Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Rock Cafe / Postojna / Szlovénia
A koncert dátuma: 2010. 04. 15.
Látogatók száma: 300
Jegyár: 0,00€
A Lene kosti a 2010. 03. 05-én megjelent album után, amely az 1978-as megalakulás óta az első igazi stúdiólemezük, továbbra is keresett és látványos koncertzenekar. A 2010. 03. 19-i Orto bar-os bulin, amellyel a „Do Or Die” megjelenését ünnepelték, szó szerint szétrobbant a hely, tucatnyian pedig kint rekedtek, mert későn szereztek jegyet a 200 elérhető egyik helyére. Most valami hasonló fogadta a postojnai Rock Cafe-t is.
Ezúttal nem kellett attól tartani, hogy a színpad előtt tülekedő tömeg szorítja egymást. A Rock Cafe ugyanis valamivel tágasabb, szilárdabb a talaj a lábunk alatt, és az épület tartóoszlopai is masszívabb szerkezetet adnak. Ha valami nem tetszik, ellépsz egy biliárdpartira, vagy felugrasz a felső étterembe. Ha van hely, ahol mindenki megtalálja a maga ízlését, az biztosan az Epic Center, vagy mondjuk inkább a Rock Cafe.
Régi ismerősök, a nova goricai metal matadorok, a Shutdown és a rosszcsont ljubljanai rock n’ roll cicák, a Hellcats társaságában a Lene kosti végre Postojnát is megtisztelte. A klub későn kezdett megtelni, ahogy az a postojnai szokás, amelyet a tengermelléktől kölcsönöztek ez a jellemvonást. Így a Shutdown csak 22.00-kor lépett színpadra. Hihetetlen, mekkorát ugrott előre ez a zenekar egyetlen év alatt. A Lene kosti előtt 2009 májusában (Ljubljana), majd 2009 októberében (Kranj) léptek fel, az Epic RockLine Contest pályázaton keresztül pedig a Rock Cafe állandó vendégei lettek – a RockLine-beszámoló ITT –, ahol továbbjutottak a második fordulóba, így legalább két fellépésük biztos a klubban (ha bejutnak a döntőbe, alig két hónap alatt négyszer is játszanak majd a Rock Cafe-ban). A fiatalok a bizakodásukat a „Shutdown” demóval koronázták meg, amelyet Rok Klemše kollégám magasztalt (RockLine-kritika ITT), szóval a srácoknak úgy tűnik, minden megy, mint a karikacsapás. Keresettek, minőségiek, a színpadon meggyőzőek, és ami a fő: van karizmájuk, ami nyomot hagy a hallgatóban és a koncertlátogatóban egyaránt.
Természetesen mindennek a központja Egzi énekes. Ő nem szégyell Spandexet húzni egészen a nyakáig férfias erővel, a színes fehérneműt idéző szerelésén egy csipetnyi „glam” színekkel. A két gitáros kombinációja egy év alatt rendkívül sokat fejlődött. Összehangoltan játsszák a tercet, harmonikusan vágtatnak végig a Maiden-riffek óiskolás lovaglásán, és virtuóz gitárszólókkal szolgálnak. A ritmusszekció is a Shutdown régi iskoláját követi: Pejo következetesen kitart az egyes basszusdob-pedál mellett. Őszintén szólva: a duplázást a Shutdownnál tényleg nem hiányolja az ember. A legnagyobb ugrást azonban Egzi tette meg. A srác elsősorban az énekhangját fejlesztette, az előadást pedig a beleélő, aktív színpadi játékkal koronázta meg, amellyel folyamatosan sakkban tartotta a színpad előtt állókat. Főleg a mozgása, a többi tag hergelése, a gesztikulálása emelte az énekes karizmáját, így a Shutdown összességében rendkívül meggyőző egységként közvetíti a heavy metalba vetett hitet a tömegeknek. A pontot az i-re megint a remek klubhangosítás tette fel, amely a Rock Cafe-ban ritkán hagy cserben. Így mindenki objektív képet kapott arról, melyik fejlődési fokra jutott el eddig a Shutdown a zenei pályáján. Köntörfalazás nélkül: ez Szlovénia egyik legmenőbb, dallamos irányultságú heavy metal zenekara, amelyet ez a szorgalom és elkötelezettség szélesebb színterekre, nagyobb ismertséghez vihet.
A Hellacts néhány perccel 23.00 után lépett színpadra. A lányok azzal büszkélkedhetnek, hogy ők Szlovénia egyetlen tisztavérű női rockzenekara. Bár a csapatot életemben először láttam a színpad előtt, és sokszor olvastam vegyes kritikusi benyomásokat a fellépéseikről, nem tagadhatom: a Hellcats produkciója mindenben magabiztos volt. A lányok bebizonyították, hogy megerősödtek köztük a kötelékek. Ezt egy korrekten összeszokott fellépés igazolta, amelyben a saját dalaikat az AC/DC-hez vagy a Judas Priesthez hasonló zenekarok hagyományára építik, ehhez pedig az egyik oldalról adnak némi glam kozmetikát, a másikról egyértelműen mocskos punk rock hangsúlyt. Az út a svéd Crucified Barbara hasonló felépítésű kvartettjének színvonaláig még elég hosszú, de jó irányba vezet.
Akárhogy forgatom, a kvartett nagyon sikeres fellépést hozott. Összehangolt és tetszetős volt. A lányok kamatoztatták színpadi kihívó jelenlétüket a feszes, testhezálló latex-spandex-bőr kombinációban, ami nagyon áll nekik. Valentina énekes is tovább fejlődik igazi színpadi figurává és frontemberré, hiszen nagyobb gond nélkül magára vonta a figyelmet a játékával és az előadásával. Katja igazolta a nehezebb feladatot, amely a gitárosra hárul, amikor egyedüli gitárosként elég bátran és magabiztosan kell játszania ahhoz, hogy egyetlen gitárral kitöltse a riffelés hangzását, és „jelen” maradjon a színpadon a szólók alatt is. Bravó, lányok! Ez igaz a ritmusszekció nélkülözhetetlen testvérpárjára is, amely a dalok alatt egy pillanatra sem ingott meg a tempó tartásában. A Hellcats saját anyagot mutatott be, benne a Steelrider, a Heavy Metal, a Vladar noči és a Hellcasts dalokkal. Alig egy óra alatt a Shutdownnal együtt remek platformot készítettek elő, amelyre rááshattak az est főszereplői, a „kifinomult” metal buldózerek, a Lene kosti.
Valamivel éjfél után járt az idő. A színpad készen állt, a srácok behangolva. Felcsendül a intró, a klub elsötétül, már amennyire el lehet, mert az összes fényt nem sikerült lekapcsolni, hogy a bevezető teljes intenzitással ragyoghasson. Az intró alatt a színpadra masírozik a gonosz doktor, a juniorja, a kis Rok kíséretében, aki „mini Dr. Zlo”-nak öltözött. Igen, ez újdonság, amit gonosz főorvosunk, Dr. Evil csak a Lene kosti postojnai fellépésére készített. A zenekar belecsap a Motörhead-es, gördülő Overkill-ritmusba Miha Nedoh utolsó színpadi produkciójának vezényletével a Lene kosti színeiben! Különös, nem az I Got the… kellett volna? Dehogynem. A srácok a Play With Fire-rel nyitnak. Az elején gondok a hanggal: Marco gitárja a Play With Fire alatt teljesen hallhatatlan, de később rendbe jön a dolog, és a hang eléri a kívánt minőséget.
A Lene kosti ezúttal sem maradt adós senkinek. Dr. Evil a karizmájával térdre kényszerítette a közönséget, amely az ujjai köré csavarodott. A kiszámíthatatlan show-excesszus új figurát is színpadra hozott, Evil új alteregóját. A Dilis Mészárost, aki a kötelező szeletelés után a The Uninvited Guest alatt tovább terrorizálta a Rock Cafe-t, minden véres dimenziójában.
Bár a két fehér fényű reflektor megtette a magáét a zenekaron, ami a homlokról zúduló verejtékpatakokban tükröződött, a hangszereket is ellepte, és kíméletlenül csöpögött a színpadra, a csapat újabb remek produkciót nyomott ki magából, amelyből kiküszöbölt néhány triviálisan hallható hibát, ami egy hónappal ezelőtt a ljubljanai Orto bar-os fellépésbe becsúszott. Dr. Evil magas színvonalon énekelte végig a repertoárját, ennek közvetlen bizonyítéka a mindig nehéz Warrior előadása volt. Ez a műsor közepére került, ami szerencsés lépés, hiszen a dal előadása óriási erőt követel, az ének pedig addig még kevésbé kopott, vagyis jobb állapotban van. Ebből a szempontból nem volna butaság a dalt a közepén tartani, ha a zenekar már most is fél attól, hogy a koncertjei nyitányaként játssza.
Ez a fellépés is szimbolikus volt a Lene kosti számára. A vége felé az egyik szünetben felkel a dob mögül Miha Nedoh. Miha ezúttal transzban dobolt. Ez volt a legelkötelezettebb, és következésképpen messze a legjobb produkciója, mióta a Lene kosti színeit védi. Biztosan felbőszítette a távozásának híre, de ez alkalom volt arra is, hogy a hozzájárulásával tiszteletét fejezze ki a zenekar iránt. Persze volt némi igazság a rivalizálásban is. Amíg konstruktív, minden rendben. És ki a fene volt ez a rivális? Új név a Lene kosti tagságában. Rok Večerin dobos – „W.U.K.O.”, akire közületek páran talán emlékeztek a Dawn Patrol és a Crossbreed tagjaként. A dobverők átadását a két dobos között, akik természetükben és jellemükben teljesen más fából faragottak, Dr. Evil érzelmes beszéde kísérte, amelyben a Lene kosti elbúcsúzott Miha „Bomber” Nedohtól, és üdvözölte W.U.K.O. érkezését, Dr. Evil pedig azonnal el is keresztelte egy költői névvel: „W.U.K.O. The Machine”!
A Nightmare így új energiaadaggal csendült fel, amelyet az új dobos érkezésével hozott magával. Ugyanaz a tempó, ugyanaz a végeredmény, de az energia, a hang és következésképpen a dal által keltett érzések mások. Elsősorban a cintányérmunka új történet a Lene kosti számára, ahogy a dupla basszusdob beépítése is. A Nightmare triolái sértetlenek maradtak, ne aggódjatok. A Lene kosti védjegyei megmaradtak, és kétségtelenül hamarosan tovább is fejlődnek. Érdekes lesz tehát nézni, ahogy W.U.K.O. beleolvad a Lene kosti karizmájának szellemébe, és követni a zenekar fejlődését a következő időszakban. A Do Or Die dallal a Lene kosti új felállása zárta a fellépését. De ez még nem volt minden.
A zenekar ráadásként még egyszer eljátssza a Russian Girlt. Ekkor azonban Dr. Evil kihúzza a színpadra a Shutdown Egzijét. Az első versszak után a reflektorok alatt már erősen szenvedő, törölközőbe csavart Dr. Evil váratlanul a basszusgitáros oldalára húzódik, és teljesen átadja a mikrofont Egzinek. Ez a szimpatikus Egzit teljesen zavarba hozta, hiszen a Russian Girl versszakait sajnos nem tudja. A srác viszont remekül kihúzta magát: érzésre dünnyögött, és kihozta a dallamot a versszakokban. Persze Dr. Evil hamar újra a segítségére sietett, és együtt vezették le a koncertet.
Bőséges adag szórakozással és a várt színpadi bolondozásokkal, valamint „horror show”-val ért véget a legendás ljubljanai heavy metalosok újabb fellépése. Bár a remekül megtelt helyszínen nem tört ki az a általános őrület, amit az Orto bar egy hónapja csinált a Lene kostinak, a zenekar a ljubljanai fellépéshez képest magasabb szinten játszott. Mind az előadásban, mind abban, hogy a hangviszonyok optimálisak voltak. Pedig a teremben a hőség nehezítette az anyag előadását.
A három fellépő kiváló kombinációja, amelyet komoly tömeg érkezett buzdítani, remek előjel mindhárom zenekar jövőbeli tevékenységéhez. A három előadó műfaji és jellembeli összeegyeztethetősége, a közönség kiváló fogadtatásának megerősítésével együtt ugyanis már idén ősszel megismétlődő közös összejövetelt jelez előre. Hát, legalábbis a koncert után ilyen suttogás hallatszott: „Derült égből villámcsapás a bolond homlokba, másodszor is, kérem!”
fotók: Tereza Vuk
Képgaléria
