Káosz felemelkedése Bajorországban az Accepttel (2018)
helyszín: München / Tonhalle / Németország
dátum: 2018. 01. 14.
A legendás Accept koncertjeire zarándokolni 2008-as újraegyesülésük után (és Udo Dirkschneider végleges távozásával a felállásból) afféle mantrává vált. A zenekar a hosszú reneszánsz és az új, ifjonti virágzás korszakát éli, amely az újraegyesülés és négy új album után is csak tart és tart. Az Accept tavaly augusztusban hozta világra új stúdióalbumát, a „The Rise of Chaos”-t, előtte pedig tavaszi turnét nyomtak le, ahol (hűha, nehéz elhinni) a nekik biztosan tejfogas Sabaton előtt nyitottak, akik viszont a fiatal, ha nem egyenesen a legfiatalabb metalosgeneráció körében irtó népszerűek.
A mostani Accept-turné a tél közepén indult, és Ausztriába megint nem jöttek el. Így ha Szlovéniában laksz, az Accept-koncert legközelebbi elérhető helyszíne a bajor főváros, München és az ottani Tonhalle volt ismét, amely a „bajor Metelkovának” nevezett Kunstpark Ostban kapott helyet.
Ahogy mindig, a német közönség most sem tudott csalódást okozni. A rendszerető németek már hét órakor, az előzenekar, a Night Demon fellépésének bejelentett kezdetére zsúfolásig megtöltötték a termet. A kaliforniai Venturából érkező heavy metal revival trió viszont csak fél nyolckor lépett színpadra, ami a mindig türelmes és higgadt németek között is némi nemtetszést keltett, ezt egy-egy felharsanó füttyszó is megerősítette. A Night Demont már láttuk a Bang Your Head fesztiválon két és fél évvel ezelőtt, és már akkor is kitűnő showt nyomtak a tűző napon. Náluk nincs bújócska: ósziskolás, faragott heavy metalt játszanak, erősen merítve a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején berobbant legendás brit bandák örökségéből, amelyek a mindenki által NWOBHM-ként ismert mozgalmat megformálták.
A Dusty Squiers (dob), Armand John Anthony (gitár) és Jarvis Leatherby (basszusgitár, ének) alkotta trió tavaly kijött a második albumával is, Darkness Remains címmel, amely a negyvenperces műsorban több figyelmet kapott. A többi anyagot az elsőlemezes „Curse of the Damned” (2015) számai adták. Az előadás ismét teljesen meggyőző volt, a Night Demon újfent sikeres. Sok beszéd nélkül: mindent elmondott a játék és az, ahogy a zenekar a saját színpadi percein bánt. A banda egy kicsit csak azért van hátrányban, mert Dustynak ügyelnie kell, hogy folyton a mikrofonállvány közelében maradjon, így a rendkívül energikus és szimpatikus színpadi játék ellenére a zenekar nem tud igazán kiteljesedni a színpadon. Talán beszerezhetne egy fejmikrofont, ahogy azt a példaképe, a legendás Raven frontembere, John Gallagher teszi. Ha már a Ravent említettük, a Night Demonban érezni a zenekar némi bibliai ihletettségét is. A Night Demon a Motörhead előtt is fejet hajtott, amikor nekiláttak az Overkill klasszikusnak. A koncertet az „Night Demon” (2012) EP két számával zárták, a The Chalice-szel, majd a Night Demonnal, ennek során természetesen a színpadon megjelent a zenekar negyedik tagja is, halálnak öltözve, kehellyel a kezében. A hangzás szuper, az energia szuper. Korrekt és nagyon magabiztos. Érezni, hogy a banda már szép kilométereket letudott, a kitűnő fellépést pedig a máskor is igényes német közönség hangos visszajelzése is megerősítette.
