Kiadó: Önkiadás
Megjelenés éve: 2016
Producer: Borut Činč
Az album hossza: 79:32
Pontszám: 10 / 10
Manapság nehéz elképzelni Szlovéniában olyan csapatot, amelyben ekkora egyetértés, ilyen bajtársiasság, ilyen magas fokú kölcsönös bizalom, a szerzői zenei látomás ennyire egységes fókusza és az ebből fakadó kreativitás uralkodna, mint a Prismojeni profesorji bluesa esetében.
A kvartett csak néhány évvel ezelőtt bukkant fel a színtéren, noha a „rejtett barlangjaiban” már régóta gyakorolt, gyakorolt és csak gyakorolt. Csiszolta, köszörülte a hangszerei feletti uralmat. Aztán egyszerre, derült égből villámcsapásként tört elő a névtelenségből, és hihetetlenül meggyőző fellépések sorát nyomta le, melyeket a zenélés és zenéléssel járó hihetetlen szenvedély koronázott meg. Feldolgozásokat éppúgy, mint saját szerzeményeket. Minden koncerten kiizzadta magát a banda, kiadta magából a maximumot, és szívből jövő őszinteségével a közönség szívét is meghódította, amely egy pillanat alatt a magáénak fogadta őket. Így költözött a csapat esszenciájába a koncertattrakció szelleme, amely a srácok előtt megnyitotta az ajtót a klubokba, sőt az összes nagyobb és jelentősebb koncerthelyszínre is. Több mint megérdemelten. A Prismojeni profesorji bluesa tagjai ugyanis kivételes melósok, akik tudják, hogy az igazolható sikert csak a dolog iránti odaadás és a rengeteg munka hozza el. A kvartett szinte „vér szerinti” testvériségéből ered a stúdióban készült első lemezük sokatmondó címe is: „Familiy”.
A tizenkét tételes album a blueszene igazi kis világlexikona, amelyben a srácok gyakorlatilag a műfaj összes területét érintik. Valójában szinte lehetetlen követni azt a rengeteg ötletet és erős bizonyítási vágyat, amely a fiúk első nagylemezéből árad. Az első album ugyanis a kvartett tagjainak teljesen természetes érését, valamint a csapat teljesen természetes zenei fejlődését tükrözi. Ez az a sajátos, kreatív magától nőttség, amely a rockzenét évtizedekkel ezelőtt a lábára állító természetes tehetségek lelkesedésével rokon. Egykor magától értetődő zenei elem ez, amelyet mára a végtelenül falánk és telhetetlen zeneipar pusztító korporatizmusa erősen veszélyeztet.
Hogy rövidre fogjam: mind a tizenkét tétel (az „intro” és az „outro” nélkül) a négy „csodafiú” tolmácsolásában elsősorban ötletek terén rendkívül szerteágazó, mozgalmas, sokszínű. Bár az album folyamatosan a blues műfajában mozog, ezt a változatosságot tollpihe-könnyedséggel éri el. A srácok az albumon egész három főénekest használnak, őket kifejezésmódjuk összeillése szerint osztják be az egyes számokba. Míg Julijan hangja különösen jól áll azoknak a daloknak, amelyek a hatvanas évek brit „white blues boomjának” örökségével kacérkodnak, addig Zlatko torokhangon férfias orgánuma a fekete előadók lelkes nagyságához, sőt a Mississippi-deltablues úttörő korszakához is közel áll, Miha férfiasan macsó hangja pedig valahol a kettő között, a középúton lovagol. Mindhárom énekes remekül bánik az angol nyelvvel, a metrika ugyanis hibátlan, és az album, a „Family” bármely hallgatója egy pillanatra sem gondolja, hogy a Prismojeni profesorji bvluesa ne amerikai vagy angolszász zenekar volna. Szlovén ugyanis csak a csapat neve. Nemcsak az énekek karizmája, hanem a rendkívül érzéki, átélt hangszeres játék is, amelyben Miha végig magas energiájú szájharmonikája gyakran az ének szerepét veszi át, a Julijan gitárja és Miha szájharmonikája közti végtelen szólókalandok pedig – miközben az átvezetőkben Zlatko zajos ritmikai kinetikája és Miha basszusgitáros semmiben nem marad le – végig nagy feszültségben tartják a hallgatót, mert sosem tudni, merre fordulnak az események. Az albumon minden teljesen természetesen hat, finoman elrendezve, az egymást kiegészítő hangszerelés fényében és az őszinte szívélyesség vonásaival, amely egy pillanat alatt magával ragad. Hogy rajongsz-e a bluesért vagy sem, már nem is számít. A megmutatott tűz az, ami megveszi a közönség szimpátiáját. És valójában ez a lényeg.
