Helyszín: Hala Tivoli, Ljubljana, Szlovénia
A koncert dátuma: 2007. 03. 29.
Látogatók száma: 0
Jegyár: 35.00€, 40.00€
Ennyi év után is alig változott valami. A világnak még mindig kell valaki, egy szószóló, aki újra meg újra felhívja a figyelmet a méltánytalanságra, a nyomorra, az erőszakra és az igazságtalanságra, ami napról napra, évről évre, az örökkévalóságig terjed a világ minden zugában.
Joan Baez egyike az ilyen szószólóknak. Ő azonban már közel 50 éve csinálja, és saját bevallása szerint sajnos nem sok minden változott. Legalábbis jó irányba nem. Így Bob Dylan „With God On Our Side” című dalának üzenete egyáltalán nem avult el, sajnos még a kelleténél is aktuálisabb. De kinek énekeljen az énekes, ha a fülek süketek?
Az egész koncert meglehetősen hasonló, politikus-kritikus, tiltakozó hangvételű volt, ami ugyan nem akar új forradalmakat szítani, csak csendesen jelzi, hogy nem biztos, hogy minden rendben van, csak azért, mert úgy tűnik, hogy semmi sincs elromolva. Persze könnyedebb témák is előkerültek, főleg olyan dalokban, mint a nyitó „Farewell Angelina”, a „Fennario”, a bluegrass hangvételű „Blue Ridge Mountains” (amit Joan saját bevallása szerint csak a hatvanas éveibe lépve „értett meg”, pedig néhány zenész már a hatvanas években is szívesen játszotta), vagy a „Wonderful World”, ami a könnyedségével igazán meglepett. Megtudtuk, hogy az efféle könnyed dallamok iránti szeretete még abból az időből ered, mielőtt megismerkedett a folk zenével, amikor kizárólag R & B dalokat hallgatott és játszott! Volt még néhány ilyen szám, de messze kiemelkedett közülük a „Gracias A La Vida”, amit az egész teremmel „duettben” énekeltek el.
Joan Baez mindig is kiváló gitárosként volt ismert, ami természetesen igaz is, de a színpadi jelenléthez is kivételesen jó érzéke van: minden dal között új történettel állt elő, részben azért is, mert a gitárját szinte minden számhoz újra kell hangolni, és ez elég sok időt vett igénybe. Hallhattunk a kelet-európai disszidens vezetővel, Václav Havellel kötött barátságáról, arról, hogyan született meg a „Sweet Sir Galahad”, meg még pár dolgot első kézből. Dylanről nem esett sok szó, de a dalain keresztül így is sokat elmondott róla: vagy az ő szerzeményeit játszotta („Sweet Angelina”, „With God On Our Side” és „Love Is Just A Four Letter Word”), vagy a saját, róla szóló dalát, főleg a „Diamonds And Rust”-ot, amit elmondása szerint a teljes terjedelmében játszott el nekünk. „Általában ásítozni kezdenek az emberek, és forgatják a szemüket”, amikor belekezd ebbe a számba, mert elég epikus, de itt valódi lelkesedéshullámot aratott. Hasonló rajongást váltott ki a „Love Is Just A Four Letter Word” előadásával is, amikor a dal vége felé Dylan énekstílusát kezdte utánozni, majd a végén megköszönte: „Me and Bob say thanks!”.
Egyébként a hangja a gazdag és hosszú énekesi pályafutás ellenére is nagyon életerős. A jellegzetes vibrátója viszont már nincs meg, amellyel főleg a pályája első két évtizedében énekelt teljes erőből. Érezni némi rekedtséget is, ami megtelepedett a hangszalagjain, kicsit kevésbé rugalmassá téve őket, és egy hangnyival mélyebbre húzva a hangját. De ez nem hiba, valójában egyedi pecsétet ad neki, amely minden kimondott vagy elénekelt hangban az életet tükrözi, olyan, mint a bor, amelynek az íze az évek során csak jobb lesz.
Már egy ideje két kiváló zenész kíséri a koncertszínpadokon, náluk valamivel fiatalabbak, mint ő, de látszik, hogy remekül megértik és kiegészítik egymást. Amikor Joan egyedül kezd bele az egyik dalba ahelyett, hogy együtt indulnának, azonnal megáll, és megkérdezi Graham Mabyt, aki basszusgitározik, időnként pedig gitározik is: „Mi lenne, ha ezt együtt kezdenénk? Jó reggelt!”. Mindhárman elmosolyodnak, és ezúttal együtt vágnak bele. A dal végén Joan rögtön folytatja: „Tudjátok, az a »jó reggelt« nekem szólt, nem nektek. Nagyon szeretem, amikor a két fiúm téved, ami egyébként ritka”. A másik fiú Erik Della Penna, aki több húros hangszeren játszik, például lap steelen, mandolinon és persze gitáron. Főleg a lap steellel tud egészen varázslatosan színezni némely dalt, hosszú, „álomszerű” hangjaival kiegészíti Joan hangját és gitárját, a „vastag”, telt basszusmenettel együtt, például Leonard Cohen „Suzanne”-jában, amelyet eredetileg csak gitár támaszt alá. Együtt egy igazán csodálatos kis zenei egységet alkotnak, amely könnyedén átvág számos zenei stíluson és még több korszakon.
Hogy Joan „képben van” a zenében, főleg a tiltakozó dalokat illetően, azt Tom Waits Real Gone (Anti, 2004) albumán szereplő „The Day After Tomorrow” előadásával bizonyította, ami Waitstől is voltaképpen az egyik első igazán közvetlen tiltakozó dal. Mellesleg eljátszotta Elvis Costello „Scarlet Tide” és Steve Earle „Christmas In Washington” című számát is. A koncertet Lennon „Imagine”-jével és a cappella előadott „Amazing Grace”-szel zárta, természetesen kötelező „duettben” az egész teremmel. Erre tényleg nem lehetett számítani: a közönség túlénekelte Joant, aki emiatt elakadt a szöveggel, a meghatottságát nem tudta leplezni, talán még egy könnycsepp is végigfutott az arcán. Igazán felejthetetlen volt, nekünk is, és biztosan neki is.
Hogy a „csendes tiltakozás” magjai termékeny talajba hullottak-e, az még kiderül, de az, hogy a folk-rock ikonja és két fiúja igazán elégedett, különleges érzést hagyott maga után, az már most nyilvánvaló. Ha valaki gyémántot és rozsdát kínál nektek, a gyémántot válasszátok. Joannak van belőle!
Setlista
1. Farewell Angelina
2. Scarlet Tide
3. Fennario
4. With God On Our Side
5. Blue Ridge Mountains
6. Wonderful World
7. Christmas In Washington
8. Wecker
9. Suzanne
10. Love Is A Four Letter Word
11. Joe Hill
12. Dear Sir Galahad
13. The Day After Tomorrow
14. Diamonds And Rust
15. Jerusalem
16. Gracias A La Vida
—ráadás 1.—
17. Where Have All The Flowers Gone
—ráadás 2.—
18.Imagine
19.Amazing Grace
FELÁLLÁS:
Joan Baez – ének, gitár
Erik Della Penna – gitár, lap steel, mandolin
Graham Maby – basszusgitár, gitár
