Kiadó: AOR Heaven Records
Megjelenés dátuma: 2021. 5. 28.
Producer: Thomas „Plec” Johansson
Az album hossza: 44.49 perc
Műfaj: Heavy Metal/Melodic Metal
Értékelés: 8.5/10
A Proud egy svéd zenekar, elég érdekes háttérrel. A történetük mélyen a nyolcvanas évekbe nyúlik vissza: 1982-ben indultak Burn néven, nem sokkal később Masquerade-ra váltottak, hogy aztán 1984-ben megállapodjanak a Proud nevénél, és – el sem hiszitek – az akkori kiadójuknál, az EMI Recordsnál, ahol egyebek mellett az Iron Maiden is megfordult, kiadják egyetlen albumukat, a „Fire Breakes The Dawn”-t. A Proud ekkor még kvintettként működött, két gitárossal a soraiban, a zenekar újraindulását pedig minden bizonnyal a klasszikus metal fellendülése, az N.W.O.B.H.M. mozgalom zenekarainak berobbanása szította. A debütalbum is így szól, amely 1984-es megjelenésekor derekasan lekéste a vonatot, hiszen a háttérből már lassan kopogtatott az ajtón az új műfaji szörnyeteg, a thrash metal. Nem lenne meglepő, ha a „Fire Breaks The Dawn”-t ma valaki minden idők legnagyobb „underground” heavy metal albumává kiáltaná ki, pedig az EMI-nél jelent meg. Homályos, nyers, csiszolatlan produkció, mégis ott van benne az öt tehetséges fiatal belsővé tett zenei érzéke, a dühös-gonoszkás gitármarcangolás, élén egy rettentő obskúrus énekkel. Olyan a hangzás, mintha demófelvétel lenne. Kultikus, és az ó-iskolás metal legnagyobb ínyencei számára való.
Derekas 36 év elteltével a zenekar visszatér a színpadra, a címében sokatmondó második albumával, a „Second Act”-tel. A Proud triónak állt újra össze. A csapatban két eredeti tag van a nyolcvanas évekből: Bobby Horvath basszusgitáros és Anders Magnell énekes, aki mostantól a gitárokat is átvette. A „Second Act” keveset kínál abból, amit az elsőn hallhattunk. A zenekar megőrizte a erős zenei érzékét, de a hangszerelés kifejezetten más. Az album valójában nagyon AOR-os hangulatú. A Proud persze nem esett át a ló túloldalára: megtartották a zajosabb produkciót, a hangsúlyos gitárfrázisokat, amelyek mellett konkrétabb billentyűs vonalak, sőt orgonahangok is megjelennek. Erőteljesebben jelen van a neoklasszicizmus is, amely előszeretettel tapad a skandináv zenekarokra, a hard rockban és a heavy metalban egyaránt. Talán éppen ez az egyetlen elem, amely valamelyest fenntartja a kapcsolatot a nyolcvanas évekkel, Anders hangja pedig lényegesen érettebb, és sokkal csiszoltabban, határozottabban szólít meg. Mindenképp meg kell jegyezni, hogy az új album produkciója fényévekre van attól az obskúrus, de több mint ígéretes zúgástól, amit a debütáláson hallhattunk.
Thomas Plec Johansson producerri háttere nyomán a zenekar tehát megőrizte keményebb karakterét, a bombasztikus, pompázatos hatás érdekében nem nyúlt szélsőségekhez, és megtartott egy csipetnyi sötét árnyalatot is, amely a dalok, illetve az album energetikai vibrálását kíséri. Az évek során a Proud „lassabban gondolkodni” is kezdett: minden dal a közepes tempó elérésére van kihegyezve. Balladák nincsenek. A zenei hozadék viszont egyszerűen lenyűgöző. Azonnal megfog. Főleg a refrének dallamai, amelyek elsősorban a melodikus rock és az AOR rajongóinak fognak tetszeni, bár az albumra azt is mondhatjuk, hogy amolyan melodikus metal keverék. Hihetetlenül sikerült, behízelgő dallamok ezek. A dráma, a teátrális hatás megragadó és mindent átható. A Hold On című dalban éri el (valószínűleg) a csúcspontját.
A számok versengenek egymással abban, melyikben van több megragadó zenei ötlet. A versszakból az (opcionális) előrefrénbe és a refrénbe vezető ívépítés ravaszul kidolgozott, és magasan vibráló, hangulatos színházat tart fenn. A gitárszólók egyáltalán nem olyan gyorsak és dühösek, és nyoma sincs a hangok gyorstüzelésének. Magnell, aki az albumon kiváló alakítással igazolja énekesi szerepét, elsősorban énekes. A szólózásban rendkívül racionális. A mid-eight részekben időnként inkább modulál, és teljesen új dallamot feszít be, ahelyett hogy megtartaná a vezérfrázist, és fölé tenné a szólót. Rengeteg a neoklasszikus gitárdíszítés és harmónia, amelyet billentyűs vonalak támasztanak alá. Svéd aprólékosság és csiszolás. Páratlan skandináv elszántság. Több gitárvonal van felvéve, és az album kivételesen teli hangzású. Fertőző. Nagyon fertőző. Ugyanakkor folyamatosan melankolikus-zenei. A komponálás természete, vagyis a dalszerzés receptje végig nagyon hasonló, és a számok között nincs lényeges eltérés. Ami vonz, az a kidolgozott felépítésük, amely csiszolt karaktert hordoz, és kellemesen ötletgazdag egymás mellett. A kiváló, élő produkcióval együtt magával ragadóan szól. Minőségi hullámzás a dalok között nincs. A Hammond-orgona időnkénti kontúrja némelyik számnak még a hetvenes évek hard rockjának távoli hangulatát is megadja (Born For Your Love), vagy rögtön utána a Crying For The Night esetében. Aztán vannak olyan pillanatok, amelyek más produkciós és hangszerelési megoldásokkal AOR-os stílusban szólíthatnának meg (Higher).
A Proud tehát a „Second Act”-tel 37 év után egészen más zenekar, mint amilyen a nyolcvanas években volt. De ezt hozzák magukkal az érlelődés évei. A végén mindenképp csak a minőség számít, abból pedig bőven akad. A zenekar tehát újra itt van. A koncertekhez – ha lesz rá valaha lehetőség – viszont időnként ismét kvintetté kell bővülnie, különben élőben biztosan nem fogja tudni előadni a stúdiódebüt anyagát.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számok listája:
1. Sail Away
2. Broken Dreams
3. Magic
4. Born For Your Love
5. Crying In The Night
6. Dangerous
7. Higher
8. Hold On
9. I’m Ready
10. Fly Like An Eagle
Felállás:
Anders Magnell – ének, gitár, vokál
Roberth Horvath – basszusgitár, vokál
Mats Christiansson – dob, vokál
Közreműködő zenész:
Richard Larsson – billentyűs hangszerek
