Progresszív minifesztivál Trieszt szívében (2013)
Szerző: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Trieszt (Trieste) / Macaki klub / Olaszország
A koncert dátuma: 2013. szeptember 24.
Látogatók száma: 170
A Circus Maximus norvég formáció, amely 2005-ben kellemesen, sőt egészen váratlanul lepett meg minket „The 1st Chapter” című stúdiódebütjével, és rögtön az elején felkerült a nagy fiatal remények közé, akikre a jövőben a modern progresszív metal nagyköveteinek vezető szerepe vár. Mindössze két évvel később megjelent az „Isolate” (2007), amely még világosabban kijelölte a Circus Maximus zenei ösvényét: még határozottabban kirajzolódó hangszerelés, amellyel a zenekar nagy kifejezőerőt ér el a magasan éneklő dallamosság és a kompozíciós komplexitás ötvözésében. Ugyanennek az évnek a decemberében, vagyis a messzi 2007-ben a Circus Maximus turnéja során ellátogatott a határ menti olasz kisvárosba, Ronchi dei Legionariba, közvetlenül a triesztii repülőtér mellé. Ha valaki közületek véletlenül elcsípte őket akkor, a skandináv zenei perfekcionizmus csúcsprodukciójával találkozott.
Azóta öt év telt el. Jó öt év, mire a zenekar végre kiadta a harmadik stúdióalbumát. Mondanunk sem kell, hogy a várakozás többet ért egy egyszerű befektetésnél. A „Nine” megszilárdítja a Circus Maximus pozícióját, hiszen ezzel a lemezzel bebizonyították, hogy még mindig a legjobban hallgatható progresszív metal zenekarok élén állnak. Ha csak a skandináv progresszív metal vonulatot nézzük, azt mondhatjuk, hogy a Circus Maximus a laikus fülnek is legkönnyebben befogadható zenekarok csúcsán áll, de nem tévedünk nagyot, ha ezt az egész európai progresszív metal mozgalomra kiterjesztjük.
Így végre az is megtörtént, hogy a dallamos progresszív metal norvég mesterei európai turnéra indultak, ami bár rövid, de annál édesebb. A felállás: Mikael Eriksen (ének), Mats Haugen (gitár), Lasse Finbråten (billentyűk), Glen Cato Møllen (basszusgitár) és Truls Haugen (dob). Sokáig tartott, mire kiadták az új albumot. De megcsinálták. Ahogy az is majdnem hat évig tartott, mire újra a mi tájainkra érkeztek. 2007-ben Ronchi dei Legionariban léptek fel, most Triesztbe jöttek. Mindezt egyetlen embernek köszönhetjük. Immár másodszorra! A páratlan Maxnek és a Trieste is Rock csapatának, akik egy egész minifesztivált szerveztek a triesztii Macaki klubban. Le a kalappal Max előtt. Kevés olyan szívből jövő, őszinte ember van, aki ennyire mélyen hisz az igazság egyedülálló egyetemes erejében, abban, amelyet a zene mágiája hordoz, mint éppen ő. Ragyogó példa arra, hogy abban az országban is élnek még szürke és fehér varázslók, entek, tündérek és más csodálatos lények, amelyet már réges-rég elnyelt a mohó „orkok” sötétsége.
De haladjunk szépen sorjában. Elsőként az olasz, pontosabban triesztii heavy metal újjáélesztők, a Blue Rose léptek színpadra, és bemutatták új stúdióalbumukat, a „Darkness and Light”-ot. Folyamatos riffek, szolid játék, kissé statikus, mivel a frontember egyben gitáros is, de példás minőség határain belül. Az okultizmus sötét fogása megvan, egy szemernyi cukor nélkül. Teljes erőből nyomták, a hangtechnikusok nagyon jó hangzásának bőséges támogatásával. Rendkívül szép felvezetés.
A svájci Appearance Of Nothing 2010-ben adta ki aktuális stúdióalbumát, az „All Gods Are Gone”-t. Ez a lemez megerősítette a formájukat, ami egyébként még mindig igen kötetlen. A svájciak rajta sokkal agresszívebb és sötétebb fényben mutatkoztak be, sőt enyhén gótikusan is. Mondhatjuk, hogy rendkívül hasznos volt az együttműködés az elismert, legendás producerrel, Dan Swanöval. A Pat Gerbe (ének, gitár), Omar Cuna (ének, basszusgitár), Peter Berger (gitár), Marc Petralito (billentyűk) és Ronnie Wolf (dob) alkotta felállás hévvel nyitotta meg a koncertet. Hosszú lélegzetű szerzemények, többnyire több részből, hullámzó hangulatokból építkezve. Különösen a vokális megszólalás színeinek folyamatos keveredését figyelhettük meg: a torokhangú éneklésen és a tiszta vokálon át egészen az extrém hörgésig. Sajnos azonban a zenekar ezen az estén nem kapta meg a kellő figyelmet. A hangzás ugyanis katasztrofális volt, és minden, ami hallatszott, a dob és a dupla lábdob volt, amely félelmetes hangerejével végtelenül idegesített. A gitárok kivehetetlenek, tompák, még a „nyolchúros evező” sem segített semmit. Bár a zenekar szívvel-lélekkel igyekezett, és kihozta magából az aznap esti maximumot, az adott körülmények között a langyos koncert utáni érzéseknél többet nem tudott nyújtani.
