Helyszín: Športna dvorana Postojna
A koncert dátuma: 2008. december 24.
Látogatók száma: 2000
Jegyár: 15 €
Idén is megrendezték Postojnában a hagyományos karácsonyi rockfesztet, amely immár 15. éve szorgosan gondoskodik a tengermelléki fiatalság túl sok kalóriájának elégetéséről. A zenei kínálat a tavalyi kalandhoz képest idén mindenképp színesebb volt. A postojnai őslakos Mary Rose, a feltörekvő Metalsteel és fémes kollégáik, a Divine Illusion mellett a Mikulás ezúttal a Lybra folkos diszkópelyheivel fűszerezte a programot, az általános műfaji sokszínűséghez pedig a ljubljanai Anavrin is hozzátett a magáét. De nehogy félreértés legyen: az este fő attrakciója mindenképp a punkrockos vagányok, a Zablujena generacija és a hazai hard rock nehézsúlyúak, a Šank Rock volt. Szóval mindenki találhatott magának valamit! A RockLine természetesen nem hiányozhatott!
A bevezetőt írta: Daniel Pavlica
DIVINE ILLUSION
A 15. postojnai karácsonyi fesztivált a tengermelléki Divine Illusion nyitotta, power metal és progresszív metal érdekes keverékével. Különösen az epikus hangzás tűnt ki, amit a billentyű és a gitár hozott létre. A hangszeres részek alatt látszott, hogy a srácokban sok minden van, és a jövőben akár egy szolid epikus metal albumot is összehozhatnak, sajnos azonban az énekes lehúzza őket. Ha a többi hangszer mellé egy kicsit kellemesebben szóló vokál társulna, nagyon ígéretes formáció lenne belőlük. Annak ellenére, hogy az ének enyhén elvonta a figyelmet az amúgy jó zenéről, elégedett voltam a repertoárjukkal (amiben Madonna La Isla Bonita című számának feldolgozása is szerepelt), és a jövőben még nagyobb dolgokat remélek tőlük.
A Divine Illusionról írta: Rok Podgrajšek
LYBRA
Őket a Lybra fiúk és lányok követték, akik viszonylag újoncok a színtéren, kereskedelmi esélyeik viszont úgy tűnik, jók. Az első, amit a zenekarban észreveszel, a két csinos lány (mit csináljunk, a tesztoszteron teszi a dolgát) – az egyik az éneknél, a másik hegedűn és vokálban. Szerintem ez volt a Lybra fő attrakciója is, engem ugyanis sem a színpadi jelenlétükkel, sem a zenéjükkel nem győztek meg. Tipikus, felhígult rockról van szó, amilyet olyan bandáktól hallunk, mint a Tbilisi vagy az I.C.E. Maga a női ének is eléggé jellegtelen és erősen sablonos, és ugyanez mondható a zenéről is, ahol az egyetlen nagyobb meglepetés a hegedű. Szerintem a Lybra jobban kihasználhatná a hegedűt, így viszont úgy tűnik, mintha a hegedűs lány inkább dísz volna, semmint hogy valóban hozzátenne valamit. De hogy ne csak a negativizmust hintsem, megemlítem, hogy a szólógitáros néhány tetszetős szólót is felvonultatott, amelyek enyhén Hendrixre emlékeztettek. A Lybra elég statikus volt a színpadon, a dalaikat jól eljátszották, de ha hiányoznak a saját ötletek, a kivitelezés sem sokat segít. Tény viszont, hogy a zenekar minden tagja még nagyon fiatal, és bőven van idő, hogy a zenéjük kiforrjon. Talán a jövőben hallunk még tőlük valami jobbat, ha pedig ezeken a vizeken maradnak, bizonyára számíthatunk rá, hogy hamarosan a rádiók és a televízió egyik legnagyobb attrakciójává válnak.
