Helyszín: Unterpremstätten (Grác) / Schwarzlsee / Ausztria
Dátum: 2014. augusztus 2.
A forró rockpéntek után, amely sok jelenlévő bőrén rózsaszín emlékeket hagyott, még forróbb metalszombat várt ránk. Már a stájer metropoliszból Ausztria felé vezető út is sejtetni engedte, hogy a keményebb napi programhoz az Anyatermészet is hozzáteszi a magáét: a meredeken magasodó gomolyfelhők gyorsan fenyegető viharfelhő-tömbökké álltak össze.
A szombat, legalábbis koncertek terén, nagyon korán, negyed egykor indult, nem kevesebb mint kilenc zenekarral. A grázi házigazdák, a Norikum fellépésének már csak a végére értünk oda. A fiatalok a rövid műsorban főleg az idén megjelent debütáló lemezük, a Regress In Progress dalait népszerűsítették. A melodic death és a thrash metal keverékével azért valahogy sikerült szórakoztatniuk a színpad előtt összegyűlt, egyébként nem túl népes közönséget.
A Belphegor következett a színpadon. A salzburgi banda a több mint húsz éves működése alatt alaposan kivívta a helyét a black metal színtéren. A black metal zenekarok nappali fellépése mindig veszít valamit az egész színtér hangulatából, a tűző nap pedig a műfajhoz kötelező arcfestést sem kíméli. A corpse paintek közül külön ki kell emelni Sigurd gitáros kezének háromdimenziós festését, amitől úgy tűnt, mintha egy félig szétrohadt csontváz tépné a húrokat. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az a sok vér, amit a színpadon (és a videoklipekben) látunk, valódi! A művér a pussyknak való, mondja a banda frontembere, Helmuth. A Belphegor augusztus 8-án adja ki új albumát Conjuring The Death címmel, így a színtér is, meg a setlist is a promócióhoz igazodott. Helmuth a részeit gázmaszkban (Gasmask Terror) morogta bele a mikrofonba.
Úgy látszik, a Sátán, a zombik és más hasonló lények meg istenségek megidézése alaposan feldühítette a Természetet: a helyszíntől nyugatra sötétszürke tömb kezdett emelkedni, amely hamarosan eltakarta a napot, és már úgy tűnt, megismétlődik a tavalyi forgatókönyv, amikor az első napon sütött a nap, a másodikon viszont a délutáni fellépéseket félbeszakította a jégesős vihar. Hamarosan sötét felhők takarták el a napot, és a hirtelen lehűlés végül mégiscsak közelebb terelt néhány embert a színpadhoz, épp amikor az amerikai Hellyeah elkezdte műsorát. A zenekar tulajdonképpen egyike az úgynevezett szupergroupoknak, amelyeket a rockzene több nagy nevű zenésze alkot. Ebben az esetben olyan bandákból, mint a Mudvayne, a Bloodsimple, a Knives Out! és a nálunk valószínűleg legismertebb Pantera. Vinnie Paul, az utóbbi dobosa és a néhai Dimebag Darrell testvére, a bátyja halála után hosszabb szünetet tartott, és éppen a Hellyeah-ban kezdett újra játszani. A karizmatikus frontember, Chad nem találkozott komolyabb nehézséggel, amikor a régebbi slágerek és a nemrég megjelent Blood for Blood új anyagának keverékével megmozgatta az összegyűlt tömeget. A hang, amely kissé a már említett Panterára emlékeztet, és az energikus fellépés kiváló koncertzenekarrá teszi a Hellyeah-t. A koncert után a tagokat a közönség soraiban is lehetett látni, Vinnie pedig „We Remember Dimebag!” feliratú pólót viselt.
Őket a német folk-mulatozók, az In Extremo követték. Zenészek népes tömege bőrruhákban, hangszerek egész sorával, a jobban ismertektől egészen azokig, amelyeknek a nevét csak a legnagyobb szakértők ismerik. Úgy tűnik, a német nyelvű országokban kivételesen népszerűek, mert a nap során náluk telt meg a legjobban a helyszín, a zenéikre pedig a jelenlévők többsége táncra perdült és önfeledten mulatott. Két duda, különféle ütős és pengetős hangszerek, tekerőlant és hasonlók, harmóniában a klasszikus rockzenekari felállással és a német nyelvű szövegekkel: ez a sikerrecept a határ túloldalán, északon.
