Bécsben is betalált a Never Say Die-turné
Helyszín: Wien Arena / Bécs / Ausztria
Időpont: 2019. november 21.
A Never Say Die-turné ma is azon nagy visszhangot kiváltó turnék egyike, amelyeken eddig rengeteg zenekar mutatkozott be a metalcore, a deathcore, a hardcore, a poszt-hardcore és még ki tudja, milyen műfajok vizein evezve. Idén a japán Crystal Lake volt a turné főzenekara, amely évről évre egyre ismertebb. Előttük olyan bandák léptek fel, amelyek talán még nem tartoznak a legismertebbek közé, a felhozatal mégis tartogatott jó pár meglepetést. Ezúttal hat zenekar turnézott együtt, így a koncert már a délutáni órákban elkezdődött. Az estének a neves Arena adott otthont, ahová akár 1000 ember is befér.
Elsőként a bostoni Great American Ghost mutatkozott be, akikre nagyjából 100 ember volt kíváncsi. A szerény érdeklődés ellenére a Great American Ghost energikus fellépéssel győzött meg. A banda nyersebb hardcore-ra épít, ami határozottan hozzátett a turné hitelességéhez. Hogy mindent egy lapra tesznek fel, már a második dalnál kiderült, amikor az énekes a korláton át a közönség közé vetette magát, pedig a korlát legalább két méterre volt a színpadtól. Elég merész mutatvány volt, de az énekes háta szerencsére megúszta. Mindenképp olyan zenekar, amely több közönséget érdemelne, erről maga a színpadi energia tanúskodik.
Utánuk az Alpha Wolf következett, egy fiatal ausztrál banda, amelynek a Mono című debütáló album és három EP van a háta mögött. A figyelmet leginkább a gitáros lopta el, akinek a stílusán érződött, hogy a japán visual kei ihlette. Öltözékével és klasszikus japán maszkjával kétségkívül kilógott a sorból. A zenekar egyébként elég agresszív metalcore-t tolt, de kiemelkedő pillanatokat nem igazán éreztünk. Energiából sem jutott annyi, mint az elődöknél. A közönség viszont már jobban kiállt mellettük, nagyjából 200-an gyűltek össze, vagyis a nézőtér minden fellépővel egyre telt.
A metalcore zászlaját az angol Our Hollow Our Home vitte tovább. Ismét egy fiatal banda, két albummal a háta mögött. Az első sorok náluk már láthatóan teltebbek voltak. A zenekar muzsikája ugyanakkor nem kínál kiugró pillanatokat. A banda bevált sémákra hagyatkozik, a breakdownoknál is kiszámíthatónak tűntek. Igaz, hogy fiatal zenekarról van szó, amely még építi a saját stílusát, és a fogadtatás alapján az Our Hollow Our Home-ban van jó adag potenciál, de valami kiugróbbal kell majd előrukkolniuk, ha még több embert akarnak megfogni.
Ezt követően az angol Polar lépett színpadra, amelynek a többiekhez képest egy-két albummal több, de főleg jóval több rutin van a tarsolyában. Az énekes eleinte úgy viselkedett, mint valami Katy Perry-féle popsztár, de a közönség erre több mint jól reagált. A zenekar a hardcore és a metalcore valamiféle keverékét játszotta. A műsorban a Nova című album anyaga szerepelt, amelyet a jelenlévők láthatóan jól fogadtak. A Polar talpra állította a közönséget, amely moshpittel és egyéb tombolással fejezte ki a támogatását. A Polar fellépése a minőségről árulkodott, egyben bizonyította, hogy a hardcore- és metalcore-szcéna Nagy-Britanniában nagyon is él.
A Michigan államból érkező King 810 manapság nagy visszhangot kelt a médiában, mert a színpadra különféle fegyvereket is magukkal vittek. Ez oda vezetett, hogy provokatív viselkedésük miatt helyenként le is mondták a fellépésüket. Rajongóból kétségkívül sok volt, a zene maga viszont igazából semmi különös. A banda inkább az imázsra helyezte a hangsúlyt, főleg az énekes akart a figyelem középpontjában lenni az aranyfogai mutogatásával. Bár a King 810 állítólag az energiától és agressziótól duzzadó fellépéseiről híres, ezúttal úgy tűnt, nem különösebben fűlik hozzá a foguk. A koncert ennek megfelelően igazi energia nélkül zajlott, sőt, kifejezetten unalmas volt. Ráadásul a nu metalból és a metalcore-ból merítő zenéjük sem éppen kiemelkedő.
A King 810 hagyta keserű szájízt az ausztrál In Hearts Wake feledtette. A banda egyébként elég klasszikus metalcore-t játszik, bár hardcore- és poszt-hardcore-elemek is hallhatók benne. Látszik a rutin, a fellépés kidolgozott volt. Nem csoda, hiszen a zenekarnak már 4 album és rengeteg turné van a háta mögött. A maga módján akár azt is várhatta volna az ember, hogy az In Hearts Wake legyen a turné főzenekara. Erre utalt ugyanis a közönség reakciója és a terem telítettsége is. A hangulatot tovább fokozta, hogy az egyik dalnál maga Ryo is felbukkant a színpadon a Crystal Lake-ből, és vokáljával még erőteljesebbé tette az egészet.
Utolsóként a Crystal Lake lépett színpadra, akiktől nehéz volt bármit is előre várni. A zenekar ugyanis legutóbb Ausztriában a Parkway Drive előzenekaraként lépett fel (a beszámolót ITT olvashatod). Ezúttal több idő és több dal is jutott nekik, a Crystal Lake ugyanis felfrissítette a megszokott setlistjét. Ráadásul most először fordult elő, hogy egy japán zenekar legyen a turné főzenekara. A telt terem azonban sokat ígért. A közönség rögtön az intro után elszabadult, amikor a Crystal Lake a Helix című dallal berobbant. Ami a tombolást illeti, a zárószakaszban mindenfelé moshpitek alakultak, olykor kettő is egyszerre. A banda egyébként a legismertebb dalait is eljátszotta, mint a Lost in Forever, a Hail to the Fire, az Alpha és az Omega. A legjobbat persze a végére tartogatták, így az Apollo és a Prometheus zárta a műsort. A Crystal Lake kétségkívül ismét kitett magáért, a közönség pedig partner volt ebben, így a visszatérésük több mint kívánatos. Addig azonban várni kell, a zenekar ugyanis 2020-ban az új albumával lesz elfoglalva.
A fellépőkön kívül érdemes kiemelni még valamit: a zenekarok ugyanis jótékonyságra is buzdítottak. Az ausztrálok a tűzvészek áldozatainak gyűjtöttek pénzt. Az In Hearts Wake az „It’s ok not to be ok!” témát hozta szóba: arra akarták felhívni a figyelmet, hogy segíteni kell a lelki problémákkal küzdőknek, és rámutatni a világszerte növekvő öngyilkossági arányra. A Crystal Lake is szánt erre néhány percet, Ryo énekes ugyanis a Lost In Forever előtt beszélt a problémáról. A koncertek után tanácsadáson is részt lehetett venni, a bevétel pedig jótékony célra ment.
A Never Say Die-turnéról bátran kijelenthető, hogy több mint sikeres volt. Ráadásul a felhozatal is változatos volt, a bandák pedig érdekesebbek voltak, mint az előző években.
Szöveg és fotó: Denis Paradiž
Szerkesztette: Primož Novak




















































































































