Horvát fenomén: a Father Ljubljanában (2006)

0 16

Szerző: Sandi Sadar Šoba

Az interjú dátuma: 2006. november 22.

Csütörtök. Az eső már kicsit alábbhagyott. Az RTV forgatócsoportjával megbeszélés szerint öt órára értünk a K-4 klubhoz. Előkészítettünk mindent, és vártuk a Father tagjainak érkezését. A szomszédos helyiségben a technikusok az esti koncert világítását állították be. A színpad még teljesen üres volt, hangszerek, dobok és erősítők nélkül. Kisebb késés. A srácoknak bármelyik percben meg kellett érkezniük. Állítólag gondjuk akadt a határon. Klasszikus! Hát, várnunk kell. Arra számítottam, hogy az égben fognak járni, hiszen nemrég igen nagy visszhangot kapott, sikeres angliai turné van mögöttük. A kritikusok az egekig magasztalják őket. A rajongók dicshimnuszokat zengenek róluk. Kereskedelmileg is sikeres bemutatkozó lemezt adtak ki Inspirita címmel. Bevallom, voltak kétségeim az egésszel kapcsolatban, de hamar elmosódtak. A klub előtt megáll egy fehér kisbusz. Ezúttal hatan szállnak ki belőle, ők alkotják a Father mai esti magját. Felénk két mosolygós, humoros, rendkívül pozitív hozzáállású srác sétál. Franjo Jardas basszusgitáros egészen más, mint amilyennek elképzeltem. Mindenekelőtt, ellentétben azzal, amit az album fotóján láttam, megnőtt a haja. Mihael Prosen énekes nyugodtnak tűnik, de azért kissé félénknek is. Mintha nem lenne hozzászokva a média figyelméhez. Kezet fogunk, és hamar érzem, hogy az interjú energiáját mindkét oldalon pozitivitás, őszinteség és készség járja át…

Sandi: Először is üdvözöllek titeket ismét Szlovéniában. Mostanában elég sokat koncerteztetek, a legutóbbi nagyobb koncertetek Angliában volt. Milyenek a benyomásaitok?

Franjo: A mieink, vagy az angoloké?

Sandi: Persze hogy a tieitek…

Franjo: A mi benyomásaink szuperek. Láttunk egy kis világot, a rock’n’roll Mekkájában, Angliában tizennégy… Nem! Bocs, tizenhárom koncertet adtunk tizenhárom különböző városban. Jól fogadtak minket. Nagy buli, nagy hecc, és tavasszal vagy nyáron minden valószínűség szerint újra visszamegyünk Angliába. Meghozta gyümölcsét a munkánk, nagyon örülünk neki… Igen!

Sandi: Volt bennetek izgulás? Végül is nem mindennapi, hogy valaki Angliában játszik…

Mihael: Igen, persze, volt egy kis izgulás és félelem, hogy kibírjuk-e ennyi koncertet egyvégtében. Öt napig játszottunk egymás után, aztán egy pihenőnap, majd megint négy nap játék… Ilyet még nem csináltunk, hogy öt-hat nap alatt négy koncertünk legyen. Az első igazi turnénkat egyébként éppen Szlovéniában játszottuk le… Főleg a hangom miatt aggódtam, hogy bírom-e ezt a tempót, és tudok-e majd énekelni. Aztán… Jól felkészültünk, vigyáztunk, törődtünk egymással meg mindennel. És minden jól ment! Tényleg, az első koncerttől az utolsóig ugyanazt a szintet hoztuk. Minden egyes koncertet úgy játszottunk, mintha az életünk utolsója lenne. Mindent beleadtunk, és az emberek ezt tényleg észrevették!

Sandi: Még mindig az Inspirita nevű bemutatkozó lemezetek népszerűsítésére koncerteztek, amelyet fenomenálisan fogadtak a kritikusok, a média és a hallgatók. Mondanátok egy-két szót a lemez mögött rejlő koncepcióról, filozófiáról? Mik a személyes meggyőződéseitek, gondolataitok? Mi a Father filozófiája?

