Megjelent: 2024.3.8., Atomic Fire Records
Produkció: Sonata Arctica
Játékidő: 59:29 perc
Műfaj: Kvázi power metal
„Tony, zsebben a fügével”
A Sonata bukaresti koncertjéről írt beszámolóban megemlítettem, hogy Tony megugratott minket egy új albummal, amely állítólag első osztályú power metallal van tele, és tavasszal érkezik. Szavait alátámasztotta a kiváló First in Line-nal, amely már uralta a mindenki által ismert zenei csatornát, élőben is eljátszották.
Megjött a tavasz, és vele együtt a Clear Cold Beyond album is. Betartotta Tony az ígéretét? Is-is. Hogy ez hogy lehet, kérdezitek? Nagyjából minden világossá vált már a következő két csalogatóból, amelyeket a Sonata a fent említett csatornán bemutatott. Ez a kettő a Monster Only You Can’t See és a Dark Empath volt.
Kezdem inkább az albummal, mintha a First in Line-on kívül a csalogatókat egyáltalán nem hallottuk volna.
Az album kompromisszumok nélkül csap le a First in Line-nal, amely a legjobb dolog, amit Tony a Flag in the Ground óta, vagyis a messzi 2009 óta írt. Szupergyors power „rock-dübörgés”, édes, túlságosan is édes dallamok, az emberiség jövőjéért aggódó refrén, sorozatok cseréje Henrik billentyűi és Elias gitárja között, és persze a fáradhatatlan Tommy a dupla lábgépen. Ja, és Pasi is tompán dobol valahol hátul. Tony tényleg mester. Ha akar az lenni.
A következő tétel, a California ugyanabban a tempóban folytatja, nagyjából a Winterheart’s Guild albumon (2003) hallható Victoria’s Secret stílusában. Az egyetlen hiba a kissé arctalan refrén, de ki panaszkodna, talán úton vagyunk egy újabb Sonata-power metal-remekmű felé?
És ….. nem. A bajok már a következő nótánál kezdődnek, amely találóan a Shah Mat címet kapta. A dupla lábgép könyörtelen dübörgését különc pillanatok szakítják meg: szinkopált ritmusok, aritmikus gitárfrázisok és Nightwish-os kórusok. Ismerősen hangzik? Igen, nagyjából ilyen volt a Sonata pályája az elmúlt 15 évben, nem? Ebben a szellemben folytatódik a már említett Dark Empath, amely a megzavarodott üldözőről szóló sztorit viszi tovább, ami olyan gyönyörűen sötéten indult a Silence albumon (2001) a The End of This Chapter-rel. Tony már többször megpróbálta feléleszteni és felújítani a történetet, de többnyire sikertelenül. A power metal és a pop különc, áltprogresszív összeházasítási kísérleteit, azzal a lelkesedéssel, mint egy 32 éves fickó, aki anyja pincéjéből a feketepiacon vásárol bizonyítékokat arról, hogy földönkívüliek vannak a mi drága Földünkön, a már említett Monster Only You Can’t See, a Teardrops, a címadó Clear Cold Beyond és a bónuszdal, az A Ballad for the Broken teszi teljessé.
Külön említést érdemel a mostani feldolgozás, mert Tony nem kevesebbet, mint a Toy Soldierst szemelte ki, az amerikai énekesnő, Martika egyetlen slágerét. Elismerés a fáradozásért (a Sonata Arctica a feldolgozások mestere), de ez a szám egyszerűen NEM metal-feldolgozásra való. Még ha anyja pincéjéből is jön …
Az album két váratlan gyöngyszemét valahol a vége felé találjuk. Valószínűleg a lemez legjobb száma a szívszorító ballada, a The Best Things, amelyben Tony visszavisz minket az első három album balladáinak idejébe, igazán szívből énekelve és játszva. A dallam szuperédes, Tony előadása túlzottan patetikus, de vajon másra vágyunk a Sonata balladáitól? A második gyöngyszem teljesen meglepő módon az Angel Defiled, amely elvileg mindazt tartalmazza, ami az utolsó hat Sonata-album fülszenvedését okozta. A furcsa dallam és a valóban kegyetlen szöveg ellenére a szám működik. Az érdekes hangszeres játék és a hatalmas energia miatt, amelyet sugároz. Kötelező hallgatnivaló!
A produkció finoman szólva fantasztikus, aminek a Finnvox stúdióból érkező Mikko Karmila nevének hallatán nem lehet meglepetés.
Észrevettem, hogy Elias ezúttal kiengedte a gőzt, mert az album tele van érdekes és újszerű gitárpasszázsokkal (például a Only Monster You Can’t See refrénje). Ez jó jel a jövőbeli Sonata-alkotásokra nézve, mert eddig Elias az eredeti gitáros és a rajongók bálványa, Jani Liimatainen árnyékában maradt.
Ez a kritika nem lenne teljes Tony szövegeinek megemlítése nélkül. Csak két lehetőség jut eszembe:
- Tonynak az, hogy az angol nem az anyanyelve, megakadályozza, hogy helyesen kifejezze mindazt, ami a fejében kavarog.
- Tony angoltudása annyira fejlett, hogy a szövegeit egyszerűen nem tudom követni.
Ha az első igaz, Tonynak kell elgondolkodnia magán és a szövegein, ha pedig a második, akkor sajnos nekem kell elgondolkodnom magamon …
Tony az énekben megszokottan kiváló, Tommy a dobokon megszokottan unalmas, Henrik azt csinálja, amit Tony mond neki, Pasi pedig a háttérben basszusozik.
Hangzásban és stílusban az album a Reckoning Night (2004) hiányzó utóda, még mielőtt Tony karrier-öngyilkosságot hajtott végre az Unia albummal (2007). Személy szerint számomra a Reckoning Night óta az első olyan lemez is, amelyet nagyobb emésztési gondok nélkül végig tudok hallgatni. Sajnos ez a tény a Sonata karrierjének ebben a szakaszában nem jelent túl sokat, illetve nem garantál jó, még kevésbé kiváló albumot.
Miért van a címben a zsebben tartott füge? Az album hallgatása közben az embernek az az érzése, hogy Tony nagyjából így gondolkodott: „Oké, a rajongók az első három és fél lemez power metaljához szeretnének visszatérni. Legyen, de annyi különc progresszivitást csempészek beléjük, hogy semmit sem fognak érteni.” Ha nem értitek, hallgassátok meg.
Abból a számlistából ítélve, amelyet a Sonata Arctica az album megjelenése kapcsán a finnországi turnén játszik, nem várhatók jobb idők. Kár.
Cukorfalatok: First in Line, Angel Defiled, The Best Things
6/10
Szerző: Igorac
Számlista:
1. First in Line (5.22)
2. California (4.25)
3. Shah Mat (4.08)
4. Dark Empath (6.05)
5. Cure for Everything (4.41)
6. A Monster Only You Can’t See (5.56)
7. Teardrops (4.57)
8. Angel Defiled (4.44)
9. The Best Things (4.52)
10. Clear Cold Beyond (5.45)
11. A Ballad for the Broken (4.50)
12. Toy Soldiers (Martika cover) (3.44)
Zenészek:
Tommy Portimo – Dob
Tony Kakko – Ének, billentyűk
Henrik Klingenberg – Billentyűk, vokál
Elias Viljanen – Gitárok
Pasi Kauppinen – Basszusgitár
Technikai stáb:
Mikko Karmila – Keverés
Svante Forsbäck – Mastering
Niko Anttila – Borító
