NEM! az erőszakra, IGEN! a zenére a Castrában
Niet
2025. augusztus 9., szombat
Castra (várfal), Ajdovščina, Szlovénia
„Vsako orožje prinaša trpljenje
In vsako trpljenje se sprevrže v upor”
Ha a feleséged jegyet vesz egy koncertre, nem mondod, hogy „niet”, még ha nem is vagy a zenekar rajongója, az akusztikus fellépéseké pedig végképp nem. A szlovén punk legendáit sosem láttam élőben, de mint minden keményebb műfajokon nevelkedett szlovén hallgatónak, persze nekem is a génjeimben van az olyan dalok dallama és szövege, mint a Lep dan za smrt, a Vijolice, a Depresija, vagy a Habič utáni (Primož Habič, a zenekar eredeti énekese) korszak klasszikusai, a Ruski vohun és a Bil je maj.
Erre az unplugged alkalomra a zenekart a Vijolice vonósnégyes és Blaž Avsenik billentyűs egészítette ki. Kis késéssel szólalt meg az intro, a Balada za obešence (Francois Villon francia költő versének megzenésítése Janez Menart fordításában, amely a Rokovnjači című színházi előadás zenéjéhez készült). A színpadot elfoglalták a zenekar tagjai és a kísérőzenészek. Megkönnyebbülten vettem észre, hogy az „unplugged” szót igencsak lazán értelmezték, mert a Drinkers egykori tagja, Robert Likar kezében lévő akusztikus gitárt leszámítva egy klasszikus rockkvintett ült a színpadon (az unplugged-bulikon mindig ülnek, tudjátok). Gitáron Igor Drnovšek, az egyetlen alapító tag, basszusgitáron a legfiatalabb, Janez Brezigar. A doboknál a régi motoros Tomaž Bergant – Breht, a mikrofonnál pedig Borut Marolt, a Prisluhnimo tišini egykori énekese.
A nyitó V bližini ljudi után egy energikus sétának lehettünk tanúi a zenekar diszkográfiáján keresztül, két lassabb pihenővel, a Bil je maj és a Beli prah képében. A zene persze színtiszta punk, amely Marolt baritonjával még titokzatosabb lett. Primož Habič nem annyira énekes volt, inkább vokalista, akinek mondanivalója volt, és az ilyen frontembereket mindig a legnehezebb pótolni, Marolt viszont már rég bebizonyította, hogy tudja és bírja. A korai dalokat elszántan, összeszorított fogakkal énekli, ahogy az ilyen zenei és szövegi alapokhoz illik. Mivel a Niet korai pályafutását nem követtem aktívan, nekem talán az újabb dolgok még jobban bejönnek: kiemelkedett a legfrissebb szerzemény, a Tema rjove skozi mesto (igazi kis punkhimnusz), a Ti in jaz in noč in večnost, valamint a dallamos Rad imam dež.
A sötét mag persze továbbra is a Habič-féle klasszikusokban lapul: a keserédes Februar, a Vijolice, a Lep dan za smrt, és persze a Ritem človeštva, amely a mottóként idézett soraival fanyarul magába szívja azt a kegyetlen jelent, amelynek világszerte tanúi vagyunk.
Az eleinte kissé visszafogott közönség a morbidan vidám Ruski vohun alatt pörgött fel, és a buli a koncert végéig nem is csillapodott. A Vijolice alatt majdnem kialakult egy moshpit, közepén Marolttal. Elképesztő.
A koncert mindenképp nagyon kellemesen meglepett: a fickókból nem hiányzik az energia, a dalokban a pszeudoakusztikus hangszerelés ellenére is van annyi sötét tekintély, hogy a bőröd alá másszanak, és felálljon tőlük a szőr a karodon. A vonósnégyes „ibolyái” talán kicsit háttérbe szorultak a hangzásban, de ez talán csak felerősítette az előadás ősi nyersességét, ami nekem nagyon is bejött.
És egy kis kritika a frissítőket kínálóknak: sört nem lehetett kapni, mert a helyi borászokat akarták népszerűsíteni. Komolyan? Niet és bor? Ez egyáltalán nem megy együtt.
Elhangzott dalok (tegyük fel, hogy mindet elcsíptem):
1. Balada za obešence (intro)
2. V bližini ljudi
3. Perspektive
4. Sam
5. Tvoje oči
6. Bil je maj
7. Rad imam dež
8. Dekle izza zamreženega okna
9. Otroške roke
10. Melanholija
11. Depresija
12. Škrati in gosenice
13. Ogledalo
14. Ruski vohun
15. Vidim rdeče
16. Ti in jaz in noč in večnost
17. Tema rjove skozi mesto
18. Lep dan za smrt
19. Molk
20. Ritem človeštva
21. Vijolice
22. Beli prah
23. Strah in krik
24. Februar
Szöveg és fotók: Igorac














