Kiadó: Nuclear Blast Records
Megjelenés dátuma: 2012. 7. 27.
Producer: Andy Sneap
Az album hossza: 50.48 perc
Műfaj: Thrash Metal
Értékelés: 9.0/10
Ha volt valaha nagyobb zenei igazságtalanság, az az, hogy a Testament mindig a thrash nagy négyesének árnyékában maradt. Pedig első felvételeiket (igaz, még Legacy néven) már 1985-ben kiadták, és ezzel a thrash metal első hullámának élvonalába vitorláztak. Hogy a későbbi The Legacy, The New Order és Practice What You Preach albumokkal a thrash metal legnagyobb klasszikusait hozták létre, azt még a süket is tudja. Az még nagyobb tény, ami amellett szól, hogy a Testament egyszerűen a thrash királya: a viharos kilencvenes években sem hagyták abba soha (csak akkor tartottak egy kis szünetet, amikor Chuck Billy rákos lett). Sőt, amikor a nagy négyes veszített az élességéből, a Testament még felgyorsította a hangzását, brutalizálta, death metal elemekkel is megfűszerezte, és kiadott egy újabb romboló albumtrió-t – Low, Demonic és The Gathering –, amelyek a thrash metal általános tetszhalottsága közepette igazságtalanul észrevétlenek maradtak.
2006/2007-et írtunk, a thrash újjászületését élte, gyakorlatilag az összes zenekar visszatért, amely a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején feloszlott (Forbidden, Laaz Rockit, Sacred Reich és sokan mások, és persze a Metallica is felugrott a thrash-vonatra). A Testament a kiváló The Formation of Damnation albummal jelentette be hatalmas stúdiós „come-backjét”, amelyre jó kilenc évet kellett várni. Az utódját szerencsére már csupán négy év múlva megkaptuk, és előttünk áll az év thrash lemeze, a Dark Roots of Earth!
Ezen a lemezen a Testament csak a legjobbat egyesíti: két világ csapott össze rajta, és egy újat, még jobbat hozott létre. Ilyen tökéletesen a Testament még soha nem házasította össze az ósuli thrasht és a kilencvenes évek albumainak agresszív, szinte death metalos hangzását. Bizonyíték erre már a nyitó bomba, a Rise Up, amelyen a klasszikus The New Order-hangulat szárnyán a riffgép Eric Peterson vezet végig minket. Közel harminc év után sem látszik rajta az ötletek apadása, gitárvonalai még mindig frissen, ütősen és változatosan szólnak. Ebben nagy szerepe van Andy Sneap produkciójának is, amely teljes erőből odacsap, a megvadult bika féktelen energiája pedig minden lépésnél kiszökell a lemezből. Sneap ismét fantasztikus hangzásról gondoskodott: kristálytiszta, a gitárok tiszták, kivehetők és vágnak, a dobok dinamikusak és éppen elég rombolóak, Billy hangja pedig az előtérben van, ahogy egy törzsfőnökhöz illik. Sajnos Andy ezúttal is megtartotta egyetlen gyengéjét: Greg Christian basszusmenetei ugyanis eltemetve maradnak a gitárok hatalmas hangzása alatt. Ez nagy kár, mert a basszusa mindig (Peterson riffjei és Skolnick szólói mellett persze) a Testament egyértelmű védjegye volt. Ezúttal sajnos csak a Rise Up zörgése, a lemez rövid szólókirándulása, az A Day in the Death, valamint a Last Stand For Independence markánsabb basszushangja úszik fel a felszínre. Ez azonban a Dark Roots of the Earth egyetlen hibája is, mert minden más tekintetben csak szuperlatívuszokban beszélhetünk róla. Alex Skolnick szólói ismét gördülékenyek, technikailag verhetetlenek, epikusan hosszúak és mesterien felépítettek, a libabőrt okozó dallamokról és harmóniákról nem is beszélve. Skolnick bizonyítja, hogy nem akárki gitáros: a nevének hallatán még a nagyobb gitárnevek is Wayne módjára térdre borulnak. Az egyik legszebb példány maga a lemez kislemeze, Billy lázadó kiáltása, a Native Blood (ismét főhajtás az indián gyökerei előtt), egy epikus, agresszív lázadóhimnusz, amelyet teljesen ellop Chuck fenomenális énekteljesítménye (nos, mellette még Hoglan blast beatelése a refrén alatt, ami elsőre talán kissé esetlenül hangzik, de minden újabb hallgatással tökéletesen beleolvad a dalba). Emberek, Chuck Billy nem egészen tíz éve gyógyult ki a rákból, mégis úgy zúg, mint egy üvöltő gép, és meg sem fordul a fejünkben, hogy már közel harminc évnyi thrasheres ordítás van