Kiadó: Insideout Music
Megjelenés dátuma: 2024. 11. 1.
Produkció: Beardfish
Az album hossza: 57.30 perc
Műfaj: Progressive Rock
Értékelés: 9.5/10
Az angol változat lejjebb olvasható – görgess tovább
Szlovén változat:
A Beardfish, a svéd progrockos revivalisták, akik számtalan zenei kalandorerénnyel büszkélkedhetnek, kilenc év
ideiglenes „hibernálás” után újra köztünk vannak, pedig vikingszakálluk ez idő alatt biztosan többször is alaposan megnőtt.
A Beardfish „halálból való visszatérésének” híre sok rajongót alaposan meglepett, főleg azért, mert a zenekar főnöke, vagyis a gitáros/billentyűs,
énekes és fő dalszerző, Rikard Sjöblom a közbeeső időszakban jócskán le volt kötve az angol progrockos nagyságok, a Big Big Train
soraiban végzett munkával és saját szólóprojektjével, a Gungflyjal.
A felállás a „Songs For Beating Hearts” lemezen is változatlan (és ez már 2003 óta így van),
hiszen Sjöblom mellett ismét a kiváló gitáros, David Zackrisson áll, a hagyományosan
eklektikus ritmusszekciót pedig Robert Hansen basszusgitáros és Magnus Östgren dobos adja. Sjöblom ismét az album
összes zenéjét megírta, az eredmény pedig újabb csemege mindazoknak, akik az eklektikus progrockot a
„régi iskola” receptje szerint szeretik. Ez azt jelenti, hogy ezúttal is fel-felbukkan a prog titánjai, például a
Genesis, a Yes és a Camel hatása, a Beardfish pedig az album minden szerzeményébe egyedi
hangszerelési és atmoszférikus báj csempész. Érdekes egyébként, hogy ezúttal szinte teljesen lemondtak azokról a
canterburyi szcéna ihlette különc, évődő pillanatokról, amelyek korábbi lemezeik többségére jellemzők voltak.
Az „Ecotone” meglepően nyugodt, melankolikus, akusztikus hangzású nyitány. Nagyon szolid, de a „Songs For Beating Hearts” igazából
csak az első négy perc után bontakozik ki gyönyörű kalanddá a progrockos eklektika
kanyarjai között. Merőben más fából faragták a melankolikus bevezetőnél az „Out
in the Open” című eposzt, amelyet öt részre „daraboltak”. Egyben egy húsz percnél hosszabb szuperepikus darabot adna ki, a
valódi régi iskolás progrockos stílusban. Itt a Beardfish kiéli magát: összetett harmóniák,
festői szimfonikus hangszerelések és kalandos tempóváltások következnek, vagyis az album
végre igazán megélénkül, és ezúttal tényleg azokat a klasszikus Beardfish-hangulatokat idézi, amelyekre a rajongóknak
kilenc évet kellett várniuk, mielőtt a zenekar „feltámadt a sírból”.
Az „Oblivion” szakaszban, főleg a többszólamúságnak köszönhetően, némi hard rockos hatás is hallatszik, élen
az Uriah Heeppel, Sjöblom billentyűs „orgiái” pedig alaposan emlékeztetnek a régi jó Emerson,
Lake & Palmerre. Érdemes megemlíteni, hogy Sjöblom a zenei pályáját metalosként kezdte, de később megmelegedett a progresszív rockkal, így nem csoda, ha a Beardfish szerzeményeibe időnként
belopakodnak a kemény rock elemei is. A „Hopes and Dreams” több rokon vonást mutat a Yes örökzöldjével, az „And You And I”-jal; Zackrisson itt a melankolikus akusztikusgitár-futamok közben rövid időre
az 1970-es évekbeli Steve Howe-vá változik. Ezt követi az „Oblivion” központi motívumának még eklektikusabb és érdekesebb
újrafeldolgozása. Az új eposz hagyta kiváló benyomást a záró „Around the Bend” szakasz pecsételi meg, amely
helyenként szinte ünnepélyes.