Az Accept kétórás műsort adott. A setlistre jóval több új dalt tuszkoltak, mint amire számítani lehetett. Az újabb számok az utolsó négy albumról valók, és most a teljes repertoár felét tették ki. Főleg az első részben terhelték meg a koncertet a „The Rise of Chaos” dalaival, közéjük ékelve az ószisikolás klasszikus triót: Breaker, London Leatherboys és Restless And Wild. A Neon Nightsig az Accept az új albumot vette végig, illetve maradt az újabb anyagnál, amit a „Blind Rage”-ről a Final Journey, valamint a „Stalingrad” egyik legjobb dala, a Shadow Soldiers zárt le. A karizmatikus zenekarvezető, Wolf Hoffmann gitárszólóbetétje után a banda átváltott a kultikus Neon Nightsra. Ez volt a jelzés, hogy a koncert második fele még vadabb és forróbb lesz, és igazi ünnepet hoz, tipikus kirándulással a vasrepertoár klasszikusai között. Az Accept klasszikusról klasszikusra rohamozott, természetesen elő kellett adniuk a Princess of the Dawnt is, amit nagy megkönnyebbülésre most nem nyújtottak tíz percesre (vagy még hosszabbra). Mellé került a „Metal Heart” kiváló klasszikusa, a Midnight Mover, majd rögtön utána az Up to the Limit. Az Accept az Objection Overruled beiktatásával meglepett, a koncert hivatalos részét pedig kegyetlenül tombolva zárták: a „Restless And Wild” robbanékony Fast as a Sharkjával. A ráadás fejből megjósolható volt, hiszen már csak két kötelező klasszikus hiányzott: a Metal Heart és természetesen a Balls to the Wall. Közben még lenyomtak egyet az újkorban írt legjobb riffek közül, amelyet a kiváló Teuthonic Terrorban („Blood of the Nations”, 2010) találunk.
A banda nem veszíti el a szikráját. Kissé megfiatalodva, vagyis az amerikai dobos, Christopher Williams és a tapasztalt német gitáros, Uwe Lulis (ex-Grave Digger) felállásával, nem tud és nem is képes csalódást okozni. A színpadon futurisztikus díszlet állt, abszolút poszt-apokaliptikus tükröződésekkel és látomásokkal, plusz egy emelvény, amelyen Williams óriási dobjai álltak. „Wolfy” mindenhol a gitárjával és ezernyi grimaszával, Uwe kicsit mögötte, mégis jobban előtérben és eleveneb, mint előtte a korábbi tag, Herman Frank. Uwe még szólópillanatot is kapott a Restless And Wildban. Peter Baltes és Wolf Hoffmann marad a hajtóerő, és az együttes legdominánsabb, legkiemeltebb „játékosa” az ötösből. Mark Tornillo énekes időnként mutatott némi hangi kopottságot és fáradtságot, ami a kora miatt teljesen megbocsátható. Az évei és a megterhelő énekstílus miatt, amelyet a zenekar esszenciájába ültetett, valójában pótolhatatlan egykori első torok, Udo Dirkschneider. Hálátlan feladata ellenére, azaz hogy elődje cipőjében kell járnia, Tornillo, aki más fából faragott énekes, magabiztosan teljesítette a dolgát. Hangszíne jól áll a klasszikusok esszenciájának, de különösen az új daloknak. A koncert alatt párszor persze le kellett hűtenie a torkát egy kis itallal.
Az Accept a színpadon marad csípős és fogsorosan éles. A rombolóerő nem hiányzik belőlük. A mérgező és borotvaéles gitárok megőrzik a régi idők szellemét, és hatékonyan viszik át az új idők zenekarának karakterébe és karizmájába. A banda védjegyül szolgáló gitárfrázisainak kincsestára a német tevton metal iskola bibliájának sorába tartozik, amely a „úttörő” nemes előjelét és minden tiszteletre méltó „örökzöldséget” hordozza! Az Accept változatlanul kompromisszumot nem ismerő, pusztító gépezet a legtisztább tevton acélból, amely nem ismeri a rozsdásodást. Most is ez a gép söpört végig teljes tűzzel a bajor fővároson, és kaoszt meg pusztulást hagyott maga után. Valami hasonlóra bizton számíthatunk akkor is, amikor a metal öregjeit látogatjuk majd a közelgő Metaldays fesztiválon.
szerző: Aleš Podbrežnik
fotógalériák: Aleš Podbrežnik
setlista:
NIGHT DEMON:
1. Welcome to the Night
2. Full Speed Ahead
3. Maiden Hell
4. Curse of the Damned
5. Hallowed Ground
6. Ritual
7. Heavy Metal Heat
8. Overkill (orig. Motörhead)
9. Dawn Rider
10. Black Widow
11. Screams in the Night
12. The Chalice
13. Night Demon
ACCEPT:
1. Die by the Sword
2. Stalingrad
3. Restless and Wild
4. London Leatherboys
5. Breaker
6. Rise of Chaos
7. Koolaid
8. No Regrets
9. Analog Man
10. Final Journey
11. Shadow Soldiers
12. Guitar Solo
13. Neon Nights
14. Princess of the Dawn
15. Midnight Mover
16. Up to the Limit
17. Objection Overruled
18. Pandemic
19. Fast as a Shark
—dodatek—
20. Metal Heart
21, Teutonic Terror
22. Balls to the Wall































