A lengyel progresszív rockereket, a Riverside-ot nem kell különösebben bemutatni. A zenekar 2001-es megalakulása óta hét albumot adott ki, és mindegyiken valami különleges arcát mutatja a Riverside. Persze a bandának megvan a maga jól felismerhető stílusa, de minden egyes lemezen akadnak meglepetések.
A 2016-os év tragikusan alakult a zenekar számára: elhunyt Piotr Grudziński gitáros, ami kis híján a banda végét jelentette. Alapos mérlegelés után azonban a Riverside mégis a folytatás mellett döntött. Grudzińskira minden koncerten emlékeznek. Hogy mit jelentett az elvesztése, azt a Riverside a legutóbbi albumán, a Wastelanden fogalmazta meg (a kritikát ITT olvashatod).
A zenekar most a Wasteland albumot kísérő turnéciklus utolsó szakaszánál tart. Mariusz Duda, a banda basszusgitárosa és énekese a zsúfolt menetrend ellenére is szakított egy kis időt, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre. A zenekar ugyanis turnén van, és Ljubljanába is visszatér, mégpedig március 3-án, kedden.
Rockline: Szia! Új turné előtt álltok. Közép- és Kelet-Európa néhány olyan városába látogattok el, ahol már játszottatok ennek az albumnak a promóciója során. Számíthatunk valami meglepetésre a setlistben?
Mariusz Duda: Turnén mindig szeretünk valami újat kipróbálni. A háttér ugyanaz marad, de itt-ott biztosan hallható lesz egy-két meglepetés.
Rockline: A Wasteland turnéciklusa során rengeteg helyen megfordultatok, köztük olyanokon is, ahol korábban még nem játszottatok. Volt olyan hely, amely különösen nagy hatással volt rátok?
MD: Az első amerikai turnénk elég király volt. És tele érdekes kirándulásokkal. Láthattuk a Grand Canyont és a Golden Gate-et. Szóval egy csomó szép emlék és fotó.
Rockline: Ha összeveted a Wasteland turnéciklusát a korábbi turnékkal, úgy érzed, hogy nő a rajongótábor?
MD: Abszolút. Egyre több embert vonzunk. És a többségük fiatal. Nem tudom, talán az eredeti rajongóink már túl öregek hozzánk. (nevet)
Rockline: Ha letudjátok a Wasteland-turnét, milyen tervei vannak a zenekarnak? Nemrég említetted, hogy új szólóprojektbe kezdesz, amely más lesz, mint a Lunatic Soul. Mivel sok Riverside-rajongó a Lunatic Soult is követi, milyen irányokat fogsz felfedezni az új projekttel?
MD: A turné után egyértelműen az új Riverside-album megírására koncentrálunk. Előtte még kiadok egy új Lunatic Soul-albumot, amin már nagyjából egy éve dolgozom. Közben már bejelentettem, hogy szólódalokat is megjelentetek. Az első március közepén lát napvilágot. Ez egy különleges sorozat kezdete lesz, amit „bőr alatti daloknak” hívok – afféle singer-songwriter stílusban.
Rockline: Beszéljünk még egy kicsit a jelenlegi albumról, a Wastelandről, amellyel visszatértetek egy ütősebb stílushoz. Hogyan magyarázod ezt a természetes fejlődést?
MD: Szerintem a „Wasteland” híd a régi és az új Riverside között. Afféle átmeneti album. Segít megérteni, kik is vagyunk valójában, és mi a zenénk legfontosabb eleme – az érzelmek. És itt az érzelmi oldalunk minden eddiginél hangsúlyosabb. Persze ez a szövegekkel is összefügg, amelyek elhunyt barátunkhoz kötődnek.
Rockline: A szövegek témája a posztapokalipszis. Rengeteg könyv és film játszódik posztapokaliptikus világban. Elárulsz néhány címet, amelyek inspiráltak az album szövegeinél?
MD: Például Cormac McCarthy „Az út” című regénye, de mindenekelőtt a „Wasteland” a veszteség utáni tapasztalataimról szól. És azokat a félelmeket is tükrözi, amelyek a világ helyzetét elnézve mindannyiunkban ott vannak. A „Mad Max” és a posztapokaliptikus könyvek olyanok, mint a doboz grafikai dizájnja. Belül viszont a mai életünkről szól. A saját, magánéleti pusztaságunkról.
Rockline: Gondolkodtok már az új
albumon? Mit gondoltok, merre visz majd a következő lemez?
MD: Az új dalok írásába mindenképp a Wasteland-turné vége után vágunk bele, amelyen most éppen vagyunk. A terv az, hogy az album 2021-ben jelenjen meg. A legnagyobb inspiráció számunkra a Wasteland-turné setlistje és a rajongókkal való kapcsolat.
Rockline: A progresszív rockszíntér manapság elég nagy. A Riverside
az egyik fontos képviselője. A színtérről megoszlanak a vélemények:
egyesek szerint még mindig fejlődik, mások szerint stagnál. Neked mi
a véleményed erről?
MD: Számomra ugyanolyan, mint mindig. Elég átlagos (nevet). Persze Roger Waters stadionkoncertjei számomra nem igazán a „progresszív színteret” képviselik. Igazságtalan őt egy kategóriába sorolni a többi progzenésszel. Szóval ezek nélkül a dinoszauruszok nélkül a progszíntér nagyjából ugyanolyan. Ha őszinték vagyunk: a műfaj rétegzene. Hacsak nem számoljuk bele a statisztikába egy olyan zenekar koncertjeinek látogatottságát, amelyik 13 évente ad ki albumot – de az már egy másik történet.
Rockline: Tud manapság egy zenekar annyira lenyűgözni az újszerűségével és egyediségével, hogy elkezdd hallgatni?
MD: A retrománia korát éljük. Ha a rockról beszélek – számomra az utolsó újító rockbanda a The White Stripes volt. Az elmúlt évtizedben elárasztott minket a hiphop, ami viszont nem az én asztalom. Bevallom, értem ezt a Billie Eilish-jelenséget – friss, és rendkívül jól is promotálják. Szomorú, hogy ma csak a pénz és a jó kapcsolatok számítanak. Ha van pénzed és jó kapcsolataid, bármit megtehetsz, és bárkit eladhatsz a világ leginnovatívabb zenészeként. Szerencsére vannak kivételek. Ez a rajongók hűségén látszik meg. És mi zenekarként erre törekszünk.
Rockline: A zenekarok manapság különféle módokon próbálnak nagyobb közönséget elérni. Az egyik ilyen a nagy fesztiválokon való fellépés. Mivel ti is játszotok fesztiválokon, mit szerettek jobban, a fesztiválos vagy a klubkoncerteket?
MD: Sajnos, mivel többé-kevésbé a magunk lábán állunk, és nem tartozunk egyetlen nagy koncertügynökség szárnyai alá sem, nehéz bekerülnünk a nagyobb fesztiválokra. A kisebb klubok szuperek, a rajongókkal való közvetlen kapcsolat pótolhatatlan. A fesztiválok viszont kihívást jelentenek. Egy másfajta közönség előtt játszani igazi kihívás, és nagyon izgalmas.
