Örök karnevál a Menza pri korituban: Decapitated (2011)

Arhiv Arhiv Utoljára módosítva: 11. június 2026

Szerző: Rok Klemše

Helyszín: Menza pri koritu, Ljubljana
A koncert dátuma: 2011. 11. 27.
Látogatók száma: 150

A bőséges őszi koncertszezon után november végére még egy megálló is jutott a Decimation of Europe turnéból a ljubljanai Menza pri korituban. Európát a lengyel technikás death metalosok, a Decapitated és a belga death/grind gépezet, az Aborted rombolták együtt, mellettük pedig egy többé-kevésbé hallgatható előzenekar-trió. A láthatóan laza, jó kedélyű turnéstáb birtokba vette a Menzát, és az őszi koncertek egyik legjobbikát hozta össze!

A kanadai (hát persze, honnan máshonnan) technikás death metal csapat, az Archspire nyitásként ultrakomplex zenével tartott farokméregetést: tele volt szólókkal, széttört riffekkel és blast beatekkel (néha még hyper blastokkal is). Amit a srácok nagyjából egy fél óra alatt mutattak, az nagyon impozáns volt, de az Archspire-t is az a baj gyötri, ami sok mai technikás metalbandát: fantasztikus zenészek, akik tövig ismerik a hangszerüket, a zenei alapokat viszont nem – nem tudnak olyan dalt írni, aminek tényleg van füle-farka. Mindenesetre kifejezetten jólesett megpihentetni a fület a gitárosok fenomenális kettős szólózásán (az egyiknek a hátát persze lehúzta a nyolchúros), amihez egy ugyanilyen ügyes basszusgitáros is csatlakozott, és amikor mindhárman lenyomtak egy tényleg beteg tappinget, nem maradt más, mint bólogatva elismerően nyugtázni. A jó összképhez a hörgő énekes brutális üvöltése is hozzátett (menő N.W.A.-pólóban, fo shizzle), aki a műsor humoros összekötéséről is gondoskodott.

A jó rajt kissé elúszott, amikor a Cyanide Serenity megcsúszott a pályán, és lehorzsolta a térdét (amit aztán anyuka megfújt). A brit csapat jó fél óra alatt unta agyon a kis létszámú és érdektelen közönséget a maga egyébként teljesen magabiztos, de annál átlagosabb zenéjével. A death, a groove metal és a core elemeiből kevert főzet sehogy sem akart lecsúszni a torkon. Travis Neal (Divine Heresy) kemény hörgése sem sokat segített, a briteket pedig tovább rontotta a gyenge breakdownok és a groove metal elemek használata, amiket csúnyán a Sepultrától koppintottak (főleg a Roots-albumos korszakra gondolok).

A fület ezután megint kicsit pihentette az olasz Fleshgod Apocalypse fellépése, amely elég sikeresen ellensúlyozza az olasz metal (jogosan) rossz hírét. Az olaszok szokás szerint szétszaggatott szmokingban és befeketített arccal vonultak színpadra, mintha a sírjukból most kelt volna fel Verdi, Vivaldi, Paganini és Puccini. A Fleshgod Apocalypse ugyanis a death metaljába klasszikus zenei elemeket is beépít, és a technikailag lenyűgöző szólók is erősen neoklasszicista szellemet árasztanak. Miután az olaszok felpattantak a robogóra (ciao), a koncert végéig meg sem álltak: lövés követte a lövést. A szüntelenül gyors és agresszív dalok egymás után zúdultak ránk, odáig, hogy a szettjük végére az egész már majdnem egysíkúvá vált. A Fleshgod Apocalypse viszont egy billentyűssel egészítette ki a felállást, aki kiválóan érezte magát élőben, mert a szólózása nem hangzik macskakínzásnak (a finn power metal bandák szintijeire célzok), hanem csak fokozza a démoni hangulatot. A zombi zeneszerzők tornádóként nyomták végig az aktuális Agony lemez dalait, amelyről leginkább a pusztító sláger, a The Violation emelkedett ki: ebben a basszusgitáros magas falsetto vokálja után az volt az érzésed, mintha élve nyúznának meg. Az olaszok a vihar kavarta szett izgalmas zárásáról a Thru Our Scars klasszikussal gondoskodtak.

A belga (na jó, csak a frontember és az egyetlen még meglévő eredeti tag, Sven de Caluwe miatt belga) csapat viszont nem szimfonikus betétekkel cirógatta a füleket, hanem beteg, elvetemült punkos death metal–grind keverékkel ugyancsak megerőszakolta őket. Az Aborted a turné keretében az Engineering the Dead tízéves évfordulóját ünnepelte, így nem hiányzott a mészárlás az arról az albumról való dalokkal, de a srácok a klasszikus Goremageddonról, az The Purity of Perversion bemutatkozóról és az The Archaic Abattoirról sem feledkeztek meg. Carcass-nagyrajongóként csak egy Slaughter & Apparatus-medleyt hiányoltam, amelyet erősen ezek a death/grind óriások ihlettek. Sven a gyilkos bandájával vérpéppé aprította a Menzát, hiszen a gyilkos dalok egymás után jöttek, Sven úgy hörgött, mint egy vaddisznó, és úgy visított, mint Babe, a banda pedig kíméletlenül vágott és fűrészelt, mint Leatherface, Mike Myers és Jason egyszerre. A banda ütőereje átragadt a közönségre is, amely lelkesen moshozott a Menza pri koritu oszlopai között, az Aborted pedig a látottakkal tudtára adta mindenkinek, hogy a készülő Global Flatline albumtól sokat lehet várni.

A este valószínűleg legtöbbet várt bandája viszont a lengyel technikás death metal gépezet, a Decapitated volt. A csapat Vitek dobos tragikus halála és az azóta sem gyógyult énekes, Covan után teljesen újjászületve és felfrissülve tér vissza. Az egyetlen eredeti tag, Vogg gitáros bebizonyította, hogy vasakarata, szíve vágya és oroszlánszíve van folytatni a banda útját a testvére halála után (Waclaw „Vogg” Kieltyka és Witold „Vitek” Kieltyka testvérek és a banda alapítói voltak). Maga köré új felállást gyűjtött, amely idén az év elején felvette, nyáron pedig kiadta a remek új lemezt, a Carnival Is Forever-t, ami a Decapitated egyfajta újjászületése. És micsoda újjászületés! A Decapitated orkánként csavarta bele a már elég fáradt közönséget a széttört riffek, a technikailag komplex futamok, a földöntúli szólók és a földrengető dobolás viharos szelébe. Az új dobos, Krimh kapta a legnehezebb feladatot: be kellett lépnie a fantasztikus Vitek cipőjébe, akit már élete során, zsenge húszas évei elején is a fiatal generáció egyik legjobb dobosának tartottak. Krimh láthatóan nem sokkal marad le, mert nagy méltósággal, magabiztosan és profin ütötte végig a legnehezebb átvezetéseket is, a srácnak pedig nyilván lábak helyett metronómjai vannak, mert ilyen pontos dupla lábgépezést rég nem hallottam. Az új énekes, Rafal szépen beilleszkedett a felállásba, az Aborted-káosz után sok munkával sikerült feltámasztania a már elég fáradt közönséget, de lehetne egy kicsit eredetibb, és nem csak szüntelenül „oi, oi”-t kiabálni. A srácok több mint sikeresen mutatták be a „come-back” album, a Carnival is Forever dalait, mellette pedig a Nihility és az Organic Hallucinosis lemezekre is koncentráltak. A Decapitated nagy stílusban, a pusztító Spheres of Madness klasszikussal zárta a bombasztikus fellépést, és miután a srácok elvették a lélegzetünket, végre újra levegőhöz jutottunk. Játszhattak volna még pár dalt, a kerek tíz éppen csak megnedvesített és felajzott, aztán túl gyorsan vége lett az egésznek. A Decapitated nagy stílusban tért vissza, és jó hallani, hogy Voggot a tragédia sem állította meg, mert a Decapitated könyörtelenül őröl tovább! Ha valakire igaz az, ami a „back-dropon” áll, akkor a Decapitatedre az: From Pain to Strength!

Fotók: Nina Grad