Megjelent: 2025. 2. 28., Napalm Records
Produkció: Valószínűleg Tobias Sammet és Sascha Paeth
Hossz: 50:09
Stílus: Szimfonikus power metal, ami nem akar az lenni
„Egy újabb nap Tobi Sammet irodájában”
Tobias Sammet, a bukott power metal hős 1998 és 2004 között az európai power metal ág kiemelkedő figurája volt. Anyazenekara, az Edguy albumaival (a Vain Glory Opera-tól a Hellfire Club-ig) és az Avantasia név alatt megjelent első két lemezzel (The Metal Opera I és II) egyik szilárd alappillére volt egy műfajnak, amely lassan elvesztette erejét és jelentőségét. Aztán valószínűleg rájött, hogy ez a zenei stílus nem hoz pénzt, és nem vonzza a nemesebbik nem legvonzóbb példányait sem. Ennek a felismerésnek a következménye lett a magas oktánszámú power metaltól való eltávolodás a Rocket Ride (Edguy, 2006) és még inkább a The Scarecrow (Avantasia, 2008) albumokkal. Tobi elkezdett hard rock, AOR, szimfo rock és Meat Loaf-stílusú, túlzó hangszerelésű elemeket bevezetni. Ugyanakkor tudta (és tudja ma is), hogy az ortodox rajongók bázisa a power metalra áhítozik. És pontosan ezt a keveréket kapjuk az új albumon.
Megjegyzem, hogy a The Metal Opera Avantasia utáni termékek mindegyike teljesen hidegen hagy, kivéve a meglepően remek, 2016-os Ghostlights albumot és itt-ott egy-egy zseniális felvillanást, például a The Scarecrow lemezről a The Toy Mastert vagy az Angel of Babylonról a Stargazerst.
Tobi a bűntársával, Sascha Paethtal (az igazságtalanul elfeledett német Heavens Gate gitárosa és szerzője) mesterségbeli tudással megcsinált, kiváló terméket tesz le az asztalra, amiből sajnos hiányzik a szenvedély, a vér, a verejték, hogy a lelkről ne is beszéljek. Minden remekül van eljátszva, megprodukálva és kifestve, de az egész albumon nincs egyetlen szám sem, amelyhez visszatérnék egy adag izgalomért és élvezetért. Tobi a régi ismerősök sora mellé három új vendégénekest hozott be: Adrienne-t a Seven Spiresből, Tommyt a Kamelotból és Kennyt a H.E.A.Tből. A fickónak el kell ismerni, hogy mindig jó orra volt a vendégénekesekhez, és most is kivétel nélkül kiválóságokról van szó. A baj az, hogy azzal az anyaggal, amit kaptak, nem igazán tudnak megcsillanni. Az egyetlen kivétel talán Roy, aki az Everybody’s Here Until the End balladában teljesen elhomályosítja Tobit. Meglepően gyengén vizsgázik Kenny az Against the Wind című power-szökdécselésben, ahol láthatóan nem fekszik neki a hangnem, amelyben a dal íródott.
Egészében véve az Unleash the Kraken lóg ki kissé a sorból a változatosságával és meglepően súlyos zenei alapjaival. Tobi megdolgozik érte, és megmutatja a még mindig meglehetősen impozáns énekhangját. Sajnos a hangja az évek során kissé idegesítő színt kapott, főleg a magasabb fekvésekben. Így különösen kellemetlenül lóg ki a Tommyval és Royjal énekelt duettekben.
Hogy visszatérjek a power metalról és Tobias Sammetről szóló eszmefuttatáshoz: bónuszként kapunk egy tréfás, az ortodox rajongóknak szánt számot, a Return to the Operat, szövegben és zenében is utalásokkal az első két Avantasia albumra. Tobi a szövegben azt állítja, hogy egy ilyen dalt egy üveg bor mellett is megír, és hogy ezek az idők már nem jönnek vissza. Ami az Against the Wind, a The Moorland at Twilight és részben az Unleash the Kraken hallgatása közben igencsak ellentmondásosan hangzik.
Összefoglalva: újabb kifogástalan minőségű termék az Avantasia vállalat gyártósoráról. Amit – az eladási eredmények alapján (első hely a német és az osztrák slágerlistákon) – a tömegek mohón zabálnak, akárcsak egy másik vállalat hamburgereit.
Már százszor megrágott.
(Mondjuk) a cukorfalatok: Unleash the Kraken, Everybody’s Here Until the End, részben Against the Wind
Pontszám: 6,5/10
Szerző: Igorac
Számlista:
01. Creepshow
02. Here Be Dragons (Geoff Tate)
03. The Moorland at Twilight (Michael Kiske)
04. The Witch (Tommy Karevik)
05. Phantasmagoria (Ronnie Atkins)
06. Bring On the Night (Bob Catley)
07. Unleash the Kraken
08. Avalon (Adrienne Cowan)
09. Against the Wind (Kenny Leckremo)
10. Everybody’s Here Until the End (Roy Khan)
11. Return to the Opera (Bonus)
Zenészek:
Tobias Sammet – ének, basszusgitár, hangszerelés, billentyűk, zongora
Sascha Paeth – gitárok, hangszerelés, billentyűk, zongora
Miro Rodenberg – hangszerelés, billentyűk
Felix Bohnke – dob (sehol sincs megemlítve, de szinte biztos vagyok benne, hogy ő játszotta fel)
Se popolnoma NE strinjam!
