffek. Mindez ismert előadók örökzöld dalaiba szőve Bob Dylantől Bruce Springsteenen, Hendrixen, a The Beatlesen és a The Animalsen át…
A Manfred Mann’s Earth Band majdnem két teljes órán át játszott. A hangszerelések ragadós kinyújtása az ő terepük. Mesterien szőnek improvizációs motívumsort olyan folyamatba, amely megőrzi a dallamosságot, az összeszedettséget és a hallgathatóságot. Ez a forma számos zenei műfaj keverését elbírja.
Határozottan érdekes volt a nyitó szám, a Dancing In The Dark, amely a House Of The Rising Sun (The Animals) és a Little Wing (Jimi Hendrix) átformált főtémáin át csorgott el Springsteen slágerének, a Dancing In The Darknak alig felismerhető dallamáig. A régi iskola rendkívüli gitármestere és sajátos improvizátora, akinek az ördög sem tudja kifogyasztani az ötleteit a gitáron, Mick Rodgers, szép darab időt szánt a szólószövögetésre, amely erősen ragtime-fantáziákat idézett, majd váratlanul (az ujjpengetés folytatásával) átért a népszerűvé vált Shake Rattle And Rollba, ami ismét bevonta a közönséget: tapsolással diktálták a dal tempóját.
A Father Of Day, Father Of Night továbbra is a Manfred Mann’s Earth Band koncertjeinek egyik csúcspontja. A dalt tetőtől talpig Mick Rodgers viszi, énekben és hangszeren egyaránt, és a végén bontakozik ki igazán, amikor a vállára akasztott billentyűvel a színpadra érkezik Manfred Mann is, és billentyűs párbeszéddel gazdagítja a lezárást. A vége felé a srácok az elvárásoknak megfelelően tartogatták a legnagyobb slágereket: a hangulatot először Springsteen Blinded By The Lightjával, majd a Davy’s On The Road Ainnel vitték a csúcsra. A kis terem szó szerint finn szaunává változott, annyi gőz gyűlt össze a reguláris rész végére.
A kötelező ráadásban még megkaptuk a Mighty Quinnt, Dylan klasszikusát, amely a Hey Jude (The Beatles) incselkedő felvezetéséből bontakozott ki, és amelybe a srácok a szokásokhoz híven, valahol a szólókitérők záró szövésében belevarrták a Deep Purple híres Smoke On The Water riffjét is.
A koncert kiváló volt. Hibát nem lehetett találni, a hangzás remek, Rodgers gitárja érzékeny és szerves csengésű, Manfred moogja pedig, mint mindig, markáns és megingathatatlan. A közönség a koncert után révületben volt. Nem akart elbúcsúzni a teremtől. A pozitív energia rendkívüli volt. Az emberek a koncert után szinte letáboroztak a zenekar szuvenírasztalánál, ahol például a bakelitlemezek pillanatok alatt elfogytak.
Ha azt látod, hogy a Manfred Mann’s Earth Band fellép a lakhelyed közelében, mondjuk elméletileg 400 km-es körzetben, ne habozz elmenni. Gazdagon megjutalmaz. A Manfred Mann’s Earth Band feldkircheni koncertje ezúttal telitalálat volt minden lelkes rajongónak és minden hangperfekcionistának, akinek a hangzásban a színpadi előadás felépített képének minden apró részletét ki kell hallania. Természetesen hiba nélkül, tökéletesen eljátszva. És így is történt.
fotók: Aleš Podbrežnik
Setlista
1. Spirits In The Night 2. Castles Burning 3. Martha’s Madman 4. Captain Bobby Scout 5. For You 6. Dancing In The Dark 7. Shake, Rattle & Roll 8. Father Of Day, Father Of Night 9. Don’t Kill It Carol 10. Blinded By The Light 11. Davy’s On The Road Again —ráadás— 12. Mighty Quinn
Képgaléria















