Vasárnapi meditáció a Soennel! (2015)

Arhiv Arhiv Utoljára módosítva: 11. június 2026

Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad

Helyszín: Channel Zero, Metelkova, Ljubljana
A koncert dátuma: 2015. március 22.

A vasárnapi koncertek (nekem) nagyjából ugyanolyan nyűgösek, mint a hétfőiek. Nem vagyunk már a legfiatalabbak, és vasárnap este néha nehéz felkelni a kényelmes otthoni kanapéról. Most azonban nem volt olyan nehéz, mert a Channel Zero-ba múlt vasárnap első saját főturnéjával érkezett a svéd Soen, akik nem ismeretlenek a színpadainkon (először a Paradise Lost előzenekaraként léptek fel nálunk, másodszor a tavalyi Metaldays-en), de még nem is olyan régen leginkább az egykori Opeth-dobos, Martin Lopez bandájaként emlegették őket. A Soen azonban láthatóan igyekszik lerázni magáról ezt a címkét, és a saját arcát építi, ezt bizonyították a Cognitive című debütalbumot követő friss Tellurian lemezen is. A vasárnapi időpont ellenére leginkább a remek látogatottság lepett meg: a közönség (külföldről is érkeztek) már az előzenekar, a Lizzard alatt csaknem teljesen megtöltötte a Channel Zero-t.

Elsőként a francia gyíkok léptek színpadra, akik nem holmi francia konyhai különlegességek, hanem a Lizzard, a franciaországi Limoges-ból érkezett progresszív art rock/metal trió. A zenekar 2006-ban kezdte a pályafutását, most pedig először mutatkozott be a szlovén közönségnek, és ezzel óriási szívességet tett saját magának. A francia hármas ugyanis a zsúfolásig telt Channel Zero-t egyszerűen a hangerejével nynyűgözte le és győzte meg, ami élőben komoly többletet ad a stúdióváltozathoz képest. A kiváló, kristálytiszta, ugyanakkor kellően hangos hangzásnak köszönhetően (a basszushúrok még a rekeszizmokat is megrázták) minden erényük gond nélkül előbukkant. Ezek leginkább a viszonylag egyszerű gitárriffekben rejlenek, amelyek hol dallamosak, hol földrengető erejűek, hol meg pszichedelikusan csábítóak, még inkább pedig a törtritmusokban rendkívül jártas ritmusszekcióban, amelyben Katy Elwell dobos az úr. A figyelem nagyja többnyire rá irányult, mert nemcsak azt bizonyította, hogy uralja a hangszerét, hanem azt is, hogy a női kéz is képes rendesen odacsapni a bőrökre. Katy a látottak alapján még keményebben üt, mint sok férfi dobos. Mathieu Ricou énekhangja leginkább Maynard James Keenant idézte meg (a Lizzard egyébként is egyértelműen a Toolt tekinti példaképének, de túlzott másolás nélkül), a vége felé viszont talán egy kicsit egysíkúvá vált, a különleges színfoltról pedig William Knox basszusgitáros gondoskodott: ő egyébként markánsan groove-os, masszív alapot tett le, de a koncert előtt úgy tűnik, isten tudja, mit evett, mert a színpadon végig paranoiásan nézelődött jobbra-balra, mintha tényleg nagyon rossz tripen lenne, hehe. A Lizzard megérdemelten kapott remek fogadtatást, a végén pedig dübörgő tapsot és őrjöngő lelkesedést, amit a lány és a két srác nyilvánvaló meglepetéssel és őszinte köszönettel fogadott.

A Lizzard elég nehéz feladat elé állította a Soent, hogy igazolják a főzenekari státuszt, és ebben a tekintetben most kissé le is játszotta őket. A Soent ugyanis legalább a háromnegyed órás szett első felében leginkább a határozottan gyengébb hangzás gyötörte. Az első néhány dalnál a hangosítás annyira erőtlen volt, hogy Joel Ekelöf énekesre szinte nem is lehetett hallani, mert teljesen eltemette a romboló ritmusszekció, az esti koncert legmeggyőzőbb része. A hang pár szám után azért javult, bár még mindig messze volt a Lizzard szintjétől, a Soen mégis fel tudta mutatni a főzenekari státuszt, még ha a melankolikus hangulatuk egyre inkább álmosított is, és így messze a leginkább a felpörgetett, ütős „metalos” pillanataik győztek meg, mind a Cognitive, mind a Tellurian dalainál. Jól megtalálta a helyét a két új tag is, akik a Kim Platbarzdis távozása után támadt űrt töltötték be: a veterán gitáros, Marcus Jidell (jelenleg az Avatariumban és szólóban játszik, korábban az Evergreyjel, a Royal Hunttal, a Candlemasszel és a Painnel is dolgozott) nagyobb gond nélkül lejátszotta a részeit, még jobban meggyőzött viszont a multiinstrumentalista Lars Ahlund, aki a háttérben a vokálokról, a billentyűkről és a különféle ütőhangszerekről is gondoskodott, olykor pedig a nyakába vette a gitárt is, és csatlakozott Jidellhez. Most mindenesetre az összes figyelmet Stefan Stenberg basszusgitáros és a kiváló Lopez megbízható, tévedhetetlen ritmuspárosa lopta el, Lopez pedig a dobtechnikák egész palettáját felvonultatta. A hangszeresek így mentették az ezúttal gyengébb Joel-produkciót, akinek a dalok között közel sincs akkora karizmája, mint a dalok alatt, de lehet, hogy a vasárnap (vagy a meggyőzőbb előzenekar) tehetett róla, hogy a Soen a szokásosnál is álmosabbnak tűnt. A dalválogatás egyébként jó volt, de személy szerint nekem a Soen sokkal jobban esik kisebb adagokban.