Önkiadás
Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 19.
Producer: Samo Lasič
Az album hossza: kb. 44 perc
Műfaj: Jazz Rock Fusion
Vedd meg az albumot!
Az elmúlt évben Primorska adta a rock- és metálszíntér friss stúdióanyagainak zömét, ahogy a népzenei hagyományokhoz kötődő lemezekét is. A Koromač Vrtojbáról származik, arról a kis faluról, amely valaha a határátkelőhely szőrös szívű határőrei miatt volt hírhedt. A Koromač pályáját jóval másképp kezdte, mint ahogy a debütáló stúdiólemezén, a „Punk Enough?”-on bemutatkozik.
Erről tanúskodnak a „Who Set the Lines?” (2011) című EP-n archivált felvételek. A zenekarból, amely valaha homályos hangzásvilágot épített, hardcore-ra, sőt crustra támaszkodva, először az énekes lett kiszorítva. A banda felvett egy szaxofonost, aki átvette az ének szerepét, és beszállt egy második dobos is. Így lépnek fel a „Punk Enough?” albumon két gitárral, két dobfelszereléssel, basszusgitárral és szaxofonnal. Ha a szaxofont lecseréled még egy basszusra (Chapman stickre vagy War gitárra), megkapod a King Crimson kilencvenes évek közepi „dupla trió” felállását. Bármennyire fényévekre is van a Koromač ennek a híres, kultikus, úttörő progresszívrock-zenekarnak a említésétől, a „Punk Enough?” egy rakás lehetséges evolúciós kiindulópontot kínál, amelyekbe a csapat a jövőben szabadon belevetheti magát. Az eklektikus elemet ugyanis az album határozottan kiemeli, ez pedig egy olyan lemez, amely megragadta a stílusváltás fázisába került zenekar fejlődésének egy pillanatát. Fókuszált, ebben nem lehet kételkedni, ugyanakkor a zenei tartalom kifejezésében rendkívül széttöredezett, gyakran egyenesen „meghatározatlan”.
Vagyis egy teljesen instrumentális produktumról van szó. A zenekar kifejezésmódjába a jazz elemeit a szaxofon csempészi be, amely szabadon cikázik, a gitárfrázisokkal folytatott párbeszédében teljesen gátlástalan, vagyis sokszor fittyet hány a formájukra, és ezért gyakran nem is „alkalmazkodik” hozzájuk. Innen az időnként feltörő kaotikus érzés és a motívumok szétesése, amikor a banda a szabad improvizáció ölébe veti magát. A kiszámíthatatlanság és a spontaneitás érzete mindenesetre megvan. A zenekar az albumot élőben vette fel. Ezért érdemes elmondani, hogy abban a formában, ahogy a felvevőszalag megörökítette, soha és sehol máshol nem fogjátok hallani. Koncertszerűen van eljátszva. A csapat így a koncerteken előre „kivitelezésileg védekezett” a stúdióoriginálok kötelező „motívumkeretei” közé szorulás ellen. Sőt. Ennek az albumnak az összes száma a jövőben tetszés szerint művészileg kinőheti magát. A riffekben nem lehet nem meghallani a megvadult metálos aprítást, amely a crust, a hardcore és a thrash metal harapósan homályos világára épít. A hangzás „ledöntött”, garázsszerűen élő, reszelősen zúgó. Utólagos kozmetikai „vasalgatás” és stúdiós „kicsinosítás” nélkül. A számok motivikus mozgalmasságra törekszenek. A dobok és a gitárok is. A zenekar már az elejétől azt az érzetet kelti, hogy inkább gyakorol, dzsemmel, improvizál, „edzi magát” és önmagát provokálja, mintsem hogy az aranyozott kompaktságot keresné az aranzsmékban, s ebből következően a dalokban. De a Koromač nem találja fel a spanyolviaszt. Elég, ha ehhez említjük a Miladojka Youneed nevet.
A zenekar jövője viszont teljesen nyitott. Lehetetlen megjósolni, hová fogja lendíteni a víziójuk. Már ha csak a dobok kihasználását nézed: rengeteg kiaknázatlan lehetőség van még, és kérdés, mit akar a csapat két dobossal. Ha több kísérletező artizmust akar kihozni belőle, el kell mennie „tanfolyamra”, különböző formációk, például a King Crimson lemezeit hallgatni, hogy tágítsa a látókörét, és megérezze, hogyan lehet a kalandozást két dobossal és két gitárossal is (hatékonyabban) kiszolgálni. Úgy, hogy közben egyszerre kelti és tartja fenn a bizarrság és a magas szintű intellektuális művészieskedés érzetét, amely megőrzi a művészi „megfoghatatlanságot”. Ha viszont csökkenti a számok kiágazásait, akkor nincs szüksége két dobosra. Ugyanez igaz a két gitár kihasználására. Az akusztikus tér például ebben a tekintetben teljesen nyitva marad. A ritmusok „megtörése” ezen a fiatal, kutató és ambiciózus zenekar bemutatkozó albumán még mindig inkább kivétel, mint szabály. Ennek az elemnek a jövőbeli továbbfejlesztése viszont nagyon kívánatos.
A „Punk Enough?” sokatmondó címet visel, a kérdésre a választ pedig magatoknak kell megtalálnotok. Hagyjuk hát, hogy meglepjenek minket. A zenekar következő albuma határozottan egészen más lesz. Annak kell lennie. Az elsőlemez szép számmal hordoz lehetséges evolúciós kiindulópontokat a jövőre nézve, a csapat pedig a továbbiakban nem ragadhat le az „önelégült” dzsemmelés egótripjén, mert a következő anyaggal csak a „nyilvános próba” szegényes címkéjét éri el, azzal a hálátlan megállapítással, hogy evolúciósan egy tapodtat sem mozdult előre. A Koromač mindenképp érdekes zenekar mindenkinek, akit vonz a zenei szokatlanság, ezért érdemes követni.
szerző: Aleš Podbrežnik
pontszám: 8.0 / 10
Számlista:
1. To Disroot
2. Insane
3. Elephant Stampedo
4. Freedom Manifesto
5. Forest Man
6. Ignoranca
7. Free Anal Talk
8. Ritards Dance
Felállás:
Aljaž Škrlep – gitár
Peter Kastrin – gitár
Jure Boršič – szaxofon
Matjaž Bajc – basszusgitár
Urban Kušar – dob
Žiga Ipavec – dob
