Kiadó: Napalm Records
Megjelenés dátuma: 2023. 3. 17.
Producer: Sascha Paeth
Az album hossza: 52.55 perc
Műfaj: Power Metal
Értékelés: 8.5/10
A Kamelot, a közkedvelt szimfonikus power metal csapat idén március közepén tért vissza 12. stúdióalbumával, a „The Awakeninggel”. Öt évet kellett várnunk rá. A banda már két évvel korábban ki akarta adni a lemezt, de megvárta, amíg az élet a bolygón (legalább nagyjából) „normalizálódik”. Ez az album kétségtelenül nagyon erős teljesítmény. Meggyőző sorozatnyi power metal indulót hoz, amelyek közül néhány nyugodt szívvel felveheti a versenyt a régebbi anyaggal is. Olyannal, amely egészen a „The Black Halo” (2005) című lemezig nyúlik vissza. Egyúttal legalább akkora vonzerővel és ihletettséggel bír, mint az első Kamelot-album Tommy Karevikkel az énekmikrofonnál – vagyis a „Silverthorn” (2012).
A felvezetés és a lezárás két tételt tesz ki. A pompa ezt követeli a csapat epikus-szimfonikus identitásától. Ezért „csak” tizenegy igazi dal van a „The Awakeningen”. Az album magasan szárnyalva indul a The Great Divide-dal, amely klasszikus Kamelot-himnusz. A zenekar itt a bevált koncepciót használta – mondjuk a maga teljes gőzzel égő szerzői formuláját. Itt voltak (és voltak mindig is) a Kamelot a legmeggyőzőbbek. A refrén megragadó, azonnal a bőrünk alá kúszik, és a lemez hangulatát a legmagasabb pontra emeli. Az Eventide fenntartja azt a magával ragadó formátumot, amelyet a Kamelotra jellemző bombasztikus pompa magasra épített díszlete ad. A közepes tempójú One More Flag In The Ground is a nyitó részben megteremtett feszült hangulatot követi, főként az újabb kiváló refrénnek köszönhetően, amely az egész album egyik leginkább fülbemászó és magával ragadó dallama. A dal atmoszférája misztikus, sötét, miközben a pompa és a dráma újra teljes pompájában ragyog, a szám pedig (akaratlanul is) afelé húz, amit akár valamelyik Evergrey-féle banda is írhatott volna. A szimfonikus roham az album negyedik (a nyitánnyal együtt ötödik) dalánál, az Opus of the Night (Ghost Requiem)-nél kapcsol újra magasabb fokozatra, ami csak megerősíti: a Kamelot ezúttal valóban meggyőző szerzői koncepcióval készült album szállított, a káprázatos produkcióról pedig (ha a Kamelotról van szó, mindig magasak az elvárásaink) szót sem érdemes ejteni. Ez a dal is hoz egy új refrént, amelyet azon a formulán faragtak, amiért a Kamelotot tisztelik és felismerik, és amelytől főleg a régebbi rajongóknak áll fel a szőr a hátukon. A kivételesen rohamszerű, meggyőző első részt a „The Awakening” első felében csak a balladás Midsummer’s Eve enyhíti. Mögötte azonban már ott van a Nightsky és a Bloodmoon, amelyek visszaemelik az albumot a kívánatos, magával ragadó hangulatba, többek között annak az szerzői tapasztalatnak köszönhetően is, hogyan kell fertőző és azonnal ható refrént írni. Ha pedig a csapatban ott van Karevik is kivételes énekesi karizmájával és színpadias tűzével, akkor persze szinte álomkombinációt kapsz.
A „The Awakeningen” egy egész további garnizonnyi zenész dolgozott a csapattal, akik hozzátették a magukét, hogy teljesüljenek Youngblood perfekcionizmusa diktálta magas mércék. Összeszokott gárdáról van szó. Ha átfutod a neveket, látszik, ki kicsoda a power metalban. És bár a csapat főnöke, Youngblood Floridából származik, a Kamelot most is hihetetlenül európaian szól. Az album felismerhetően „kamelotos”, ugyanakkor betekintést ad abba a kimeríthetetlen vágyba, hogy kipróbálják a kipróbálatlant – már amennyire a power metal műfaji sablonjának receptje ezt megengedi. A záró szakaszban a power metal menetelés kissé alábbhagy. Ez a balladás Willow és a lezáró My Pantheon (Forevermore) miatt van így, utóbbi szerzői szempontból az a pillanat, ahol a zenekar megengedett magának néhány új húzást. A hozzáadott kivezetés – az Ephemera (Occlude) – ezt az érzést (hogy a zárórészben a bombasztikus jelleg megtorpan) csak fokozza.
Megérte várni a „The Awakeningre”. Nem mondom, hogy ne maradt volna rajta még tartalék, de nagyrészt magas színvonalon van kidolgozva. Kitűnőre. Hangzás- és produceri szempontból, a kidolgozott hangszerelésekbe rejtett összes finomságot tekintve, és ott van a fenomenális Karevik is, aki semmiképp sem Khan árnyéka, hanem saját kidolgozott karizmával és szenvedélyekkel, érzelmekkel teli megszólalással rendelkező énekes. Ez az album a csapat hosszú évek óta hűséges hívein biztosan többet fog, mint kielégíteni.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. Overture (Intro)
2. The Great Divide
3. Eventide
4. One More Flag In The Ground
5. Opus of the Night (Ghost Requiem)
6. Midsummer’s Eve
7. Bloodmoon
8. NightSky
9. The Looking Glass
10. New Babylon
11. Willow
12. My Pantheon (Forevermore)
13. Ephemera (Outro)
Felállás:
Tommy Karevik – ének
Thomas Youngblood – gitár
Sean Tibbetts – basszusgitár
Alex Landenburg – dob
Oliver Palotai – billentyűs hangszerek, zenekari hangszerelés, kórusének a 10. dalban
Közreműködő zenészek:
Florian Janoske – hegedű a 6. dalban
Brian Howes – vokál a 4. dalban
Kobra Paige – operaének a 4. dalban
Miro Rodenberg – kiegészítő billentyűk a 4. dalban
Svenja Kehder – kórusének a 10. dalban
Chris Fenske – kórusének a 10. dalban
Tina Guo – cselló az 5. és a 6. dalban
Simone Simons – ének a 10. dalban
Melissa Bonny – ének a 10. dalban
Oliver Hartmann – vokál
Herbie Langhans – vokál
Ina Morgan Vocals – vokál
Sascha Paeth – kiegészítő gitárok, vokál