A srácok a brit bluesbandák ó iskolájának rajongói a Cream-től a Nine Below Zeróig, a Fleetwood Mac „Peter Green-érájától” a Ten Years After-ig és a John Mayall And the Bluesbreakers-ig, ugyanakkor azonnal világos, hogy a filigrán-finommechanikusan „megfaragott” gitármester, Julijan a legapróbb részletekig áttanulmányozta a híres Jimi Hendrix minden trükkjét. Ebbe a színes konglomerátumba olyan pillanatok szövődnek, amelyek az emlékezetes bluesmesterek, Albert King, Alisson Luther és Freddie King hozzájárulásából merített ihlettel is kacsingatnak, vagyis „fingerpickingből” sincs hiány! Párhuzamok vonhatók Chet Atkins hangszeres darabjaival is. Röviden: a „Family” kemény dió. Tele van információval, amelyet hihetetlen kreatív érzékenységgel és érzéki töltettel tálalnak.
Bár a blues alapvetően a szenvedést kifejező zene, és a zenészek benne szívesen „panaszkodnak” a hétköznapok nyűgeire, a Prismojeni profesorji bluesa az egész történetet az önparódia világos oldalára fordítja, a mogorvaságot az optimizmus tüzével győzi le, ami remekül illik a kvartett teljesen gondtalan, erőteljesen forrongó bolondozásához, ahogyan azt a „Family” album megtestesíti. Kivételes karizmájú album, olyan album, amelyen a srácok ugyan nem találják fel a spanyolviaszt, mégis visszafordíthatatlanul elvarázsol, nemcsak a hibátlan kivitelezéssel, hanem a szívélyességgel és a zenéhez való lelkes hozzáállással is. Időben és térben elveszett album, amely minden lépésnél meglep. Féktelen energiafeszültséggel teli album, ahol egyvalami győz: az őszinte szerelem a zene iránt, amelynek odaadod magad, amelyet alkotsz és játszol. Album, amely a produkciót tekintve megragadta a régi szép idők retrohangzásának ősi pillanatát, amikor még szalagra vettek, és elsőre tudni kellett eljátszani a számot. Album, amelynek hallgatása közben megfog az az (manapság) ritka érzés, hogy a puszta ösztön hajtja, a rendkívül érzékeny zenei lelkeké.
A Prismojeni profesorji bluesa szerénytelenül szólva arra született, hogy uralja a nemzetközi színpadokat, és zenéjével meghódítsa, elvarázsolja a világ többi részét is.
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Intro
2. Race Me Down the Street
3. Cold Sweat
4. Ragin’ Mad
5. Big City Woman
6. Buzzaround
7. Why I Sing the Blues
8. Truck Driver
9. Keep On Groovin’
10. Run Hilda
11. Down Behind the Gates
12. Cryin’ Shame
13. Party Time
14. Outro
Felállás:
Miha Erič – ének, szájharmonika
Julijan Erič – ének, gitár
Zlatko Đogič – ének, dob
Miha Ribarič – basszusgitár
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Borut Činč – Hammond-orgona
Andrej Tomazin – ütőhangszerek
Domen Gracej – trombita
Jasna Kmetec – szaxofon
