Megjelenés dátuma: 2019.03.29.
Kiadó: Inside Out Music/HevyDevy
Produkció: Devin Townsend
Hossz: 74:08
Műfaj: progressive metal/progressive rock
Értékelés: 9.5/10
A sokoldalú kanadai zenei mester, Devin Townsend, a „másik zenei bolygóról” érkezett figura az „Empath”-tal készítette el első önálló albumát a „Dark Matters” óta, amely a „Z²” (2014) dupla album része volt, és a Devin Townsend Project keretében jelent meg. Devin ezúttal három kiváló zenésszel fogott össze, akik annak idején a legendás Frank Zappánál keresték a kenyerüket. Zappa az úgynevezett hangfal úttörőinek egyike, amelyet a kanadai kísérletező különc az elmúlt években a legapróbb részletekig kifinomított. Az epikus „Singularity” szvit záró részében, az album legkalandosabb pillanatában a gitárügyeskedésekben régi cimborája, az amerikai gitárvirtuóz, Steve Vai segédkezett neki, néhány számban pedig a svéd dobos nagyágyú, Morgan Agren ült a dobok mögé, akit Zappa néhány évvel a halála előtt fedezett fel. Az „Empath” szerzői és produceri irányvonalában a zenei igazgató szerepében javaslataival és ötleteivel Mike Keneally is besegített, aki egy újabb kultikus zenész a „másik galaxisból”, és azzal büszkélkedhet, hogy pályafutása során Zappával és Devinnel is dolgozott együtt.
A három említett zenei nagyság hatása az „Empath”-on jól érezhető, bár az „Empath” akár önéletrajzi műnek is nevezhető, hiszen Devin eddigi alkotói útjának rendkívül sikerült, szinte reprezentatív keresztmetszete. Az énekes feladatokban Devinnek régi ismerőse, a holland énekesnő, Anneke van Giersbergen segített, míg Chad Kroeger (Nickelback) vendégszereplése a „Hear Me” című számban nem kevés szemöldököt emelt fel a metálosok körében, de a végén minden jól elsült.
Az „Empath” progmetálos, avantgárd, elektronikus és szimfonikus kanyarjaival talán jobban, mint bármelyik korábbi Devin-szólóalbum, lenyűgöző válogatást nyújt számtalan zenei hatásából és kettős szerzői természetéből, amely folyamatosan megoszlik sötétség és fény, agresszív és nyugodt hozzáállás, őrület és boldogság között. Az operettszerű többszólamúság, az epikus hangszerelések és az ambient zene csendéletszerű pillanatai gyakran váltakoznak death metalos morgással és agresszív gitárágyúzással, dupla lábgépes dübörgés mellett, valamint a teljes avantgárd kikapcsolás pillanataival. Az összes korábbi zenekarának – a Strapping Young Ladet is beleértve – hatása jól hallható az egész albumon, ami azt jelenti, hogy az „Empath” rendkívül kedvező kiindulópont mindazoknak, akik szívesen elkezdenék felfedezni Devin diszkográfiáját, de nem tudják, hol kezdjék.
A nyitó, kifejezetten csendes és rövid „Castaway” az ambient zene területére merészkedik, és Devin „Ghost” (2011) albumos megoldásait idézi, miközben a női vokális harmóniák némi szakrális zenei felhangot adnak hozzá. A „Genesis”, amelyben Devin és Anneke vokális harmóniáinak kontrasztja áll előtérben, számos stílus eklektikus körhintája a progmetálos operától a brutális thrash metalos dörzsölésig. Ez a szerzemény szinte jellemző Devin elmúlt néhány évének alkotói megközelítésére, és a rajongók többségét el fogja varázsolni. Az epikus „Spirits Will Colide”, amelyet hatalmas többszólamúság és masszív hangfal jellemez, az arena rock és a prog metal keresztezésének tekinthető, ami helyenként az Ayreon egyes vállalkozásaira emlékeztet, de még mindig Devin jellegzetes hangszerelési elemeivel.
Az „Evermore” meglehetősen oldott és ambient szépségű hallgatói élmény, amely szintén epikus harmóniákat és hipnotikus többszólamúságot tartalmaz, mégis elég kísérletező ahhoz, hogy a dolgok ne váljanak unalmassá. A második feléig, amikor rövid időre váratlanul bekövetkezik egy avantgárd fordulat, meglehetősen kiszámíthatóan halad. A „Sprite” a kissé humoros intró ellenére igazi spacerockos kalandtúra, amely a záró részben egy éteri hangszeres szekcióval lep meg, amelyet a legvégén kegyetlenül elvág egy avantgárd különcség a „kilencedik galaxisból”. A „Hear Me” kompromisszumok nélküli dupla lábgépes ágyúzást és Devin vadállati „morgását” tartalmazza, amely nagyon emlékeztet néhány Strapping Young Lad-os megmozdulására, de az egészet eklektikus betétek támasztják alá néhány finomabb ambient pillanatból.
