Fellépők: 3 Inches Of Blood / Goatwhore / Angelus Apatrida / Havok
Helyszín: Ljubljana / Orto bar / Szlovénia
Dátum: hétfő, 2012. 05. 21.
A kanadai heavy metal csapat, a 3 Inches of Blood nem ismeretlen a színpadainkon, hiszen már többször volt alkalmunk elkapni őket nálunk – a Metal Maniától egészen a legutóbbi, Kino Šiškában tartott fellépésükig. Ezúttal a normandiai partraszállást idéző stílusban, a Juno partszakaszra érkeztek, a 3 Inches of Blood (ha nem tévedek, először) headlinerként rontott be a Gala halába, és magával hozta fegyvertársait, a Havokot, az Angelus Apatridát és a Goatwhore-t.
A mindössze tíz-húsz fémre szomjazó előtt valamivel nyolc óra után lépett színpadra az amerikai thrash csapat, a Havok, amely a bemutatkozó Burn (2009) pusztítóival és annak még jobb, tavaly megjelent folytatásával, a Time Is Up-pal hasította végig a közönséget. Denver, ahonnan a Havok származik, nem különösebben híres a metalról, bár a környékéről másztak elő a Cephalic Carnage és a Satan’s Host. A thrash metalról még kevésbé ismert Colorado fővárosa, de ha a Havokból indulunk ki, Denver lehet az Egyesült Államok harmadik thrash-fővárosa. A Havok ugyanis pont úgy játssza a thrasht, ahogy kell: erősen, ütősen, gyorsan, agresszívan és kompromisszumok nélkül. És ami még szebb: a Havok nem hangzik a nyolcvanas évek műfajalapítóinak olcsó másolatának, hanem friss és fiatalos. Az Exodus, a Slayer és más veteránok riffjeire épülő alapokhoz sikeresen tettek hozzá saját, modern hangot, a riffek nem hangzanak a Bonded By Blood vagy a Reign In Blood számtalanszor megrágott témáinak (bár az embernek egyszerűen szeretnie kell David énekes Araya-„worship” üvöltéseit), a dalok pedig a Cárbomba, a valaha felrobbantott legnagyobb atombomba kaliberét súlyozó, magas oktánszámú thrashek. Nagyjából ilyen hatása volt a jelenlévők dobhártyájára a fenomenális hangzásnak is, amelynek köszönhetően a riffek szikeként vágtak, a dobok úgy dübörögtek, mint a kurszki csata, és végre az történt, hogy a basszusgitár húrjainak zörgése is remekül hallatszott. A kiváló hang egészen a 3 Inches of Blood-ig kitartott, amely az est egyetlen kicsit gyengébben megszólaló zenekara volt! A Havok így nyers energiával és a tisztavérű thrash lendületével, élen a D.O.A. és a Covering Fire slágerekkel, könnyedén átmelegítette a megtizedelt közönséget, amely a színpadi remek hangulat hatására életre kelt, és olyan zajos támogatást adott a zenekarnak, amelyet az vérrel-verejtékkel kiérdemelt.
A következő bandával is thrash vizeken maradtunk: a színpadra a spanyol Angelus Apatrida lépett, amely épp most adta ki új lemezét, a The Callt, és nem ismeretlen a szlovén színpadokon, hiszen most már harmadszor léptek fel nálunk. A Havok után, amely a maga fél óráját akkora energiabombával játszotta végig, hogy az ember azt hihette, hétfő után legfeljebb a világvége következik, a spanyoloknak igazán nehéz feladat jutott: igazolni, hogy méltók a Havok utáni szerepre. Az Angelus Apatridának magabiztosan és energikusan sikerült lehúznia az est rájuk eső szeletét, de az ő thrash-verziójuk kicsit nehezebben csúszott le. A riffjeik ugyanis nem olyan ragadósak, kicsit nehezebben ülnek meg a fülben, az erősségük inkább a gyönyörűen egymásba fonódó dupla terces harmóniák, a dalok dinamikája, amely (néha kicsit túlzottan) a Megadethre emlékeztet, valamint a karizmatikus énekes, Guillermo. A zenekar a thrash paellát az új album, a The Call extra fűszerével tálalta, amelyről leginkább a streetfighteres You Are Next (miért Street Fighter? Nézd meg a videoklipet!), az At the Gates of Hell és a sörhöz írt óda, a Fresh Pleasure maradt meg a fülben, de néhány régebbi szám sem hiányzott, élen az előző album címadó dalával, a Clockwork-kel.