A Lybráról írta: Rok Podgrajšek
METALSTEEL
Számomra (a Mary Rose mellett) az est csúcspontját a medvodei heavy metalosok, a Metalsteel jelentették. Kapásból, egyvégtében toltak végig számokat a már egész terjedelmes repertoárjukból. Sok szempontból a Metalsteel elég tipikus heavy metal banda, tipikus szövegekkel a szexről és mindenféle borzalmas esetekről, de a srácok tudják, hogyan kell ezt eladni, és valahogy hiszel nekik. Van bennük energia és azok az igazi gyors dallamok, amelyek megmozgatnak. Az előtérben két gitár áll, amelyek klasszikus metalos stílusban gyakran együtt játsszák a fő dallamokat, Rok és Beny pedig a szólóknál is szépen kiegészíti egymást. Érdekes az is, hogy női dobosuk van, akinek egyáltalán nem hiányzik a metalos pedigré, és szépen hajtotta a többi srácot. A végén eléggé zavart, hogy rájöttem: a fiúk a többi zenekarhoz képest rövidebb játékidőt kaptak, mert a Lybra kicsit túl sokáig játszott. Szerintem ez ostoba húzás, hiszen nyilvánvaló volt, hogy addig a pillanatig a Metalsteel tudta a legjobban magával ragadni a közönséget. El sem hittem, mennyire sokan ismerik ezt a bandát. Sokan fejből tudták a szövegeket, és elöl egyértelműen nagyobb tömeg volt, mint az első két zenekarnál. Úgy vélem, ma náluk az egyik legfelkapottabb metalzenekarról van szó, és remélem, hogy még láthatom őket élőben, egy kicsit hosszabb setlisttel.
A Metalsteelről írta: Rok Podgrajšek
ANAVRIN
A ljubljanai Anavrin, amely ezekben a napokban készül a második stúdióalbuma megjelenésére, Postojnában már szinte állandó vendég. Az viszont nem túl gyakran fordul elő, hogy a srácok megcsonkított felállásban lépjenek fel. Anej Kočevar basszusgitáros ugyanis ezen az estén Guštival és Polonával lépett fel Muraszombaton, így az Anavrin basszusgitár nélkül vitte végig a koncertet. Valamivel több mint harminc percben Damir a „sorstársak” támogatásával elcsicsergett néhányat a legismertebb számaik közül, például a kicsit régebbi „Slep”, „Kot 2 otroka”, „Pri filozofiji”, „Mesto spi” dalokat, valamint a kicsit újabb „Better U”-t, ami egyébként az érkező album első kislemeze, és legutóbbi, névadó „slágerüket”, a „Gola”-t. Utóbbit a srácok a videoklipek „kis” tengerébe is beeresztették. Mint az eddigi zenekaroknál, az Anavrin fellépése alatt is az első sorban a gyengébbik nem képviselői tolongtak, énekelve, sírva, nevetve, és gyönyörködtek a délceg fiatalemberekben. Itt-ott a lánycsapatból egy-egy férfifej is kikukucskált, de ezekből összehasonlíthatatlanul kevesebb volt. A ljubljanai Orto barban nemrég tartott sikeres koncert után a srácok Postojnában sajnos nem arattak akkora lelkesedést, amekkorát megérdemeltek volna. Vajon a kissé megcsonkult felállás tehet erről?
Az Anavrinról írta: Lea Lesar
MARY ROSE
A Mary Rose története régi, valószínűleg még túlságosan is limonádés ahhoz képest, milyen kiváló a csapat, amely szemtelenül régóta vár az új album megjelenésével. A Feniksovo vstajenje óta (RockLine-recenzió itt) már a második év telik, azóta pedig a postojnai barátaink elég takarékosan bánnak az energiájukkal. Ami kár. Csak ritkán lehet ugyanis akcióban elkapni őket, akkor is többnyire Postojna közvetlen közelében húzzák meg magukat. Mindenesetre amikor fellépnek, főleg hazai pályán, a Mary Rose semmit sem bíz a véletlenre. Ahogy egy királyokhoz illik! Még ha csak egyetlen éjszakára is.
