Helyszín: Zágráb / Green Gold Club / Horvátország
Dátum: 2015. május 11.
Simon Phillips, a világ egyik legnagyobb és legtöbbre becsült dobosa, igazi szerzői virágkorát éli. Miután 2012-ben búcsút vett az art rock óriásaitól, a Totótól, újra életre keltette saját zenei projektjét, a Protocolt. Két éve már végigturnézta Európát a visszatérő „Protocol II” albummal, most pedig, újabb két év elteltével a híres dobos a bejáratott, első osztályú zenészgárdával összehozta a projekt harmadik felvonását is, és találóan, sokatmondóan „Protocol III”-nak keresztelte.
A „Second Orbit” névre keresztelt turné Szlovéniát csak „súrolta”: Simon Phillips és társasága a legközelebb az ausztriai Grácban és a horvátországi Zágrábban állt meg. Ez utóbbi most sokkal kézenfekvőbbnek bizonyult számunkra, már csak az alacsonyabb útiköltség miatt is. A zágrábi Green Gold Club előkelő üzleti épületekkel és szállodákkal teli negyedben található. Különös érzés volt belépni, mert mozgólépcsők vittek fel a koncertterembe. Az ember egy pillanatra azt hihette, hogy véletlenül a ljubljanai City Parkba tévedt.
Simon Phillips (dobok), Steve Weingart (billentyűk), Andy Timmons (gitár) és Ernst Tibbs (basszusgitár) fél tíz körül kezdte a koncertet. A helyszín éppen jó méretű volt ahhoz, hogy befogadjon vagy 400 jazz rock fúziós és progresszív rock rajongót, akik szépen megtöltötték a termet.
A srácok az egész új albumot, a „Protocol III”-at eljátszották, Simon Phillips pedig a megszokott módján három szünetben is kilépett a színpad elé, és jó pár anekdotával meg vicces történettel szórakoztatta a közönséget gazdag zenei pályafutásából. Természetesen most is elkísérte a született brit fekete humora.
A játék pedig isteni. Szavak nélkül. Elképesztő brillírozás. Hihetetlen pontosság, érzékenység, finomság és mindenekelőtt tapasztalat. A spontaneitás és a meglepetés elemei, vagyis a váratlan beépítése teljes pompájában ragyogott. Végtelen jazzvariációk galériája, lélegzetelállító szólókkal. Felszabadultság és lazaság. A kvartett határtalanul élvezte, remekül érezte magát. Néhány rendkívül nehéz formát tollpihe-könnyedséggel adtak elő. A közönség persze extázisban volt, és teljes vérből visszatapsolt. Végig. Remek energia, és tulajdonképpen az a kielégültség- és beteljesülésérzés, amely lassan kezdett beköltözni a hallgatóba: pontosan olyan koncertre jöttél el, amely a legtöbbet tudja nyújtani, amit csak lehet. Mindezt nevetségesen olcsó jegyáron.
Mind a négy zenész kiváló. Páratlanok sokoldalúságukban, abban a hangzásban, amely kíséri és építi színpadi megjelenésüket, és amely a hangszerüket az összkép különleges pontjára helyezi. Erre a helyre elengedhetetlenül szükség van a Protocol II létezéséhez. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a hangszerek szó szerint hozzánőttek volna a Protocol II kvartettjének tagjaihoz. A koncerthelyszín rendkívül pozitív energiájának és vibrálásának hajtóműve pedig a csipkelődő, ragyogó észjárás ajándéka volt, amely mind a négy zenei esztétát elkíséri. A jócskán két órás fellépés alatt ez egy pillanatra sem lankadt. Végig figyelik egymást. Szüntelenül. Eközben számtalan arcgrimaszt vágnak és ezekkel szándékosan ugratják egymást, sőt, megpróbálják kizökkenteni a másikat a koncentrációból. Hihetetlen, mennyi lazaságot és szórakozást tudott teremteni ez a négy srác a műsora alatt, miközben fülnek és szemnek is igényes feladatokat teljesítettek.
Ennek a több mint briliáns, kétórás előadásnak a csúcspontjaként a koncert azt a pontját említhetjük, amelyben Phillips a közönségtől először teljes csendet követelt. Majdnem a színpad széléig lépett, és elkezdte verni a dobverőkkel a padlót. Lassan a színpad jobb oldalán álló dobjai felé haladt, és közben minden egyes keze ügyébe eső színpadi tárgyat kihasznált az ütéshez. Így lassan eljutott a dobjaihoz, amelyeket ütőhangszeres módjára alaposan „átdörömbölt”, majd lassan visszaküzdötte magát a székéhez, és a nagy fináléban újabb rendkívüli dobszólót tett le az asztalra, amely után a kvartett még utoljára teljes erővel kibontakozott a színpadi játékban. A kötelező ráadásban a srácok még két számot eljátszottak az előző, „Protocol II” albumról, mégpedig a Moments of Fortune-t és a Wildfire-t.
Simon Phillips és a Protocol ezen koncertje is egy szempillantás alatt elszállt. Egyszerűen annyi minden történik egyszerre a színpadon, ami teljes mértékben leköti bármelyik zenefogyasztót, hogy a zene csak visz, visz és visz. Elvezet az egyedülálló varázslat világába. A zseniális és megismételhetetlen dobvarázsló, Simon Phillips és három bravúros munkatársa egyedülálló zenei nyelvébe. Zágrábban tehát ezen az estén kiálmodtuk az összes legédesebb álmot arról az ősi varázslatról, amelyet a jazzrock fúzió élménye adhat. Reméljük, hogy Phillips mester a csapatával hamarosan újra a környékünkön jár, mert az előadásai olyan zenei kalandok, amelyekből nem lehet betelni, és amelyekbe nem lehet belefáradni. A zenei tökély élménye.
szerző: Aleš Podbrežnik
fotók: Aleš Podbrežnik