A nagy vihar észak felé vonult, alig egy kőhajításnyira Grácról, amikor a pirotechnika segítségével elfoglalta harci állásait egy újabb black metal legenda, a Dimmu Borgir. A zenekar magja, Shagrath énekes és Silenoz gitáros már 21 éve szánt végig a black metal underground mélyén. Hiába vetik a szemükre, hogy a szimfonikusságukkal és a zenei kísérletezéssel elvesztették a kapcsolatot az igazi black metallal, mégis megőriztek egy státuszszimbólumot, amelyet rajongók tömegei imádnak. Az utolsó lemez, az Abrahadabra óta már négy év telt el, az új album pedig csak jövőre várható. Néhány koncerttel, köztük a szombatival, a Dimmu Borgir közel egyéves pihenő után tér vissza a színpadokra. A norvégok progresszívebb, helyenként már thrashes gitárhangzásukkal, gazdag szintetizált zenekari alapjukkal és lenyűgöző pirotechnikai effektjeikkel igazi show-t csináltak, és velük is, akárcsak előttük a Belphegorral, sajnos kibabrált a fellépési idő. Viszont sikerült még több embert a színpad elé csalniuk, akik a pénteki naptól eltérően nagyon lassan csepegtek be.
A Saxon, amely a norvég sötétlelkűek helyét vette át a színpadon, külön bemutatásra nem szorul. Azon kevés zenekar egyike, amelynek a hosszú pályafutása során nem sokat ingadozott a színvonala, sem színpadon, sem stúdióban, és amely, ahogy a legutóbbi albuma, a Sacrifice is bizonyítja, még közel sem való a vasra. Scarratt és Quinn magabiztosan építi a torzított hangalapot Biff kiváló éneke alá, aki a 63 éve ellenére az énekhangján ezt egyáltalán nem mutatja. Húsz album birtokában igazán nincs hiány slágerekből a setlisthez. A klasszikusokhoz, mint a Heavy Metal Thunder, a 747 (Stranger in the Night) és a Wheels of Steel, hozzáadtak néhányat az aktuális Sacrifice albumról is. Sajnos azonban egyre inkább látszik, hogy a Saxon már nem képes szórakoztatni a fiatalabb generációkat: a tavaly a Kino Šiškában tapasztalt katasztrofális látogatottság után ezen a fesztiválon is észrevehető volt a közönség megcsappanása. Igazán kár, mert a Saxon azon NWOBHM-zenekarok egyike, amelyek segítettek kikövezni az utat az egész heavy metal színtér előtt.
A Saxon a fellépésével megnyitotta a szombat esti nagy finálét, mert utána az rendkívül népszerű Blind Guardian következett. A Seerockon tartott koncert alig a harmadik volt a majdnem kétéves szünet után, amelyet a tagok pihenésre, mellékprojektekre, valamint a készülő album és az már régóta készülő zenekari lemez, a The Dwarves munkálataira használtak fel. A szombati fellépés bebizonyította, hogy mind Hansi és társasága, mind a hűséges metalos közönség éhes egymásra. Bár Hansi frontemberi játéka talán egy hajszállal tompább volt, a zenekar fantasztikus, a Blind Guardian névhez méltó hangulatot teremtett. A várt séta a zenekar legnagyobb slágerein át egy mágikus fonállal kötötte össze a közönséget, és az egészet általános együtténeklésbe sodorta, különösen a balladáknál, mint a Bard’s Song. A koncertet a Mirror, Mirror és a Valhalla klasszikusokkal zárták. Karikázd be a naptáradban 2015. május 21-ét, kötelező ott lenni a ljubljanai koncerten!
