Lezárult a Postojna Blues Festival 4. évada! (2008)

0 18

Helyszín: Postojna
A koncert dátuma: 2008. 06. 12.
Látogatók száma: 300
Jegyár: 30 € mindkét napra

Az idő rohan, és egy izgalmas koncertév után itt van a Postojna Blues Festival 4. évadának zárása. 2007 késő szeptembere óta a blues-zenének szentelt legnagyobb szlovén rendezvény színpadán mesés kilenc fellépés zajlott, csupa kiváló zenésszel, akik az idilli nézőtér ölelésében így vagy úgy, de mind lenyűgöztek minket. Sok ismerős arcot láttunk: ott volt az olasz gitáros, Mike Sponzo, a blues-legenda Sonny Rhodes, vagy a megtörhetetlen Gail Muldrow. Egyszóval egész évben remegett Postojna a mérgező blues-ritmusoktól!

A nagy finálé szervezői idén szabadtéri rendezvényt képzeltek el. Az egész a postojnai barlang bejárata előtti platformon zajlott volna. Fantasztikus ötlet, csakhogy az időjárás idén esze ágában sem volt együttérezni a vágyainkkal. Az eső a barlangkastély menedékébe kergetett minket, ahol az idei program legtöbb koncertje is lezajlott. Ami nem öl meg, az megerősít, legalábbis minket, esténként átlagosan 150 főt, akik megkockáztattuk, hogy végigcsináljuk a nagy esemény zárását.

 
Első nap, csütörtök, 2008. 6. 12.

MOJO HAND

A Mojo Hand hazai blues-rock formáció, amelynek frontembere, Slaven Kalebić 1995 óta kitart a szakmában. A postojnai színpadok régi ismerősei kétségkívül a legjobbak, ami a bluesból jelenleg a szlovén zenei színtéren mozog. A Mojo Hand több mint tíz év alatt kultstátuszt épített ki, és ez annak ellenére sikerült nekik, hogy eddig még albumot sem tudtak felvenni!

A Mojo Hand sikerének titka az egyes zenészek minőségében rejlik, ahol Slaven Kalebić mindig éber szeme mellett erősen kiemelkedik a zenekar első énekese. A Mojo Hand legerősebb fegyverét vetette be: Azra Alibegić egy kerekded, életerős fiatal lány, hangja egy derekasan feldühödött orrszarvúé, amelyen azért érezhető, hogy nem esett át a mutáláson! A lány kivételes hangterjedelemmel rendelkezik, hangja magabiztosan szól, legyen szó soulról vagy bluesról, de talán egy kicsit túl lágy az olyan számokhoz, mint a Piece Of My Heart, amelyek az előadótól elsősorban egy púpozott adag tesztoszteront követelnek. Azra mindezek ellenére érthető módon kitűnően megoldotta a feladatát. A érzelmekkel teli, temperamentumtól duzzadó lány már az első kontaktusnál rabul ejtette a közönséget, így legalábbis egy időre megdőlt az a sztereotípia is, hogy a szlovének érzéketlenek az egyéniséggel megerősített üvöltésre.

A Mojo Hand teljes mértékben igazolta azt a hírnevet, amelyet a zenekar már több mint egy évtizede büszkén visel. Csak azt kívánhatjuk, hogy a jövőben még sokat lépjenek fel. A látottak alapján a Mojo Hand biztosan felveszi a versenyt a legjobb hasonló stílusú zenekarokkal, főleg a külföldiekkel. Slaven Kalebić alaposan kiképezte a bandát, gondosan megélesítette az érzékeit, és ezáltal a környék egyik legvonzóbb együttesévé formálta! Le a kalappal!

A Mojo Hand setlistje:

1.Let The Good Times Roll
2.Evil
3.Mary Had A Little Lamb
4.Raw Blues
5.Cold Shot
6.I Can Love You Like A Woman
7.Some Questions
8.Do Right Woman
9.Big Bang
10.Piece Of My Heart
11.Hey Bartender
12.Ride On
13.Sweet Sweet Baby
14.Glad I’m Dead
15.Won’t Be Long

