Önkiadás
Megjelenés dátuma: 2018. 10. 19.
Az album hossza: 47.58 perc
Producer: Nick Dover
Műfaj: blues
Értékelés: 9.5 / 10
Kirk Fletcher a mai blues ördögi gitárosainak ligájába tartozik. A „Hold On” összesen a negyedik albuma, amellyel a 2010-ben megjelent „My Turn” utódja lett. Hosszú időbeli hurok, ami a kettő közötti érettségbeli szakadékon is érződik. Igaz, közben, ebben a nyolc évben Kirk kiadott még egy koncertalbumot. Mindenesetre a Mannish Boys és a Fabulous Thunderbirds egykori tagja, akit néhányan talán észrevettetek Joe Bonamassa valamelyik koncertfelvételén, ahogy ritmusgitárosként a háttérben, jelenlétével és szolgálataival szinte mozdulatlanul gondoskodik a színpadi díszlet „feldobásáról”, ezúttal önálló albummal szólít meg minket, amely teljes egészében a saját szerzeménye. A szövegek terén teljesen személyes vallomás. Ennél személyesebb már nem is lehetne. Ezt pedig természetesen remekül kerekíti le Kirk gitárjátékának kivételesen finom érzékenysége és ördögi leleményessége.
Kirk, akit a közelmúltbeli szlovéniai fellépésén, az idei Bluesland fesztiválon volt alkalmunk megcsodálni, a „Hold On” albumhoz ütőstriót verbuvált maga köré: mellé hívta a rutinos Hammond-orgonistát, Jonny Hendersont, aki egyébként Mat Schofielddel dolgozik együtt, valamint a dobost és ütőhangszerest, Matt Brownt, akit a Black Nite Crash és a Trespassers William zenekarból ismerhetünk. Basszusgitáros nélkül. A basszusvonalakat Henderson játssza lábbal, a pedálokon.
Az album hangzása meleg, bársonyos, organikus. Rendkívül szerencsés lenyomata annak, ahogy a stúdióban megszólalt. Ebből a szempontból igazi purizmus, és végig azt az érzést keltik a hallgatóban, mintha az egészet első nekifutásra játszották volna le, egy trió élő fellépésének elve szerint (persze a stúdióban), utólagos javítások és kiegészítések nélkül. A hangzás építőkockái között a kémia és a kölcsönös egymásra hangolódás kivételes. Az évek során Kirk a kiváló gitáros mellett remek énekessé is fejlődött. A zenész hihetetlen érzékenységgel közelít a versszakokhoz, hangszíne pedig a szomorúság, a fájdalom és a vágyakozás hiteles lenyomatát hordozza, miközben az ember „gombóccal a torkában”, igazi bluesemberként „szorgosan, megállás nélkül panaszkodik”. Olyan karizmatikus ének, amilyet csak egy fekete zenész tud megtestesíteni. Nem átható, hanem finoman érzékeny, ugyanakkor hatalmas vokális karizmával. Már az énekes oldal miatt is hihetetlenül intenzív és vonzó a „Hold On”, pedig az a gitározás mellett csak a hab a tortán, és Kirktől, az elsődleges gitárostól nem is volna igazságos ezt elvárni.
Ami a gitárjátékot illeti, Kirk egészen egyedi jelenség. Néha futólag Michael Burke-öt idézi, de az egy másik történet. Csak ujjal játszik, és többnyire tiszta hangzást használ. Minden hang kifinomult, karaktert hordoz, a gitár jajgat, és elképesztően magával ragadó módon testesíti meg a zenész érzéseit, érzelmeit, szenvedélyeit. A krémszínű Telecaster Kirk Fletcher kezében szó szerint életre kel, és hangzásával, játékával egy pillanat alatt magával ragad és lenyűgöz.
A Hammond hangja a háttérben meleg hangteret sűrít, ellensúlyként a pergődob hatásai és a cintányérok finom érintései hatnak, a gitárjáték pedig természetesen a fókuszpont. A szólókban, amelyeket ez a zenész hihetetlen intenzitással, érzékien bontakoztat ki, magával ragad a hangszín feletti belső kontrollérzéke és az, ahogy tetszése szerint „hajlítgatja” a hangot. Kirk klasszikus szólistaként közben nagyon kiszámíthatatlan is tud lenni, mégis minden pillanatban a helyén van. Egyszerűen hihetetlen „feelinges” játékos.
Ha gyorsan végigszaladunk az album tartalmán: nyolc szám van rajta, de tartalmilag nagyon változatosak, és különleges helyet foglal el köztük a The Answer. Ez egy mini bluesszvit, amely azt bizonyítja, hogy Fletcher kiváló zeneszerzővé érett. Finoman építi a hangulatot, amely a refrén dallamában éri el a crescendót. Tele van apró trükkökkel az átmeneteknél, vagy „fekszenek” a frázisokon (a versszakok között), mindenekelőtt azonban a szám záró részének heves szólója ragad el, amelynek nem látni a végét, és amelyben a gitár Fletcher kezében teljes érzékenységével szó szerint sír és kiált. Ilyen puha érintést a mai bluesban, mint amilyen Kirké, csak úgy nem találsz. Már csak a The Answer miatt is kötelező darab a „Hold On” a blues finom ínyenceinek. Az album a Two Steps Forward című számmal nyit! Közepes tempójú Rhythm And Blues, Mahalia Barnes vendégénekével, remekül felpezsdíti a hangulatot, a szólózásban Fletcher teátrálisan él a wah-wah pedállal, a záró szólót pedig a Layla (Derek and the Dominos) fő frázisának évődő beépítésével sózza meg. Az érzékiséget a folytatásban a You Need Me hangsúlyozza és mélyíti, amelybe remekül illeszkednek a funkos betétek (a refrénben), a Sad Sad Day a boogie-vágta felé hajlik, és a honky tonk zongora élénk beépítése erősíti. Az album külön története a teljesen hangszeres Dupree, amely a lemez legszórakoztatóbb pillanata, és amelyben a gitár „tyúkkotkodása” remekül belefúródik a funkos alapba. Néhány átdolgozással a szám akár a ragtime vizeire is evezhetett volna. A Times Tickingben Fletcher a nyitófrázisban néhány decibellel többet is kölcsönvesz, míg a Gotta Right klasszikus blues, amelyben a legendás B.B. King is remekül érezte volna magát. Az albumot a kiváló címadó dal zárja, amelyben Fletcher ismét emlékeztet, mennyire erős az érzéki lágyság tágas tereiben. Briliáns lezárás.
A „Hold On” összesen negyedik stúdióalbuma Kirk Flethcernek. Az első, amelyet teljes egészében maga írt, és őszintén szólva olyan lemez, amelyen Kirknek sikerült végleg kialakítania saját zenei arculatát és gitárjátékának védjegyeit. Fletcher művészként fejlődik, és a „Hold On”-nal még biztosan nem mondta ki az utolsó szót, így izgalmas lesz figyelni a további szerzői vállalkozásait.
szerző: Aleš Podbrežnik
Számok:
1. Two Steps Forward
2. You Need Me
3. Sad Sad Day
4. The Answer
5. Times Ticking
6. Dupree
7. Gotta Right
8. Hold On
Felállás:
Kirk Fletcher – ének, gitár
Jonny Henderson – zongora, Hammond, Wurlitzer
Matt Brown – dob, ütőhangszerek
Vendégzenészek:
Mahalia Barnes – ének az 1. számon
Jade McCrea – ének a 8. számon
