Paul Andrews, művésznevén Paul Di’Anno, az Iron Maiden énekese 1978 és 1981 között, 67 évesen elhunyt.
Paul 1958. május 17-én született a kelet-londoni Chingfordban, és 1978 és 1981 között az angol heavy metal zászlóshajó, az Iron Maiden énekeseként lett híres. Ő énekelt a banda korszakalkotó debütáló albumán, az „Iron Maiden”-en és annak nagy hatású folytatásán, a „Killers”-en.
Di’Anno apja brazil származású volt, így Paulnak kettős állampolgársága volt: brit és brazil. Tinédzserkorában különböző rockzenekarokban énekelt, közben hentesként, valamint szállodákban és éttermekben szakácsként kereste a kenyerét.
Pault az akkori Iron Maiden-dobos, Doug Sampson mutatta be Steve Harrisnek. Paul azonban sosem gondolta, hogy végül náluk köt ki. Amikor először látta a zenekart egy kelet-londoni klubban, azt mondta, a barátjával majdnem összehugyozták magukat a nevetéstől, ahogy nézték a színpadon az akkori Iron Maiden-énekest, Dennis Wilcockot, kezében karddal, véres szájjal.
Végül azonban Di’Anno mégis a Maidennél kötött ki. Kíméletlen attitűdje és utcakölyök-energiája új dimenziót adott az Iron Maidennek, és korai időszakában határozottan hozzájárult a zenekar felemelkedéséhez, amely hamar a brit heavy metal akkori új hullámának élvonalába került. A közönség lelkesedése a zenekar fellépései iránt, valamint az 1979 novemberében megjelent bemutatkozó EP, a „The Soundhouse Tapes” odáig vezetett, hogy az Iron Maiden első albuma 1980. április 14-én a metal egyik legjobban várt megjelenése lett.
Az „Iron Maiden” című debütálás 1980-ban gyorsan műfaja klasszikusává vált, hiszen az Iron Maiden a punk nyers energiáját ötvözte rajta metalos frázisokkal, mindezt komplex futamokkal tetézve, mivel Steve Harris mindig is vonzódott a hetvenes évek progresszív rockjának vívmányaihoz. Az első lemez így afféle alapkő lett, amelyből később a thrash- és speed metalt játszó, de a progresszív metal felé forduló zenekarok is merítettek. Ebben a tekintetben az 1981-ben megjelent folytatás, a „Killers” – jóval merészebb, még kompromisszumok nélkülibb, dörgőbb és vadabb, szerzeményei és kivitelezése tekintetében pedig kihívást jelentőbb album – a metal fejlődésére gyakorolt hatását tekintve még fontosabb lemez lett. Di’Annót később inspirációként említette többek között a Metallica, a Pantera és a Sepultura tagjai is. 1981-ben megjelent a „Maiden Japan” koncert-EP is. Paul Di’Anno az utolsó koncertjét az Iron Maidennel 1981. 9. 10-én adta a dániai Koppenhágában, mindössze négy nappal azután, hogy az Iron Maiden egy belgrádi fesztiválon is fellépett. Pault főként kábítószer-függősége és a turnékon tanúsított fegyelmezetlen életmódja miatt rúgták ki a Maidenből: állandó gondot és problémát okozott a zenekarnak, a színpadon nem működött úgy, ahogy kellett volna, és többször összeveszett Steve Harrisszel is.
A későbbi zenei tevékenységénél is jobban a közönség emlékezetébe hihetetlen makacssága, elszántsága, acélos akarata és kitartása, a vitatott kirohanások tömege, valamint egészségügyi problémái vésték be Pault. Miután elhagyta az Iron Maident, több zenekarban is szerepet vállalt. Először megalapította a Di’Anno nevű formációt, amely 1983 és 1985 között működött. 1985-ben rövid epizód következett a Gogmagog szupergruppal, amelyben Neil Murray basszusgitáros, a Maiden egykori dobosa, Clive Burr, valamint Pete Willis (1977 és 1982 között a Def Leppard gitárosa) és Jannick Gers gitáros is játszott – utóbbi akkoriban még álmában sem gondolta, hogy alig öt év múlva éppen az Iron Maidenben köt ki. Következett a Di’Anno’s Battlezone, a Killers, a Rockfellas, mostanában pedig a Warhorse. Egykori Iron Maiden-társával, Dennis Strattonnal 1990-ben játszottak újra együtt, amikor Paul a Praying Mantishez csatlakozott egy japán turnéra, és velük vette fel 1990-ben a „Live At Last” koncertalbumot.
2002-ben ismét magára vonta a szélesebb közönség figyelmét, amikor megjelentette önéletrajzi könyvét, a „The Beast”-et. 2011-ben letartóztatták csalás és pénzügyi visszaélések miatt. Kilenc hónap börtönre ítélték, de jó magaviselete miatt már két hónap után szabadon engedték.
Az elmúlt évtizedben Di’Anno továbbra is időnként koncertezett, bár az állandó egészségügyi gondok miatt az utóbbi években többnyire kerekesszékhez kötött volt. Az Iron Maiden 2023-ban jótékonysági kampányt indított, a befolyt pénzt pedig Paulnak és sürgős térdműtétjére szánták.
Paul Di’Anno utoljára 2024. 8. 30-án lépett fel a lengyelországi Krakkóban. Bár egyszer azt nyilatkozta, nem szeretné, ha arról emlékeznének rá, hogy „karaoke Iron Maiden zenekarokban” játszott, koncertprogramjait mindig teljes egészében az Iron Maiden első két albumának anyaga töltötte ki. Ez a tény örökre szorosan összeköti Pault Nagy-Britannia legnagyobb metalexportcikkével, de még inkább magával az ősforrással és azokkal az alapokkal, amelyeket hozzájárulásával a brit heavy metal további terjeszkedéséhez lefektetett.
Paul Di’Anno idén késő ősszel még egy utolsó, búcsúturnét tervezett, amely után a koncertezéstől is vissza akart vonulni. E koncertsorozat részeként 2024. 12. 3-án a ljubljanai Orto barban is fel kellett volna lépnie, de a csörgőcsontú kaszás másként döntött, és jóval hamarabb kopogtatott az ajtaján, mint ahogy ő maga és a heavy metal világa szerette volna.
Paul Di’Anno néhány koncertet adott Szlovéniában. Először 2001. 11. 10-én a saját Killers nevű zenekarával, amikor a ljubljanai Gala halában járt. Aztán 2003-ban Dolenjskán lépett fel a Rock Otočec fesztivál keretében, 2007-ben pedig négy egymást követő koncertet játszott: Bledben, Postojnában, Žalecben és Izolában.