A 11 perces „Beating Hearts” minieposz is ambiciózus alkotás, amelynek hangsúlya a vonósok hangszerelésén
és az összetett hangszeres szakaszokon van, ahol szimfonikus progrockos, jazzes
és hard rockos hangzáselemek egyaránt hallhatók. Mindezt bőségesen megspékeli Sjöblom kiváló énekteljesítménye. Az „In
the Autumn”, amely az album első kislemezeként jelent meg, vendégénekesként Amanda
Örtenhagot szerepelteti. A női–férfi duettek gyakori gyakorlatával ellentétben ez nem holmi émelyítő szerelmes
ballada, hanem újabb lenyűgöző szimfonikus progrockos „körhinta”, rengeteg eklektikus ritmikai
árnyalattal és enyhe folkos felhanggal. Ezúttal a kiegészítő női ének miatt a Beardfish a Yesnél vagy a Genesisnél inkább időnként a jóval
„nőiesebb” progcsapatok örökségét idézi, élen a Renaissance-szel és a Curved Airrel. A „Torrential Downpour”, amelyben van pár blues-os fűszerezésű gitárfutam és némi enyhe alternatív rockos elem is, időnként úgy szól, mintha egy asztalnál ülne
a The Pineapple Thief, Steven Wilson illetve a Porcupine Tree, a Nektar és a Deep Purple. A bónuszszámhoz a Beardfish újra felvette a nyitódalt, az „Ecotone”-t, de hangszeres változatban,
elektronikus-szintetikus textúrákkal a szintetizátorokon és az 1980-as évekre jellemző produkcióval, ezért nem csoda, hogy úgy szól, mintha 1982-ben vették volna fel.
A „Songs For Beating Hearts” epikus stílusú visszatérés a szakállas svéd halimádóknak (jelenleg
a banda mind a négy tagja szakállt visel, hobbijaikról és étkezési szokásaikról viszont továbbra sem tudunk semmit).
Úgy tűnt, hogy a Beardfish a progresszív rock „idővonalán” örökre az új évezred első két évtizedéhez tartozik, de megörvendeztettek minket, és felvettek még egy kiváló albumot, amely méltó
többnyire kiváló diszkográfiájukhoz. A „Songs For Beating Hearts” kétségkívül 2024 egyik legjobb progrockos teljesítménye, az évé, amely egyébként jó pár várt és váratlan
zenei gyöngyszemet hozott. Legalábbis honfitársaik, a progmetal bajnok Opeth új albumának megjelenéséig
az év legszebb meglepetése is marad a svéd progszínpadon.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Angol változat:
A Beardfish, a svéd progrockos revivalisták, akik számtalan zenei kalandorerénnyel büszkélkedhetnek, kilenc év ideiglenes „hibernálás” után újra köztünk vannak, pedig vikingszakálluk közben biztosan alaposan megnőtt. A „halálból való visszatérés” sokáig valószínűtlennek tűnt, főleg mert a zenekar vezetője, vagyis a gitáros/billentyűs, énekes és fő dalszerző, Rikard Sjöblom a közbeeső időszakban jócskán le volt kötve az angol progrockos nagyságok, a Big Big Train soraiban végzett munkával és saját szólóprojektjével, a Gungflyjal.
A felállás a „Songs For Beating Hearts” lemezen is változatlan (és 2003 óta az), Sjöblom mellett ismét a kiváló gitáros, David Zackrisson áll, a hagyományosan eklektikus ritmusszekciót pedig Robert Hansen basszusgitáros és Magnus Östgren dobos adja. Sjöblom ismét az album összes zenéjét megírta, az eredmény pedig újabb csemege mindazoknak, akik az eklektikus progrockot a „régi iskola” receptje szerint szeretik. Ez azt jelenti, hogy ezúttal is fel-felbukkan a prog titánjai, például a Genesis, a Yes és a Camel hatása, a Beardfish pedig az album minden szerzeményébe egyedi hangszerelési és atmoszférikus bájt csempész. Érdekes egyébként, hogy ezúttal szinte teljesen lemondtak azokról a canterburyi szcéna ihlette különc, évődő pillanatokról, amelyek korábbi lemezeik többségére jellemzők voltak.
Az „Ecotone” meglepően nyugodt, atmoszférikus, akusztikus hangzású nyitány. Nagyon szolid, de a „Songs For Beating Hearts” igazából csak az első négy perc után bontakozik ki gyönyörű kalanddá a progrockos eklektika kanyarjai között. Merőben más fából faragták a melankolikus bevezetőnél az „Out in the Open” című eposzt, amelyet öt részre „daraboltak”. Egyben egy húsz percnél hosszabb szuperepikus darabot adna ki, a valódi régi iskolás progrockos stílusban. Itt a Beardfish kiéli magát: összetett harmóniák, festői szimfonikus hangszerelések és kalandos tempóváltások következnek, vagyis az album megelevenedik, és ezúttal tényleg azokat a klasszikus Beardfish-hangulatokat idézi, amelyekre a rajongóknak jó ideje, kilenc évig kellett várniuk, mielőtt a zenekar „feltámadt a sírból”.
