Régi ismerősök: újra nálunk a Venerea! (2008)

Az 1991-es év fordulópont volt a világ hardcore-színtere számára. A mai sikeres hardcore/punk/rock bandák sorra bukkantak elő, és a svéd Venerea sem kivétel. A kezdetek óta gyors és technikailag stabil hardcore punkjáról híres négyes különleges rangot kap a Satanic Surfers egykori dobosától, Rodrigo Alfarótól, aki 2006-ban csatlakozott a Venereához, amikor az „ördögi szörfösök” feloszlottak. Ebben a felállásban tértek vissza a múlt szerdán, október 8-án a tett színhelyére, a ljubljanai Orto barba, ahol végre megcsapta az orrunkat valami hazaibb, európai hardcore illata, hiszen idén főleg az amerikai hardcore/punk színtér óriásai, a No Use For A Name, a Strung Out, az Ignite, a Lagwagon és a Less Than Jake lepték el nálunk a színpadokat. Előzenekarként a sokat emlegetett Golliwog lépett fel – egy olyan banda, amelyben egy nő a „kappo di banda”.

Az Orto bar emeletének padlója valamivel 22 óra előtt kezdett remegni, amikor a terem még félig üres volt. A jelenlévők zömét a ribnicai Golliwog barátai és ismerősei adták, ami meg is látszott azon a jó harminc percen, amit a zenekar ugrálással töltött a színpadon. Ha az elején úgy tűnt, hogy tisztességes nyitány lesz belőle, sok néző hamar úgy érezte, hogy egy privát bulin van, nem koncerten. A banda ugyanis folyton az egyik vagy másik ismerősnek ajánlotta a dalokat, és nem kevesen inkább kimentek friss levegőt szívni a műsor alatt. Az igazi lendület sem jött meg. Lehet, hogy a számok közötti túl hosszú tétovázás volt a ludas, lehet, hogy Saša torz, böfögős üvöltése a mikrofonba (bár sokaknak ez vicces volt). A jelenlévők között még az az apró energia sem alakult ki, amivel meg lehetett volna ünnepelni a fellépést, és sokan azt kívánták, bárcsak minél előbb lemennének a színpadról. Kegyetlen, de igaz tény, hogy a Golliwog már nem az, aki évekkel ezelőtt volt, és ebből a zenei és a szövegírói tehetség hiánya is kitűnik.

Egy jó húszperces szünet után, amikor az Orto szépen megtelt, kezdődött az igazi buli. A Venerea, a svéd punk rock legendái három év után tértek vissza a ljubljanai színpadra, és nyitásként rögtön rágyújtottak a „Throwing Bricks”-re. A közönség jóval visszafogottabban reagált, mint vártuk. Lehet, hogy ebben a Golliwog is közrejátszott, akik nem hagytak éppen jó benyomást. A második szám, a „For The Present” alatt azonban már kezdett jobbra fordulni a helyzet. Már szinte minden fej mozgott, a „Woodfall” alatt pedig elszabadultak az indulatok, és kitört a gyilkos „moshpit”. Kialakult az az energia, amelyet addig hiányoltunk. A „Ten Years” újabb dal, amelyet a srácok a legutóbbi stúdiólemezükről, az „Out Louder”-ről válogattak be. A tizenegyedik egymást követő album fontos mérföldkő a pályájukon, hiszen 2005-ben a neves svéd független kiadónál, a „Bad Taste Records”-nál jelent meg, amely vetekedhet az amerikai „Fat Wreck Chords”-szal. A kezdetben Venereal Disease néven ismert Venerea az Amerikai Egyesült Államok nemzeti mottójával, az „In God We Trust”-tal folytatta, bár a dal szövege minden, csak nem nemzeti tartalmú. A fent említett lemez másik gyöngyszeme a „Rearview”. A egyre nagyobb „moshpit” mellett néhány kevésbé sikeres „stage diving” is látható volt, amiért leginkább és kizárólag az érdektelen, elkapni nem akaró közönség volt a felelős. Mindenki inkább a maga módján ugrált. Azt is meg kell említeni, hogy az Orto bar nem volt zsúfolásig tele, mint például a Strung Out koncertjén. Augusztus 14-én látta meg a napvilágot a Venerea legújabb EP-je, a „Black Beach Recordings” (Bad Taste Records), amelyen a „Rise With The Tide” és a „Folkestone Trawlers” található. Két figyelemre méltó és két ördögien jó dal. Talán nem olyan „kemények”, mint amilyenekhez hozzászoktunk, de így is a Venerea stílusában szólnak. És bár a megjelenés óta alig több mint két hónap telt el, meglepően jól beférkőzték magukat az ilyen műfajra fogékony közönség fülébe. Még nagyobb sikert aratnak azonban a srácok a régi „underground” slágerekkel. A „Road To Never”, a „Scythe”, a „Make Me Stay” és a „Love Is A Battlefield” csak négy közülük, de képesek előhozni az emberből az igazi állatias tombolást.

A legújabb EP-t, a „Black Beach Recordings”-t a srácok nyáron a „Living It For The Moment” kislemezzel harangozták be. Ez az első „kis” lemez is, amelyen Rodrigo Alfaro játékát hallhatjuk. A Venerea ezzel nemcsak az ismertségében nyert, a ritmusszekciója is jócskán megerősödött. A „Sam The Dancing Bear” most sokkal dallamosabban szól. A srácok a „Calling Card”-dal és a „Guantanamo”-val folytatták, amely a legutóbbi stúdióalbum, a „One Louder” első két száma. A „Bad Taste Records”-nál jól tudták, hol kell ápolni egy bandát, hogy kinőjön. Az első blokkot a „Back To The Start”-tal zárták, de a bulira éhes közönség nem akarta elengedni őket a színpadról. Szinte szünet nélkül jött még az „All Washed Up” és a „Libertine”. Valamivel éjfél előtt a „Son Of A Beach”-csel és az EP negyedik dalával, a „Bearer Of The Cross”-szal fejezték be a műsort. Bár a közönség még többet akart, a srácok nem engedtek, és levonultak megérdemelt pihenőjükre.

A svéd Venerea fellépésével sikeresen beindította a jelenlévők számára az őszi hardcore/punk koncertszezont. Minél több ilyen koncertet …

 

Szöveg: Lea Lesar

Fotók: Mojca Perdih