Az est legnagyobb műfaji kitérőjét kétségkívül az a New Orleans-i zenekar jelentette, amelynek a legmenőbb metalneve van messze földön. Goatwhore! A Kecskekurva konkrét adag ütős black/death metalt tolt, amelyet a négyes kiváló színvonalon adott elő. A zenekart jelenleg a Nachtmystium, a Soilent Green és a Crowbar bevált metalneveinek tagjai alkotják, így nem is lehetett mást várni tőlük, mint a kecskének szentelt fekete misét. És milyen mise volt ez! A banda nem sokat beszélt, annál többet játszott, a szavakat az énekes, Ben démoni ugatása, a pokoli riffek, a dübörgő ritmusszekció és Sammy Duet kiváló szólózása váltotta fel, amely nem a death vagy black metal közhelyes pinch harmonics- és gyorsarpeggió-rángatása, hanem inkább a Judas Priestben találna otthonra, mint a Darkthrone-ban. A Goatwhore a szett oroszlánrészét a nemrég megjelent Blood for the Master lemeznek szentelte, az új számok közé pedig klasszikusokat is beékelt, például a Carving Out the Eyes of Godot és az Apocalyptic Havocot. Az amerikaiak első hhazai véradó akciója több mint sikerült. Blood for Goatwhore!
Negyedikként végre sikerült átkelnünk a Niagara-vízesésen, és leróni a tiszteletünket a heavy metal és minden hozzá tartozó előtt. Long Live Heavy Metal – mondta a kanadai 3 Inches of Blood, akiket a Manowar szellemi utódainak is nevezhetnénk, legalábbis abban, hogy hagyományos heavy metalt játszanak a hozzá illő témákkal – vagyis metal, sör, nők és fantasy témák az orkoktól a lovagokon és gladiátorokon át a kalózokig. Egy nagy különbséggel: a 3 Inches of Blood a meglehetősen közhelyes true metal beállítottsága ellenére képes megőrizni a hitelességét, és nem hangzik karikatúrának, (ön)paródiának, amit manapság könnyen elmondhatunk a fent említettekről. A kanadaiak új albuma így a címével együtt is úgy szól, mint egy nagy főhajtás a Rainbow előtt, és tele van olyan riffekkel, amelyektől Ritchie Blackmore sem szégyenkezne, ha nem azzal múlatná az idejét, hogy virágot szedeget a várkastélyokban és lantot penget. A 3 Inches of Blood először is mindenkit lehengerelt a Metal Woman-nel, majd az új lemez dalaiból fűzött egy válogatást, amelyet régebbi számokkal koszorúzott meg: a God of the Cold White Silence-től (egy igazi metalbandát persze nem lehet komolyan venni, ha legalább egyszer nem hajt fejet Lovecraft borzalmai előtt, jelen esetben a „Great Old One” Ithagua előtt) az Isle of Eternal Despairen és a Trial of Championson át (az Angelus Apatrida gitárosának vendégszereplésével) a záró The Goatrider’s Hordeig. A setlistből talán hiányzott egy-két bonbon, zavaró volt a csapat kifáradtnak tűnő megjelenése is, főleg az újonc Byron Stroud és Cam Pipes esetében, aki egyébként becsülettel letolta a magáét, de a közönséghez (amely három zenekar után már valóban kissé fáradt volt) szólhatott volna egy kicsit többet.
Ilyen jó csomagot már régen nem láttunk vendégül nálunk, igazi ritkaság, hogy az első előzenekartól kezdve mindenki kiváló, és annál szomorúbb, hogy a Gala halában alig voltunk többen, mint a teljes turnéstáb tagjai, vagyis az újságírókkal és a fotósokkal együtt szánalmas ötvenen. Hogy a gyenge látogatottság oka az esős hétfő, a közelgő fesztiválok vagy a vizsgaidőszak volt-e, mára már mindegy, de kár, hogy négy szuper zenekarnak kellett félig üres terem előtt játszania, és hogy a szervező valószínűleg mélyen belecsúszott a vörös számokba. Mindettől függetlenül a jelenlévők bebizonyították, hogy a 3 Inches of Blood új lemezének címe nem a levegőből van kapva. Long Live Heavy Metal!
szerző: Rok Klemše
fotók: Nina Grad
HAVOK:
1. No Amnesty
2. Fatal Intervention
3. Morbid Symmetry
4. Out of My Way
5. D.O.A.
6. Covering Fire
7. Afterburner
ANGELUS APATRIDA:
1. You Are Next
2. At the Gates of Hell
3. Clockwork
4. Killer Instinct
5. Blood on the Snow
6. Fresh Pleasure
7. Blast Off
8. Legally Brainwashed
GOATWHORE:
1. Collapse in Eternal Worth
2. Provoking the Ritual of Death
3. The Black Art of Deception
4. In Deathless Tradition
5. Carving Out the Eyes of God
6. Alchemy of the Black Sun Cult
7. When Steel and Bone Meet
8. Invert the Virgin
9. Judgement of the Bleeding Crown
10. An End to Nothing
11. Apocalyptic Havoc
