Megjelent: 2025. 8. 27., Reigning Phoenix Music / Victor
Produkció: Dennis Ward és Charlie Bauerfeind
Hossz: 50:47
Műfaj: Power Metal
„Kitaposott ösvényen”
Mi értelmeset lehet írni a metal egyik olyan uralkodójának új albumáról, aki az ifjúkorom, sőt a középkorom meghatározó zenekara is volt? Ahogy valószínűleg mindannyian tudjuk, ez a második lemez azóta, hogy a metáltökök mega-egyesülése megtörtént, és a power metal keresztapja, Kai Hansen gitáros-énekes, valamint a power metal éneklés definíciója, Michael Kiske visszatért az anyazenekarba. Az első album, a frissítően Helloween névre keresztelt korong igencsak keserű szájízt hagyott e sorok írójában, a Giants & Monstersnél viszont a fickók kicsit másképp álltak a dologhoz.
Az album meglepően élesen négy részre oszlik: Deris pop-kommersz irányú dolgaira, Hansen Gamma Ray-s megoldásaira, Weikath Keeper-es nótáira és Gerstner bármi-is-legyen-az dalaira. Mivel eggyel kevesebb szám került a lemezre, mint az előzőre, természetesen kiesett a bónuszdalok és a B-oldalas nóták királya, Markus Grosskopf basszusgitáros. Pedig jobb lett volna, ha nem.
A részletesebb elemzés előtt két égbekiáltó tényt emelnék ki: Michael Kiske hihetetlen énekformáját és két sótlan produkciós veterán, Dennis Ward és Charlie Bauerfeind hihetetlenül erőtlen produkcióját. Kiske simán az album legfényesebb pontja, hallgasd csak meg az énekakrobatikáját a Savior of the World-ben. A Helloween sosem volt híres a jó albumprodukciókról (fényes kivétel Roy Z munkája a The Dark Ride (2000) esetében), de ez az erőtlenség csúcsa. A legnagyobb áldozat a vadállat dobos, Daniel Löble, aki sehogy sem tud érvényesülni, és a gitárok is meglehetősen élettelenül szólnak.
De térjünk vissza a négy részhez. Hansen szerzői fénykora már régen elmúlt, hiszen a Majestic (2005) óta (innen kölcsönözte a félbehagyott címadó dalt) nem hozott össze semmi igazán lenyűgözőt. Legjobb hozzájárulása ezen az albumon a Derisszel való együttműködés, aki a nyitó Giants on the Run-ban kiszabadult a komfortzóna szorításából, az eredmény pedig az album három legjobb dalának egyike.
Weikath úgy kapaszkodik a bevált receptjébe, mint megszáradt takony az orrszőrbe: vagy viccelődős nótákat, vagy álvallásos, pattogós dalokat ír. Az előbbit a meggyőzőtlen Under the Moonlight képviseli, az utóbbit a lemez top 3-as szerzeménye, a Savior of the World, a már említett Kiske-féle énekcsúcsokkal.
Gerstner ezúttal egy (majdnem) mestermunkával tűnik ki, ez az Universe (Gravity For Hearts), amely mindaz, amit a power metal-eposzok rajongói csak kívánhatnak. Kiske meggyőzően vallomásos éneke, némi gitáros csavar és tempóváltás támogatja. Egyetlen hibája tulajdonképpen csak az igazi Helloween-szellem hiánya (bármi legyen is az). Gerstner másik szerzeménye, a Hand of God ízlés dolga, maradjunk ennyiben. Valahogy a finn különcöket, a Waltarit juttatja eszembe.