DGM! Velük nincs apelláta. A banda idén márciusban adta ki új stúdióalbumát „Momentum” címmel. Úgy tűnik, a fénytechnikus és a hangmérnök is a hazaiaknak szurkolt ezen az estén. Először is, a DGM sokkal jobb színpadmegvilágítást kapott, mint az Appearance of Nothing, sőt mint utánuk a Circus Maximus. Emellett a hangkép újra olyan gondos beállításban részesült, mint a Blue Rose előzenekarként. A DGM kiváló showt nyújtott. Olyanok, mint a Symphony X olasz kicsinyített változata. Persze nem tudnak olyan magas szinten játszani és hangszerelni, mint a Symphony X manapság, de a hatások rengetegét érezni. A billentyűk zenekari funkcióban, a gitárriffek kegyetlenül élesek, érdesre csiszoltak, a torzítás pedig annyira erős, hogy már az egyhúros, arpeggiókkal felbontott játék is igazi masszív hangfalat épít a hangkép magjába. Ezt évek óta alkalmazza Michael Romeo (Symphony X) is. Hozzáadták persze a neoklasszicizmus iskolájának elmaradhatatlan, igazi gyakorlatait is. Ezt nagyon szemléletesen bizonyította például az új Reason. A DGM egy kvintett, melynek tagjai a kiváló gitáros Simone Mularoni (gitár), Andrea Arcangeli (basszusgitár), Fabio Costantino (dob), Emanuele Casali (billentyűk) és az énekesként felhevült Mark Basile (Mind’s Key). A DGM talpra állította a közönséget, és a klubban először forrt fel igazán a hangulat. Sorra következtek a legújabb Trust, a nyitó Void, majd a Numb, a Universe, a Remembrance, aztán a régebbi Hereafter (a végén) és előtte a Brand New Blood meg a No Looking Back.
A norvég Circus Maximus, az est főszereplői, külön fejezetet érdemelnek. A perfekcionizmusuk három kiváló stúdióalkotást hozott. Az utolsó és az első két album között konkrét kifejezésbeli szakadék tátong abban, ahogyan a Circus Maximus a zenei prizmán át az artizmust érzékelteti. Ahogy várható volt, szinte a teljes új albumot lejátszották, a „Nine” (2012) lemezt. Kiváló hangzás, kiváló kivitelezés és a karizmatikus Mikael Eriksen kiváló vokális megszólalása. Az éneke a koncert elejétől a végéig csúcsformában maradt. A közönség mindenekelőtt az „Isolation” (2007) klasszikusaira őrült meg! Nem felejtettek el róluk! Ezek érezhetően jobban hallgathatók, mint a legutóbbi album, a „Nine” dalai, ahol sokkal több a progresszív „csavargatás”, de azért megmaradt a magas dallamos ragadósság esszenciája. A zenekar egy rendkívüli „cukorkát” is kínált elsőrangú meglepetés formájában, amikor belekezdett a Glory Of Empire című számba. Ez az 2005-ben megjelent „The 1st Chapter” stúdiódebüt legjobb szerzeménye. Már azzal, hogy ezt a dalt felvették a triesztii Macaki klubban adott koncert repertoárjába, a Circus Maximus nagy győztesként lépett ki a ringből. Szórakoztató volt megfigyelni ebben a szűk klubközegben és a kis színpadon a zenekartagok egymás közti kommunikációját, hiszen szó szerint nincs hová elvonulniuk, hová elbújniuk, minden olyan, mint a tenyerünkön. Eriksen kiváló parancsnok, a közönség az ő kezéből evett, ugyanakkor a szövegek, különösen a refrének tudásával a hátán vitte a zenekart. Ezúttal semmi sem mehetett félre. A fellépés csúcspontja a végén következett, amikor a Circus Maximus nekilátott új lemezük, a „Nine” legérdekesebb részének, és egymás után lejátszotta az album két utolsó számát, a Burn After Reading-et és a sokatmondó című Last Goodbye-t, így zárva a nagy lelkesedéssel megkezdett fellépést.
Mondhatjuk, hogy a modern progresszív metal alakját és munkásságát ünneplő minifesztivál Trieszt szívében teljes mértékben sikerült. A műfaj ma kissé kikerült a tömegek fókuszából, de Olaszországban nem. Az olasz közönség mindig is értékelte a nagy dallamok és énekdallamok ízléses összekapcsolását a komplex, kalandos zenei ötletekkel, amelyeket a „progresszív” jelzővel megterhelt műfaj birodalma alkot. Hét koncert, ebből négy olaszországi megállóval, egy fellépés Németországban és Szlovákiában, a záró koncert pedig a svájci Prattelnben! Már ez a tény is bizonyítja, hogy manapság nem éppen a progresszív metalnak kedveznek az idők. De ahogy már számtalanszor megtörtént: a metal undergroundban az a szabály, hogy a műfajok iránti kereslet évekig tartó ciklusokban váltakozik. A progresszív metal ezért egyszer biztosan visszatér! Még korántsem halt meg, és nem is halhat meg. Egészen addig, amíg a triesztiek soraiban ott van a „dupla X”. Vagyis Max, aki szervezőként ismét nagy színvonalon és teljes odaadással hozta össze a Circus Maximus fellépését.
Setlista
BLUE ROSE:
1. Leavin’ You
2. Reloaded
3. Rock Your Soul
4. Darkness And Light
5. rUN
6. Wasted
7. The Land Of The Light
8. Power
APPEARANCE OF NOTHING:
1. Mirror’s Eyes
2. Second God
3. Destination
4. The Seer
5. I Said Silence
6. the Call of Evil
CIRCUS MAXIMUS:
1. Forging
2. Architect of Fortune
3. Namaste
4. I Am
5. Darkened Mind
6. Abyss
7. Reach Within
8. Game of Life
9. Glory of the Empire
10. Arrival of Love
11. Burn After Reading
12. Last Goodbye
Képgaléria







































