Technikás death metal-özön az Obscurával (2020)

Ami a hétfőket illeti, Garfieldnek tökéletesen igaza van: „they suck”. Egy olyan koncertestnek köszönhetően viszont, mint amilyen egy hete volt az Orto klubban, sokkal könnyebb belevágni az új hétbe. A Diluvium című lemezzel tért vissza Ljubljanába a német technikás death metal nehézsúlyú Obscura, a társaságot pedig egy igazán remek csomagban a holland blackened death metal harci forgószél, a God Dethroned, a melodikus black metalt játszó Thulcandra és a francia technikás Fractal Universe adta.

A bemelegítésről ezúttal a főzenekarhoz stílusában leginkább illeszkedő Fractal Universe gondoskodott. A francia progresszív/technikás death metalosok korábban már bemutatkoztak a szlovén közönségnek, mégpedig a Metaldays 2017-en. Akkor az elsők között léptek fel a New Forces színpadon, és a fesztivál egyik kellemesebb meglepetésének bizonyultak. A franciák most először játszottak nálunk klubkörnyezetben, és a korai időpont ellenére is szép számmal csalogattak embereket a színpad elé. A Fractal Universe persze semmiképp sem találja fel újra a spanyolviaszt, hiszen technikailag összetett, változatos dalaik építőkockáinak java igazi déjà vu, máshol már hallott elem. A nancy-i négyesnél így többé-kevésbé nyilvánvalóan hallani honfitársaik, például a Gojira és a Gorod hatását, közben pedig az Obscuráét és a The Faceless-ét is. Ennek ellenére a Fractal Universe a tört ritmusokkal és a kifejezetten fejrázásra termett staccato riffekkel elég érdekesen szólt ahhoz, hogy ne nagyon rójuk fel nekik a példaképeikkel való hasonlóságot. Sajnos elég gyengén sült el Vince Wilquin fáradt tiszta éneke, ami már a nyitó kis sláger, a debütáló Engram of Decline-ról származó Sons of Ignorance alatt is hallatszott.

Sokkal, de sokkal érdekesebb és jobban várt volt a következő fellépő, a Dissection-imádó német Thulcandra, amelyet Steffen Kummerer vezet, aki egyben az Obscura főnöke is. A Thulcandra egy ősrégi Darkthrone-demóról kapta a nevét (az pedig a Föld nevéről Lewis Out of the Silent Planet című sci-fi klasszikusából), és már járt nálunk, mégpedig a távoli 2011 júniusában a Channel Zero klubban. Azóta sok víz lefolyt a Dunán: a zenekar 2015-ben kiadta az Ascension Lost című lemezt, aztán eléggé elcsendesedtek körülöttük a dolgok. Egészen a mostani turnéig, amellyel ismét visszatértek Ljubljanába, és már az első pusztítóval, az In the Realm of Thousand Deaths-szel lenyűgözték a közönséget. Kár, hogy a színpad háromnegyedét Sebastian Lanser (Obscura) terjedelmes dobfelszerelése foglalta el, így a Thulcandra mind a négy tagjának, a dobos Ereborral együtt, egészen a színpad elejére kellett bezsúfolódnia. Mozgástér tehát nem sok jutott a srácoknak, ezt a hiányt viszont maradéktalanul pótolták a játékukkal. Pokolian jó játékukkal! A sajnos csupán fél órába a németek mindhárom albumukról bezsúfoltak dalokat, a Kummerer/Delastik gitárpáros ujjai alól úgy hullottak a csúcsminőségű dallamok, mint Lucifer a mennyekből, és kiválóan teljesített Erebor is, igazán gyönyörű cintányérhasználattal. A (túl) rövid fellépés miatt az olyan klasszikusok, mint a Deliverance, a Sin and Death vagy a Frozen Kingdom egy szempillantás alatt elröppentek mellettünk. Legalább az Everlasting Fire-t még belepréselhették volna, viszont a Thulcandra bemutatott egy új dalt, a The Slithering Silvert a készülő lemezről (ami szép hír, hiszen erről eddig szó sem volt), amely elsőre rendben lévőnek tűnt, aztán túl hamar jött a búcsú: az epikus Spirit of the Night zárta a műsort.

Nagyon várták a holland death metal veterán God Dethronedot is, akik nálunk legutóbb valamivel kevesebb mint egy éve léptek fel a kranji Subartban a Suffocation és a Belphegor társaságában. A hollandok ezúttal a vadonatúj Illuminati című albummal tértek vissza hozzánk, és annak címadó dalával köszöntötték a ljubljanai közönséget. Sajnos a God Dethronednak is minimális hely jutott a színpadon, de ők is kiválóan elvégezték a dolgukat; a kezükre játszott a remek hangzás és a lelkes közönség is, és a rövid idő ellenére a hollandok úgy szántották fel az Orto klubot, mint a Mark IV és V tankok lánctalpai a nyugati fronton száz évvel ezelőtt. A God Dethroned eleinte a Book of Lies-zal még az aktuális albumra terelte a figyelmet, aztán megrázott a kiváló pusztító The World Ablaze-zel az azonos című albumról, amely az első világháborúról szóló remek trilógia egyharmada. A hollandok szettjét játszi könnyedséggel vezényelte a zenekar egyetlen még megmaradt alapító tagja, Henri Sattler, akinek ép és erős hangján nyoma sincs annak, hogy már az ötvenhez közelít. A tökéletesen összeszokott csapat, amely dalról dalra őrölte az Orto közönségét, a Villa Vampiria klasszikussal is betalált, aztán jött a No Man’s Land, valamint az új Spirit of Beelzebub, amely a tiszta háttérvokálos refrénjével élőben egyenesen epikusan szól. Sajnos a God Dethroned játékideje is meglehetősen szűkre volt szabva, és túl hamar véget ért a búcsúzó Nihilismmel.

Az Obscura ezúttal az előzenekarok miatt kissé háttérbe szorult, hiszen nálunk már jó néhányszor láthattuk őket, de rögtön az elején meglepetést okoztak alighanem legnagyobb slágerükkel, az Anticosmic Overloaddal, és a szépen megtelt teremben elszabadult a pokol. Az Obscura egyszerűen a kisujjában van a szakmának, amit most is bebizonyítottak, amikor Ljubljanában elsősorban a természetről, a kozmoszról és az emberről szóló tetralógiájuk záró részét, a Diluviumot mutatták be (a diluvium földtani fogalom, mégpedig a negyedidőszak régebbi korszaka, illetve az ebből a korból származó hordalék). A németek jó egy óra alatt emberfeletti összeszokottságról tettek tanúbizonyságot, legyen szó a Kummerer/Rafael Trujillo duó elszállt riffeléséről és szólóiról, Linus Klausenitzer ujjainak a bundnélküli basszus nyakán való csúszkálásáról vagy a robot Sebastian Lanser földrengésszerű dobolásáról. Az előzenekarokkal ellentétben a srácok jobban ki tudták használni a színpadot, így kijutott nekünk némi (túlzott) pózolás is a monitorokon állva. Az Obscura ezúttal változatos dalválasztékkal készült, hiszen az Alone-nal még a méltatlanul mellőzött Retributionhöz is visszanyúltak, és ismét bebizonyították, miért számítanak a technikás/progresszív death metal egyik legtiszteltebb nevének.

Fotók: Nina Grad