Szerző: Urban Bolta
Fotók: Rok Klemše
Helyszín: Orto bar, Ljubljana
A koncert dátuma: 2011. március 31.
Látogatók száma: 100
Jegyár: 18€ / 22€
És már itt is van! Áprilisi hagyományához híven kinyitotta kapuit az Ortofest, az Alpok napos oldalának egyetlen igazi klubfesztiválja, amely minden évben alaposan felrázza a fővárosi koncertkínálatot. Az április tehát az az időszak, amikor az Orto bar a koncertfüggőknek rockzenét, punkzörgést, szédítő metalritmusokat és bájos blues-ölelést kínál. Mindenki megtalálhatja a maga ízlésének megfelelőt! A fesztivált idén március utolsó napján a Big Foot Mama nyitotta meg, mielőtt a bolondok napján az Orto bar feketébe öltözött, és a keblére ölelte a metalfüggőket.
A Veseli dihurčki szervezésében az Ortofest második napján a Count Raven lépett színpadra, a svéd doom metal egyedülálló trióját élőben látni igazi kis exkluzivitás. A Count Raven tagjai ma már családapák, ezért csak a hétvégéken koncerteznek, és ritkán, a doom metal nálunk jellemző alultáplált népszerűsége – sőt ismeretlensége – mellett pedig már maga a koncert bejelentése is kis ünnepnek számított. A Count Raven a nyolcvanas évek végén kezdett zenélni, a „Storm Warning” (1990) és a „Destruction of the Void” (1992) albumokkal pedig a klasszikus doom hangzás kialakításának egyik kulcsfigurája volt, így ma nyugodt lelkiismerettel nevezhetjük kultzenekarnak. A 2003-as újraegyesülés óta kevésbé intenzíven működnek, két évvel ezelőtt azonban mégis megjelentették az együttes összesen ötödik stúdióalbumát, a „Mammons War”-t.
A skandináv tanóra előtt azonban pontosan a kitűzött időben a Voodoo Mule foglalta el a színpadot, a hazai underground friss formációja, Jernej (ének, gitár), Matej (basszusgitár) és Fabo (dob) felállásban. A ljubljanai trió teljesen új csapat, és nagyon is kapóra jön a megújuló szlovén stoner/doom színtérnek. A friss Voodoo Mule-hús a múlt péntekig mindössze két fellépést tudhatott maga mögött, így a jelenlévők többsége számára igazi rejtély volt, ami azonban gyorsan kezdett megfejtődni. A Voodoo Mule a minimalista hangzás ellenére is nagyon magabiztosan mutatkozott be, és az egész fellépés alatt szilárdan állt a lábán a színpadon. A mélyre hangolt hangszerek és a hosszú, bonyolultan felépített dalok mögött néhány progresszív elem húzódik meg, a dinamikáról pedig a sok átvezetés és a váratlan fordulatok gondoskodnak. Bár a zenekar világosan a hard rockos stoner hangzást követi, a Voodoo Mule zenéje rendkívül sokszínű hatásokból összeálló konglomerátum: a pszichedelikus betétek a hatvanas évek amerikai pszichedelikus aranykorát idézik a Jefferson Airplane-féle módon, állandóan ott a kacsintgatás a gazdag Kyuss-örökség felé, a koszos blueshangzásban a Led Zeppelin zseniális ötletei hallhatók, a szívet tépő keményebb hang pedig a korai Black Sabbath borzongató világába repít minket. A jó fél óránál valamivel hosszabb fellépés alatt a klub szépen megtelt, és érdeklődéssel hallgatta a hazai zenei színtér új nevének ígéretes saját anyagát. A Voodoo Mule előtt rengeteg a fejlődési lehetőség, és szorgalmas gyakorlással, valamint további élő fellépésekkel nagyon furcsa lenne, ha nem szabadulnának meg az időnkénti hibáktól, amelyek minden újonnan alakult zenekar elmaradhatatlan részei.
Valamivel fél tizenegy után eljött a Count Raven ideje. Az Orto bar kíméletlen időbeosztása miatt, ahol a koncertek csak éjfélig tarthatnak, rendkívül fontos volt, hogy a szervező tartsa magát a menetrendhez, és a svédeket elég korán „tolja” színpadra, hogy egy másfél órás repertoárra számíthassunk.
A Count Raven a tavaly megjelent hétcolos bakelitről származó Wolfmoon című dallal kezdte el kényeztetni az Orto bart, mielőtt a Jen első ízben repített volna vissza minket a kilencvenes évek elejének kifejezetten mély hangjai és lassú ritmusa közé. A karizmatikus énekes-gitáros Dan „Fodde” Fondelius és a borzongató riffek mellett az Orto bar négy fala gyorsan szűkülni kezdett, a színpadról érkező lassú sortüzek vezénylete alatt pedig klausztrofób érzés terjedt szét a közönség között, ami a fojtott, ultralassú doom metal oly jellemző hatása. A hódítás valamivel gyorsabb ritmusokban folytatódott a The Poltergeist című dallal („Mammons War”, 2009) és a stoner metal hagyománya felé húzva, hiszen a Count Raven a többszólamú éneklésekkel, dallamosabb hangszereléssel és rejtett blueses fogásokkal ebben a dalban kissé eltávolodott doom gyökereitől. A színpadon álló trió tankönyvbe illő összeszokottságot, összhangot és egymás ismeretét mutatta, a kielégítően jó hanggal együtt tehát már le is voltak rakva egy kiváló fellépés alapjai. A Count Raven sikeresen szembeszállt az egyetlen gitár minimalista hangzásával, a megcsonkított összhangzást pedig fülsértő doomos riffek menetelésével és a metálosított gitár borotvaéles hangjával tette teljessé. Fondelius hangja színében helyenként Ozzy Osbourne-ra emlékeztetett, színpadi jelenléte pedig rendkívül karizmatikus személyiségről és erőről tanúskodott. Szokatlan retró stílusával és pozitív színpadi megjelenésével kitűnt a basszusgitáros, Fredrik Jansson is, aki a dobos Jens Bockkal megbízható ritmusalapot adott Fondelius zseniális riffjeinek. A régebbi és újabb anyagok tetszetős keverékével a svédek a Hippies Triumph és a High on Infinity című dalokkal biztonsággal kormányozták révbe a koncertet.
Mit lehet mondani a koncertről néhány nappal később, amikor a fejek már alaposan lehűltek? A pénteki összejövetel igazi csemege volt, a doom metal rendezvények krónikus hiánya mellett pedig a svéd doom metal-legendák látogatása telitalálat volt, és csak remélhetjük, hogy középtávon egy-két további elismert név is ellátogat hozzánk ebből az örök árnyékban működő műfajból.
Fotók: Rok Klemše
Setlist
COUNT RAVEN: 1. Wolfmoon 2. Jen 3. The Poltergeist 4. In Honour 5. Destruction of the Void 6. Fallen Angels 7. Inam Naudemina 8. In the Name of Rock ‘n’ Roll 9. Scream 10. Nashira 11. Leaving the Warzone 12. Children’s Holocaust 13. Hippies Triumph 14. High on Infinity
Képgaléria
