Helyszín: Brescia / Circolo Colony / Olaszország
Dátum: 2014. 02. 04.
A Primal Fear, mondhatni a hosszú életű német power metal erőd, a forró revival-metalosokkal, a svéd Bulletel vágott neki a közös európai „társfőzenekaros” turnénak, amelynek a címe „Eagles & Lions”. Ismerősen cseng? Szó sincs arról, hogy valamiféle állatkertnek állítanának emléket: a választott cím Svédország (oroszlán) és Németország (sas) állami jelképeivel cseng egybe. A Bullet ezen a turnén még mindig az aktuális (legutóbbi) stúdióalbumát, a 2012-es „Full Pull”-t mutatja be, a Primal Fear pedig mindössze néhány nappal az olaszországi, brescai koncertünk előtt tette le a metálszíntérre új stúdiólemezét, a „Delivering the Black”-et, ami az 1997-ben alakult zenekarnál már a kilencedik.
A két zenekar brescai fellépése volt az aktuális európai turné legutoljára bekönyvelt állomása. Bullet és Primal Fear útja a forró Spanyolországból, Barcelonából vezetett ide, ahol 2014. 02. 02-án játszották az előző bulit. A következő a németországi Mannheimben volt esedékes, 2014. 02. 06-án. Éppen ez a pár szabad nap adott lehetőséget arra, hogy még egy időpontot lefoglaljanak, és így az új turné keretében egyszer olasz földre is lépjenek.
A Bulletnek négy stúdióalbum van a zsebében, és működése során stabil, a konzisztenciáját megtartó felállással büszkélkedhet. A Primal Fear ezzel szemben folyton cseréli a gitárosait, ez azonban sem a szerzemények minőségén, sem az anyag élő előadásán nem érződik. Ez a lényeg, és ezt az a tény is alátámasztja, hogy az alapító tagok, akik a stílus és a hangzás letéteményesei, Ralf Scheppers (ének) és Mat Sinner (basszusgitár, vokál) nem cserélődnek. Az aktuális turné is hozott egy sorcserét a felállásban. Magnus Karlsson helyére erre a turnéra (egyébként eredeti és alapító tagként) Tom Naumann gitáros lépett. Így kaptuk meg a Tom Naumann–Alex Beyrodt gitárospárost, akik a kilencvenes években már együtt játszottak a Sinnerben. Ha mellé teszed Mat Sinnert, megkapod a híres Sinner-csapat álomfelállásának egy részét, amely 1996 és 2001 között kiadta a zenekar történetének legjobb lemezeit. Épp ebben az időszakban hívta életre Mat Sinner Ralf Scheppersszel és a (visszatérő) Tom Naumann-nal a Primal Feart. Így húzta ki a kétségbeesés mélyéről az énekest, akit rendkívül kemény csapásként ért, hogy a Judas Priest Rob Halford távozása után nem akarta felvenni a soraiba. A Sinner–Scheppers páros rendkívül hatékonynak bizonyult, így a Primal Fear mostanáig kilenc kiváló stúdióalbumot adott ki, amelyek a bevált, jól működő formátumot követik: a Judas Priest „Painkiller” albumát a heavy metal mesterségről alkotott német felfogásba csomagolva. Nem csoda hát, hogy a Primal Feart olykor egyszerűen „német Judas Priestnek” hívják.
Tekintve, hogy Magnus Karlsson a családi kötelezettségei miatt egyre nehezebben talál időt arra, hogy részt vegyen a Primal Fear turnéin, Naumann visszatérése a zenekarnak tulajdonképpen ideális, ha nem egyenesen mesébe illő megoldás. Naumann nemcsak Mat Sinner korosztálytársa, akivel ugyanabba a homokozóba jártak, és Eslingen ugyanazon környékén nőttek fel, hanem a legjobb Primal Fear-riffek megalkotója is. Naumann akarva-akaratlanul Scheppers és Sinner mellett társfelelős a Primal Fear stílusának és hangzásának kialakításáért a kezdetektől fogva. Még nem világos, hogy a Primal Fear állandó tagként visszaveszi-e Naumannt a csapatba. A banda a brescai színpadon látottak alapján is a felállást illetően most szilárdabb és koherensebb, mint régóta bármikor.