Deris … Ah, Andi Deris. Mennyi szart kellett lenyelnie egy isteni lény, Michael Kiske utódjaként! És mégis, az évtizedek során éppen ő volt az a ragasztó, amely összetartotta a Helloween nevű törékeny építményt. Azzal a pozitív energiával és szerzői teherrel, amelyet a The Time of the Oath (1996) óta a nyakába vett, egészen máig átvezette ezt a bárkát minden zátonyon. Úgy tűnik azonban, hogy ő is szabadságra ment a említésre méltó dalok írásától, mert a dicsőséges napjai már hosszú szakállat növesztettek, és egészen a Gambling With the Devil (2007) korszakáig nyúlnak vissza. A Giants on the Run kivételével a kommersz felé fordult (This Is Tokyo és A Little Is a Little Too Much), valamint az Into the Sun balladára. Mindhárom szám kifejezetten meggyőzőtlen és felejthető. Kár, mert Deris korábban remekül tudott olyan kommersz édességeket írni, mint a Why?, az If I Could Fly és az As Long As I Fall. A szívszaggató balladák sem voltak idegenek tőle, ezt a Forever And Onenal és a Light the Universe-szel bizonyította.
Ahogy már említettem, Grosskopf kiesett, és a bónuszlemezen kötött ki az old school energiabombával, az Out of Controllal, amelyben Hansen énekel. Nem földrengető, de ha ez kiváltotta volna Deris egyik dalát az alapkiadáson, az egész lemez sokkal meggyőzőbb lenne.
A Giants & Monsters egyértelműen jobb, izgalmasabb és élvezhetőbb lemez az elődjénél. Ami sajnos nem volt túl nehéz, és ugyanúgy sajnos nem jelent sokat. Az viszont igaz, hogy azokhoz a termékekhez képest, amelyeket az elmúlt 20 évben a résztvevők minden inkarnációjukban a rajongók közé dobtak, ez előrelépés és kapaszkodó, amelyet a következő album megírásánál fel lehetne használni, már ha egyáltalán eljutnak odáig. Tudni kell, hogy a Helloween ereje és hatásossága mai felállásában elsősorban az élő fellépés. A 2017-es visszatérő koncert Pozsonyban szinte vallásos élmény volt egy fantasztikus setlisttel és hétfős felállással a színpadon. Ha viszont a zenekarnak minden újabb turnéra be kell pakolnia néhány számot minden új lemezről, a csillogás valahogy megkopik. Remélem, legközelebb összeszedik az erejüket, a lehetőséget pedig személy szerint a szerzők összeállításaiban látom, mert a Giants on the Run (Deris / Hansen) jó kiindulópontnak bizonyult. Szorítok!
Pontszám: 7
Szerző: Igorac
Számlista:
1. Giants On The Run (6:20)
2. Savior Of The World (4:14)
3. A Little Is A Little Too Much (3:30)
4. We Can Be Gods (5:10)
5. Into The Sun (3:39)
6. This Is Tokyo (4:12)
7. Universe (Gravity For Hearts) (8:24)
8. Hand Of God (3:44)
9. Under The Moonlight (3:07)
10. Majestic (8:07)
11. Out Of Control (4:41) (Bónuszdal)
Zenészek:
Andi Deris – ének
Michael Kiske – ének
Michael Weikath – gitár
Kai Hansen – ének, gitár
Markus Grosskopf – basszusgitár
Sascha Gerstner – gitár
Daniel Löble – dob
Technikai stáb és vendégzenészek:
Charlie Bauerfeind – produkció, felvétel, keverés
Dennis Ward – produkció, felvétel, keverés, háttérvokál
Sascha „Busy” Bühren – mastering
Laura „Zauberdame” Morina – mastering
Matthias Ulmer – billentyűs hangszerek, hangszerelés
William Billy King – háttérvokál
Maria Valiskova – háttérvokál
Andrew Skrabutenas – zenekari hangszerelés és programozás az „Into the Sun”-on
Nicolo Fragile – kiegészítő billentyűs hangszerek az „Out of Control”-on
Oliver Hartmann – akusztikus gitár az „Into the Sun”-on
Eliran Kantor – borító
Mathias Bothor – zenekarfotók
Thomas Ewerhard – grafikai tervezés
Marcos Moura – tökvázlatok