A Saxon és a Blind Guardian sikeresen megmelegítette a közönséget az este valószínűleg legnagyobb sztárjainak, vagy legalábbis csemegéjének – a Twisted Sisternek! Olyan srácok, akiket nem vinnél haza vacsorázni, mégis lábra állították az egész helyszínt, sőt a VIP-tribünön ülőket is alaposan megfeddte Dee Snider. A TS idén ünnepli a Stay Hungry című áttörő albumának 30. évfordulóját, ez pedig egybeesett az utolsó ausztriai fellépésük 30. évfordulójával is. A zenekar őszintén bocsánatot kért ilyen hosszú távolmaradásáért, szavakkal, de főleg kiváló, energiával teli műsorral. Hogy lélekben igazi rockerek, azt mutatja az is, hogy valószínűleg legnagyobb slágerüket, a We’re Not Gonna Take It-et már a koncert elején eljátszották. Dee Snider azzal kísérte a döntést, hogy akik csak emiatt a szám miatt jöttek, azok mehetnek, akik a Twisted Sistert jöttek nézni, azok maradjanak. A srácok az imázsukhoz illően tényleg pózolósak, a fotósoknak pedig még azt is megengedték, hogy az egész koncertet a fotóárokból fényképezzék. Valóban egész színpadnyi pózolás volt, különösen Snider részéről, aki a koncert alatt lassan vetkőzött, a pirotechnika pedig a The Fire Still Burns alatt, főleg pedig a Burn in Hell közben, vörös reflektorral megvilágított Sniderrel, tette a dolgát. Jay Jay French gitáros kitért a különféle Idolokban, X-faktorokban és hasonló műsorokban fellépő kölykökre is: a kölykök remegnek és hálálkodnak a tömegeknek, mert egész 15 hetet kellett dolgozniuk, hogy híresek legyenek, miközben a híres rock- és metalzenekaroknak ehhez évtizedekig kellett robotolniuk. A TS valóban kiváló koncertet adott, a színpadról pedig hangos ovációval engedték el őket.
Az est záró felvonása éjfél után tíz perccel az amerikai thrash óriásoké, a Slayeré volt. Ők ismét visszatértek a Seerockra, és kibrutalizálták a közönségből az utolsó erőtartalékokat is, főleg a tegnapinál fiatalabb korosztályból. A jól megolajozott gépezet, azaz a Slayer, precízen hatolt át az előtte álló lágy szöveteken, és még egyszer bebizonyította, hogy nem ok nélkül a világ egyik legkedveltebb zenekara. A Seerock nagyjából az európai nyári fesztiválturné felénél érte el őket. Kerry King a jobb oldalon azt bizonyította, hogy még mindig a shredelés királya, az egyetlen mínusz pedig Araya éneke, amely időnként elveszíti a mélységét, és ilyenkor csak nyekeg a mikrofonba.
A Seerock úgy tűnik, nagyon népszerű fesztivállá válik a közvetlen közelünkben. Szép környezet pihenésre és a tó melletti kempingezésre, a színpad közelsége az összes kísérő programhoz (zipline, wakeboarding, paintball…), valamint maga az esemény egyre jobb szervezése mind a fesztivál növekedését vetíti előre. Igaz, a kétnapos jegy az úgynevezett wavebreaker – fan pitbe annyiba kerül, mint a Metaldays egyhetes jegye, de cserébe két nap alatt a rock- és metalzene egy rakás nagy nevét kapod, vagy dönthetsz úgy is, hogy a kedvenc zenédre lazítasz, miközben a parton heverészel, vagy a meleg tóban áztatod a seggedet.
szerző: Sebastijan Videc
fotók: Jerneja Jerak
kamera: Sebastijan Videc
Blind Guardian
1. Sacred Worlds
2. Welcome to Dying
3. Nightfall
4. The Script for my Requiem
5. Mordred’s Song
6. Bright Eyes
7. Tanelorn (Into the Void)
8. Imaginations From the Other Side
9. The Bard’s Song – Into the Forest
10. Mirror Mirror
11. Valhalla
Twisted Sister
1. Stay Hungry
2. The Kids Are Back
3. You Can’t Stop Rock’n’Roll
4. Captain Howdy
5. Street Justice
6. We’re Not Gonna Take It
7. I Believe In Rock’n’roll
8. Shoot ‘Em Down
9. Under the Blade
10. The Fire Still Burns
11. The Price
12. Burn In Hell
13. I Wanna Rock
—
14. Come Out And Play (intro)
15. S.M.F.
Slayer
1. Hell Awaits
2. The Antichrist
3. Necrophiliac
4. Hate Worldwide
5. Postmortem
6. Mandatory Suicide
7. Captor of Sin
8. War Ensemble
9. Born of Fire
10. Disciple
11. Seasons in the Abyss
12. Dead Skin Mask
13. Raining Blood
14. Black Magic
15. South of Heaven
16. Angel of Death