Irány a színpad! Kilenc óra körül a Bullet kezdte szétszaggatni a Circolo Colony hangterét. Dühöngő heavy metal / heavy rock újjáélesztők, akik a dalaikat az AC/DC híres „kevesebb több” logikájának kiindulópontjaira építik, ezt tercekben vezetett gitárdíszítésekkel és kidolgozott szólókkal egészítik ki, így a hangzásuk a Judas Priest, a Thin Lizzy, sőt a Saxon dalszerzői elemeivel is összeolvad. A tavaly új gitárossal, Alex Lyrbóval megerősödött csapat – ő Erik Almström helyére lépett – üdének, szelídíthetetlennek, rendkívül elkötelezettnek hat, és nagy vágy parázslik benne, hogy élvezze a zenéje bemutatását. A Bullet kiválóan összeszokott kvintetté érik, amely azonnal lenyűgöz a rendkívül magabiztos játék érzetével, amit a magas oktánszámú, riffelős „bad ass” zörgés fénye kísér! Az egészet a sikoltozó magas hang parancsnokolja: a karizmatikus, alacsony, zömök „mackó”, Dag „Hell” Hofer hangja. Hofer az aktuális turné új színpadi showjához valamiféle „királyi palástot” talált ki magának, a színpadi színjátékát pedig olyan játék kíséri, amely a híres színpadi performanszokat nyújtó zenekarok, például a Hell jellegzetességeit igyekszik átvenni. Csakhogy Hofer az előbbi asszociáció fényében még igazi kis csibe, akinek sokat kell még nőnie-érnie, hogy többre vigye. A Bullet a setlistben bőven játszott a „Full Pull”-ról, a műsort pedig a régebbi albumok legnépszerűbb közönségkedvenceivel egészítették ki – hasonlóan ahhoz, mint nem egészen három éve az Enforcerrel Mariborban. A rendkívül szerény látogatottság miatt a zenekar majdnem a második ráadás nélkül fejezte be a fellépést. A csapat szó szerint kijött a színpadra megkérdezni az embereket, akarják-e, hogy a Bullet még egy dalt eljátsszon. A rendkívül tetszetős, nagy profizmussal megtartott fellépést a Gibson-hangzás retrós csengésére építő zenekar a várakozásoknak megfelelően a Rambling Man című dallal zárta.
A második órát és húsz percet a Primal Fear kapta. Már a nyitány megmutatta, hogy a Primal Fear a sokkal hosszabb pályafutásának, a megtett kilométereinek és a megszerzett tapasztalatnak köszönhetően jóval meggyőzőbb színpadi előadó, mint a Bullet. Függetlenül attól, hogy egyenrangú főszereplői az estének. Hangzásban a híres, zsírosan éles riffelős hangzást hozták, amitől a Circolo Colony azonnal nyögni és vinnyogni kezdett térdre rogyva, miközben repedezett a helyszín fala. Ehhez társult Ralf Scheppers szirénahangja, az „alvázban” pedig Randy Black dupla lábdobjának kivételes rohama, amit Sinner basszusgitárjának tépő, robbanásszerű, kurtára vágott zörgése kísért.
A szerény, 100 fős közönség ugyan megmutatta, hogy a Primal Fear Olaszországban nem élvez valami különös támogatást, de ez a 100 ember rendkívül lelkes rajongónak bizonyult, amit azzal is megmutattak, hogy a koncert közben az énekes elé dobtak a színpadra egy olasz zászlót, amelyre szépen ráfestették a Primal Fear jelképét (sas és „Metal Commando Germany”). Ralf továbbra is rendkívül kifinomult úriember. A gesztusra természetesen mélyen meghajolt, egyszersmind szarkasztikus hangnemben megkért mindenkit, hogy legközelebb a barátaikat is hívják el a koncertre, ami azt jelenti, hogy az énekes ilyen „diplomatikus” módon fejezte ki enyhe csalódottságát a zenekar klubfellépésének szerény látogatottsága miatt.
