Az interjú dátuma: 2008. 05. 13.
A Royal Hunt, a remek szimfonikus progresszív rockerek interjúja még egy hónappal ezelőtt is puszta illúziónak tűnt a RockLine-nak és nekem. Aztán a fiúk megálltak a Szlovéniától mindössze 380 km-re fekvő Bolognában, ahol egy koncert volt be a naptárukba. Nyolckor már a tett színhelyén ólálkodtam, a Royal Hunt éppen vacsorázott. Vagy 30 percnyi egyik lábról a másikra állás, és számos kör után a klub meg a tourbusz körül végül odasomfordáltam az egyik roadie-hoz, és megkértem, kapcsoljon össze a turnémenedzserrel. A turnémenedzser elég gyorsan reagált ugyan, de közben meglehetősen mogorvának, alig érdeklődőnek, a kérdéseivel pedig kifejezetten szúrósnak tűnt: hivatalosan, e-mailes interjúkéréssel jelentkeztem-e be előre, meg hasonlók… ami nem mindennapi eset, bár joga van hozzá. Mintha valami lógott volna a levegőben, ami elrontotta a jókedvét. Nem sokkal később ezt az érzésemet megerősítette a találkozás a zenekar vezérével, Andre Andersennel, aki behívott a tourbuszba beszélgetni. A banda tényleg kiakadt: a Sottotetto klub adottságai nem tették lehetővé, hogy az összes kelléket és színpadi felszerelést, a fények nagy részével együtt, optimálisan felállítsák, ráadásul jött még egy kétórás késés is, amibe a rendhez és fegyelemhez szokott skandinávok csak nehezen törődnek bele. Ettől még roppant érdekes és különleges élmény volt a beszélgetés. A pasi nem fukarkodik a közvetlenséggel, az őszinteséggel és a szikrázó humorral…
RockLine: Mennyire vagy elégedett a turné eddigi menetével?
Andre: Az előzenekarunkat leszámítva, ami hallatlanul katasztrofális, és napról napra el kell viselnem, nagyon jól megy a turné. Ami az előzenekart illeti (Godiva, svájci power metalosok, a szerző megj.), minden áldott nap idegesít. Még most is az egyik daluk, a Pedal To The Metal pörög a fejemben. Minden reggel ezt hallgatom ébredéskor, minden este… Egyébként a mostani turné nagyon-nagyon jól halad. A mai napot kivéve.
RockLine: A mai napot kivéve?
Andre: Igen. Mert Olaszországban játszunk. Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, mert eddig a napig igen jó véleményem volt Olaszországról, de ez a kép mára, a bolognai koncertünkig, teljesen összeomlott.
RockLine: Ez az egyetlen koncertetek Olaszországban?
Andre: Igen, szerencsére.
RockLine: Oké, nem zaklatlak tovább az olaszos kérdésekkel. Idén márciusban kijött az új stúdióalbumotok, a „Collision Course: Paradox pt. II”…
Andre (láthatóan elégedetlen a kiadó promóciójával): Tényleg? Nem tudtam. Ja igen. Kiadtunk egy albumot. Úgy van. A Frontiers Records foglalkozik vele.
Andre: Igen. Úgy tűnik, már csak olaszok vesznek körül…
RockLine: Rendben, mondd el, miért döntöttetek úgy, hogy a Royal Hunt folytatást készít az 1997-es Paradox albumhoz, vagyis megcsinálja a második részét, és honnan jött az ihlet?
Andre: Őszintén szólva én magam sem tudom. Elkezdtem dalokat írni. Aztán a dobosunk, aki hallgatta a számokat, megjegyezte, hogy ezeknek a daloknak olyan a hangulata, ami a Paradox albumra emlékeztet. Ahogy haladtam a munkával, és már három-négy dal megvolt, ez a Paradox-hangulat megint csak nem tűnt el. Azt mondtuk: „Rendben, akkor folytassuk!” Így a zenéhez megírtuk a teljes történet szövegét is, ami lírailag jól illett a zenéhez, és egyszer csak megszületett a Paradox második része. Szóval én eredetileg nem is azzal az ötlettel álltam elő, hogy folytatást írok a Paradoxhoz, inkább valamiképp az ötlet talált meg engem.
