Helyszín: Ljubljana / Orto bar / Szlovénia
Dátum: kedd, 2018. január 23.
Már majdnem hat éve, hogy az amerikai prog nehézsúlyúak először léptek szlovén földre, és mégis úgy tűnik, mintha csak tegnap lett volna. Az akkori koncert ugyanis az Orto bar egyik legjobbjaként égett be az emlékezetbe, a Fates Warning pedig bebizonyította, hogy joggal övezi őket nagy tisztelet, és joggal tekintett rájuk példaképként olyan név is, mint Chuck Schuldiner vagy Mike Portnoy. Bár a zenekar tagjain akkor látszott, hogy nem igazán szokták meg az Orto barhoz hasonló kis termeket, a ljubljanai közönségnek láthatóan megtetszettek, hiszen ez már a harmadik látogatásuk volt a fővárosunkban. A viszonylag kis létszámú közönség ellenére – legalábbis egy Fates Warning-formátumú zenekarhoz képest, és főleg 30 felettiekből álló, afféle geriátriai társaság volt – ez is egy csodálatos este lett, amilyet csak a kultikus amerikaiak tudnak összehozni.
Az előzenekari tisztséget ezúttal az olasz progresszív metalosok, a Methodica kapták. Az olasz előzenekaroktól általában nem szoktunk kiemelkedő minőséget látni, így a Methodica ebből a szempontból még egész jól vizsgázott. A veronai négyes jó fél óra alatt mutatta be a saját vízióját a progresszív metalról, amely helyenként (túl) erősen a Dream Theater gyökereiből táplálkozik, helyenként a Soenhez hasonló modern prog metal/rock bandákból, többnyire pedig a Marillionhoz hasonló neoprogresszív zenekarokból, csak valamivel „heavyebb” hangzással. A játékra tehát nincs komolyabb panasz, de az olaszok elég hamar unalmassá váltak, ami a kevéssé eredeti és egyéni zenei hozzáállásnak tudható be. A Methodica egyszerűen túlságosan hasonlít az idoljaira, és túl kevéssé önmagára. Az viszont igaz, hogy a nyugati szomszédainktól már hallottunk sokkal rosszabbat is.
Az is igaz, hogy azon a kedden egyáltalán nem számított, ki áll a színpadon este tíz előtt, hiszen a legendás Fates Warning visszatérését hirdették a mi színpadainkra. Amikor a banda legutóbb nálunk járt, még a Darkness In a Different Light albumot mutatta be, most viszont a még mindig aktuális, két éve megjelent Theories of Flight lemezzel érkeztek. A ljubljanai közönséget az album nyitódalával, a From the Rooftops című számmal köszöntötték, és már az első hangokkal egyértelművé tették, hogy hang- és zenei tökéletesség vár ránk. A hang ezúttal is kiválóra volt belőve: minden hangszer remekül szólt, kristálytisztán és érthetően. Az első néhány sorban Ray Alder énekesnek kicsit meggyűlt a baja a hanggal, de a refrén már gyönyörűen szólt. Bár néhány purista még ma is sóvárog a zenekar korai korszaka után, amikor még közel álltak a többi amerikai prog/power bandához, mint a Crimson Glory, a Queensryche és a Sanctuary, a Fates Warning Alderrel a középpontban még így is tiszteletet parancsoló zenekar.
Ezt pontosan tudja a parancsnok és egyetlen eredeti tag, Jim Matheos, a kivételes gitáros, aki ezúttal is teljesen sztoikusan a színpad bal oldalán maradt, és egybeforrt a hangszerével, amelyen tollpihe-könnyedséggel játszott végig. Ez igaz a többi tagra is, a tökéletes hangszeres perfekcionistákra, akik nem hagynak teret a hibáknak, mégis csodálatosan természetesen és szervesen szólnak élőben. A Bobby Jarzombek bestiális dobos-polipjától kezdve Joey Vera döngő basszusán és az Frank Arestit helyettesítő fiatal gitáros, Mike Abdow játékán át minden ennél a zenekarnál úgy szól a színpadon, mint a tiszta, tökéletes, hibátlan fém ötvözete. Mindezt a zenekar nem érhetné el a kiváló Alder nélkül, aki az éneke által igazi fényében tudja megmutatni a zene érzelmi töltetét. Bár Ray a magasabb regiszterekbe már nem tud felmenni, sőt, teljesen ki is kerüli őket, egyedülálló előadó és karizmatikus frontember marad, akinek nem kell hülyeségeket beszélnie a közönséghez, mégis az tenyerén hordja. A Fates Warning ezúttal rövidebb európai turnéra indult, a turné minden koncertjét felvették, és a felvételeket egy idén megjelenő új koncertalbumon fogják felhasználni. Ezért az amerikaiak jó két órás szettet kínáltak, amelyben nem hiányoztak a rajongói kedvencek, sem a finomságok a gourmand közönségnek. Már az elején elvarázsolt az átlagon felüli Life in Still Water, lenyűgözött a Pale Fire az Inside Outról, amely méltatlanul elkerülte a figyelmet, és meggyőztek az újdonságok, a Seven Stars és az SOS is. Mivel a zenekar tisztességes játékidőt kapott, megengedhettek maguknak olyan kirándulásokat is, amilyeneket egyébként valószínűleg nem. Így két epikus hosszúságú dalt is kaptunk: előbb a tízperces The Light and Shade of Things falatot, majd a tizenhat perces Still Remains behemótot, amelyben a gitáros duó egyszerű, mégis rendkívül hatásos gitárbrillanciával varázsolt el. A rendes műsor végén a Paralles páros, a The Eleventh Hour/Point of View borzolta fel a hátunkat, majd csaknem két óra tiszta zenei eksztázis után a Fates Warning várhatóan, de ugyanolyan lenyűgözően az Eye to Eye-jal búcsúzott. Ha a végére megengedtek egy kis kosárlabdás szlenget: ez minimum triple-double volt 63-as statisztikai indexszel, és valószínűleg az év koncertjének egyik fő várományosa.
szerző: Rok Klemše
fotók: Aleš Podbrežnik
Setlist:
1. From the Rooftops
2. Life in Still Water
3. One
4. Pale Fire
5. Seven Stars
6. SOS
7. One Thousand Fires
8. Firefly
9. The Light and Shade of Things
10. Wish
11. Another Perfect Day
12. The Ivory Gate of Dreams: IV. Quietus
13. Still Remains
14. A Pleasant Shade of Gray, Part IX
15. Nothing Left to Say
16. The Ivory Gate of Dreams: VII. Acquiescence
17. The Eleventh Hour
18. Point of View
— ráadás —
19. Throught Different Eyes
20. Monument
21. Eye to Eye