JIM KAHR

A Mojo Hand által hátrahagyott „pusztítás” után hamarosan Jim Kahr foglalta el a színpadot. Jim kicsoda? Rendkívüli zenész, kiváló gitáros, aki sok elődje példáját követve elhagyta az Egyesült Államokat, és végleg Németországban telepedett le. „Chicago” Jim nem azok közé a gitárhősök közé tartozik, akik a hozzá nem értő közönséget végtelen kísérleti variációkkal bombáznák különféle blues-standardekre. Fellépése, bár nagyrészt éppen számtalan improvizációból áll, inkább a körülötte lévő környezetre adott impulzív reakcióra emlékeztet, ami hitelességet és természetességet kölcsönöz neki. Jim nagyon kellemes férfiként mutatkozott be, jól bejáratott kommunikációval a társaihoz és a közönséghez egyaránt. Valószínűleg meglepően lágy hangjának is köszönhetően, amelynek melegsége a forróvérű slide-játék mellett különösen balzsamos hatást kelt. A slide kétségkívül Jim Kahr fellépéseinek egyik legerősebb pontja. Ezekben időnként erős Bo Diddley-hatások érezhetők, amelyek szépen kacérkodnak az úr soul- és jazzkirándulásaival. Mindenből egy kicsi, izgalmas zenei csokorba kötve, amiért Jim Kahr a színpadról lelépve elsőként aratott ovációt a közönségtől.

TINO GONZALES

A barlangkastély nagytermének hőmérséklete folyamatosan emelkedett, és Tino Gonzales fellépésére a higany már a forráspont közelében járt. Megfelelően átmelegedve türelmetlenül vártuk a testes latin bácsi színpadra lépését. Chicago gyermeke, akit a jazztől a latinon és az r & b-n át természetesen a bluesig a legkülönfélébb zenei hatások neveltek, érzéki gitárjátékkal nyűgözött le, lenyűgöző improvizációkkal tűzdelve, amelyekkel Tino kitartóan ugratta régi ismerősünket, Enrico Crivellarót. Tino Gonzales kétségkívül részletesebb elemzést érdemlő karakter. A furcsa kinézetű bácsi metronómszerű ringatózásával üti ki a szemet, amelyen világszínvonalú újítások fészkelnek. Tino mélyről beszél, közvetlen, de gyakran mégis elvonatkoztatott benyomást kelt. Ez pedig minden, ami nála a blues hagyományára emlékeztetett. A játékstílusát szinte mellékesen váltogatja, de mindenképpen gyorsabban és alkotóbban, mint a mai gitárosok többsége.

Második nap, péntek, 2008. 6. 13.

COLINDA

A Postojna Blues Festival utolsó felvonásának nyitányaként a németországi zydeco-gerillák, a Colinda vittek el minket az átázott péntek estén. Hangszeresen színes, öt robbanékony zenészből álló formációról van szó, amely kifejezésmódjának gyökereit mélyen a louisianai kreol hangzás hagyományába ereszti. A Colinda azonban a varázsa megmutatásában még sokkal messzebb megy. A táncos, lazán hömpölygő ritmusok mellett, amelyekre a szlovén közönség jó része láthatóan még mindig immunis, a zenekar nagyon hatékonyan kacérkodik a nyersebb blues-retorika alapjaival, ami a hegedű, a gitár, a harmonika és a basszus energikus, laza összjátékának kedvéért a gondtalan déli mulatozás árnyékában marad. A kezdeti dermedtség ellenére a közönség hamarosan tárt karokkal fogadta a Colindát. Ami nem is csoda. A bár elég monoton, de mégis szimpatikusan változatos ritmika mellett, amelyet a túlzott őszinteség és a folkos újítások szimbiózisába öltöztettek, nem nehéz megérteni, miért nyer egyre nagyobb státuszt a zydeco, amellyel a jövőben számolni kell.

A Colinda setlistje:

1.Allons danser
2.Dance On the Bayou
3.Bernadette
4.Paper In My Shoes
5.Allons a lafayete
6.La porte d’en arriere
7.Zydeco Gris-Gris
8.Jolie Blon
9.Sugar Bee
10.Bosco Stomp
11.Les flammes d’enfer
12.Jolie Catin
13.Pine Grove Blues
14.Un autre soir d’ennui
15.Toot toot
16.Iko – Iko
17.Colinda
18.Hackberry Hop

SUGAR BLUE BAND

Itt az idő a bluesra! És nem akármilyen bluesra, hanem a harmonikás pávatáncok orgiájára, az elpusztíthatatlan fúvós, Sugar Blue rendezésében. A blues-zene eminenciásának fellépése, aki a múltban olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Willie Dixon, Stevie Wonder és a Rolling Stones, a maga módján az idei postojnai blues fesztivál csúcspontját jelentette.