Franjo: (nevetés) Hát… Elvileg minden egy dolog körül forog, mégpedig a következő: légy önmagad, higgy magadban

Mihael: …és a zebrákban (nevetés)

Franjo: …Higgy a szerelemben, és rockolj tovább! (nevetés)

Mihael: Úgy értem, filozófia… Az album jó, és azt akartuk, hogy a koncertek is ilyenek legyenek: legyen elejük és végük, legyen saját témájuk. Meg a szövegek is… A lényeg, ami körül minden forog, hogy valami a sajátunkat csináljuk. Hogy eredetiek vagyunk. Bármit csinálunk, a saját módunkon próbáljuk megvalósítani, nem akarunk úgy szólni, mint valaki más. Megpróbáljuk kisajtolni magunkból azt az őszinteséget, ami bennünk van, azt, ami bennünk él. Ez az oka annak is, hogy létrejöttünk. Korábban mindannyiunknak megvolt a saját zenekara Horvátországban, és éppen Szlovéniában – megint a Szlovéniához fűződő kapcsolatnál tartunk – alakult meg a Father. Nem sokkal azután, hogy Ilirska Bistricán láttuk a Laddio Bolocko nevű zenekart…

Franjo: …akik sajnos már nem léteznek…

Mihael: Igen… Ők azok a srácok, akik a Mars Voltában és az At The Drive-In-ben játszottak. Ez a koncert teljesen kiütött minket. Kitágult a látókörünk a zenével kapcsolatban, és megpróbáltuk magunkból kihozni a legjobbat, és ez megjelent ezen az albumon. Így fogunk dolgozni a jövőben is, a következő lemezen. Ami pedig a lemez népszerűsítését illeti: ez az utolsó két koncert, amit a lemez promóciójára terveztünk. Gyakorlatilag mindent sikerült megvalósítanunk, amit terveztünk. Hazánkon kívül is bemutattuk, a volt Jugoszlávia területén, úgyhogy egyelőre többet nem tehetünk ez ügyben. Már csak új lemezt kell kiadni, és játszani minden országban, ahol kell – Olaszországban, Ausztriában, Németországban. Azt tűztük ki célul, hogy a következő lemez megjelenéséig minél többet játsszunk Európában, hogy ott megmutassuk az embereknek azt az anyagot, amihez már nem lehet hozzájutni mint olyanhoz… Tudod, milyen a terjesztés…

Sandi: Az anyag nagy része, vagy inkább többsége a Vasaii demófelvételről származik, ami az album közvetlen elődje.

Franjo: Az albumon tulajdonképpen hét felvétel van a demóról…

Sandi: Hogy halad az új anyag írása, az új lemez előkészítése? Eddig rengeteg koncertkötelezettségetek volt, jutott idő az írásra?

Franjo: Valójában ez alatt az egész idő alatt nagyon kevés az időnk. Az album bemutatása közben szinte semmi nem volt. Gondolatban elkezdtük gyűjteni az anyagot sok dalhoz, rengeteg ötlet, rengeteg ambíció van az új dalokra, csak idő nem volt és nincs. Most gyakorlatilag lezártuk a brit turnét. Van még négy koncertünk a turnéról való hazatérés jegyében. A mi vidékeinken – Zágrábban, Rijekában, Ljubljanában és Pulában. Utána pedig bezárkózunk a búvóhelyünkre, a garázsba… Muszáj! Így! Csak víz, kenyér meg egy kis szalámi… Semmi más! Bezárkózunk, és teljes gőzzel nyomjuk. Kedvünk van bőven. Képzeld, két egész éve nem csináltunk egyetlen új dalt sem, teljesen, kompletten és konkrétan. És közben dőlnek az ötletek a fejedből, a füledből… Ezt egyszerűen nem lehet magadban tartani. Minden irányba spriccelnek, mi meg semmit sem tudtunk tenni. Tényleg! Az utazások, a koncertek miatt, mindenkinek megvan a maga…

Mihael: Egyetem, meg munka… Nehéz összehangolni, de muszáj…

Sandi: Az Inspirita fenomenálisan szól. Kijelöltétek a saját irányotokat, amerre továbbmentek. Van elképzelésetek arról, meddig kísérletezhetnétek úgy, hogy amit csináltok, az még mindig Father legyen? Hol vannak a határok, amelyekről azt mondhatnátok: „Ezen az oldalon még Father vagyunk, a túloldalon viszont a Father már nem létezik”?

Franjo: Mi erről egyáltalán nem gondolkodunk. Már most is magával ragad minket a munka, és ahová visz, bármelyik rész, az a mi utunk. Ott is állunk meg, ha a dalokra gondolunk… Most a korlátokról spekulálni… Nem tudom. Na!

Mihael: Összejövünk majd. Összejön ketten-hárman, és csinálnak valamit… Aztán a másik kettő… Nekem is van pár dalom, amik csírájukban megvannak, és várják, hogy megalkossuk őket. Egész életünkben azt követjük, ami érdekel minket, zenét hallgatunk, elmegyünk bizonyos végletekig. Valójában nincsenek határok, ki tudja, hogyan fog végül kinézni az egész… Lehet, hogy az egészből emo lesz… (nevetés) Csak viccelek.

Franjo: Alapvetően… Kemény zenét játszunk. Ez az, a többi mellett, az egyedülálló és fizikai élmény, ami megtisztít minket, amikor hangosan és keményen játszunk. Elvileg viszont mindannyian a Björktől a Panterán és a Beatleson át Halid Bešićig mindent hallgatunk… Ismered?

Mihael: Hát nyilván…

Franjo: Mindebbe beleszoktunk, az egészbe. Ezt próbáljuk ki a mi… Prizmánkon keresztül… Fogjuk, és csinálunk valami sajátot, de tudatában vagyunk az összes hatásnak. Ahogy te is mondtad, nem tudom, hová sodorhat minket. Remélem, jó irányba.

Mihael: Dalról dalra érezhető a különbség. Különböző irányok, amelyek egy egészet alkotnak. Majd meglátjuk…

Franjo: Talán még az Inspiritánál is jobb lesz…

Sandi: És mik a terveitek a Fatherrel – rövid és hosszú távon?

Mihael: A terv a következő: a K-4-es koncert után Pulában lesz az angliai turné úgynevezett hazatérő zárókoncertje. Utána pedig, ahogy Franjo is mondta, beássuk magunkat egy helyiségbe, játszunk, új dalokat írunk. Van még megbeszélve néhány koncert. Tervben van egy Beatles revival band is. Beatles-dalokat fogunk játszani, meg néhány kisebb fesztivál, de ami az elsődleges, az az új dalok, a harmadik hónapban pedig visszamegyünk Angliába turnézni, mert meghívtak minket mindezek a klubok, néhány magánszemély is érdeklődik, úgyhogy lehet, hogy eladjuk az Inspirita licencét. Vannak erre utaló jelek. Júliusban megint meghívtak minket Angliába, egy fesztiválra, ahol még headlinerek is leszünk. Szóval… Ez az, amit tervbe vettünk: a jövő évben is megpróbáljuk megvalósítani és lejátszani minél több koncertet Európában. Szerintem ez a fő célunk: Anglia, Németország, Ausztria… Hogy ott minél többet játsszunk minél több embernek, és lássuk a közvetlen reakciókat.

Franjo: Ezek a hosszú távú tervek. A rövid távúak pedig most olyanok, hogy mindannyian elmegyünk sörözni! (nevetés) Na… Na… Az jó lenne!

Sandi: Köszönöm az interjút!

Franjo: Mi köszönjük!
Mihael: Még üdvözölnénk Dejan Radičevićet, aki a lemezünket keverte. Neki jár minden köszönet.

Franjo: Yessss!!!

Sandi: Köszi, srácok!

Franjo: Ti is, mindannyian! (nevetés) Danke schön!

fotó: Jani Lah

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik