Helyszín: MC Kotlovnica / Kamnik / Szlovénia
A koncert dátuma: 21.01.2010
Látogatók száma: 50
Jegyár: ingyenes belépés
A Moonlight Sky, amely Andraž Kržič billentyűs-énekes távozása óta triaként lép fel, immár másodszor lépte át a kamniki Mladinski center Kotlovnica küszöbét. Először 2007. 4. 23-án (még kvartettként), másodszor pedig alig három évvel később, 2010. 1. 22-én. Az első koncertjükről semmit sem tudok mondani, a fiatalok kulturális menedékhelyén tett második látogatásukról viszont rengeteget.
Mióta triaként működnek, a Petric-Moder-Kožar felállás főleg instrumentális zenét játszik, az elektromos gitár mellett pedig akusztikus is társul hozzá. A srácok rövid idő alatt fenomenálisan összeszoktak a negyedik tag nélkül, és látszik, hogy élvezik az újonnan megszerzett nagyobb mozgásteret a zenei önkifejezéshez. Ha már címkézgetésbe kezdek, azt mondhatnám, hogy a progresszív rockból kicsit fusion-vizekre eveztek át, ahol az éneket még több kísérletezés pótolja a legkülönfélébb műfajokkal. A hangszerek még nagyobb súlyt kapnak, mindegyik „muzikuskodónak” egy lépéssel többet kell letennie az asztalra a kívánt hatásért. A mi Moonlight Skyunk fajtájú mesterek számára ez persze semmiség – ha mégis nehéz, az biztosan nem látszik.
A koncert alatt ugyanis úgy éreztem, hogy triaként még jobban élvezik a játékot, jobban bele tudják élni magukat a pillanatba, és így gyönyörű, még jobb eredményeket hoznak ki. Mivel Kržič távozása után teljesen más irányba fordultak, meglepően sok új anyaguk van; bár az „új” szót talán fenntartásokkal kell kezelni, hiszen a fellépésen átdolgozott régi számok és végtelen medley-k is felcsendültek fantasztikus értelmezési ötletekkel. A tisztán instrumentális csapat ezúttal énekes meglepetéssel is készült: rövid időre csatlakozott hozzájuk a szimpatikus Tanja Kropivšek, aki egyszerűen fantasztikusan énekelt. A koncert így helyenként valamiféle „jam”-nek hatott; olyan verhetetlen improvizálás ment, hogy csak tátott szájjal ülhettünk. Mindegyik zenész elvarázsolt, ki-ki a maga módján – talán csak Petric emelkedett ki egy hajszállal a gitáron. Teljes riportot lehetne írni csak róla: egyedi játéktechnikájáról (a gitáros-kiegészítők igazi szakértője is, hiszen saját effekteket épít), a zene iránti lelkesedéséről és a játék közbeni szenvedélyéről. A srác a tökéletes zenész élő jelképe – látszik, hogy játék közben jobban élvezi, mint maguk a hallgatók. Ezt az érzést főleg az arckifejezéseiből kapjuk, ahogy mintegy „elénekli”, amit játszik. A trió másik két tagjáról, Moderről és Kožarról sem mondhatunk kevesebbet. Az előbbi finom basszusvonalai diktálják a testmozgását, szó szerint „groove-ol” játék közben, a dobos pedig, hát, igazi dobos – megtestesült energia, hatalmas mosollyal az arcán.
Bár a jelenlévő közönség nem elsősorban a Moonlight Sky miatt jött, a koncert végére senki sem maradt ülve a székén. A fiúk ugyanis nem állnak meg sehol és senki kedvéért; a folkos etnótól (sokat merítenek a macedón hagyományos dalokból, „Kalajdžisko oro”, „Ne si go prodavaj” …) az improvizációs jazzen át (főleg az újabb, még el nem nevezett saját számok és a „Chautauqua”, az „I Am” albumról) a bluesos melankóliáig nincs az az akadály, amely megakadályozná, hogy rockos alapjukat megtámogassák. Lelkes tapsot kapott már maga Petric is a legelején, amikor egyedül játszotta el az „I Am”-et, az azonos című albumuk intróját, a taps minden egyes lejátszott kompozíció után folytatódott, a végső reakció pedig természetesen még nagyobb volt, mert a zenészek egy hihetetlen, improvizációtól ihletett hangzásbeli „bumm”-mal zárták a fellépést. Ezzel bebizonyították, hogy élőben (már amennyire ez egyáltalán lehetséges) még jobbak, mint a stúdiófelvételeken (a RockLine lemezkritikái: „Demo 2004”, „Moonlight Sky” és „I Am”).
Közel másfél órányi zenei orgazmus után odamentem a triához, és beszélgettünk a jövőjükről is. Azt mondják, sokat dolgoznak, lelkesek az új projektért, és az új album valószínűleg már egy éven belül elkészül. Egyelőre azt tervezik, hogy felvesznek egy kisebb gyűjteményt a kidolgozott új számokból, aztán trubadúrmódra bejárják Szlovéniát. Angliai fellépésekről is tárgyalnak.
Zárásként így csak azt mondhatom, hogy – legalábbis szerintem – egyik legkreativabb, sőt legjobb szlovén zenekarunk áll előttünk, nemcsak ebben a műfajban, hanem zenei életünkben általában. A kemény munka iránti akaratuk és a kiváló zenéjük megvan, ezzel pedig a siker biztosan követi őket. Azok szívébe, akik már hallották őket, biztosan beíródtak, és hiszem, hogy minden új hallgatóval új „rajongót” is szereznek.
Fotók: Tine Kolenik
Képgaléria