Sugar Blue varázsló, bálnányi tüdőkapacitással. A képlete elég egyszerű. A bácsi egy rendkívül kompakt zenekar támogatásával, amely lehetővé teszi számára, hogy gondtalanul engedje szabadjára a legerősebb érzelmeit is, és a szájharmonika-játék hősei, Sonny Boy Williamson és Little Walter trükkjeinek ravasz felhasználásával a hagyományos és a modern közötti mérgező viharzással kapta el a torkunkat. Sugar nem vesztegette az időt azzal, hogy bemutassa kiemelkedő előadói tulajdonságainak széles katalógusát. A másfél órányi fáradhatatlan kiélés például a Hoochie Coochie Man és a Messin’ With The Kid ragyogóan hangszerelt klasszikusaival tisztességes adag adrenalint fecskendezett az ereinkbe. A „szűz” szlovén fülnek talán már túl erőset is. De mielőtt a mester megengedte a postojnai közönségnek, hogy élvezze a blues örökzöldjeit, érthető módon a saját promóciójáról is gondoskodott. A Lip Service and Lies és főleg a Nola, egy mulatságos óda arra a kevésbé mulatságos sorsra, amely a Katrina tombolásakor New Orleans lakóit érte, mindkét zenészt más, nagyon modern fényben mutatta meg. Míg az előbbi a hagyományos iskola és a 80-as évek blues-reneszánszának konvencionálisabb fogásainak kombinálásával nyűgözött le, Sugar Blue a Nola érzelmes pillanatait egy ponton még a Bush-ellenes politikai agitáció irányába is elfordította. A Sugar Blue Band diadala pedig a Pontiac Blues kiváló előadásával lett teljes, amelyből a postojnai nézőtér még sokáig nem tért magához.

A Sugar Blue Band setlistje:

1.Help Me
2.One More Mice
3.Hoochie Coochie Man
4.Lip Service and Lies
5.Bluesman
6.Nola
7.Another Man
8.Messin’ With The Kid
9.Pontiac Blues

MATT SCHOFIELD

A Sugar Blue Band bombasztikus fellépése után a brit blues-iskola új évezredbeli friss reménysége, Matt Schofield az összes fellépő közül kétségkívül a legnagyobb kihívás előtt állt az idei finálén. A közel 30 éves gitáros nemrég kellemesen meglepett a Siftin’ Thru Ashes albummal, és az óceánon túli országra tervezett rajtaütés előtt útja a szlovén blues-rajongók nagy szerencséjére éppen a 4. Postojna Blues Festival színpadára vezetett!

A legtöbb blues-zenekarral ellentétben a Matt Schofield Band gitár-dob-hammond triót alkot, amely egyúttal a körülményekhez illő basszusalapról is gondoskodik. Ez az felállás platformot ad a fűszeres gitárjáték mesteri bemutatására. Matt a stíluskombinálás újítója. A közönséget éppen az éles blues-retorika teljes értékű előadásával nyűgözte le, funky- és jazzritmikával keverve, gyakran keményebb rockos fogásokkal nemesítve. Matt Rory Gallagher korai munkáinak mintájára a trióformátumot a végletekig feszíti, gördülékeny játéka pedig újra és újra meglep. Minden szilárdan a blues kontextusában marad, a blues-zene, mondjuk úgy, különféle árnyalataival fűszerezve. Matt Schofield felnyitotta a szemünket, és atyai módon megmutatta, hogy a bluest nem kell valami őskori dologként felfogni!

 
A 4. Postojna Blues Festival zárása az időjárási gondok ellenére tehát sikeresen telt. A hat fellépő zenekar elég okot adott az elégedettségre még a legigényesebb gurmandnak is. A pont az i-re kedvéért a jövőben biztosan szívesen látnánk gondosabb kutakodást egy nagyobb zenei név után, amely biztosan nagyobb számú látogatót csábítana Postojnába. Évekkel ezelőtt a szervezőknek sikerült hasonlót véghezvinniük a Ten Years After-rel, és csak remélhetjük, hogy a fiúk jövőre is összehoznak valami hasonlóan sokkolót. Vidáman munkára, uraim!
 
Fotók: Daniel Pavlica (1. nap), Mojca Perdih (2. nap)

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik