Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Trieszt (Trieste) / Macaki klub / Olaszország
A koncert dátuma: 2014. április 5.
Látogatók száma: 150
Jegyár: 25,00€
Hosszú szárazság után eljött a melodikus rock feltámadásának napja is! Alaposan megrakva. Négy zenekar, Triesztben. Mondjuk inkább három (vagy inkább feltételesen négy), de menjünk sorjában. A House Of Lordsnak megjelent az új lemeze, a „Precious Metal” (2014) – a RockLine-kritikát ITT olvashatod –, amit az európai közönségnek is be kell mutatniuk! Többek között Triesztben is! Elmúlt este kilenc. A színpadon a skót reménység, az Estrella áll. Vagy 40 kíváncsi, különösebb elvárások nélkül, óvatos távolságból figyelte, mit tartogatnak a feltörekvő fiatalok! A kvartettben három Gunn fivér játszik: Paul Gunn énekes, Luke gitáros és Nathan T. basszusgitáros, és rendkívül összeszokott, kompakt hard rock banda hírében állnak, jókora adag huligánsággal. A zenekar olyan riffeket gyárt, amelyek remek zenei érzékkel vannak összesütve, vagyis a Nagy-Britannia földjén burjánzó klasszikus kori hard rockkal kacérkodnak! A The Who lendületétől a The Sweert nyolcvanas évekbeli vibrálásán át egészen az Uriah Heepig az „Abominog” és a „Head First” albumok korszakában. Dalt dalra csaptak, és elkerülték azt a szindrómát, amibe minden előzenekar szívesen belekapaszkodik: az általános eredetiségnélküliséget, és így az unalmat. Ezt az Estrella egyáltalán nem ismeri.
Egy gramm engedmény nélkül. Kiváló riffek, kiváló színpadi jelenlét. Luke a szólók közben többször teátrálisan megpörgette a gitárt, mintha egy videóforgatáson állna kamerák sorozata előtt. Remekül kihasználták a színpadot, és jól megválasztották a pozícióikat! Luke és Nathan sokszor váll váll mellett játszott a hangszeres közjátékokban, de a legjobban természetesen Paul, az énekes győzött meg kiválóan kidolgozott színpadi jelenlétével és védjegyértékű hangjával, ami helyenként a fiatalabb Steven Tylerhez közelít. A részleteiben is remekül kitanult színpadi játékkal a stúdióbemutatkozó, a „Come Out To Play” (2012) dalait sorolták fel: Chance Of A Lifetime, Party, Shout It (I Wanna Hear), Do It Til’ You Drop, Rocker Lily, She’s Got it in One Love. Mondhatjuk, hogy nyitányként az est legkompetensebb produkcióját láttuk. Egyetlen hangzásbeli kiszólás nélkül. Csupa adrenalinos sebesség és féktelen tesztoszteronzuhatag! Ez a rock ‘n’ roll! És olyan banda, amit feltétlenül tegyetek próbára. A fellépésük alatt az együttes előtti tér alaposan megtelt, és jó néhány hallgató rendesen megmozgatta a végtagjait és a nyakcsigolyáit, mert az Estrella tényleg olyan banda, ami egy pillanat alatt megragad az erős karakterével!
A színpadon már ott állnak régi ismerőseink, a Sweet Loraine. A szlovén énekessel, David Žoržszal felálló triesztiek évek óta az Uriah Heep klasszikusait játsszák. A srácok 2009 novemberében már felléptek a House Of Lords előtt Ronkében (Ronchi dei Legionari), 2012 februárjában pedig Triesztben (Etnoblog klub). A Sweet Loraine egy egész órán át játszotta a klasszikus Heep-repertoárt. A Look At Yourselftől, a Bird Of Preyen, a Sweet Loraine-en és a Sunrise-on át a Too Scared To Runig, Stealin’, Gypsy, Free ‘n Easy, Easy Livin’ és Tears In My Eyes. Nehéz feladat, de a rutinos Sweet Loraine kitűnően és hozzáértéssel megoldja. Az élen Alex Falcone mesterrel a Hammond-orgonán, szilárd ritmusszekcióval és az eredeti Heep-gitárhang színét elég jól megközelítve a Sweet Lotraine rengeteg érdekes pillanatot varázsolt az Uriah Heep rajongóinak. Ennek ellenére érezni lehetett, hogy a közönség ezúttal nem volt annyira bevonódva, mint két éve, a szintén triesztei, House Of Lords előtti koncertjükön. A Sweet Loraine fellépése alatt érezhetően kiürült a terem. Talán közrejátszott a „túl hosszú” egyórás repertoár? Egyébként a hangzás is kicsit sántított: a billentyűk határozottan túl hangosak voltak, az ének és a gitár pedig túl halk.
A House Of Lords előtt még egy fellépést láttunk. A Maxx Explosion előzetesen nem volt hivatalosan meghirdetve. Valójában a House Of Lords az, James Christian nélkül. A színpadot tehát ezután Jimi Bell (gitár), Chris McCarville (basszusgitár) és a „kis szívós ember”, B.J. Zampa dobos foglalta el. A jószívű James Christian lehetővé tette a srácoknak, hogy 15 perc alatt bemutassák a tavaly megjelent stúdióbemutatkozójukat, a „Forever”t! Tíz percnél valamivel több jutott három dalra: Famous, Devil’s Locomotive és Can’t Stop Falling In Love. Egyet mondhatok: a „Forever” albumot feltétlenül ellenőrizni kell, a Maxx Explosion pedig bennem új rajongót szerzett! Sajnos a hivatalos merchandise-ok között nem találtam az albumukat!
Néhány perc „csend” következett, ami rettenetesen lassan telt. A srácok még egyszer átrendezték a House Of Lords fellépéséhez szükséges összes logisztikát, hiszen hamarosan James Christian is csatlakozik hozzájuk a színpadon. Ahogy már szokás, a koncert a Sahara klasszikussal nyílt! Természetesen felvett intróval. Christian évek óta felvett matricákat használ a House Of Lords koncertjein, amelyeken az összes kísérő harmónia és billentyű rajta van. Ezért is a korábbi megjegyzésem, hogy az Estrella fellépésével az este legkompetensebb produkcióját éltük át.
A nyitó, atmoszférikus, epikus AOR-induló gyorsan felheccelte a közönséget, amely rendesen betódult a színpad elé, és vidáman ünnepelte kedvenc zenekarát. Elég sok látogatóval lehetett találkozni a klubban Szlovéniából és a szomszédos Horvátországból! Christian az elmúlt években nehéz időket élt át, mert a rákot le kellett győznie. Erről írta önálló stúdióalbumát is, a „Lay It All On Me”-t, ami tavaly júliusban jelent meg. Úgy tűnik tehát, szerencsésen túl van rajta! Hamarosan felcsendült a vadonatúj Battle, majd ugrás következett 2011-be, az előző albumra, a „Big Money”-ra a címadó dallal, amiről kiderült, hogy jó néhány koncertlátogatónak bejött, a refrént együtt énekelték!
Érezni, hogy Christian már nem énekel úgy, mint régen, hogy a hangja kicsit elkopott, főleg a legmagasabb fekvésekben, ahol James kénytelen átalakítani a dallamvonalakat. Ezen az estén különösen gondot okozott a hangkép elemeinek elosztása, ami messze állt az ideálistól. Sokszor a vezető éneket egyáltalán nem lehetett kivenni a felvett vokálmatricák „zörgéséből”, ami komoly mínusz a zenekarnak. Egyébként Christiant három fantasztikus zenész „viszi a hátán”, akik mintha transzban játszanának. Különösen kitűnt a ismét remek Jimi Bell gitáros, aki elképesztő sebességgel és egyidejűleg abszolút hangszeruralommal döbbentett meg. Hihetetlen belegondolni, hogyan képes a gitáros ilyen pokolian gyors hangsorok mellett is megőrizni a játék tisztaságát. Mindhárom zenész kapott lehetőséget, hogy a repertoár külön pontjain alaposan kibontakozzon, improvizációs betétekben mutatva meg erényeit. Így például a nagy sláger és ballada, a Love Don’t Lie előadása után, ami eredetileg Stan Bush-é, Christian elhagyta a színpadot, a zenekar pedig eljátszotta a Maxx Explosion Demon Wheel című instrumentálisát, ami átfolyt McCarville basszusgitár-szólójába. Christian egy Gibson LP gitárral tér vissza a színpadra! BJ Zampa vakmerő dobprodukciója után a zenekar két gitárral csap bele egy újabb slágerbe, a Can’t Find My Way Home-ba, ami eredetileg a Blind Faith dala. A banda az új album népszerűsítését a kiváló Swimmin’ with the Sharks és a Permission to Die előadásával is megtámogatta, a klasszikusok, az I Wanna Be Loved, a Pleasure Palace és a hosszú gitárintróval induló Slip of the Tongue pedig mindenkit megörvendeztettek, aki a repertoár régebbi dalokból álló, igazi fűszerére várt. Ezekkel zárta a zenekar a fellépését.
Csak a triesztei koncerten léptek fel a House Of Lords tagjai exkluzív módon újra a színpadon, és adtak elő még két dalt, amit a jelenlegi „Precious Metal”-turnén nem játszanak. Két dalról van szó a „World Upside Down” albumról, az S.O.S.-ről és a These Are The Times-ról, ahol még a süketek is észrevehették Christian megkopott hangját.
Az esemény kiváló volt. Különösen az Estrella lepett meg, akik az est nagy rejtélyének számítottak. Akik tökéletességet kerestek a repertoár színpadi előadásában, azok az Estrella fellépését akár úgy is jellemezhetnék, hogy a skótok elvitték a show-t a House Of Lords elől! Az Estrella tényleg odatette magát, és mindenkit lefújt a klubban. A Sweet Loraie mindig megbízható és minőségi „tribute to Uriah Heep” bástya, ahol sajnos nem maradt el az az érzés, hogy az embereket egyszerűen nem érdekelte eléggé a koncert. Mindenki elsősorban a House Of Lords miatt jött, akik az elvárásoknak megfelelően be is gyújtottak. Christian nagy vezér! Tapasztalt veterán, aki egyáltalán nem megközelíthetetlen. A koncert után a zenekar összes tagja időt szánt a zenéjük rajongóira, és a Macaki klubban a buli még nagyon sokáig, jóval éjszakába nyúlóan tartott.
Sajnos Szlovénia közelében rendkívül kevés ilyen esemény van. Úgy tűnik, mi, a melodikus rock „magányos lovasai” továbbra is harcolni leszünk kénytelenek, és a jövőben is többször több mint 100 kilométert utazunk Szlovéniából külföldre. De megéri. A House Of Lords leszállította, amit vártunk. Gyönyörű kalandot az első két albumán és a 2006-tól kezdődő időszakon át, amire azzal támaszkodtak, hogy a kiváló visszatérő albumról, a „World Upside Down”-ról (2006) négy dalt is eljátszottak.
A kémia a kísérő trió, Bell, McCarville és Zampa között kivételes, és a House Of Lords hipnotikus mágnesességgel szippantja be a hallgatót a repertoár meggyőző előadásával. Ha James Christian egészsége megengedi, a zenekar jövőjétől nem kell tartani. Az új stúdióalbumok két-három éves ciklusokban születnek, az új kiadványokat pedig promóciós koncertturnék követik. Szerencsére mindig az öreg kontinens érintésével is! Tartson ez a trend még nagyon sokáig.
Setlista
HOUSE OF LORDS:
1. Sahara
2. Big Money
3. Battle
4. Cartesian Dreams
5. Love Don’t Lie
6. Purgatorio Overture No. 2
7. Come to My Kingdom
8. Permission to Die
9. Demon Wheel (Bass solo)
10. I’m Free
11. Swimmin’ with the Sharks
12. Drumagogery (Drum solo)
13. Can’t Find My Way Home
14. Rock Bottom
15. I Wanna Be Loved
16. Pleasure Palace
18. Guitar Solo
19. Slip of the Tongue
—ráadás—
20. S.O.S.
21. These Are The Times
Képgaléria