Az előadás, amit a Mary Rose csütörtök este felszolgált, mindazonáltal jelzett bizonyos elmozdulásokat az együttes további alkotói fejlődésének irányába. Különösen az örvendetes, hogy a Mary Rose a kompaktságra esküdve ügyesen elkerüli az izomfitogtatást, vagyis a különféle szóló közjátékokba való beállást, amelyek oktató jellegű megközelítése a zenei gurmandok lelkének kényeztetésén kívül a tömegnél mindig süket fülekre talál. Ez utóbbi étvágyának szánták bizonyára a Vikingit. Ez egy új szerzemény, amely nemrég „nemzeti büszkeségünk” rádióhullámain már a hét slágereként uralkodott. A Vikingi fülbemászó, de a Főnix szárnyain felvonultatott halálos arzenálhoz képest egyáltalán nem félelmetes, inkább kiszámítható. A Mary Rose repertoárjának többi része előre ismert volt. Az olyan vasdarabok, mint a Strah pred užitkom, a Sam és az Izgubljen v času, még mindig azok a gyöngyszemek, amelyeknél a vérben érezni az igazi rock & roll lüktetését. Kár viszont a Sad But True, az Enter Sandman és a Black Sabbath számokból összerakott, egyébként tartalmas medleyért, amely a várakozásoknak megfelelően az örökzöld „motorok” búgását eredményezte. Ez a koszorú nélkül a Mary Rose bizonyára jobb benyomást hagyott volna.
A Mary Rose-nál minden olyan kicsiszoltnak tűnt, gyakran látszólag a rendelkezésre álló erő felével lejátszva, hogy az ember időnként szívből egy nagyobb rontást kívánt, amellyel a srácok jelezhetnék, hogy végül is nem hibátlanul fogant rock & roll gépezet. De hiába! Eki és társasága a várakozásoknak megfelelően lefújta a postojnai ringből a teljes konkurenciát, ezúttal minden éber hallgató nagy örömére Sandi Trojner és David Debevc kettősének köszönhetően is, akik alaposan beleültek a szlovén rockszíntér egyik legvonzóbb zenekarának fogaskerekeibe. Trojner talán nem rendelkezik elődje, Davor Kastelec klasszikus felvillanásaival és mágiájával (hiszem, hogy a zenekar vasanyagának harcra kész csörgése mellett nem szabad konkrétabban levegőt vennie), de a hozzájárulása mindenképp üdvözlendő kiegészítése a Mary Rose hangzásának, amely élőben most kompakt és nyers, ahogy még soha azelőtt.
A Mary Rose-ról írta: Daniel Pavlica
ZABLUJENA GENERACIJA
A Zablujena generacija volt ezen az estén az egyetlen igazi punk Mikulás. Fehér szakállal és piros sapkában (kivéve Hansont, aki a frizurája miatt kénytelen volt lemondani a sapkáról) vágtak bele az estébe a „Pobegli vlak”-kal, ami egyenesen táncra hívott. Mindenki mozgott: öregek, fiatalok, józanok és kicsit kevésbé józanok, egyedülállók, szerelmesek… Úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg őket. A Zablujenci pedig számról számra be is bizonyították ezt. Az alig egy óránál valamivel rövidebb fellépésen végigsétáltak a teljes diszkográfiájukon, amely hat stúdióalbumból és irigylésre méltó számú slágerből áll, amelyek közül érdemes megemlíteni a „Pozitiv vabrejšan”-t, az „Extrasupermegafakinnujno”-t, a „Patricija”-t és a „Mokre sanje”-t. Nem feledkeztek meg a šank rockos „Metulj” feldolgozásáról sem, amelynek közben áramszünetet is megéltünk, valamint a nem megvalósult eurovíziós dalról, a „Kdo hoče plesati z menoj”-ról. A két említett szám a januárban megjelent „Mi smo stare pizde” albumon található, amelyet a média az idei év legjobb rockalbumává kiáltott ki. A lemez jogosan érdemelte ki ezt a címet, hiszen a szlovén zenei színtér idén megjelent egyik legjobb albuma. Mindenesetre irigylésre méltó siker.
