Secret Chiefs 3 és a világ 3 víziója (2012)
Fotók: Urban Bolta
Helyszín: Ljubljana / Menza pri koritu / Szlovénia
A koncert dátuma: 2012. november 14.
Látogatók száma: 120
Jegyár: 13 € elővételben, 16 € a koncert napján
Entheogen, a.P.A.t.T. és Secret Chiefs 3. Aki ismeri ezeket a zenekarokat, azon töpreng, hogy az ördögbe kerülhettek egyetlen mondatba. Csakhogy a sludge math metalosok, a bolondos „zappás” avantgardisták és a nehezen meghatározható progresszív pszichedelikus jazz surf metal avantgárd mindenevő rockerek társasága nem csak egy mondatba került be, hanem még egy lépéssel tovább ment, és ugyanazon a napon lépett fel. Ugyanazon a helyen. Ugyanazon a koncerten. A Menza pri koritu olyan zenei látványosságnak adott otthont, amilyet csak a Metelkova érdemel.
A szlovén Entheogen csak nemrég kezdett igazán sokat koncertezni, de a kevés úton töltött kilométer egyáltalán nem látszik rajtuk. Talán azért, mert most nem is volt szükségük színpadi rutinra – a Menza padlóján játszottak, a színpad előtt. Ez az egyszerűségre építő kvartett csak kétfajta gitártorzítással dolgozik (Orange erősítőknél többre úgysem lenne szükséged), mellé jön egy dühös basszusmenet, egy csomó dobfelszerelés és egy mesterséges elektronikus ének a háttérből. Nagyjából 45 perc alatt mutatott be egy egyedi színfoltot a szlovén szcénán, amelynek nagy szüksége van egy ilyen zenekarra. A két gitár lassú, maszatos, torzított, gonoszul egymásba fonódó riffjei pontosan azt adták a kisebb közönségnek, amit ilyenkor várunk: jó adag headbangelést, fülcsengést és egy bejegyzést a naplóba, hogy az Entheogen császári. Engem főleg a két gitáros, Matija Bencik és Matej Voglar őrült összjátéka bűvölt el. Nem a technikai fitogtatásról szólt a dolog, de minden egyes hang, illetve riff intrikus és precíz kombinációja intelligens zenét és összeszokott csapatot mutatott, amitől most természetesen minél előbb valamilyen stúdiófelvételt várunk, hogy otthon is hallgathassuk őket. A sötét zenéhez vizualizációk teremtették meg a hangulatot, ami a hasonló alternatív szcéna amolyan trendje, és amit szinte lehetetlen elhibázni, ha valamennyire követi a zene absztrakt témáját. Az Entheogennel tehát a hangulatingadozás a depresszívebb, sötétebb oldalra billent, és ha valaki ebben a pillanatban egy kicsit derűsebb hangulatra vágyott, annak sajnos nem teljesült a kívánsága. Mert amit kapott, az teljes ellentét volt. A feketét szó szerint felváltotta a fehér. A színpadra a.P.A.t.T. lépett, egy csapat igazán fura ember, tetőtől talpig fehérbe öltözve. Fehér ünnepi ruhák, fehér kiklik, fehér pehelykabátok.
És az amerikai avantgardisták nekiláttak a csapkodásnak. Három szintetizátoron, dobokon, hegedűn, gitárokon, basszuson. Mindenki mindent csinált. Összevissza csinálta, össze-vissza a műfajok között. Egyik pillanatban finom a cappella szólt, a másikban dühös metálőrület. Kellemes surf rock, aztán bumm! Lassú doom-induló. Persze nem csak a műfajok váltogatásáról volt szó, hanem az avantgárd zene teljes posztmodern értelmezéséről is, minden logikátlan ritmussal, zajjal, hanggal, olyan hangszerekkel, amelyek valójában nem is azok, és így tovább. A mogorva arcokat mosolygósak váltották fel; lehetetlen volt nem mosolyogni. Valóban szemtanúi lehettünk a két zenekar közti szélsőséges ellentétnek, a hangulatban, a stílusban, a filozófiában, abban, hogy mennyire veszik komolyan magukat. Ezen az estén Ljubljanában két Zappa-tanítvány is akadt – az egyikük a szemünk előtt lépett fel, a másik pedig Steve Vai volt a Cvetličarnában (a RockLine beszámolóját a koncertről ITT olvashatjátok). A fellépés végén ezért vegyesek voltak az érzéseim – a produkció minőségétől függetlenül. Egyszerűen a két előzenekar annyira különböző atmoszférája okozott zavart az érzésekben. Éppen ezért jelentették a Secret Chiefs 3 egyfajta kompromisszumot, megnyugvást, „best of both worlds”-et.
Hogyan is mutathatnám be a Secret Chiefs 3-at? Mindannyian ismerjük Trey Spruance zseniális instrumentális zenekarát. Évekkel ezelőtt a Kino Šiškában is felléptek (a beszámolót ITT olvashatjátok), ahol természetesen teljesen levettek a lábunkról. Az egyetlen változás azóta a felállás volt – nem volt ott az akkori ideiglenes basszusgitáros, Toby Driver (az interjút vele ITT olvashatjátok), aki egyébként a maudlin of the Well és a Kayo Dot frontembere. Persze a legkönnyebb ilyen technikai részletekről írni, mert a játszott zene felülmúlhatatlanságát nehéz leírni. Talán annyit mondhatok, hogy Steve Vainak balszerencséje volt, hogy ugyanazon az estén lépett fel, mint Trey Spruance, hiszen így nem ő volt a legjobb gitáros, aki aznap este színpadra állt Ljubljanában. A Secret Chiefs 3 zenéje főleg élőben hihetetlenül robbanékony, erőteljes. Talán nem annyira érzelmes, mint inkább viharos, olyan részekből építkezik, amelyek újra és újra meglepnek, és sosem tudod, mire számíts – ehhez persze hozzájárul az állandó improvizáció is, amit az ilyen zenészek gond nélkül megengednek maguknak, tudván, hogy valami fantasztikus fog kisülni belőle. A műfajok keveredése, amit a Secret Chiefs 3 művel, olyan természetesen, olyan műfajmentesen hat, hogy ezeknek a számtalan zenei irányzatnak az elemeit észre sem vesszük, egyszerűen egy egységként fogadjuk be a zenét. Az egész annyira szerves, annyira erőltetetlen, hogy rögtön világos: a szerzemények önmagukért születtek, nem a „gyömöszölj-bele-minél-több-műfajt-egy-számba” elv alapján. Annyit zárásként elmondhatok, hogy ez minden bizonnyal a Menza szezonjának egyik legjobb koncertje volt.
A fellépők szokatlan összeállítása így hihetetlen élményt hozott, az érzelmi bioritmusunkat viszont teljesen szétzilálta. A hangulatváltások nehezek voltak, de nem megterhelők: három olyan zenekart láthattunk, amely mind teljesen más, egyedi filozófia szerint él, és gyakorlatilag az egyetlen közös pontjuk (azon túl, hogy alternatívról van szó) a magas színvonal. Ezen a ponton ért véget az este is, amely mindenképpen emlékezetes marad.
Fotók: Secret Chiefs 3, 2010. május 11., Ljubljana (CUK Kino Šiška), Szlovénia (RockLine fotóarchívum 2006-2012, minden jog fenntartva)
Képgaléria



