Esemény: Moon & Stars fesztivál, az est sztárja a Status Quo
Dátum: 2024. július 12.
Helyszín: Piazza Grande, Locarno, Svájc
„Jelenlegi állapot: fekete-fehér”
Néha téged, a megedzett és megfáradt metalost is elsodor az út egy olyan banda koncertjére, amelyet csak itt-ott, futólag hallgatsz egy-egy buliban, a kisagyadban viszont folyton ott ugrálnak a legnagyobb slágerek ismerős ritmusai és rafinált refrénjei. Így kötöttem ki a feleségemmel és egy baráti társasággal Locarno kisvárosában, Svájc olasz részén, ahol a Moon & Stars fesztivál péntek estéjének főszerepét az angol boogie-woogie-bajnok Status Quo vitte.
A koncert születésnapi ajándék volt régi cimboránk, Darko kerek évfordulójára. Darko évtizedek óta a banda ízig-vérig megszállott rajongója, a koncertjükön viszont még sosem járt. A dolgot egészen a helyszínre lépés előtti utolsó másodpercig sikeresen titokban tartottuk, aztán jöttek az örömkönnyek és a literszám fogyó Red Bull-vodka.
Rick Parfitt 2016-ban bekövetkezett halála óta a Status Quo többé-kevésbé a fő dalszerző, gitáros-énekes Francis Rossi szólóprojektje. Maga mellett továbbra is tart két veteránt: Andy Bownt billentyűkön (és gitáron), aki 1981 óta hivatalos tagja a zenekarnak, vendégtagként pedig már 1973 óta játszik velük, valamint John „Rhino” Edwards basszusgitárost, aki 1985 óta tag. A fiatal erőt Leon Cave dobos (2013 óta) és Richie Malone ritmusgitáros (2016 óta) képviseli – róla ebben az írásban még lesz szó.
Locarno főterén hatalmas színpadot húztak fel, és mire odaértünk, a helyszín már dugig volt lelkes rajongókkal. Mivel azt akartuk, hogy Darko egyenesen az arcába kapja a koncertet, igazi balkáni módra átfurakodtunk nagyjából a huszadik sorig, Darko pedig egészen a tizedikig. Becslésem szerint úgy 10–12 ezer ember lehetett ott, ami bőven felülmúlta a várakozásaimat.
A bejátszott intróra öt zenész vonult színpadra fehér edzőcipőben, fekete farmerben és fehér ingben – a rock and roll egyenruha par excellence. Richie belecsapott a gitárjába, elindította az örökzöld Caroline bevezető kísérőriffjét, és mindenkinek világos lett, hogy isteni hangzásnak leszünk tanúi. A fő riffel beszállt Francis is, és ketten máris a rendelkezésre álló fülkapacitás 80 %-át lefedték. Amikor a másik három is berobbant, a teret betöltötte az igazi rock and roll sound. Kristálytisztán szólt minden gitár külön-külön (akkor is, amikor néhány dalban harmadikként Andy is beszállt). A basszus és a dob úgy aprított, mint két edzett kanadai favágó, a billentyűk pedig szépen lekerekítették a tökéletes hangképet.
A klasszikus négynegyedes boogie-ritmus mindenkit szakadatlan rázásra és ugrálásra kényszerített, ami a gyülekező viharfelhők és a magas páratartalom mellett litereknyi izzadságot eredményezett. Személy szerint a dalok nagyjából felét ismertem, de a többit is olyan meggyőzően nyomták, hogy a lendület egy másodpercre sem hagyott el. A pattogós ír dallamra épülő Hold You Back című nótában ráadásul új kis kedvencet találtam magamnak.
A banda kiváló formában van, fizikailag, hangszeresen és énekben egyaránt. A dalokat a tiszteletreméltó korú Francis kedvéért (az öreg 75 éves) persze úgy egy hanggal mélyebbre hangolták, ami leginkább a koncert vége felé, a Whatever You Want című világslágerben hallatszott. A dobos kivételével minden tag megkapta a maga lehetőségét, hogy énekesként is kitűnjön – és tényleg jól megy nekik.
Vissza kell még térnem a már említett Richie Malone-ra a ritmusgitárnál. A fickó úgy bánik a hangszerével, mint egy volt barátnővel, akivel még egyszer ágyba kerülnek. Vágja, gyötri, simogatja, karmolja, harapja és imádja, buja hangokat és gyors ritmusokat csal ki belőle. Tudjátok, hogy megy ez. Egyértelműen az est sztárja!!!
Ahogy lent láthatjátok, a setlist főleg az 1972 és 1982 közötti boogie-korszakra épült, kötelező kitérővel a nyolcvanas évekbe az In the Army Now feldolgozásával, sőt két dallal még az új évezredbe is átugrottak. Érthető módon teljesen kihagyták a korai, félig pszichedelikus időszakot, amelyet az átlagrajongó jobbára csak hírből ismer.
Konklúzió: így csinálják a vén mesterek – kiváló hangzás, slágerekkel teli dalválogatás és a zene szeretete. Francis az egyik dal intrója közben félig magának motyogta: „I fuckin’ love playin’ this one!” És ez érződött is!
szöveg: Igorac
fotók: Igorac
Setlist:
1. Caroline
2. Rain
3. Little Lady
4. Softer Ride
5. Beginning of the End
6. Hold You Back
7. What You’re Proposing / Down the Dustpipe / Wild Side of Life / Railroad / Again and Again / Slow Train
8. The Oriental
9. In My Chair
10. In the Army Now (eredetileg: Bolland & Bolland)
11. Roll Over Lay Down
12. Down Down
13. Whatever You Want
14. Rockin’ All Over the World (eredetileg: John Fogerty)
—ráadás—
15. Don’t Waste My Time