A Zablujena generacijáról írta: Lea Lesar
ŠANK ROCK
Még egy ugrás a velenjei hard rock főszereplőinkhez, akik ma már minden, csak nem az, aminek elsőre hangzanak. Természetesen a Šank Rockról van szó, a szlovén rockfűrész legendáiról, akik méltóképp és a várakozásoknak megfelelően zárták az idei postojnai karácsonyi bált (persze a közvélemény pulzusának tiszteletben tartásáról és udvarias figyelembevételéről van szó). A Šank Rock a legapróbb részletig összeszokott. 25 év koncertszínpad-koptatás természetesen megteszi a hatását, a dolognak pedig további fűszert ad, hogy a zenekar gerince alapfelállásában gyakorlatilag az egész működése alatt kényelmesen elhelyezkedett. Ezzel a velenjei csapat bizonyosan nyer az összetartásban, ezzel pedig a felismerhetőségben és a karakterben, ami főleg az élő fellépéseiken látszik. E szigorú tanárosan szigorú jellemzés ellenére úgy tűnt, hogy az urak a postojnai fellépést elég félvállról vették, legalábbis a diszharmonikus hibák számából ítélve, amelyek jelenlétét elsősorban a lazaság, talán néha egyenesen az apátia okozta. A említett hiányosságok ellenére a Šank Rock korrekten letudta a koncertet, vagyis túlzott megerőltetés nélkül, egy púpozott adag rutinnal, azt még némi tartózkodással megspékelve, ami nem kínált kiugró pillanatokat. Ami a maga módján nem is meglepő. A Šank Rocknál a vasanyag arzenálja annyira imponáló, hogy a fickóknak a hőmérséklet emeléséhez nem kell komolyabban rálépniük a gázra. Kedvenc volt itt bőven, a meglehetősen kiszámítható, de nagyon üdvözlendő nyitástól, a Jaz nimam noč za spanjétől és a elég óvatosan lefűrészelt Rokerjitől kezdve, az aktuális album gyöngyszemein át, amelyek élőben kiválóan betöltik a céljukat, egészen az össznépi ostobaságokig, mint a Dej bolj naglas radio, a Delam kar paše mi és a Hočeš nočeš, amelyekkel már abszurd méreteket ölt a zenekar kereskedelmi potenciáljának kihasználása. És ha a trambulinos ugrálás a Šank Rocknál ma már teljesen megszokott dolognak számít, akkor tényleg nem tudom, mit gondoltam volna, ha 15 és több évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy egyszer még Matjaž Jelent rapperként látom majd! A verhetetlen kalandot azonban a társaság a legvégén tartogatta nekünk, amikor már alaposan kimerültek voltunk a pop és a rock harmadrangú keresztezéseivel való erőszaktevéstől, és ráadásul beleharaphattunk egy lélektelenül megkeményedett rock-örökzöldcsokorba, amelynek előadására Mercury a legvalószínűbb, hogy kiugrott volna a sírjából szuronnyal a fogai között és egy enyhén véres buzogánnyal a kezében, Eddie Van Halen pedig gondolkodás nélkül golyót eresztett volna a fejébe. Sajnos a kétes minőségű feldolgozások a garázsbandáknál még természetesnek számítanak, a Šank Rockhoz hasonló legendáknál viszont az ilyen eljárás igazán sajnálatra méltó!
A Šank Rockról írta: Daniel Pavlica
Fotók: Mojca Perdih
Képgaléria