A „Why?” a vidám zenekari hangszerelések és Devin tiszta, magas fekvésekbe vezetett énekteljesítménye révén úgy szól, mint egy pszichedelikus filmes mese, például a Óz, a csodák csodája vagy az Alice Csodaországban folytatásának aláfestése, ahol az epikusság és az abszurd kéz a kézben jár. Idővel Anneke is csatlakozik a vokális harmóniákhoz, és igazán fenséges hangulat jön létre. A tizenegy perces kísérlet, a „Borderlands” kakaskukorékolással nyílik, amit egy hosszabb, rendkívül szép szekció követ, majd az idő múltával „elfajul” az avantgárd bizarrság, a prog metalos epikusság és a bájos ambient zene furcsa keverékévé. A melankolikus gyászmise, a „Requiem” olyasmire emlékeztet, amit a kultikus zeneszerző, Howard Shore vett fel, amikor a Gyűrűk Ura epikus filmtrilógia zenei alapjait alkotta.
Az „Empath” csúcspontja a több mint 23 perces progrockos/progmetálos szuperepikus „Singularity”, a hat részből álló, rendkívül eklektikus szvit, amely tulajdonképpen az egész album hangkollázsa. A szvit minden egyes része Devin alkotói karakterének egy-egy darabját jeleníti meg. A nyitó részben, az „Adrift”-ben, az ambient zene műremekében Devin ismét „az angyalok közé” indul. Az „I Am I”-ban Devin fokozatos leszállást kezd az ambient purgatóriumba, egyre nagyobb hangsúllyal az agresszívebb ritmusokra és brutális gitárfutamokra, bár az epikus és diadalmas hangulat még mindig uralkodik. A főként death metalos színezetű „There Be Monsters”-ben, ahol a Strapping Young Lad ismét „feltámad a halottak közül”, Devin elátkozott hangulatot teremt. Ezt a „Curious Gods” tökéletes ambient kontrasztja követi, amely ambient zenei, avantgárd és pszichedelikus elemeket tartalmaz. A hangszeres színezetű „Silicon Scientists” teljes avantgárd-elektronikus kikapcsolás őrült gitárfutamokkal, amely valószínűleg Frank Zappának is tetszett volna, ha még élne. Steve Vai felismerhető gitárszólóval kapcsolódik be a záró részben, a „Here Comes the Sun”-ban, amely epikus többszólamúságával és a hangfal megerősítésével a teljes szvit legdevinesebb pillanata.
Az „Empath” szórakoztató és izgalmas módon vezet végig Devin nyughatatlan lelkének minden zugán és számtalan zenei metamorfózisán, a végén pedig egy epikus mestermunkával koronázza meg az egészet, ami pontosan az, amit az emberek többsége egy ilyen zseniális zenésztől elvár. Az „Empath” tehát egy új gyöngyszem Devin diszkográfiájában, amely tovább erősítette a kortárs kísérleti zene rendkívül termékeny és kiszámíthatatlan ikonjának státuszát. Bár nem éppen a spanyolviaszt találta fel vele, és a sikeres recept egyes darabjait már hallhattuk a közelmúlt Devin Townsend Project albumain, mégis megalkotta a 2019 legjobb prog rock/prog metal albumának egyik várományosát, és vele pestris karrierje egyik csúcsát érte el. A munkamániás zenei földönkívüli tehát megérdemli a mély főhajtást az „Empath”-ért.
Szerző: Peter Podbrežnik
Számok:
1. Castaway (2:29)
2. Genesis (6:06)
3. Spirits will Collide (4:40)
4. Evermore (5:30)
5. Sprite (6:37)
6. Hear Me (6:30)
7. Why? (4:59)
8. Borderlands (11:03)
9. Requiem (2:47)
10. Singularity (23:33) :
– Part 1 – Adrift
– Part 2 – I Am I
– Part 3 – There Be Monsters
– Part 4 – Curious Gods
– Part 5 – Silicon Scientists
– Part 6 – Here Comes the Sun
Zenészek:
Devin Townsend – ének, gitár, basszusgitár, szintetizátor, számítógép, hangszerelés, produkció
Vendégzenészek:
Rayne Townsend – ének
Elliot Desgagnés – death metal kísérő ének (2-5,7,10)
Ché Aimee Dorval – kísérő ének (2)
Adam Getgood – kísérő ének (5)
Josefa Torres – kísérő ének (5)
Chad Kroeger – kísérő ének (6)
Jess Vaira – kísérő ének (8)
Anneke Van Giersbergen – kísérő ének (6,10,bonus 2)
The Elektra Women’s Choir – kórus (2-5,7-10)
Moma Edmundson – karmester
Mike Keneally – gitár és billentyűk (2,7,8,10), kísérő ének (8), zenei igazgató
Shaun Verreault – pedal steel gitár
Ryan Dhale – gitár és billentyűk (8)
Scott Reinson – gitár és billentyűk (8)
Steve Vai – gitárszóló (10)
Callum Marinho – fütyülés (10)
Nathan Navarro – basszusgitár
Anup Sastry – dob
Morgan Ågren – dob
Sam Paulicelli – dob
The Lords Of The Sound – zenekar
Erik Severinsen – hangszerelés, kísérő ének (8)
Niels Bye Nielsen – zenekari hangszerelés
Ron Getgood – beszéd (5)