Az „Oblivion” szakaszban, főleg a többszólamúságnak köszönhetően, némi hard rockos hatás is hallatszik, élen az Uriah Heeppel, Sjöblom billentyűs „orgiái” pedig őszintén emlékeztetnek a régi jó Emerson, Lake & Palmerre. Érdemes megemlíteni, hogy Sjöblom a zenei pályáját metalosként kezdte, de később megmelegedett a progresszív rockkal, így nem csoda, ha a Beardfish szerzeményeibe időnként belopakodnak a kemény rock elemei is. A „Hopes and Dreams” több rokon vonást mutat a Yes örökzöldjével, az „And You And I”-jal; Zackrisson itt a melankolikus akusztikusgitár-futamok közben rövid időre az 1970-es évekbeli Steve Howe-vá változik. Ezt követi az „Oblivion” központi motívumának még eklektikusabb és érdekesebb újrafeldolgozása. Az új eposz hagyta kiváló benyomást a záró „Around the Bend” szakasz pecsételi meg, amely helyenként szinte ünnepélyes.
A 11 perces „Beating Hearts” minieposz is ambiciózus alkotás, amelynek hangsúlya a vonósok hangszerelésén és az összetett hangszeres szakaszokon van, ahol szimfonikus progrockos, jazzes és hard rockos hangzáselemek egyaránt hallhatók. Mindezt bőségesen megspékeli Sjöblom kiváló énekteljesítménye. Az „In the Autumn”, amely az album első kislemezeként jelent meg, vendégénekesként Amanda Örtenhagot szerepelteti. A női–férfi duettek gyakori gyakorlatával ellentétben ez nem holmi émelyítő szerelmes ballada, hanem újabb lenyűgöző szimfonikus progrockos „körhinta”, rengeteg eklektikus ritmikai árnyalattal és enyhe folkos felhanggal. Ezúttal a kiegészítő női ének miatt a Beardfish a Yesnél vagy a Genesisnél inkább időnként a jóval „nőiesebb” progcsapatok örökségét idézi, élen a Renaissance-szel és a Curved Airrel. A „Torrential Downpour”, amelyben van pár blues-os fűszerezésű gitárfutam és némi enyhe alternatív rockos elem is, időnként úgy szól, mintha egy asztalnál ülne a The Pineapple Thief, Steven Wilson illetve a Porcupine Tree, a Nektar és a Deep Purple. A bónuszszámhoz a Beardfish újra felvette a nyitódalt, az „Ecotone”-t, de hangszeres változatban, elektronikus-szintetikus textúrákkal a szintetizátorokon és az 1980-as évekre jellemző produkcióval, ezért nem csoda, hogy úgy szól, mintha 1982-ben vették volna fel.
A „Songs For Beating Hearts” epikus stílusú visszatérés a szakállas svéd halimádóknak (jelenleg a banda mind a négy tagja szakállt visel, hobbijaikról és étkezési szokásaikról viszont továbbra sem tudunk semmit). Úgy tűnt, hogy a Beardfish a progresszív rock „idővonalán” örökre az új évezred első két évtizedéhez tartozik, de megörvendeztettek minket, és felvettek még egy kiváló albumot, amely méltó többnyire kiváló diszkográfiájukhoz. A „Songs For Beating Hearts” kétségkívül 2024 egyik legjobb progrockos teljesítménye, az évé, amely egyébként jó pár várt és váratlan zenei gyöngyszemet hozott. Legalábbis honfitársaik, a progmetal bajnok Opeth új albumának megjelenéséig az év legszebb meglepetése is marad a svéd progszínpadon.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Számlista:
1. Ecotone
2. Out In The Open, Pt. 1 – Overture
3. Out In The Open, Pt. 2 – Oblivion
4. Out In The Open, Pt. 3 – Hopes And Dreams
5. Out In The Open, Pt. 4 – Oblivion (Reprise)
6. Out In The Open, Pt. 5 – Around The Bend
7. Beating Hearts
8. In The Autumn
9. Ecotone (Reprise)
10. Torrential Downpour
11. Ecotone – Norrsken 1982
Felállás:
Rikard Sjöblom – ének, billentyűk
David Zackrisson – gitár
Robert Hansen – basszusgitár
Magnus Östgren – dob