mögötte! Az ének ezúttal valóban változatos és dinamikus, Billy pedig felvonultatja az összes elképesztő képességét – a The Legacy és a Practice What You Preach féle thrash vokáltól a brutális growlig (amely mellett a cookie monster énekesek háromnegyede elbújhat!), amilyet a Demonicról megszoktunk, egészen a Cold Embrace című ballada borzongatóan tiszta és gyengéd előadásáig. Igen, a Testament 1994 óta (Trail of Tears a Low albumról) ismét megpróbálkozik egy balladával, egy vámpírszerelemről, amit Chuck Billy úgy jellemzett, mint ami beleillene a Twilight-trilógiába. Nos, Chuck ezzel teljesen mellényúlt: e tragikusan borzongató ballada mellett, növekvő atmoszférával és zseniálisan sötét hangulattal, ennek az ostoba tinitrilógiának a vámpírkái nem csillognának a napon, hanem nagy lánggal elégnének rajta. A majdnem nyolcperces fél-ballada a lemez egyik legjobb darabja, kiemelkedő benne Skolnick és Peterson gitárvonalainak fantasztikus összefonódása. Peterson akusztikus gitárt ragad, Skolnick pedig borzongató harmóniákkal hűen festi le a fiatal vámpírlány kimeríthetetlen vágyakozását a nap után. Ami persze a semmibe hangzik el, ez viszont nem mondható el Billy robbanékony hangjáról, amely a kiváló refrénben éri el a csúcsát. A Testament azonban itt még nem fejezi be a meglepetéseket, mert az album két legjobb dalát egészen a végére hagyja – a hétperces Throne of Thorns az album szerzői csúcspontja, tele Alex és Eric lélegzetelállító riffpárbajaival, amelyek nehezek és hatalmasak, mint egy buldózer lánctalpainak mozgása. Az atomóra, Gene Hoglan briliáns dobolásával ismét bizonyítja, hogy egyszerűen az egyik legnagyobb: a Testamenttel még jobban összeforrt, mint a Demonicon, és bár az anyag nagy részét Eric utasításai szerint dobolta fel (innen a blast beatek a Native Bloodban és a True American Hate-ben, olyan hatás, amelyet Peterson kétségkívül a black metal projektjéből, a Dragonlordból hozott át), Hoglan munkája csak a legnagyobb dicséretet érdemli.
A deluxe kiadásban elérhető bónuszlemezen a Testament három feldolgozást dob a keverőjébe, és erős Testament-szellemet meg saját pecsétet nyom rájuk. Kiválóan működik különösen a thrashesített Dragon Attack (Queen) és az Iron Maiden-klasszikus Powerslave, amelyhez Skolnick tiszteletre méltóan hozzátesz néhány saját fogást. Kissé esetlenebbre sikerült a Scorpions-sláger, az Animal Magnetism, de a srácok utána újra a töviskoronás trónra ültetnek minket, és kiengedik a veszett kutyákat, amelyek úgy harapdálnak minket, ahogy a Throne of Thorns kibővített változatának riffjei.
A Testamentnek a Dark Roots of Earth-szel hihetetlen dolog sikerült – felülmúlták az elődöt, a The Formation of Damnation albumot. A legendás amerikaiak az új lemezen csak a legjobbat nyújtják, az egyik legjobb gitárkettős, a Skolnick/Peterson páros gitáros kunsztjainak nem látni a végét, Chuck Billy jobban szól, mint valaha, az egészet pedig fenomenálisan zárja a bombasztikus Hoglan–Christian páros. A Dark Roots of Earth azt hozza, ami gyakorlatilag az összes thrash zenekarnak elsikkadt: megőrizni az ósuli szellemét, hű maradni a (sötét) gyökerekhez, és közben frissen, meggyőzően és hatalmasan szólni. A Dark Roots of the Earth kétségkívül az év albuma cím egyik legerősebb várományosa, és idén a thrashtől aligha várható olyan, ami felülmúlná ezt a fenevadat. Bármilyen nagy négyes is létezik (Dave Mustaine pedig sírja el magát Lars Ulrich ölében), a thrash metal igazi királyai a Testament voltak és maradnak!
Szerző: Rok Klemše
Dalok listája:
1. Rise Up
2. Native Blood
3. Dark Roots of Earth
4. True American Hate
5. A Day in the Death
6. Cold Embrace
7. Man Kills Mankind
8. Throne of Thorns
9. Last Stand For Independence
10. Dragon Attack (Queen) *
11. Animal Magnetism (Scorpions) *
12. Powerslave (Iron Maiden) *
13. Throne of Thorns (kibővített változat) *
* csak a CD/DVD deluxe kiadáson
Felállás:
Chuck Billy – ének
Alex Skolnick – gitár
Eric Peterson – gitár
Greg Christian – basszusgitár
Gene Hoglan – dob
VENDÉGEK:
Chris Adler – dob