Andre: A koncepcióban ismét a valláshoz és a hozzá kapcsolódó dolgokhoz térünk vissza, a történet első részére építünk. Amit most elmondok, az csak a saját véleményem. Nem akarok prédikálni, szó sincs róla. Mindezek a konfliktusok, a vallások közötti szakadások, amelyeknek az emberiség története során tanúi vagyunk, nem magán a valláson alapulnak, hanem mindenen, ami egy vallást körülvesz. Templomokon, ikonokon; ez a paradoxon alapvetően mindazokban a szimbólumokban gyökerezik, amelyeket egy-egy vallás alapjára építenek. Valamikor az emberek több száz és száz különböző istenben hittek, szerte a világon. És akkoriban senkinek sem volt emiatt baja. Aztán valaki egyszer csak előállt az ötlettel: „Építsük fel az első templomunkat!” És amikor a dolog a képzelet világából átkerült a valódi bálványimádásba, megjelentek a kérdések: „Az én templomom jobb, mint a tied, és az én istenem valószínűleg jobb, mint a tiéd!” Azelőtt mindenkinek más istene volt mondjuk a napra, az éjszakára vagy bármi másra, és ezzel senkinek nem volt gondja. Amint valaki felépítette az első templomot, lerakta az első követ, az első téglát, nevet adott neki, elkezdtek jönni a gondok.
RockLine: Mesélj valamit az új énekesetekről, Marc Boalsról. Miért döntöttetek úgy, hogy John Westet Marc Boalsra cseréljétek?
RockLine: Olyan érzés volt, mintha mindent kipróbáltatok volna együtt?
Andre: Igen. A dolog nem mozdult sehová. Rengeteg dalt és albumot vettünk fel együtt, de ezúttal éreztük, hogy egy helyben topogunk. Nem volt benne frissesség, nem találtunk semmi újat, amit felfedezhettünk volna a dalszerzésben. És ahogy írtam a zenét, támadt egy ötletem: az új anyaghoz ki kellene próbálni valaki más hangját. Bárkiét, csak ne John hangját. Ezt el is mondtam neki. Először meglepődött, de megértette.
RockLine: Tehát elégedett vagy Marcczal?
Andre: Abszolút.
RockLine: Az új albumon van egy igazán kiváló dal, a Tears Of The Sun, ahol szuper duett sikerült Marc Boals és egy kiegészítő női hang között. Hogyan döntöttetek a női ének beépítéséről éppen ebben a dalban?
Andre: Eleinte gyerekhangot szerettem volna a dal nyitó soraiba. Valamit kerestem, ami megszemélyesíti a fiatalságot a dal ezen részében. De mivel nem akartam, hogy ez tényleg egy gyerek hangja legyen, tudod, egy gyereké, aki diszharmóniában énekel, a dolognak komolyabban kellett hatnia. Így jött az ötlet, hogy ide Michelle hangját tegyük (Michelle Raitzin, vendégénekesnő az új Royal Hunt albumon, a szerző megj.). A hangjában benne van a fiatalság őszinte érintése, és közben harmonikus, lágy, puha…
RockLine: Zeneileg mit hoz az új Royal Hunt album, ha nagy vonalakban, egységes egészként nézünk rá? Van rajta valami új, vagy ismét a tipikus Royal Hunt albumról beszélhetünk, amely a bevált receptet követi?
Andre: Valahányszor új albumot írunk, megpróbálunk valami újat, valami mást létrehozni. Igyekszünk más produkciót, más dalszerzői stílust használni… Minden album, amit megalkotunk és kiadunk, egy hajszálnyival jobb az előzőnél. Legalábbis mi így látjuk és értjük a dolgot. Tény, hogy évről évre érettebbek leszünk, tudjuk, mit akarunk, mit akarunk elérni, és azt is, hogyan érjük el, amit akarunk. Zenekarként ilyesmire 10 vagy 15 évvel ezelőtt nem voltunk képesek. Minden új albummal jelen van valamilyen fejlődés. Mindig egy lépcsőfokkal följebb nőünk. Egészében nézve. A rajongóink talán nem így látják, ahogy mi.
RockLine: Most egy személyesebb kérdés neked. Mikor kezdtél zongorázni, ki ihletett meg?
Andre: Ötéves koromban kezdtem el játszani. Először klasszikus zongorát tanultam, és így ismertem meg a klasszikusok műveit. Eleinte csak klasszikus zenét játszottam. Később megismertem a nagy rockbillentyűsöket, mint például Ken Hensley, Jon Lord, Keith Emerson, Rick Wakeman, utánuk persze olyan zenekarokat, mint a Rush, a Kansas, a Saga, a Pink Floyd, a Queen. Ez az egész egyetlen pillanatban állt össze.
RockLine: Mindez egyesült benned?
Andre: Lényegében igen. És ha megnézed a Royal Hunt zenéjét, van benne egy kis klasszikus zene, egy kis progresszív zene, de vannak közvetlenebb rockenergiájú pillanatok is, a Deep Purple vagy a Whitesnake hagyományában.
RockLine: Mit gondolsz a rockzene mai általános helyzetéről?
Andre: Persze nem olyan, mint a nyolcvanas években volt, és hála istennek, hogy már nem. Ami a népszerűséget illeti, várjunk még vagy öt évet. Ennek az egész letöltéses cirkusznak, ami most zajlik, egy ponton véget kell érnie. Mert ha így folytatódik, ahogy most burjánzik, szerintem öt év múlva nagyon csúnya helyzet áll majd elő. Most is sok zenésszel tartom a kapcsolatot szerte a világon, és egyre többen vannak közöttük, akik a pályájuk abbahagyására készülnek. Egyszerűen nem keresnek eleget ahhoz, hogy a zenéből megéljenek. A profik rohamosan hagyják ott a zenei szakmát. Az internetes letöltés okozta gondokat először a kiadók érezték meg, aztán a promóterek, most már a zenekarok kenyere van veszélyben. Ha ez a trend folytatódik a következő hat évben, senki sem akar majd ezzel az üzlettel foglalkozni. Ismerek egy csomó zenészt, akik már most azon gondolkodnak, hogy szögre akasztják a zenélést. Ha mondjuk felmész a Blabbermouth oldalra, biztos vagyok benne, hogy nincs olyan nap, hogy a napi hírek között ne látnál olyat, hogy valamelyik zenekar feloszlott, vagy egy tag kilépett belőle.
RockLine: Igaz, hogy a rajongók és a zenekar között túl sok az ember, aki egy albumból pénzt akar csinálni?
Ez baromság. Kitalált mese. Ezt mondja mindenki, aki az internetről szedi a zenét, mondván, hogy nem hajlandó a kiadókat fizetni. Valójában viszont a zenekaroktól lopják a zenét, nem a kiadóktól. Ne felejtsd el, hogy a kiadók támogatják a zenekarokat, amikor azok turnéra indulnak, és pénzt adnak nekik, hogy fel tudjanak venni egy albumot. Végső soron az internetes letöltés a zenekarok zenéjének közvetlen ellopása. 20 éve vagyok ebben az üzletben, és nyugodt lehetsz, tudom, hogyan megy ez.
RockLine: Van remény arra, hogy a Royal Hunt Észak- és Dél-Amerikában is befusson?
Andre: Dél-Amerika tele van korrupcióval. Főleg ami a lemezeladást illeti. Jártam promóciós turnén Dél-Amerikában, és több ezer helyet találtam, ahol hamisított CD-ket árultak, úgyhogy Dél-Amerika számunkra teljesen nyitott kérdés. Észak-Amerikában nagyobb az esély. Az idei októberben és novemberben megyünk oda. Lejátszunk 10 vagy 15 koncertet, és meglátjuk, milyen lehetőségeink vannak ott. Kemény piac, nehéz betörni, de ősszel a saját bőrünkön tapasztaljuk majd meg, és kiderül, meddig jutunk.
RockLine: Mik a Royal Hunt közeli tervei a jövőre nézve?
Andre: Tele vagyunk tervekkel. Az első, hogy megszabadulunk a gitárostól. Zavaró tényező lett.
RockLine: Ezt komolyan mondod?
Andre: Teljesen komolyan. A következő dolog, amit meg kell tennünk, hogy megszabaduljunk a basszusgitárostól. Szeretnék felvenni egy önálló, zongorás stúdióalbumot is. Ezt mindig is akartam, már gyerekkoromban. Gyerekkori álom.
RockLine: Igazán régi vágy.
Andre: Igen. Először modell akartam lenni. Aztán rájöttem, hogy túl csúnya vagyok hozzá. Így kötöttem ki a rockszakmában. Na mindegy, ebben az üzletben is sokat szerepelsz a fotókon. Ami ezt a turnét illeti, nagyon jól megy, a lemezeladás kielégítő, és amikor az új lemez promóciós tevékenységét a turnékkal együtt idén októberben vagy novemberben lezárjuk, elemezni fogjuk, merre fejlődünk, és merre visz minket a sodrás. Akkor kiderül, hogy új album felvételére kerül-e sor, vagy új koncertalbumra, vagy bármire. Meglátjuk. Most viszont teljes erővel a turné lebonyolítására koncentrálunk.
RockLine: Mit várhatunk a mai Royal Hunt koncerttől itt, Bolognában?
Andre: Remek koncert lesz, az biztos! Őszintén szólva a mai napig minden a tervek szerint ment, de a mai nap körülményei arra kényszerítettek minket, hogy nem tudjuk a színpadon használni az összes rendelkezésre álló felszerelésünket, ami viszont magára a zenekar fellépésére nem lesz hatással. Összeszokott csapat vagyunk, és az ilyen helyzetekben általában jól feltaláljuk magunkat. Remélem, ma este is minden jól sül el.
RockLine: Tehát a körülmények ma estére azért nem optimálisak?
Andre: Nem. De profik vagyunk, és így is állunk hozzá. Kihozzuk a koncertből a legjobbat, légy benne biztos.
RockLine: Lezárom az interjút, de van még egy kérdésem, ami nem egészen ide tartozik, de azért. Van nálatok promó CD az új lemezből recenzióra, a mi kedves online magazinunknak?
Andre: Sajnos nincs, mert a kedves kiadónk, a Frontiers Records nem küldött nekünk. Egyetlen eredeti CD-t sem küldtek.
RockLine: Tehát ma este nem lehet majd megvenni a legújabb stúdióalbumotokat?
Andre: Nem. Ahogy az előbb mondtam. Olaszok vesznek körül. Ez a legőrültebb helyzet, amit átéltem abban a húsz évben, amióta ebben az üzletben vagyok. Ezért vagyok ma este kicsit kihegyezve. De ilyenkor nem tehetsz mást, mint hogy hagyod, hogy sodorjon az ár. A dolgok olyanok, amilyenek. A menedzser ma már húszszor hívott, a CD-k nem érkeztek meg, a népek meg folyton kérdezgetnek, és ismételgetik: „Van valami CD-tek, van valami CD-tek,…?” Ilyen a rock n’ roll. Ha az egyik nem szúrja el, akkor valaki más elszúrja a dolgot. Mindig így van. A legjobb, ha iszol valamit, leülsz, megnyugszol, és arra gondolsz, hogy a rajongók, akik megvették a jegyet, a csarnok előtt örömmel várják a fellépésedet. Ezért a zenekar fő feladata minden esetben csak az, hogy jó koncertet adjon. Néha a catering nem az, amire számítottál, vagy a PR-rendszer nem azt nyújtja, amit megszoktál, a fejedben viszont mindeközben egyetlen dolognak kell maradnia: lenyomni egy jó koncertet.
RockLine: A zenekar rajongói tehát a legfontosabbak, nem igaz?
Andre: Abszolút.
RockLine: Andre, még egyszer köszönöm a drága idődet.
Andre: Mindig szívesen látunk, semmi gond. Köszönöm én is.
Képgaléria