Scheppers tulajdonképpen hibátlanul énekelt. Továbbra is igaz, hogy Scheppers a heavy metal egyik legkiválóbb énekese. Ezt lehetetlen volt nem észrevenni, nemhogy nem meghallani. Minden másodpercben a helyén volt a hangja. Az énekes kivételes frontember. A mozdulatait természetesen részben nagy példaképétől, Rob Halfordtól vette át, azzal a különbséggel, hogy Ralf jóval dinamikusabb színpadi alakító.. A Primal Fear színpadi fellépése a legapróbb részletekig kidolgozott. A színpad minden centiméterét teljesen kihasználták a műsor alatt. Amint Beyrodt vagy Naumann beugrott szólózni, a zenekar többi tagja vállvetve pózolva és alapos „hajcibálással” töltötte be a színpadot. Különféle kombinációkban.
A Primal Fear bőven játszott az új stúdióalbumáról, a „Delivering The Black”-ről (2014), bár a koncertet a Final Embrace klasszikussal nyitották. Az új album új dalai remekül működnek a színpadon. Különösen kitűnt az epikus One Night In December a kiválóan fülbemászó refrénje miatt, amit a koncert második felében remekül egészített ki a „New Religion” szvit, a Fighting The Darkness. A Nuclear Fire, az Angel In Black, a Seven Seals, a Chainbreaker és a Metal Is Forever egymás után bizonyítják, hogy kiállták az idő próbáját, és a zenekar vasrepertoárjának kötelező részét képezik. Őszintén szólva az ember szívesen látott volna még egy-két régebbi klasszikust az aktuális turné setlistjén, például a Church of Blood, a Battalions of Hate vagy a Running in the Dust dalokat, de a bőségesen képviselt „Delivering the Black” számai a rendkívül meggyőző szerzői megoldásaik révén, amelyek az új időkben is magas színvonalon tartják a zenekar zenei kifejezésmódját, magabiztosan betöltötték ezt a rést. Sőt. A zenekar annyira magabiztos és annyira hisz az új anyag minőségében, hogy azzal zárta is a koncertet: a ráadásban az Unbreakable pt. II mellett az új album nyitódalát, a King For A Day-t játszotta utolsó számként.
A Primal Fear nem hagyta, hogy ezt az estét pusztán klubkoncertként éljék túl. Mindent egy lapra tettek fel. Ez azt jelenti, hogy leszarták, hogy 5, 100 vagy 5000 ember van-e a klubban. Hozták a legtöbbet, amire képesek, és a legjobbat, amire képesek. Ezért mindent elsöpörtek. Az a száz megvadult rajongó hálásan evett a kezükből az első másodperctől az utolsóig.
A Primal Fear Tom Naumannal az aktuális koncertfelállásban, a bevált, hatékonyan összehangolt Beyrodt/Naumann gitárpárossal és a kiváló új stúdióalbummal, a „Delivering the Black”-kel azt bizonyítja, hogy továbbra is a tisztavérű német eredetű, nagyszerű power metal fenséges zenei fellegvára marad. Mélyebbre és hitelesebbre innen már nem lehet menni. Úgy érnek, mint a jó öreg bor. A zenekar előtt rengeteg koncertdátum áll. Világszerte. Nyáron pedig többek között európai fesztiválokon is felbukkannak. Talán újra sikerül elcsípnünk egy kis darabot nemes metálvarázslatukból!
szerző: Aleš Podbrežnik
fotók: Aleš Podbrežnik
PRIMAL FEAR:
1. Intro
2. Final Embrace
3. Alive & On Fire
4. Delivering the Black
5. Nuclear Fire
6. Seven Seals
7. One Night in December
8. Angel in Black
9. When Death Comes Knocking
10. Chainbreaker
11. Fighting the Darkness
12. Bad Guys Wear Black
13. Metal Is Forever
—ráadás—
14. Unbreakable Pt. 2
15. King for a Day
BULLET:
1. Midnight Oil
2. Rush Hour
3. Turn It Up Loud
4. Full Pull
5. Rolling Home
6. Pay the Price
7. Heading for the Top
8. Dusk Til Dawn
9. Stay Wild
10. Dr. Phibes
—I. ráadás—
Highway Pirates
The Rebels Return
Bite the Bullet
—II. ráadás—
Rambling Man