Daleč od prežvečenega in za današnje čase odličen album.
Seveda subjektivna ocena.
Ne, zakaj? Pošteno 😀 Vsaka ušesa imajo svojo percepcijo. Respect. Jaz osebno, sem že davno tega prekrižal ta projekt, ker je zvodenel v samo replicirajoči brezizraznosti in generičnosti. Verjamem pa vsakomur, ki najde tudi v najnovejšem izdelku momente, ki ga spravijo na prave obrate in tako v njem uživa in ima ustvarjeno pozitivno mnenje. Jaz recimo trenutno nimam časa, da bi poslušal niti albume tistih izvajalcev, ki me v mojih zrelih letih še vedno dovolj animirajo, da spremljam njihove nove izdaje, začenši z Opeth, Dream Theater, Jethro Tull. Steven Wilson,… in kupom revival AOR/melodic rock plat, kaj šele da bi se posvečal novim power metal platam – gre za žanr katerega sem bil od nekdaj velik privrženec. Tako da bom na podlagi tvojega komentarja definitivno preveril novi Avantasia album. In hvala da si se oglasil. 😀
Lepo, da si odprl debato. Seveda je vsaka glasbena recenzija izrazito subjektivna zadeva, osebno mi je Avantasia projekt razočaranje glede na potencial. Povej, kaj te je na tem albumu navdušilo, pa da še kakšno rečemo.
Pozdrav.
Ne želim preveč politizirati o glasbi, saj menim, da to ni njen namen, tudi nikoli se vtikam v ocene plošč, pa jih preberem kar veliko tako na tujih straneh kot na vaši, saj menim, da gre vedno za subjektivne ocene in da imajo vsaka ušesa svojega najboljšega glasbenika.
Ampak označiti zadnji Avantasia izdelek za prežvečenega pa mi je tako plehko, da v danem trenutku nisem mogel pustiti tipkovnico nedotaknjeno. Nisem se mogel znebiti občutka, da je recenzent že a-priori odpisal skupino in njen izdelek in da se je ocene lotil s predsodki in predvsem površno ter na preskok. Sploh si ne predstavljam, kaj pomeni po vseh že ustvarjenih albumih in napisanih kompleksnih tekstih, da najdeš še vedno toliko domišljije in kreativnosti na koncu pa tvoj izdelek nekdo označi za prežvečenega. Sploh v enem žanru nizati vrsto let nove in nove ideje, ne da bi te nekdo označil za prežvečenega je po moje nemogoče. So AC/DC na zadnji plošči prežvečeni? Tobija označiti za padlega power metal heroja, ki da se ukvarja s to vrsto glasbe zgolj zaradi denarja in najbolj atraktivnih primerkov nežnejšega spola, je po moje najmanj nepošteno, da ne rečem, kaj drugega. Ja, se strinjam, ni to najboljši Avantasia album pa vendar je še vedno vrhunski izdelek in če kaj ni, potem ni prežvečen. Zvok in produkcija sta vrhunska, gostje vrhunski pa tudi s skladbami kot npr »Phantasmagoria« dokazujejo, da še vedno imajo tisto nekaj, kar mnogi drugi metal bendi ne premorejo. Mogoče res ni plošča, ki bi pustila pravi vtis na prvo poslušanje, meni osebno je z vsakim poslušanjem boljša in trdim, da še vedno imajo tisto nekaj več, kar poslušalca popelje v neko drug Avantasia svet, pa četudi je to 55+ star prdec, kot sem sam ali pa atraktiven primerek nežnejšega spola.
Kakor koli gre za popolnoma oseben pogled in videnje zadnjega Avantasia albuma, ki ga nikakor ne želim vsiljevati drugim, se mi pa zdi, da bi bilo vredno biti malo bolj prizanesljiv in spoštljiv pri ocenjevanju truda umetnikov v metalu, sploh v današnjih časih, ko je vsega drugega „sr….” res preveč.
Če pa premorejo tudi v živo biti še vedno tisti pravi, pa bom preveril z obiskom dveh njihovih koncertov v prihajajočih dneh.
Lep pozdrav.
Pošteno. Naj samo pojasnim pomen padlega heroja. Tobi se je nehal ukvarjati (ali pa se je hotel nehati) s power metalom, ker je doseg občinstva v tem žanru premajhen. Ko pa je pogruntal, da ga zapuščajo orto oboževaci, se je k temu nejevoljno vrnil. Vsaj tako se zdi. LP